Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)
1932-07-01 / 148. szám
rc*n nem Sisteritatfi nogjr BmMtt «**tt ■ kormány legközelebbi programjáról éa vC. it* azokcat a prob. *aak»t, amelyekkel a nyári Jnt is hitt foglalkozni óhajt a kormány. Kijntatta, hogy a kormány azt a célját, hogy a ftségvetés egyensúlyát, valamint a pengő érték, ondó ágát áartottan, mértr Rámutatott arra, hogy költségvetés csak papíron van meg és hogy taszkodni kell tónak Joeretahex. Ezért kényenek zárkózni minden olyan kívánság elől, amely folreok tágítását célozza. A kormány a föld•tok-rendezést és a kamat problémát tartja aeg. •göszhben meg jldfandó feladatnak. A kamatláb utóbbi egyszázalékos leszállítása után további önirányú intézkedések várhatók Hivatalosan bejelentette, hogy a kormányt megtel: ajándtételi, valamint a leszerelési konencián, ahová elfőbb a külügyminiszter, majd a pfnzflgrminiszer ék Ha ■nikkég egyaránja, maga a miniszterelnök is elutazik Ezután arról beszélt Károlyi, hogy a külföldi tartozások dolgában állandó tárgyalások folynak a hitelezőkkel, akikben erősödik az a meggyőződés, hogy a* t&’ce és a kamattörlesztés terén engedményeket kell tennék. Bejelentette, hogy a kormány már a nyár folyamán előkészíti a téli munkanélküli és insegakciót, de munkanélküli segélyről beszélni sem lehet. Foglalkozni kíván a kormány egy új birtokpolitika tervével, de az úgynevezett földbirtokreformot elvetendőnek tartja A fölbirtokpolitika terén gyors megoldásra sajnos ez idő szerint nincs kilátás. A miniszterelnök beszédére gróf Bethlen István válaszolt és hangsúlyozta, hogy a párt teljes megnyugvással veszi tudomásul a miniszterelnök kijelentéseit. ALFÖLDI CIPŐÁRUHÁZ Károlyi ucca 3. — Szenzációs cipőárai: >1 lehív antilop, legújabb divat | | Minden pér jó anyagból két Férfi fehér antilop, barna diac* szüli kézimunka. • Nézze a legújabb p 14-so P 11*80 téli vision P 8* ■ legalját ée min P S.SO forinta «pangni«, próe 8-30 szandalettek, legpljabb fora» Imeg áras kirakatainkat! Gyermekei pók nagy választékban fekete v. barna rag. 11*80 L a barna bor 13* — Általános moratóriumot követelt Gaál Gaszton Részteleiben is letárgyalta a Ház az Összeférhetetlenség! javaslata! Budapest, junhista A képviselőház c*ütörtöki *ét délelőtt fált!Mp egykor nyitotta meg Amásy szí«, elnök. Az elnök meleg szavakkal panentálta el gróf fchenyi Emil koronaőrtékey Pál báró a borkérdésben napirend előtt italt fel. A szeszkartel 6 fillérért veszi a bort, elből párlatot késett, holott a rendelet szórt 11 fillérért kellene vennie. A termésrend ?lebírálja. Kifogásolja a bolettát, amely tönkreti a vámőrlőmalmokat Tiltakozik a tejárak emelése ellen. E napirend első pontjai is az SJ-öt bizottság képviselőházi tagjának a megvilssstása. A váltás titkos szavazással történik. A szavazás megkezdésekor a független kisgazdást, a Hunyady-csoport és a szociáldemokrata rt kivonul a teremből. A szavazás után az elnök enindilja, hogy a vetkezők lettek a 33-as bizottság tagjai: Besnyey Zéoó, gróf Bethlen István, Biró Pál, gróf terházy Móric, Gyömörey Sándor, Ivády Béla, Vay Miklós, Kállay Tibor, Kozma Jenő, Lakat Gyula, Marschall Ferenc, Mayer János, Nagy nil, őrgróf Pallavietri György, Péntek Pál, RAstay Inoty, Schandl Károly, gróf Sigray Antal, Szilágyi tjos, Temesváry Imre, Ugron Gábor, Wolff Káfy A napirend második pontja a mFTR és az állam között kötött szerepődésrőlélő törvényjavaslat tárgyalása. A törvényjavaslatot a Ház általánosságban és üzleteiben elfogadja Fabinyi Tihamér ismerteti a találmány szabadikmakrzt a védjegyoltalomról szóló módosító törvényjaslatot, amelyet a Ház általánosságban és részletben vita nélkül elfogad. A Ház ezután áttér az összefértrtelmiségi törvényjavaslat >fut utólagos tárgyalására. A 10. szakasznál gróf Hunyady F«tinc megütkössel hallotta azt a hírt, hogy a felsőház az ősz erférhetetlenségi javaslatot csak az ősszel akarja Iró, ékszer Tárt letárgyalni A felsőházat csupán kényelmi szempontok vezetik, de egyes liszfptelreméltó urak nyaralási terve mégsem lehet akadálya a nak, hogy egy ilyen törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, mert erre a törvényre nagy súlyt helyez a közvélemény. Bródy Ernő is azt fejtegette, hogy ez a szakasz nem szigorítást jelent, hanem kibúvásra ad lehetőséget Wolff Károly után Zsitvay igazságügyminiszter reflektál az elhangzottakra Az uj szövegben szigorítást lát A Ház az új szöveget fogadja «1. Az új 15. szakasznál Fenyő Miksa, Bródy Ernő, Váry Albert és Wolff Károly beszél. Nagy Emil: A teljes elzárkózást túlzottnak tartaná. Oust Gaston: A képviselőknek nem az a hivatásuk, hogy üzleteket kötnének, hanem, hogy törvényeiket rikkelyezzenek be- Nem arról van szó, hogy foglalkozási ágakat, ham, hogy az összeférhetetlenséget zárjuk ki. Nincs szükség arra, hogy a gsettet bevigyék a Házba. A szakaszt nem fogadja el. Zsitvay Tibor osztja Gaal Gaston álláspontját és a szakasz második bekezdését, amely kimondja, hogy a képviselők ha nyilvános árlejtésen jutnak hozzá, a közszámlásokban részt vehetnek, szintén nem fogadja el. A döntést azonban a Ház többségére bízza. Az elnök elrendeli a szavazást A Ház az első bekezdést elfogadja. A kritikus második bekezdésnél a Ház 37 szavazattal 32 ellen az eredeti szöveget fogadja el, a második bekezdés tehát bentmaradt a szakaszban. A harmadik bekezdés megszavazása után az öszneférhetetlenségi törvényjavaslat /észlelés viaját befejezik. Puky elnök ezután napirendi indítványt tesz, hogy legközelebbi ülését a Ház holnap délelőtt 10 órakor tartsa. Gaal Gaston: Úgy hírlik, hogy a kormány a mezőgazdaság megsegítését részleges moratórium elrendelésével kívánja elérni: egyoldalú moratóriumra készül a gazdák egyoldalú kategóriájára. Nem vagyunk hajlandók elfogadni olyan megoldást, amely talán a gazdatársadalom érdekében áll, de amely hullahegyeket fog teremteni más fogtakóróstagok körében. A független kisgazdapárt a hsszabb moratórium áláspontján van é* nm kíván egyoldalú kedvezést Fábián Béla: A Ház figyelmét felhívja az iparok és kereskedők nagy nyomorára Malasits Géza a sütőipar éjjeli munkájának a megszüntetését kifogásolja. Az ülés negyed négy órakor ért végek VII. t INRAN «teáé Hímek li'Twee* NEDFUNN litsseriesnS, Kelemen u. 78 A Lindbergh-bébi „vágujhelyi" gyilkosának vallomása (Budapesti tudóajtónk telefonjaientése.) Trágából jelentik: A lapok híradása szerint valószínűnek utazik, hogy a Vágujhelyen elfogott amerikai ember azonos * Lindbergh-béli gyilkosával, bár nem lehetetlen, hogy ■* amerikai valamilyen, eddig temettUeo okból váltstJs magára a "gyilkosséget. A csendőrségen részletes vallomást tett Elmondotta, hogy kockával adrjuk ki azt, akinek a gyilkosságot el kellett követne. A sors őt jelölte ki a gyilkosság végrehajtására. Az autóból elővette a maneükancsot és azzal ki hatalmas csapást mért a bébi fejére. Azöltésik olyan erősek voltak, hogy egy felőt embert is megöltek volna. Lilikéné további fogvatartását rendelte el a Tábla is Budapest, június 30. Élénk érdeklődés előzte meg a tábla csütörtöki döntését, amelytől Ottkéné további fogva tartása, vagy szabadlábra helyezése függött Közel két óra hosszat tanácskoztak a bírák, míg végre meghozták végzésüket: elutasították az összes felfolyamodásokat és jóváhagyták a véntanára döntését, ami azt jelenti, hogy Liliké Kélmaimé tov4M>eata vizsgálat? fogságban mami A lábfa végzésének indokolása «*, hogy tényleg fennforognak • nyomó« gyanuoko* arra, hogy esetleg Littke Kálmánná ölte meg Kulifcuy Gábort- Bettelheim Mór bankár öngyilkossága Nővére megmérgezte megöt Budapest, június 30. Az egyik Kossuth Lajosutcai lakásban szerdán éjjel Bettelheim Mór 58 éves bankár béna nővérével, az 58 éves Bettelheim Mirzával együtt öngyilkosságot követett el. A bankár pisztolyával föllette magát, nővére pedig nagy mennyiségű veronait vőtt be. A két holttestre csütörtökön reggel talált rá az inas, amikor takarítani akart. Bettelheim Mór öngyilkosságai,vagy feltűnést keltett pénzügyi körökben. Neve 30 esztendő óta fogalom volt a tőzsdén. A bankár a Krausz és Bettelheim cégben kezdte Krausz Simon oldalán nagy ivetésű karrierjét. A cég rövid idő alatt a legjelentősebb üzleti vállalkozás lett A háború alatt a cégtársak szétváltak, ettől kezdve Bettelheim egyedül dolgozott. Az infláció idején néhány papíron váratlanul tönkrement és le kellett szállítani igényeit. Ettől kezdve az élet újabb és újabb csapásokkal sújtotta. Legutóbb a tabáni építkezésekkel kapcsolatban voltak nagy tervei, de a dolgok nem akartak előrehaladni. Valószínű, hogy lelki összeomlás okozta Bettelheimék tragédiáját, mert anyagi zavaraik nem voltak. Az öngyikosságra már régebben készülhettek, amint azt a jelekből megállapítani lehet Tisztelettel értesítjük ! Vevőinket, hogy Kertész Ferenc ur megbízása lejárt és szeneink eladásával Csala Dezső urai Kelemen uccal bíztuk meg. Budapest 1932 VI/15 rrcs k szé .’koK'Zó fake esk pei m nt forduljon TATH Aráaho*. Az*PT«*V_tpéns MsAlomnnfdl ■ V ■ ■ [UNK] zAKogfrgy belátás UAntAS A. ft. C BIUEUIS 89 ft M.vr<«vj A. V. DCUtiUC? TO J ............. ..........................................| JUüUMVVIIf Ne költse el pénzét mert óriási meglepetést készít elő a fehércégtáblás BOROS MIKSA cég. 419