Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-31 / 308. szám

Ülésezett a Csongrád megyei Termelőszövetkezeti Tanács Pénteken délelőtt a megyei tanács szék­házában értekezletet tartott a Csongrád megyei Termelőszövetkezti Tanács. Az Országos Termelőszövetkezeti Tanács de­cemberi üléséről dr. Paczuk István, a me­gyei tanács vb elnökhelyettese, a megyei Termelőszövetkezeti Tanács elnöke adott tájékoztatót. Ismertette, többek között, a jelenleg kidolgozás alatt álló új termelő­szövetkezeti és földjogi törvénytervezete­ket Ezután az áprilisban összeülő országos termelőszövetkezeti kongresszus Csongrád megyei előkészítésével kapcsolatos felada­tokat beszélték meg.­­Úgy döntött a ta­nács, hogy az országos termelőszövetke­zeti kongresszust megelőzően 1967. már­cius 15-én rendezik meg Szegeden a me­gyei termelőszövetkezetek, csoportok kül­döttértekezletét, melyen minden szövet­kezeti közösség egy-egy választott küldöt­tel képviselteti magát. Rajtuk kívül részt vesznek a tanácskozáson — mint meghí­vottak — a tsz-ek elnökei is, akiket kül­döttként nem választottak meg. A megyei tanácskozáson megválasztják az országos kongresszus szavazati jogú résztvevőit. A március 15-i megyei tanácsokzás elő­készítésére húsztagú munkabizottságot választott a tanács. A bizottság elnöki tisztségét dr. Paczuk Istvánra, a titkári teendők ellátását pedig Sas Bélára, a me­gyei tanács vb mezőgazdasági osztálya vezetőjére ruházták. Irodalomtörténeti tanulmányok A József Attila Tudomány­­egyetem Bölcsészettudomá­nyi Kara kiadásában megje­lenő Acta Históriae Littera­­rum Hungaricum legújabb számában Keserű Bálint, Kovács Sándor Iván és Ilia Mihály egy-egy tanulmá­nyát közli. Keserű Bálint A magyar protestáns-polgári későhu­manizmus néhány problé­mába címmel két vázlatot bocsát közre. Ezek közül az első Klaniczay Tibor későre­neszánsz tanulmányához, a második az ugyancsak Kla­niczay szerkesztette iroda­lomtörténeti kézikönyv meg­felelő fejezetének kéziratá­hoz készült. A szerző szerint az idézett kor irodalom- és kultúrtörténeti jelentősége még jórészt földerítetten, ép­pen most kerül az alapkuta­tások középpontjába. Klani­czay úttörő jelentőségű munkát végzett 1959-ben ké­szült művében. Ezeknek az eredményeknek kiemelése és elismerése mellett a tanul­mány rámutat a vitatható pontokra, illetve felhívja a figyelmet a további részlet­­kutatások fontosságára. Részletesen és türelmetlenül sürget további kutatásokat és tanulmányokat az iroda­lomtörténeti kézikönyv „A késő reneszánsz irodalma” cí­mű fejezetével kapcsolatban. Kovács Sándor Iván Dan­te neve százötven év ma­gyar irodalmában című ta­nulmányában maga is „fi­lológusi áhítattal” — ahogy ezt Babits Kaposi József monográfiájáról, amelyet Kovács is alapul használ föl, annak idején mondotta — közelíti meg témáját. Annak a magyar irodalmi életnek a szellemét, lelkületét, amely 1521-ben találkozott először Dante nevével, és amely másfél évszázadon keresztül nyitva állott az olasz hu­manista szellemi hatások számára. A szerző a legki­válóbb forrásmunkák föl­­használásával Dante hatá­sát — ha nem is életművé­nek, de személyének és je­lentőségének ismeretét — három befogadó csoportra osztályozza. Dante neve elő­ször a magyar reneszánszban kiteljesedő reformáció hitvi­tázóinál érv volt a katoli­cizmus ellen. Másodszor ugyancsak érv volt a ma­gyar humanista költészet új hangjai, új témái mellett. Ez főként a Balassi szerelmi költészetében kimutatható hatást jelenti. Végül a késő­reneszánsz polgári ágára, Szepsi Csombor Márton, Frőlich Dávid műveire gya­korolt befolyásban nyilvá­nult meg ez a hatás. Ilia Mihály Egy vers ér­telmezésének lehetőségei (Ady Endre: az ős Kaján) című tanulmányában Ady művészetére célozva mondja: „A végső megértést csak az egész életműben való, biztos mozgás teszi lehetővé. „Ady verseinek értelmezéséhez, közvetítéséhez, értékeléséhez csak az közelíthet, aki ké­pes arra a „kombinatív fe­szültségre”, amivel Benedek Marcell az Ady-breviáriu­­mot, Földessy Gyula az Ady minden titkai­t írta. Az ős Kaján című vers elemzése­kor Ilia fölhasználja Schöpf­­lin Aladár, Révész Béla, Barta János és Földessy Gyula idevonatkozó értéke­léseit. Az elemzés szakasz­ról szakaszra halad, és köz­ben vitába száll, és megcá­folja Földessy felületes és valóban elhamarkodottnak mondható, hibás szemléletű állításait. Ezzel a verset ki­vonja a dekadens témák csoportjából, és azt az Ady­­életmű­ egyik legjelentősebb és legjellemzőbb megnyilvá­nulásává, a nemzeti és egyé­ni sorstragédia megrázó in­tenzitású dokumentumává emeli. . Az Acta beszámolójában három bölcsészdoktori érte­kezésről ad hírt. Nemes Gábor: A Psalterium Unga­­ricum forrásai, dr. Gaál Mi­­hályné Sin Edit: Gyóni Gé­za és Bárdos Pál: Gábor Andor pályaképe 1918—19- ig című munkáinak rövid méltatásával. K. E. ROSSZ A KÉMÉNY Pipicr Béla Szeged, Sán­dor utca 18. szám alatti ol­vasónk panaszlevéllel fordult szerkesztőségünkhöz, mert utánajárás és ígérgetés elle­nére is visszavágja lakásába a füstöt a rossz kémény. Levélírónk ugyanis ma­gánházban lakik. Ennek el­lenére panaszát megvizsgál­tatta a II. kerületi tanács építési és közlekedési cso­portja. Határozatban szólí­totta fel Németh Imrénét, a ház tulajdonosát, hogy lakó­ja fölött műszakilag vizsgál­tassa felül az épület kémé­nyét. Az erről szóló átira­tot csatolta a panaszlevél­hez levélírónk. Nemes József csoportvezető a többi között ezt válaszolta a panaszos­ CSAK PÁR Judik Jánosné Szeged, Kombinát köz 7. szám alatti lakos szerkesztőségünknek írott levelében a többi kö­zött szóvá teszi: „A textil­művek mellett lakunk, és, sajnos, az esőzéstől járhat at­nak. „A szakértők vélemé­nyét csoportom megkapta, amelyből megállapítást nyert, hogy a szóban levő kémény semmi javításra nem szorul, a lakás rendeltetésszerű fűt­­hetősége biztosítva van, így csoportom részéről ez ügy­ben további intézkedés nem válik szükségessé”. Ez az átirat 1966. novem­ber 30-i keltezésű. Ebben az ügyben egy korábbi határo­zat dátuma viszont szeptem­ber 24. Most december vé­gén járunk és levélírónk pa­naszán nem segítettek. Java­soljuk, hogy a II. kerületi tanács ismételten foglalkoz­zon Pipicz Béla olvasónk jo­gos panaszával. KOCSI SALAK­ Ban a gyalogjárda, körülmé­nyes a közlekedés az úttes­ten, veszélyeztetnek a jár­művek is, hogy azon sürgő­sen segíteni kellene. Csupán néhány kocsi salakról van szó, amellyel panaszunk el­intézést nyerne”. KÉSETT A NYUGDÍJKÉZBESÍTÉS Tatai Istvánná Kiskundorozsma, Délibáb utca 9. szám alatti olvasónk arról tesz panaszt, hogy december 26-án még nem kapta meg a nyugdíjat. Ahol lakik, 16 házból álló utcasor, s abból 9 nyugdíjas hiába várt a pénzére Aki felment érte a postahivatalba, az megkapta, aki ké­sőbb ment, annak azt válaszolták, hogy kivitték már a pénzt. Olvasónk is megtette ezt az utat otthonától a pos­táig, de mire hazaért, még nem járt előtte a posás. Azt is szóvá teszi levelében, hogy a postásuk hetek óta beteg. Talán nem tudtak a postás helyébe másik kéz­besítőt állítani? Valószínű, hogy ez volt az oka a kése­delmes nyugdíjkézbesítésnek, avagy valami más?! SZEMÉT- ÉS KOROMHALOM Sándorfi József olvasónk a Somogyi Béla utca 17. szám alatti lakók és a maga ne­vében írt panaszlevelet szer­kesztőségünknek. A többi kö­zött írja: „Már hónapok óta gyűlik és emelkedik a sze­mét- és koromhalom a ház udvarán. Ennek elhordását már kértük az Ingatlanke­zelő Vállalattól, de azt vá­laszolták, hogy csak a jövő év júniusában kerülhet rá sor. Nem gondolom, hogy még további hónapokig az udvar közepén éktelenkedő szemétrakás öregbítené vá­rosunk jó hírnevét”. Úgy véljük, olvasónknak akkor is igaza lenne, ha a szegedi KÖJÁL késztetné jobb belátásra az Ingatlan­­kezelő Vállalatot ebben az ügyben. Szeged híre A telefonbeszélgetés vala­hogy így hangzott: — Négytagú társaságnak szeretnénk egy asztalt ma estére... — Sajnos, minden he­lyünk foglalt. — Kérem, a vendégünk Szegedről érkezett. — Akkor tessék jönni, majd csinálunk helyet. Kedves német útikalau­zom folytatta ezt a beszél­getést nemrégiben Drezdá­ban, a mozgalmas, ötszáz ezres lakosú nagyváros egyik legreprezentatívabb vendéglőjének üzletvezetőjé­vel. S amikor kis idő múl­va odaértünk, Schweder János üzletvezető már az előtérben várt bennünket. Nem nehéz rátalálni erre az 1962-ben megnyitott és hamarosan népszerűvé vált nagy étteremre. A város főútvonalán, az Ernst- Thälmann úton ugyanis már messziről felhívja magára a figyelmet portáljának hosszan elnyúló piros-fehér­­zöld neonfényével és a kivi­lágított névvel: Szeged. A földszinten tágas, szép cukrászda fogadja a belépőt, a pulton hamisítatlan ma­gyar presszógéppel és ami még fontosabb: igazán ha­misítatlan erős feketekávé­val. Meggyőződtünk róla! Innen széles, nyitott lépcső vezet az emeleti terembe, a 200 személy befogadására alkalmas, ízlésesen és han­gulatos modernséggel be­rendezett étterembe. Csak­ugyan minden asztal fog­lalt, pedig hétköznapon jár­tam ott. — Mindig így van —• büszkélkedett jogosan az üz­letvezető, sőt szilveszterkor még legalább 40 embernek szorítunk helyet. Mielőtt azonban az étte­rembe lépnénk, a lépcsőn meg kell állnunk egy pil­lanatra, a földszinttől az eme­letig nyúló hatalmas, színes üvegablak előtt. A magyar tájak, népviseletek elevened­nek meg ezen a művészi kivitelezésű üvegfalon. Fent már játszik a zene­kar, ezúttal debreceniek húzzák, hogy „Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány". Fél évre szer­ződött ide a hajdúságból Boros Mátyás öttagú ci­gányzenekara. Az étlap gazdag választé­kot ígér magyar és német ízlésű ételekből egyaránt. Némi bizalmatlankodásunk láttán Schweder elvtárs si­et megnyugtatni: — Négy magyar szaká­csunk és egy magyar cuk­rászunk dolgozik itt. A gyorsan elkészült erő­leves, fatányéros hazai ízei és a magyar specialitássá vált, szinte obligát somlói galuska a legjobb bizonyít­vány, hogy a német vendé­geknek nem kell csalódniuk a magyar konyha világhíré­ben. A négy magyar felszol­gáló német kollégáival együtt fürgén repked az asztaloknál: ajánlja, ismer­teti a szokatlanul hangzó ismeretlen ételeket, hogy ne csak a gulyásról legyünk híresek. A legrégebben — már három éve — Tóth István felszolgáló dolgozik itt, s időközben feleséget is az Elba-parti városból vá­lasztott. Az üzletvezető eredetileg somogyi ember, de már tíz év óta a budapesti XIV. ke­rületi vendéglátó vállalatnál dolgozott, és­ tavaly szep­temberben vállalta jelenle­gi munkakörét. Nem sokat járt Szegeden, de az étte­remben szeretné minél job­ban propagálni városunkat. A nyáron kapott is 200 sze­gedi prospektust, de azt úgy elkapkodták, mintha nem is lett volna. Igaza van: a városról, szabadtéri játéka­inkról bőkezűbben és rend­szeresebben kellene ellátni őket. Örültek azoknak a fényképeknek is, amelyeket a szegedi városi tanácstól kaptak: hamarosan bekere­tezve teszik majd ki a fa­lakra. A mintegy száz alkalma­zottal dolgozó nagy vendég­lőkombinát — az NDK la­kosai és a külföldiek előtt egyaránt — méltón képvisel bennünket. A német és ma­gyar dolgozók példás együtt­működésével — Freidenberg igazgató irányításával — színvonalasan reprezentálja barátságunkat is. A hatal­mas vendégkönyv lapjai — amelyek még olvasmány­nak is érdekesek — fénye­­sen tanúskodnak erről. A nagy Elba-parti város min­den jelesebb vendége, a ma­gyarok szinte kivétel nélkül, felkeresik a Szegedet. Idén augusztusban miniszterelnö­künk, Kállai Gyula elvtárs járt itt és ezt írta a ven­dégkönyvbe: „Üdvözlettel, köszönettel a kitűnő ven­déglátásért". Magyar beírások, cirill­­betűk, de még hindu és arab szövegek is olvashatók a könyvben. A mondaniva­ló többé-kevésbé azonos. Olyasmi, amit Komor Vil­mos, az Állami Operaház karnagya fogalmazott meg bejegyzésében: „Nagyon örülünk, hogy a magyar névnek nemcsak a művé­szek, hanem a gasztronómia művészei is dicsőséget sze­reznek ...”• Szeged hírével nemcsak Drezdában, hanem az NDK fővárosában, Berlinben is találkozhatunk. A híres Karl-Marx-Allen, a romjai­ból újjáéledt főváros 6—8 emeletes új házsorai között foglal helyet a Budapest Haus. Ablakaiban fényképes nagy táblák: „Itt játszik Zsiga Ernő és szegedi zene­kara". Az elegáns fővárosi étte­remkombinát (két étterem, bár, presszó tartozik ide) földszinti magyaros vacso­rázóhelyén játszik a zene­kar. — Fél évre jöttünk ki — mondotta el Zsiga Ernő. — Úgy érzem, hogy már az el­ső napokban megszerették játékunkat, a magyar mu­zsikát, amivel estéről esté­re köszöntjük az itt talál­kozó magyarokat, a berlini törzsközönséget és a gyak­ran megforduló külföldieket. A Zsiga-zenekar valóban jó szolgálatot tett a magyar daloknak az NDK-ban, mert nemcsak a Budapest-étte­­remben játszottak, hanem nappali szabad idejükben ünnepségeken, többfelé, vi­déken, sőt a rádióban is felléptek.­­ S jól érezték idekinn magukat? — Nagyon jól — hangzott az egyöntetű válasz —, de a szívük azért már otthon van, a szegedieknél. — Hetekkel előbb mond­ta ezt nekem Zsiga Ernő Berlinben, s mire e sorok megjelennek már csaknem itthon is lesznek. Január 5- től ugyanis a Hági Étterem­ben játszanak. S a Hági Dankó Pista ze­nekara? Újév napján tart­ja itt búcsú fellépését­­ Mert 2-től Lakatos Géza vezetésé­vel ők utaznak az NDK-ba, féléves szerződéssel tovább folytatják a magyar és a szegedi nóta kultuszát a­­ berlini Budapest Haus­­­ ban. Lőkös Zoltán DREZDÁBAN BERLINBEN A Szeged földszintjén — feljárat az étterembe Mi az, hogy... ? Ja vagy úgy, ez a szilveszter személyre vonatkozik? Akkor lehet a fenti kérdés­ről beszélni. Már hogyne lehet­ne! Pláne, ha ennek a személy­ Szilvesz­­ternek az a panasza, hogy vele, mint olyannal, egész évben lehet szilveszterezni, de ő nem szilveszte­rezhet, csak az esz­tendő legutolsó nap­ján. Tehát, úgymond 365:1 azoknak a höl­gyeknek a javára, akiknek év közben megadatott, hogy ve­le lehessenek. De ez nem volt elég nekik. Képzeljem csak el... Ez a panaszkodó Szilveszter különben egyáltalán nem ha­sonlít az óesztendő róla elnevezett le­geslegutolsó napjára, arra a télapótól, ka­rácsonytól és ezer decemberi miegymás­­tól végképp elaggott 24 órára, amely az emberek viháncolá­­sától kísérve, kellet­lenül vesz részt sa­ját utolsó vacsoráján. Ám a mi Szilveszte­rük — nevezzük Iksz Szilveszternek, mert ő súlyos okokból nem óhajtja megnevezni önmagát — egy tem­peramentumos, élet­vidám fickó, aki, ha történetesen azonos volna az óesztendő legutolsó napjával, bizony az egész vá­rost egyetlen házibu­livá változtatná, s magas adót vetne ki az éjfél előtt elalvók fejére. De hát, nőmen est omen. Nevében hord­ta a jelet éven át, igazán sejdíthette volna, hogy ebből baj lehet. Most az­tán iksz a hatodikon gondja van Iksz Szil­veszternek. Pechemre hiába tálaltam elébe a furfangos kérdést: no, hol szilvesztere­zik, Szilveszter? talán épp ő az egyet­len a városban, aki nem tudja, végül is hol tölti az évnek ezt az utolsó éjszakáját. Tragikus tény, hogy szilveszterezni Szil­veszternek is szil­veszterkor muszáj, ez alól nincs kibúvó, s még tragikusabb, hogy Szilveszter szil­veszterére ez alka­lommal — írd és mondd — három kis­lány és egy elvált asszony tart igényt. Konkrétice! Nem is beszélve bizonyos absztraktabb variá­ciókról, amelyek... No de ezen kár meditálni. Év közben ugye előfordulhattak pikáns párhuzamos­ságok, most azonban az év végén minden­nek vége. Dönteni kell, illetve önteni kell, tiszta vizet a po­hárba! Hát éppen ez az. Ettől irtózik Szilvesz­ter. Amikor beszél­tem vele, éppen bort töltött. Tisztát. Lehet, hogy ezzel az ötödikkel szilvesz­terezik végül is?! S. M. ffo! szilveszterezik Szilveszter? Szombat, 1966. december 3. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next