Délmagyarország, 1981. augusztus (71. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
4 Búcsúzik A cigánybáró Ma, vasárnap este búcsúznak az Idei Játékoktól Strauss operettjének, A cigánybárónak hősei. Mint régóta tudott, elővételben keltek el a belépők, vagyis hát ismét zsúfolt házra lehet számítani. A cigánybáró egyébként ma este az idei szezon ötödik előadását éri meg, a legtöbbet a bemutatók közöftl. Képünkön: a Barinkayt alakító Ilosfalvy Róbert Katona Lajossal (Carnero gróf) és Jablonkay Évával (Czipra, a cigányasszony) r Rockopera Újszegeden Tavaly nyáron váratlanul nagy sikert arattak a világhírű rockopera, az Evita „megmagyarosított” előadásai a Margitszigeten. Az a lelkes, fiatal gárda — a Rockszínház társulata —, amely méltán keltett jelentős figyelmet produkciójával, idén Várkonyi Mátyás zeneszerző és Miklós Tibor szövegíró jóvoltából ,.eredeti” magyar rockoperáral jelentkezik: a Sztárcsinálók premierje július 25-én, Győröd volt, a társulat azóta az ország nagyvárosait járja. Szegeden augusztus 12-én (eső esetén 13-án) este 9 órakor mutatkoznak be az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A kétrészes rockoperát Kovácsi János rendezi, a főbb szerepekben Kováts Krisztát, Eszményi Viktóriát, Bordán Irént és Szakácsi Sándort láthatja a közönség. Strauss: A cigánybáró című daljátékának előadása a Dóm téren, este 9 órakor. Dorozsmai népzenei találkozó a szélmalomnál, délelőtt 10 órától. 22. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Markolt György és Orr Lajos szobrászművészek közös kiállítása a Közművelődési Palota kupolagalériájában. Szeged múltja, jelene, jövője — dokumentumtárlat a Várban. Fotóklubok 17. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. Cseri László önálló fotókiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ B Galériájában. Sanda simplicitas Az öltözőben minden könnyebb, mint az éppen színpadra készülő művésszel beszélgetni. Az előadás máris érezhető feszültségén túl a készülődés sürgés-forgása, az ajtónyitogatás, a színpadra lépést megelőző percek izgalma a Dóm tér alatti, sajátos nyári mikrovilág furcsán vibráló légkörével összekeveredve indokolja az aggodalmakat: az interjúra kiszemelt művész esetleg nem éppen a legkitörőbb örömmel fogadja az öltözőjébe ekkor betoppanót. S a maga szempontjából teljesen igaza van. Melis György, a Cigánybáró Zsupánja, aki a próbákon is a jókedv, a felszabadultan végzett munka abszolút megtestesülése volt — minden fent jelzett aggodalmat pillanatok alatt eloszlat. Közvetlensége, melegsége feledtetni képes az előadást megelőző percek kényszerű feszültségét. Már arról beszél, „nemzeti közüggyé" lett a szegedi szabadtéri, megérdemli tehát, hogy minden idelátogató művész a legteljesebb felelősség alázatával lássa el feladatát. Amikor Acsodny báróban vállalt szerepéről kezd beszélni, kissé csodálkozik: • Miért jelentene bármilyen különbséget operettben énekelni ? Operista csak büszke lehet arra, ha helyt tud állni ilyen darabban. Egyébként Zsupán figurája, a gazdag és ostoba ember karaktere, külön izgalmas nekem, nagyon szeretem játszani. Sokan azt hihetik: azért, mert könnyű dolog. Mennyire nincs így: a szent egyszerűséget, az ókoriak által megfogalmazott sancta simplicitas érvényesítését követeli, ehhez pedig minden előadáson önmagát kell legyőznie a tr"n észnek. Ennek ára igen nagy: a játék sohasem öncélú, az igényes, valóban esztétikai értékkel bíró színpadi megvalósítás mindenféle szerepre kötelező érvényű. Örökösnek tűnő jókedvéről, felszabadult vidámságáról ez van, látni rajta, meghökken: — Mondok egy példát! Latabár Kálmánról mindig mindenki úgy beszélt, jaj, az a jópofa, aranyos Latyi. Ezért jött be a közönség. .. Kevés embernél láttam eddig olyan precízen, a lehető legaprólékosabban kidolgozott szerepformálásokat, mint nála. Minden rezdülése tökéletesen átgondolt volt, hihetetlenül tudatos és megszenvedett. Erre gondolok: Zsupán alakításakor a ma világszerte divatos „komor” operista mítoszát csak úgy rombolhatom le, ha a legteljesebb pontossággal és alázattal viszem színpadra a figurát. A szegedi Cigánybáró-előadások romantikus alapfelfogása pedig igen nagy csapatmunkát is kíván: nincs tehát mód fegyelmezetlen egyéni partizánakciókra, ha már az adatott, hogy itt vagyunk a Dóm téren, segíteni kötelező, kell tudni hozzáadni a produkció egészéhez. D. L. Zsupán civilben: Melis György Vasárnap, 1981. augusztus 9 Kettős portré A színpadon csak most formálódnak előadássá Schiller drámájának szavai. A nézőtér felső szektorában Almási Évával és Balázsovits Lajossal beszélgettünk. Ritka alkalom, hogy a színészházaspár együtt játszik. Még így, közönség nélkül is szorongató érzés a színész számára ez a hatalmas nézőtér, az óriási színpad. Pedig nem először kapnak itt feladatot. Almási Éva a főiskola elvégzése után a Vámos László rendezte Tragédiában Hippiát alakította, majd a Madách Színház előadásának, a Peer Gyntnek szabadtéri adaptációjában hármas szerepben lépett közönség elé, ő volt Anitra, Ingrid és a Zöldruhás lány. A Játékok huszadik évadjának prózai előadásában, a Bánk bánban Gertrudis jelmezében jelent meg. A mostani Teliben Hedviget, a címszereplő feleségét játssza. — Ha beteszem a lábam erre a térre, erre a színpadra, ellop a félsz. Közhely már, szinte minden színész elmondta, de így igaz: óriási feladat betölteni ezt a színpadot, amikor legalább háromféleképpen kellene játszanunk: az első sorok nézőinek intim, érzékeny színházat, más eszközökkel a középső részeken illőknek, és ismét másképpen, arcnélküli darabot a legtávolabb ülőknek. Ez szinte megoldhatatlan színészi feladat. S abban is kételkedem, hogy a színpadon levő egyetlen ember le tudja kötni másik hatezer figyelmét, érdeklődését, magával tudja ragadni gondolatait, fantáziáját. Így aztán gyakran elcsúszik az előadás a látvány, a tömegmozgások irányába. Balázsovits Lajos színészpályája fényesen indult Szinte egyszerre kapott utána színház, film és televízió. Aztán, majd egy évtized múltával, egy időre hátat fordított a színháznak, filmgyári státuszba ment. Úgy érezte, elege van a szépfiús szerepkörből, perspektívátlannak tűnt a pálya, a műsortervben nem voltak olyan lehetőségek, melyek fölgyújtották volna képzeltét. Ruszt József csábította Szegedre, s az ő személye vonzotta tavaly a szabadtéri deszkáira is, ahol Páskándi Géza Kálmán királyának címszerepét játszotta. — Nagyon örülök a tavalyi Kálmán királynak, ennek a különleges erőpróbának. A színpad, a tévé és a film mellett új lehetőséget jelentett. Mégis úgy érzem, a film áll hozzám legközelebb. Ott tudok leginkább koncentrálni, más bőrébe bújna önmagamból rejtett élményeket, rezdüléseket, mozdulatokat kibányászni. Nemrégiben fejeztük be Fábri Zoltán rendező irányításával Örkény István csodálatos elbeszélésének, a Rekviemnek felvételeit, melyben én alakítom Hannover István figuráját. Még a filmnél is intimebb műfaj a tévé, ahol legutóbb Hochuth Helytartójában és Heltai Jenő A 111-es című művének felvételein dolgoztam. Almási Éva sokarcú művész. Tehetséges színésznőből a pálya másfél évtizede alatt vezető művésszé érett. Épp oly hitelesen formálta meg a drámai hősnőket, mint a vígjáték alakokat, egyformán hiteles tragédiák sűrű atmoszférájában és a zene oldottabb világában. Olyan emlékezetes színházi alakítások fűződnek nevéhez, mint a Spanyol Izabella címszerepe Szabó Magda Régimódi történetének Jablonczay Lenkéje, a Popfesztivál Esztere, a Maya tévés feldolgozásának címszerepe, és sorolhatnánk. Egy interjúban mondta, hogy a magánélet és a színház abszolút különválasztva él benne. Amikor a hideg-rideg Hedda Gabiért próbálta, aki minden porcikájával tiltakozik az anyaság ellen, már magában hordta kislányát, de saját bevallása szerint, teljesen idegen volt személyiségétől Jablonczay Lenke törékeny alakja és Gertrudis „cinikus nagyvilágiassága, vonzó okossága, riasztó gátlástalansága” is. Ezek után nem véletlen: „Szigorú rend szerint élek, akár a sportolók.” — Sokat gondolkodtam ezekről a szabadtéri előadásokról. A tapasztalat azt mutatja, hogy könnyebb a dolgunk, ha már bejátszott előadásokat alakítunk erre a színpadra. Így volt ez a Peer Gynt esetében. Elegendő volt az ismert szöveget a helyi akusztikai hatásokhoz alkalmazni, a szinte már vérünkben levő gesztusokat, mozdulatokat természetesen fölnagyítani. Az ide készülő előadások esetében túl kevés az idő, óriási a felelősség, iszonyatos az erőfeszítés — három előadás után vége. Pedig talán a nyolcadik lenne az igazi. Talán, ha mondjuk, októberben vagy januárban összeállna a stáb, s az eleve ide készülő előadást néhány alkalommal kőszínházban is bemutatnánk, tartalmasabb és tudatosabb lehetne mindannyiunk munkája. S a rémülettől nem vesztenénk az eszünket. Balázsovits Kálmán királyát a tavalyi kritika nem fogadta egyértelmű lelkesedéssel. Újszerűnek hatott a szabadtéri hagyományaitól eltérő, a külsődleges eszközöket, zengő orgánumot és kinagyított gesztusokat mellőző alakítása. Azt azonban mindenki elismerte, szerepfelfogása és játéka nemcsak egyszeri újdonság volt a hatalmas téren, de talán kezdete egy olyan erjesztő folyamatnak, melynek célja: bebizonyítani, hogy ebben a csillagtetős színházban is lehet túlzásoktól mentesen, a rákristályosodott külsődlegességeket levetkőzve színházat csinálni. Balázsovits szegedi népszerűsége csak fokozódott, hiszen O'Neill Hosszú út az éjszakában című drámájénak Ruszt-féle szegedi rendezése az évad legsikeresebb és szakmai szempontból is legizgalmasabb előadása volt Két év után lépett újra színpadra Balázsovits, a „vonósnégyesben” ő volt a nagyobbik fiú, az alkoholisták zsákutcájába jutott Jamie, a „gordon-hang”. — Ruszt József ismét meghívott szerepet ajánlott a Téll Vilmosban. A színlapon nevem előtt ez áll: Hermann Gessler, Schwyz és Úri birodalmi helytartója. Tehát igencsak ellenszenves alak ebben a romantikus drámában... Tandi Lajos Almási Éva és Balázsovits Lajos a Dóm téren Máig nem dőlt el, hogy a mondás hős és szabadságharcos, aki állítólag Bürglenben született, valóban élt vagy csak a svájci nép képzeletének szülötte. Schiller drámájának Dóm téri bemutatóján minden valószínűnek hat A tömeg: asszonyok, gyerekek, parasztok, a katonák és a Habsburg megszállók is. Az illúziókeltésben nem kis szerepe van a XIV. századot tükröző ruházatnak, kellékeknek. Ez volt első gondolatom, amikor a Tell Vilmos próbáján megpillantottam a színpadra induló jelmezes hadat. Vajon kik és hogyan gondoskodnak a több száz fős statisztéria, balettkar, kórus és színészgárda ruházatáról, öltöztetéséről? Az alagsori ruhatár fantasztikusan bizarr képet nyújt. Van itt minden, amit az elmúlt évezred divatkultúrája létrehozott. Gladiátorok ruházata, dárdával és pajzsokkal, békés közelségben a múlt századi huszármentők és a közel hatszázéves svájci parasztruhák mellett. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a több száz jelmez, csizma, bocskor között... Dankó Istvánná, a Szegedi Nemzeti Színház női jelmeztárának vezetője játszi könnyedséggel, a szakavatottak biztonságával mozog Huszármente dárdákkal a ruhahegyek között. Harmadik éve vezetője a szabadtéri játékok jelmeztárának. Tőle tudom, hogy az itt felhalmozott ruhák és kellékek értéke jóval több egymilliónál. Ekkora és ilyen értékű ruhatára természetesen nincs a szabadtérinek, ezért a budapesti Madách Színháztól, az Operaháztól és a Kölcsönző Vállalattól kell beszerezni a megfelelő mennyiségű, méretű — és természetesen korhű — jelmezt, a hozzávaló kardokkal, dárdákkal, puskákkal. Nem kis gondot okoz egy-egy darabnál a 2—300 főnyi szereplőgárda felöltöztetése, tetőtől talpig. A ruháknak, cipőknek, kalapoknak, huszármentéknek passzentosan kell állni, s mivel nem a jelmezek mérete alapján szerződtetik a statisztákat, a jelmezek összeválogatásával van dolguk, nem is kevés. A cigánybáróban például négyszer öltöztetik át a több mint 250 szereplőt, táncost és kórustagot, s mindezt meghatározott idő alatt, a 27 öltöztetnek. Szünidős diáktól az orvosig, tanárig, a legkülönbözőbb foglalkozásúak találhatóak itt Egy valami azonban közös bennük: a szabadtéri játékok szeretete, az előadások sikeres és zökkenőmentes biztosításáért való önfeláldozó tenniakarás. Ezt nem én, hanem Dankó Istvánné mondja. Példaként két dolgot említve: a munkaidő általában 10—12 óra, s a ruhák „felvállfázása”, összerakása, az ingek, zsabók, harisnyanadrágok és zoknik mosása társadalmi munkában történik. Soltész Kálmán, a Szegedi Nemzeti Színház szabásza „újonc” az öltöztető szakmában, ő fogalmazta meg a maroknyi gárda hitvallását: ......más a munkakör, szokatlan és érdekes. Sok emberrel van dolgunk egyszerre, oda kell figyelni minden mozdulatra, de épp’ ez a szép benne!” * Kelvin, a nagy angol fizikus mondta, hogy ami nem mérhető, az nincs is. Az öltöztetők és jelmezesek szakmaszeretetének csak egyetlen fokmérője lehet: annak a tapsnak töredéke, mely a nézőtérről hangzik fel estéről estére a felvonások vagy az előadások végén. Hiszen a taps nekik is szól... Balogh József Spartacus: statisztaválogatás A Tell Vilmos tegnap esti bemutatóját követően ma, vasárnap este búcsúzik A cigánybáró, s a héten már az idei szabadtéri játékok utolsó premierjére, a Spartacusra készülnek. Hacsaturján balettjét, Seregi László koreográfiájával és rendezésében, az Állami Operaház társulata mutatja be, az eredetileg meghirdetett szereposztástól némileg eltérően. Crassus barátnőit Sebestyén Katalin (Júlia) és Pártay Lilla (Claudia) táncolják. Az előadáshoz csoportos kereplőket keresnek, fiatal nőket. A statisztaválogatás augusztus 11-én, kedden délután 5 órától lesz a Dóm téren, ahol mindjárt próba is kezdődik majd.