Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

4 Régóta rakosgatok egy névtelen levelet, de se meg­jelentetni, se szemétkosárba dobni nem merem. A ponto­san nevemre címzett borí­ték ugyanis súlyos vádakat tartalmazó sorokat őriz­­, de aláírás nélkül. Ha csak a fele igaz, akkor is hát­bor­zongató, gyermekintézmény­ben dúló „szadizmus”-ról lé­vén szó. Kérdezhetnék, mi­ért nem jár utána az újság­író, ha úgy borsódzik a háta az olvasottaktól. Nos azért, mert bizonyíték híján nem állíthat oda egyetlen intéz­ményvezetőhöz s­em, mond­ván: ,,úgy hírlik, itt nem képesek fegyelmet tartani az erre hivatottak, így Richter Richárdok tartják rettegés­ben a kisebbeket". Mindez így rágalomnak minősül, s ha fejét nem is, tollát vehe­tik az újságírónak, e téma erejéig — a mendemonda alapján — joggal. Hogy miért írtam ide mindezt? Hogy világosabbá váljék: az ügynek árt, aki jószándékkal, lelkiismereté­re hallgatva lerántja ugyan a leplet egy elítélendő, ne­tán komoly veszélyt rejte­gető jelenségről, ám maga mint tanú, mint „bizonyí­ték” már nem vállal szó­A Komplett Ruházati Vál­lalat nyugdíjasa, Hízó La­­josné (Dugonics tér 2.) egy kirándulás élményeit vetet­te papírra. Volt munkaadója és a Szeged Nagyáruház úgy kedveskedett jelenlegi és volt dolgozóinak, hogy közös autóbusz-kirándulásra hív­ta őket Mátraházára. Fe­lejthetetlen élm­­ényt nyúj­tott maga a négy és fél órás út is: „A Volán autóbuszán Csóti Rudolf idegenvezető szép magyarsággal tudatta a környező városok nevezetes­ségeit. A gépkocsivezető ne­vét nem sikerült kideríte­nünk, de feltétlenül meg­érdemli a dicséretet biz­tonságos, óvatos vezetéséért. Gyöngyösön megnéztük a múzeumot és egy templo­mot, Kékestetőről a jó le­vegő, a kilátó és a gyógy­­szanatórium emlékét hoztuk magunkkal.” Olvasónk vál­lalata szakszervezeti titká­rának, dr. Pereznyák Sán­­dornénak, a Szeged Nagy­áruház igazgatónőjének, Papdi Józsefnénak, vala­mint a szakszervezeti bizal­minak, Kassainénak mond köszönetet azért, hogy ilyen szép élményekkel térhettek haza. „Különösen nekünk, nyugdíjasoknak esett jól az a figyelmesség, hogy az el­árusítópultokat már elha­gyott, idősebb kollégákra is gondoltak.” Váradi Erzsébet, a kisúj­szállási postahivatal szép hagyományairól értesít ben­neket az ügyben. Márpedig ha kilétéről nem rántja le a leplet, nem lepleződn­ek le a vétkesek sem. Ugyancsak elgondolkodik a Postaláda szerkesztője egyéb névtelen levelek, mint most például a panaszaikat papírra vetett „Sárga üdülő kárvallottjaidnak sorai lát­tán. Ugyan miért nem vál­lalták névaláírással kérdé­süket: „Miért töltötték föl azt a vízelvezető árkot, amely a zsilipen keresztül elvezeti a hullámtérről a vi­zet? Jó lenne az illetékesek válaszát olvasni” — zárul a levél. Csak nehogy aláírás nélkül érkezzen a válasz, jelezvén: aki írta, nem vál­lalja az „illetékességet”. münket. Immár hét eszten­deje minden nyáron fölke­resik az ország legszebb tájait. A debreceni posta­igazgatóság autóbuszán most is útra keltek, hogy ezúttal Hódmezővásárhely és Sze­ged nevezetességeivel is­merkedjenek meg. „Mind­enkinek nagyon tet­szett a szegedi dóm, a mú­zeum, az új könyvtár, a Tisza-part és Újszeged új lakóépületei. Felejthetetlen élményt nyújtott az ópusz­taszeri emlékpark, ahol rög­tönzött »»családi ünnepséget« is rendeztünk, itt köszöntöt­tük föl hivatalvezetőnket, aki 34 éve tölti be ezt a tisztet.” A Kisújszállásról érkezett levél írója is mindenkinek köszönetet mond, aki lehe­tővé tette, hogy szép, kö­zös élményekkel gazdagod­jon kis közösségük. A Szegedi Nyomdából Z. Nagy László a hagyományos János-ünnepélyről tudósít bennünket. Gutenberg Já­nos születésnapján ugyanis az idén az ú­j szegedi KISZ- táborban gyűltek össze a nyomdászok hogy megemlé­­­kez­zenek a könyvnyomta­tás feltalálójának munkás­ságáról. A vállalat dolgozói és a hozzátartozók emellett jól szórakoztak a közös, játékos vetélkedőn, vala­mint Rakovics István zene­kara és Nagy Bandó And­rás műsorán.­ban szüksége van, miért is nincsenek meg azok a bi­zonyos ilyen célra szolgáló intézmények, ahol orvosi felügyelet alatt álló lányok „dolgoztak”? Ezt is tudom, mert a szocialista erkölc­­csel összeegyeztethetetlen a női nem kihasználása megalázása. Vajon ma erre már valóban nincs példa? A lányok 17 százaléka tartósan meddő lesz az első terhesség- vagy korai ter­­hességmegszakítás miatt, a többi szervezetét a tartósan szedett gyógyszer teszi tönk­re. Ez nem szándékos cson­kítás? Nem ugyanolyan szándékos csonkítás amit a férfiak esetében tilt a tör­vény?! A törvények sze­rint ... nemre való tekintet nélkül egyenrangúak társa­dalmunk tagjai. A törvé­nyes jók, csak éppen­­ kellene tartani azokat, és az ellentmondásokat megszün­tetni. A törvények így ne­velik a mai fiatalságot. Ha egy fiú nősülni akar, széles ívben elkerüli azo­kat a lányokat, akiknek egészségi károsodásában közreműködött, de gondol-e arra, hogy választottját egy másik fiú kerüli el? A mai fiúk többsége kiváló apa lesz, elég­­ szétnézni az óvo­dai vagy bölcsődei öltözte­­tőkben, illetve az orvosi váróban ahhoz, hogy erről meggyőződhessünk. Ha azonban a házasság felbom­lik, a váló férfi nemének összes bűnéért megfizet, a válás a legtöbb férfit tönk­reteszi anyagilag, sokat lel­kileg is. Tételezzük fel, hogy a­ gyermekes családok felénél az apa is alkalmas a gyermek gondozására, de a gyermekek 25 százalékát sem helyezi el a bíróság az apánál a válás után? Miért? Ezzel ugyanúgy neveli a bíróság a fiatalságot, mint ahogyan befolyásoló tényező az ország lakáshelyzete. A mai lakásméretek mi­att egyre kevésbé lehet meg­oldás, hogy a fiatalok szü­leiknél töltsék közös életük első éveit. Tehát marad az albérlet a­ fizetésük 50 szá­zalékáért, és az idegi őrlő­­dés. Gondok és problémák mindig voltak, lesznek is. A mai fiatalsággal azt kelle­ne megértetni, hogy ne te­gyék tönkre magukat idő előtt. A tegnapi és tegnap­előtti fiatalsággal pjedig azt, hogy döntéseik meghozata­lakor gondoljanak azoknak a mai fiatalokra gyakorolt hatására, hiszen tegnap, il­letve tegnapelőtt ők is mai fiatalok voltak! Köszönet a közös élményekért Levél a mai lányokhoz A hazánk népességéért aggódó cikkek hatására fo­gott tollat A. M. V. Orvo­sok, újságírók gyakran fej­tik ki véleményüket az első terhesség megszakításának esetleges életre szóló követ­kezményeiről, mint tette ezt lapunkban néhány héttel ezelőtt dr. Farkas Márton nőgyógyász is. „Én másképp látom a helyzetet, de célunk azonos: meg kell győzni a mai lá­nyokat, hogy ne tegyék tönkre szervezetüket kön­­­nyelműségből vagy félreér­telmezett modernségből. Ez nem kormányprogram, ha­nem jól felfogott egyéni ér­dekük is. Erről meggyőzőb­ben szólnának azok a lá­nyok, illetve bizonyítottan meddő asszonyok, akik meg­járták a poklot, mire meg­értették, hogy a csodában sem hihetnek, lemondhatnak a saját gyerekről” — kezdi okfejtését olvasónk, aki ma­ga is fiatalasszony, s mint írja, alaposan megvizsgálta ezt a kérdést, hiszen volt ideje rá a gyes öt éve alatt. „A fiatal életvitele a szü­lői és társadalmi nevelés (irodalmi, művészeti és po­litikai hatások) kérdése. Ha egy 14—16 éves lát egy fil­met (például a „Megáll az idő”-t), az iskolában az osz­tályfőnöki órán elítélik a szereplők erkölcsi magatar­tását, de a „dizsi”-ben ugyanazt tekinti mintának, megfelelő ideál hiányában. Talán több „Linda” modell kellene, aki becsületes, az „igazság bajnoka”, és nem adja el magát az első kérő szóra. Ha a kritikus bár­gyúnak nevezi a filmet, Lin­dát kérdőjelezi meg. A kri­tikus így neveli az ifjúsá­got. Ha egy lány terhes lesz, azért nemcsak a lány a fe­lelős; a fiúval együtt kel­lene megjelennie a bizott­ság előtt. (Ha lehet, nézze is végig a beavatkozást.) Az „apa” miért nincs jelen a gyermeke élete fölötti döntés során?! — ez is ne­­­veli az ifjúságot. A fiút semmiféle felelősség nem terheli, a lány esetleges meddőséggel fizet. A lány legyen az okosabb? Az a lány legyen okosabb, aki az­tán, ha munkába áll, dup­lán dolgozhat, akkor sem kap azonos anyagi és erköl­csi elismerést?! — ez is ne­veli a mai fiatalságot. A fiúk felelőtlen viselke­dése fölött az egész társa­dalom szemet huny, mert „szüksége van rá”. Ha való- Kiemelt helyár, nyugdíjasoknak is Dr. B. I. a Délmagyaror­­szágban körülbelül két éve megjelent cikkre hivatkoz­va nem érti, miért nem ka­pott nyugdíjasbérletére kedvezményes jegyet a Lady Chatterley, a Flashdance, a Vörös grófnő című filmre, holott tudomása szerint megilletné őt és kortársait. Az említett cikk szerzőjét, dr. Horváth Lászlónét, a moziüzemi vállalat igazga­tóját kérdeztük meg, azóta módosultak-e a rendelkezé­sek. Megtudtuk, hogy mi­nisztériumi körlevél intéz­kedett arról, hogy a ki­emelt helyárú filmek eseté­ben semmilyen kedvezmény nem adható. Ez azt jelenti, hogy az újabb sikerfilmet, A cápát is mindenki — így a kispénzű nyugdíjas is — 46 forintért tekintheti meg. Válaszol az illetékes Legutóbbi Postaládánkban Király Jánosné (Baross ut­ca 4.) kifogásolta: az újsze­gedi vasútállomáson az utastájékoztató hangszórók túl hangosak. A MÁV-tól a következő választ kaptuk: „Megvizsgáltuk a panaszt, és a hangszórókat kisebb hangerőre állítottuk. Megje­gyezzük azonban, hogy az állomáson — mivel autó­buszra szállnak át az uta­sok — feltétlenül szükséges az esetenként 50—100 ember tájékoztatása, még érthető hangerővel. A panaszos egyébként Újszeged vasút­állomás főnökénél is beje­lenthette volna észrevéte­lét.'’ összeállította: Chikán Ágnes Bizonyság A busz elindult, s nyo­mában a vajszínű autó is. Elsőnek egy középkorú, bajuszos fiatalember fi­gyelt fel rá. Érdekelték az autók, próbálta kitalál­ni a márkáját. Mivel a kocsi orrából ez egyértel­műen nem derült ki, várta, mikor húz el mel­lettük. De az autó nem előzött. A megállóban las­sított, megvárta, míg a busz újra indul. Ekkor már többen kezdték fi­gyelni. Egy tudós arcú férfiú bizonygatta, bizto­san műszaki okok miatt megy csak negyvennel. A mellette álló nyugdíjas bácsika tudni vélte, hogy a járattal kapcsolatos pa­naszos ügy kivizsgálásáról van szó. Valaki beírt a központba, és most ellen­őrzik, jogos volt-e az ész­revétel. A következő megálló után egy kosaras fiatal­­asszony kissé izgatottan mondta, lehet, hogy ez a koma valakit követ. A hátsó ablakon át eddig unott arccal nézelődő szűk nadrágos gimnazista lány kihúzta magát. Az előbb határozottan látta, hogy az autót vezető fiatalem­ber rámosolygott. Ezután már egyre többen figyel­ték, ki száll föl, ki száll le, s hogy követik-e még őket. A következő meg­állóban váratlan dolog történt. Két egyforma, copfos kislány szállt le. Megfogták egymás kezét, s elindultak a gyalogátke­lőhely felé. A busz balra, a kocsi jobbra indexelt. A kanyarban a buszon ál­lók közül valaki felkiál­tott: „Teremtő isten, egy a gyerekeket akarja elra­bolni!” S valóban. Az autó szép lassan elindult a gondtalanul beszélgető gyerekek mögött. Még há­rom sarok, s az autó hir­telen megállt. A fiatal­ember kiszállt, s moso­lyogva lépett oda hozzá­juk. — Jól vizsgáztatok lá­nyok, ügyesen megjegyez­tétek az utat. — A kicsik büszkén húzták ki magu­kat apjuk dicsérő szavai­ra, és integetve fordultak be a kapun. Aznap mentek először önállóan az iskolába. Szalóky Béláné Péntek, 1985. június 21 Mi? HOL? MIKOR? 198S. JÚNIUS 21., PÉNTEK — NÉVNAP: ALAJOS A Nap kel 4 óra 47 perckor, és nyugszik 20 óra 4S perckor. A Hold kel 7 óra 9 perckor, és nyugszik 23 óra 30 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 360 cm (áradó). KILENCVEN ÉVE született Mathejka János (1895— 1940) tanár. kommunista író, új­ságíró. A Tanácsköztársaság alatt a váci direktórium tagja, az ottani Vörös Újság szerkesz­tője, s a helyi forradalmi kato­nai törvényszék vádbiztosa. A Tanácsköztársaság megdöntése után a fehérterroristák elhurcol­ták a váci pártházból, a vészbí­róság tizedmagával halálra ítél­te, de a kivégzés során nem halt meg, csu­pán súlyosan megsebe­sült. Életfogytiglani fegyházra ítélték, de fogolycserével szaba­dult. Moszkvában jelentős iro­dalmi tevékenységet fejtett ki. Alapító tagja volt a magyar pro­­le­tárírók szervezetének, s a Gor­kij Világirodalmi Intézet igazga­tóhelyetteseként dolgozott. A törvénysértések áldozata lett. NYOLCVAN ÉVE született Jean-Paul Sartre (1905 —1980) francia filozófus, re­gény- és drámaíró, esszéista, az egzisztencializmus vezető képvi­selője. HETVENÖT ÉVE született A. T. Tvardovszkij (1900—1971) szovjet-orosz költő és elbeszélő, a szovjet irodalom kiemelkedő alakja. HETVENÖT ÉVES Tardos Béla (sz. 1910) Erkel-dí­­jas zeneszerző, a Zeneműkiadó Vállalat igazgatója. ÖTVENÉVES Françoise sagan (sz. 1835) fran­cia regény- és drámaíró. Jó reg­gelt, bú­bán­at című regén­yével (1954) robbant be a világiroda­lomba. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4. fél 6 és este há­romnegyed 8 órakor: A cápa (színes, m. b. amerikai, kiemelt helyár. 16 éven felülieknek!). Kertmozi: este 9 órakor: Aranyeső Yuccában (színes, m. b. olasz, kiemelt helyér!). Fáklya: délután háromnegyed 3, negyed 6 és este fél 8 órakor: A cápa (színes, m. b. amerikai, kiemelt helyár, 16 éven felüliek­nek!). Szabadság: délután fél 4, há­romnegyed 6 és este 8 órakor: A legyőzhetetlen Vutang (szí­nes, m. b. kínai, HI. helyár!). Kiskőrössy Halászcsárda, Kert: este 10 órakor: Ki kém, ki nem kém (színes, m. b. amerikai, III. helyár!). BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.20: Videooldalak 17.30: Híreik 17.35: Tv-naptár 18.15: Művelődés 18.45: Humoristák klubja 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: A nap újra felkel — filmsorozat 21.00: Formula I. — szórakoztató adás 21.45: Tv-napló 22.00: Kulturális mozaik BELGRÁD 2. 18.05: Hírek 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Tudományos beszélgetések 19.30: Tv-napló 20.00: A zene és mi 20.45: Tegnap, ma, holnap 21.00: Találkozások — dok.­­adás 21.50: Lángoló angyal — finn játékfilm ÚJVIDÉK 15.25: Tv-híradó magyarul és szerbhorvátul 16.10: Ifjú tehetségek 16.40: Jugoszlávia—Kína válogatott kézilabda­mérkőzés 18.15: Tv-magazin szlovákul 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2., magyarul 20.00: Tv-filmsorozat 21.00: Mezőgazdasági adás 22.30: Tv-hiradó 2­, szerb­h­­orv­átul GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér I. szám (13/S7-es). Este 1 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYEL­ET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4. ), urológiai felvételi ügyeletét a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 29. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 1 óráig, szombaton reggel 7- től hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-120. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 1 óráig. Teuton: 11-008. ÜGYELETEB BUDAPEST 1­­8.35: Tv-torna — (ism.) 8.30: Szünidei matiné 8.35: Menekülés az arany földjéről — 4. — (ism.) 18.35: Képújság 16.15: Hírek 16.25: Hatvanon túl — a szegedi körzeti stúdió műsora nyugdíjasoknak 16.45: Három nap tv-műsora 16.50: 9-es stúdió — a Szovjet­ Tv külpolitikai vita­műsora 17.23: Képújság 17.25: Postafiók 250 17.45: vizek és veszélyek 1S.00: Kalendárium 19.10: Tv-téma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Saul Levitt: Parancsra tettem — tv-játék 21.45: Péntek esti randevú 22.45: Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz BUDAPEST 7. 11.30: Képújság 18.25: Don Quijote — spanyol rajzfilmsorozat — 37. U.50: Pulóver — angol bábfilm­­sorozat — 3. 19.00: Keresztkérdés 19.30: Inni, vagy meghalni — angol rövidfilm — (isim.) 20.00: Zenebutik 21.00: Tv-kíradó 2. 21.20: Pillantás a Nagy Fal mögé — kanadai rövid­film — 1. 21.50: A harmadik vendég — svájci bűnügyi film­sorozat — 2. 23.00: Képújság KOSSUTH 4.30: Jó reggelt! 8.20: És nálunk? A szerv­átültetés — (ism.) 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.34: Kököjszi és Bobojsza — Török Sándor mese­regénye — X/3. 9.53: Lottósorsolás 10.03: Szabó Lőrinc versei 10.10: Barokk zene 11.00: Gondolat 11.45: Nóták — Takács Béla énekel 12.30: Ki nyer ma — Békésen? 12.45: Könyvszemle 12.55: A zene is összeköt 14.10: Válogatott perceink 15.30: Szalnyikov: Bírái­­ szvit 15.40: Az­­ ausztriai Solftiger zenekar felvételeiből 16.05: A cirkuszkirály — Krúdy Gyula regénye — Il­l. 16.36: Ars Tatum zongorázik 17.00: Idegenforgalmunk előőrsei 17.25: A magyar opera nyomában — XVIII/5. 19.15: Embermesék 20.15: A zeneirodalom remek­műveiből 20.50: 75 éve született Tardos Béla 21.30: Jó vétek­! 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Igen is, nem is 2.3.00: Zenekari muzsika 0.10: Virágénekek PETŐFI 4.30: — 7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.03: Offenbach daljátékaiból 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05:— 12.00: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Zentai Anna és Rátonyi Róbert operett­kettősöket énekel 12.25: Édes anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.00: Pophullám 14.00: Dallamról dallamra ... 15.30: Könyvről könyvért... 15.40: — 17.30: Péntektől péntekig... 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Hegedűs Géza hang­játékaiból: Martin, a varázsló 22 25: Az élő népdal — (ism.) 22.38: Balassa P. Tamás szerzeményeiből 23.20: Lopez operettjeiből 24.00: — 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOK 9.08: Operafinálék 10.00: Mesedélelőtt 10.32: Csak fiataloknak! — 11.27: Négy évszázad szvitjeiből 13.03: Lovagias dolgok — Hunyady Sándor novellája 13.46: Haydn: h-moll vonós­négyes. Op. 64 No 2. 14.06: Sámson és Delila — részletek saint-Saens operájából 15.03: Ismerjük meg! 16.50: Kirándulás a spanyol popzenében 17.30: Nyáresti kamara­muzsika — a Magyar Rádió hangverseny­­sorozata — VII/2. 18.40: Barokk kórusmuzsika 19.08: Könyvszemle — (ism.) 19.15: Diszkotéta — lemez­barátok órája 20.15: Ismeretlen szigetek — egy régi költő: Listi László 20.40: Bellini: Az alvajáró — kétfelvonásos opera Közben: 22.03: Illyés Gyula mondja el verseit — (ism.) 22.06: Az operaközvetítés folytatása 23.05: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből öl

Next