Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-01 / 26. szám
A miniszterelnök megnevezte négy új kiszemeltjét A Monetáris Tanács miatt vitatkoznak A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a Monetáris Tanács most kinevezett négy új tagja csak nehezíti a munkát. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök Neményi üdítőt, Bánfi Tamást, Csáky Csabát és Bihari Pétert jelöli a Monetáris Tanácsba - ezt maga a kormányfő jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc hétfőn egyeztetett a jelöltekről Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével. A jegybanktörvény tavaly decemberben elfogadott módosítása szerint a Monetáris Tanácsba a jelenlegi kilenc tag mellé további négyet delegálhat a miniszterelnök. A jelenlegi tagok: Tárai Zsigmond az MNB elnöke, Adamecz Péter, Auth Henrik, Szapáry György az MNB alelnökei, valamint Bihari Vilmos, Hardy Ilona, Kádár Béla, Kopits György és Oblath Gábor. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke nem ért egyet a Monetáris Tanács (MT) új tagjainak jelölésével - jelenti ki a jegybank közleménye, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez. Az MNB elnöke közleményében megerősíti: véleménye szerint nincs szükség arra, hogy a Monetáris Tanács létszámát kilencről tizenhárom főre bővítsék. A tanács ma is a törvényeknek megfelelően működik, a tizenhármas létszám értelmetlenül sok, nehezíti a működést. A közlemény emlékeztet arra, hogy az elmúlt év decemberében elfogadott jegybanktörvény-módosítás szerint a miniszterelnöknek lehetősége van kezdeményezni, hogy az MT létszámát négy taggal bővítsék. Ezzel azonban célszerű lett volna fokozatosan és óvatosan élni - vélekedik az MNB elnöke. A Fidesz titkos manőverekről szerzett tudomást készülőben a jogi autópályatrükk? Manninger Jenő fideszes parlamenti képviselő azt mondta, hogy a kormány trükközik az autópályák építésével kapcsolatban: szerinte titkos manőver zajlik annak érdekében, hogyan tudnák piaci bevételnek feltüntetni az állami juttatásokat. BUDAPEST (MTI) „A magántőke és az állam együttműködésére (PPP) építve a kormány előkészítetlenül, rendkívül rossz konstrukcióban és nagyon drágán akar autópályákat építtetni és üzemeltetni" - jelentette ki Manninger Jenő. A Fidesz számításai szerint a 600 milliárd forintos autópálya-csomag azzal jár, hogy 20 év alatt minden magyar ember 15 ezer forintot fizet vissza évente. A Gyurcsány-kormány úgy fog távozni 2006-ban, hogy nem fizeti ki az autópályákat, azt az utódokra hagyja - mondta, megjegyezve, hogy a múlt héten elkészített, bár a kormányülésen nem tárgyalt előterjesztéséből kiderül, átlagosan háromszorosára emelik az autópálya-díjat. A Fidesz szerint a PPP-konstrukciót is lehetne jól működtetni, hiszen erre vannak példák a világban. Manninger Jenő magyarázatként kitért arra, hogy a PPP-ben az autópálya-építés jogát eladják befektetőknek, akik hiteleket vesznek fel, kifizetik a kivitelezőket, cserébe 25-30 évre megkapják az üzemeltetést. „A kormány példa nélküli dolgot akar megvalósítani azzal, hogy a már épülő, sőt sok esetben átadott autópályákat kívánja így eladni, ami az egész magántőke-befektetés hatékonyságát kérdőjelezi meg" - szögezte le Manninger. „A jogi trükk" része az is, hogy már átadott autópályákat akarnak át nem adottá minősíteni, és így az nem számít bele az államadósságba. • BELFÖLD - KÜLFÖLD« -'- ' ’ ------------------------------ Enyhe ítéletek a székesfehérvári maffiaügyben Kilencven évre titkosítva Senkit nem küldött börtönbe az úgynevezett székesfehérvári maffiaügyben eljáró Pest Megyei Bíróság hétfőn kihirdetett első fokú ítéletében. BUDAPEST (MTI) A büntetőperben 23 embert, köztük ügyészt, ügyészségi nyomozót, ügyvédet és több magas rangú rendőrtisztet vádoltak meg többek között államtitoksértéssel, hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hamis tanúzásra felhívással, bűnpártolással és vagyon elleni bűncselekményekkel. Az első fokú ítéletben egyedül az elsőrendű vádlott, Matók Ákos kapott 2 év két hónap letöltendőt, de a korábbi előzetes letartóztatás, illetve házi őrizet beszámításával várhatóan neki sem kell börtönbe vonulnia. A Pest Megyei Bíróság kiszabott még 16 vádlottnak felfüggesztett szabadságvesztést, négynek 150 ezer forinttól 500 ezerig terjedő pénzbüntetést, egynek megrovást, egyet pedig felmentett. Az ügyet államtitok miatt 90 évre titkosították a hatóságok, így az elsőfokú ítélet indoklására, illetve a fellebbezésekre már zárt ajtók mögött kerül sor. Az úgynevezett székesfehérvári maffiaügyben a nyílt nyomozást 2001. június 19-én jelentette be Polt Péter legfőbb ügyész és Orbán Péter akkori országos rendőr-főkapitány. A legfőbb ügyész akkor kiemelte: az elmúlt évtizedben először fordult elő, hogy felfedezték szervezett bűnözői csoportok behatolását az igazságszolgáltatásba. Orbán Péter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy információik szerint rendőrök bűnözőket mentegettek, nyomozásokat vittek félre. Hétfőn az ítélet rendelkező részének elhangzása után Bárándy György ügyvéd, aki védőként szerepel a székesfehérvári maffiaperben, újságíróknak úgy nyilatkozott: elégedett az ítélettel, amely megfelel a büntetéskiszabási céloknak. Nem maffiaügyről van szó, nem volt sem keresztapa, sem piramisszerűen felépített bűnszervezet - jegyezte meg a védő. „Ha szabad ezt mondanom, idézőjelben: ez egy közönséges vesztegetési ügy" - fogalmazott Bárándy György. Ez az ügy egy kicsit „túl van lihegve" kezdettől fogva. A sikeresnek tartott iraki választások után Allávi egységre szólít fel Egységre szólította fel a választásokat követően a népet Ijád Allávi (felvételünkön) ideiglenes iraki miniszterelnök. BAGDAD, SZULEIMÁNÍJA (MTI/AFP) „Most itt az ideje, hogy az irakiak egybegyűljenek. Egységre szólítom fel mindazokat, akik voksoltak, és mindazokat, akik nem. A terroristák vereséget szenvedtek" - mondta hétfői televíziós beszédében a kormányfő. Allávi közölte: átmeneti kormánya addig vezeti az országot, amíg az újonnan választott parlament meg nem szavazza az új miniszterelnököt és kabinetjét. A politikus egyben ígéretet tett arra, hogy lehetőség szerint minden társadalmi csoportot bevonnak a kormányzati munkába. Külön köszönetet mondott az iraki biztonsági erőknek, valamint a koalíciós erőknek a választások biztosításában végzett kiemelkedő munkájukért. Falah an-Nabíb iraki belügyminiszter bejelentette be, hogy a szavazóhelyiségek elleni támadások során a helyi biztonsági erők vasárnap megöltek két külföldi állampolgárt, egy Szíriáit és egy szudánit, továbbá őrizetbe vettek négy külföldit - két szaúdit, egy-egy jemenit és egyiptomit. Iraknak másfél év múlva nem lesz szüksége a területén az USA vezette szövetségesekre - vélekedett a belügyminiszter. A jó hírnév BUDAPEST (MTI) Szijjártó Péter meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon az a személyiségi jogi per, amelyet Gyurcsány Ferenc indított meg sportminiszterként a fideszes képviselő ellen. A kereset szerint Szijjártó megsértette Gyurcsány jó hírnév védelméhez fűződő jogait, a volt sportminiszter korábbi érdekeltségi körébe tartozó cégekkel kapcsolatban tett kijelentéseivel. Szijjártó azt mondta: a Cégadattár adatai alapján tett kijelentéseket. Átadták a filmkritikusi elismeréseket Díjazott magyar alkotások A magyar alkotásoknak megítélt filmkritikusi díjakat és az Árvai Jolán-díjat hétfőn adták át a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában. BUDAPEST (MTI) „A magánbenyomásom az volt, hogy a termés jobb volt, mint korábban" - mondta a tavaly bemutatott magyar filmekről az eseményen Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke. (A díjat több mint negyven éve a szakmai szervezet film- és tévékritikus-szakosztálya alapította és ítéli oda.) A magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját - amelyet Báron György, szakosztályvezető az év filmjének járó elismerésnek nevezett - Fliegauf Benedek vehette át Dealer című filmjéért. Ráday Mihályt több évtizedes kiemelkedő televíziós munkásságáért érdemesítették díjra. A magyar filmkritikusok Életmű-díját - a Magyar Mozgókép Közalapítvány ajánlotta fel - Makk Károly kapta. A legjobb női epizodista Balogh Edina (Dealer) lett, míg a férfiak közül Cserhalmi György (Temettetten halott) vehette át ugyanezt az elismerést; a legjobb férfi főszerep díját Gáspár Tibor kapta a 1 Másnap című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb fiatal dokumentumfilmesnek ítélt díj az idén Papp Bojánához került Tévé és én című filmjéért, a legjobb dokumentumfilmesnek felajánlott díjat Kocsis Tibor kapta az Új Eldorádóért. 2004 legjobb kisjátékfilmjének Csáki László Fluxus című munkáját ítélték a szaakavatott kritikusok. Balogh Edina átveszi a női epizódalakításért járó díjat Báron Györgytől MTI Telefotó: Bruzák Noémi Állambiztonsági iratokkal foglalkozó törvényjavaslat Internetes hozzáférés Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten átnyújtotta Szili Katalin házelnöknek az állambiztonsági iratok megismerhetősége érdekében a történeti levéltárról szóló törvényt módosító javaslatot. BUDAPEST (MTI) Burány Sándor elmondta: a törvényjavaslat az első változathoz képest azzal bővült, hogy a levéltár iratainak megismerhetőségét az interneten keresztül is biztosítaná, valamint újra felállítana egy bizottságot, amely a nemzetbiztonsági szolgálatoktól a történeti levéltárba kerülő iratok átadását felügyelné. „Már az első változat is biztosította azt, hogy leszámítva a magánéletet és leszámítva a még ma is létező államtitkokat, lényegében a levéltár teljes anyaga megismerhetővé válik bárki számára. Ez azt jelentette az első változatban, hogy be lehet menni, bármilyen névre rá lehet kérdezni, és amennyiben van róla adat (...), bármilyen akta, akkor ezek (...) megismerhetők" - mondta, és hozzátette: az általa, valamint Hiller István pártelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető által jegyzett képviselői önálló indítvány a megismerhetőséget azzal szélesítené, hogy az állambiztonsági iratokat fel kell tenni a levéltár honlapjára. Ezen túl az új javaslat értelmében feláll egy tudományos tanácsadó testület, amely háromévente felülvizsgálná a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat. A testület feladata lenne az is, hogy a történeti levéltárban őrzött és államtitokká minősített adatokat felülvizsgálja. Exportálnák az ukrajnai forradalmat Narancsszínű világ KIJEV (MTI/AFP) A volt Szovjetunió többi részére is exportálni akarják tapasztalataikat a Pora ukrajnai mozgalom fiatal vezetői, akik jelentős szerepet játszottak a régi típusú, Moszkva-barát kijevi rendszert megbuktató „narancsszínű forradalomban", és akik a „demokrácia különleges osztagainak" tartják magukat, a forradalom exportjának lehetősége pedig máris aggasztja Moszkvát. Vladiszlav Kaszkiv, a Pora (Itt az idő) egyik vezetője szerint nyugodtan lehet őket „demokratikus szpecnaznak" hívni, utalva az elitalakulatok orosz és ukrán elnevezésére. Az ukrán forgatókönyv a 2003-as grúziai „rózsás forradalmat" idézi, ami nem kerülte el a posztszovjet térségben befolyását helyreállítani igyekvő Moszkva figyelmét sem. E forgatókönyvek megismétlődése ugyanúgy lehetséges a Független Államok Közösségének tagországaiban, mint azon túl - figyelmeztetett a múlt héten Vlagyimir Rusajlo, az orosz nemzetbiztonsági tanács volt vezetője. Kaszkiv és barátai, akik felhasználták a Szerbiából, Szlovákiából és Grúziából érkezett fiatal militánsok tanácsait, elhatározták, hogy központot hoznak létre a hasonló mozgalmak támogatására a volt Szovjetunió más területein is. KEDD, 2005: FÉ&VÁR 1. RÖVIDEN ERCSI BALESET Ketten meghaltak és öten megsérültek abban a balesetben, amely a 6-os főúton történt, a Fehér megyei Ercsi és Sinatelep között. A 6-os főút 47-es kilométerénél négy gépkocsi csúszott egymásba. KAPCSOLATFELVÉTEL A Fidesz felvette a kapcsolatot Jacques Chirac francia elnök, George Bush amerikai elnök, valamint az Európai Néppárt kampánycsapatával - közölte a Fidesz frakcióvezető-helyettese, kampányfőnöke hétfőn a közszolgálati televízióban. „Nincs olyan típusú kampány-együttműködés, hogy ők mondjuk napi tanácsokat adnának, de valóban megtörtént a kapcsolatfelvétel" - mondta Rogán Antal. Közölte, a Fidesz szeretné eltanulni az említett csapatok kampánymódszereit. KIHŰLTEK Két emberéletet követelt a rendkívül hideg téli időjárás Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Idős férfi fagyott meg Nagykörűben, illetve Tiszaszentimrén. Nagykörűben az idős ember feltehetően lakása előtt elesett, és a földön eltöltött órák vezettek a kihűléséhez. Tiszaszentimrén egy helyi lakost holtan találtak egy italbolt nyilvános WC-jében. Jackson-per Megkezdődött a kiskorú szexuális zaklatásával vádolt Michael Jackson (felvételünkön) popénekes perének tárgyalása hétfőn a kaliforniai Santa Mariában. A vádlott is megjelent a bíróság előtt az első tárgyalási napon, amelyen a per első lépéseként megkezdték az esküdtszék 12 tagjának és a 8 tartalék esküdtnek a kiválasztását az összesen 750 jelölt közül. A bíró, a 63 éves Rodney Melville az elkövetkező napokban az összes jelöltet meg akarja hallgatni, a bonyolult eljárás azonban legalább február végéig eltarthat. SANTA MARIA (MTI) Mucikon«: SZETEY ANDRÁS • MucikonA hdyetto: ŐRFI FERENC, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói: ÚJSZÁSZI ILONA (híres információi: SÜLI JÓZSEF |sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) .Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sport rovat: 62/567-882. Internetcim: www.delmagyar hu • E-mail: szerkesztoseg:«» delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. K. Tel.: 63/401-024. Tel./fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG, KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870 • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.