Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-30 / 254. szám
AZ EZERSZÍNŰ NŐI VILÁG MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA 2008. október 30. © bizalmasan AZ IGAZI SZEMPILLA DARVASI LÁSZLÓ Mi az, amit tudunk Esik. Ma kezdte, éppen ma, de idáig olyan ragyogó, fátylas, kacér ősz balettezett itt, New Yorkban, ahol az októbert töltöttük, amilyet Berlinben láttunk utoljára. Az esőt csak azért említjük, mert a kezünk ügyében van egy kis könyv, amit kollégánk, a szegedi illetőségű Marton Árpád jegyzett, voltaképpen szép, tanítani való nagyinterjú, s akit e könyvben az életéről kifaggattak, nem más, mint Rév Lívia zongoraművész. A karcsú kötet az ember bűnös tenyerében is elfér, nem tudja bántani a New Yorki eső, de a kilencven oldalon mégis fantasztikus és nagyszabású élettörténet tárul elénk. Rév Lívia Franciaországban él, született 1916-ban, övé az egész huszadik század. Élt és játszott a művésznő Szegeden is. A könyvet elmesélni nem akarjuk, nem is tudnánk, de két gondolatát megidézzük. Azt mondja Rév Lívia, ha ő játszik, Istennek játszik, s talán az is lehet, hogy ő muzsikál a lényén keresztül, amikor a billentyűk fölött repkednek az ujjai. Hát igen, ha van Isten, biztosan a zenéhez van a legtöbb köze, jóval több, mint az irodalomhoz, a festményhez, a tánchoz. De biztos, hogy az Úrnak van hallása?! Énekelni nem tud, ezt biztosra vesszük! A másik gondolat Liszt Ferenctől származik, a művésznő Liszt után megjegyzi, ha valamit tudunk, akkor azt le is tudjuk írni. Ülünk itt a meg-megdörrenő New Yorki ég alatt, a közelben zörög a magas metró, elmentek az egérirtó fiúk, és mi gyűrögetjük a gondolatot. Persze bonmot ez a javából, de azért komolyan vesszük. Az eső is komolyan vesz bennünket, különben nem áznánk meg. Ha tehát tudjuk, hogy például miért jó ez az egész hercehurca, ami az életünk, a New Yorki ősz, a budapesti ősz, szívudvar napi fölásása, akkor el is kell tudnunk mondani?! És ha leírjuk, hogy jó, akkor valóban azt írjuk le, hogy jó?! Nem valami együgyűséget, butaságot?! Így fogja olvasni ördög, boszorkány, koncertmester, lovag és pórnép?! És ha nem tudjuk megmondani, mitől jó az a jó, akkor leírni sem leszünk képesek?! Ejnye, ejnye, biztos, hogy nem?! Esik. New Yorkban most nyolcszázezer esernyő billeg a sugárutakon. S mert tudni véljük, hát le is írjuk, hogy a fény fúvós hangszer, a szél gitározik, az ég leginkább dobol, az eső pedig zongorázik. Ma éppen nem Chopint. Inkább kései, idős Lisztet. Hó, hát milyen szép ez is! PIROSBAN ŐRJÍT A NŐ Ha egy nő meg akarja őrjíteni a férfiakat, öltözzön pirosba, vagy legalább küldjön vörössel keretezett fotót magáról csábítása célpontjának - sugallja amerikai kutatók kísérletsora. A tanulmány - melyet a New York állambeli Rochester Egyetem munkatársai végeztek Andrew Elliot pszichológus vezetésével - úgy tűnik, igazolja a Bálint-napi üdvözlőlapok tervezőinek és a rúzsok készítőinek sok éves tapasztalatát, miszerint a vörös a románcok színe. Az egyik vizsgálatban különböző színnel keretezték a nők fotóit: pirosat állítottak párba fehérrel, szürkével, zölddel vagy kékkel. Ezután megkérdeztek több mint száz férfit, mennyire találják vonzónak a képen látható hölgyet. Egy másik kísérletben a fényképen lévő nő blúzát digitálisan vörösre vagy kékre színezték. Ebben az esetben azt is megkérdezték a férfiaktól, hogy adott összegű pénzükből mennyit költenének egy randin a képen látható nőre. A kutatók azt tapasztalták, hogy a férfiak vonzóbbnak találták a hölgyet, amikor piros ruhában volt, vagy vörössel keretezett képen látták. A piros blúzos partnerre több pénzt is szánnának a randin - derült ki válaszaikból. Bár ez a „vörös riasztás” összefügghet azzal, hogy emberemlékezet óta a vörös színnel azonosítjuk a szerelmet, ősibb biológiai gyökerei is lehetnek - véli Elliot. A kutató emlékeztet arra, hogy a főemlősök, például a páviánok és a csimpánzok nőstényei vörös színnel vonják magukra a hímek figyelmét fogamzóképes időszakuk alatt. A férfiak értékelték a látott nők megbízhatóságát, kedvességét, intelligenciáját is, ám ez nem függött a színektől. Végül fiatal nőket is megkérdeztek arról, csinosnak találják-e a fotókon lévőket, a piros szín ebben az esetben sem befolyásolta a minősítést. D. Tóth Kriszta elárulja, milyen iskolával az élet A GYEREK Három éve, akkor még szokatlan módon kezdte szubjektív babanaplóját a Nők Lapja hasábjain D. Tóth Kriszta (33), az MTV híradósa. A „nemzetközi" családot alapító anyuka kapott hideget-meleget az olvasóktól, s azt is időbe telt elfogadnia, hogy két hivatása van. A sajtócézár, Pulitzer József emlékére rendezett médiaünnepet rendeztek tegnap Makón, ahol előadást tartott az ismert műsorvezető-szerkesztő is. POMARANSKI LUCA________________■ Hiába rutinos újságíró, a cikksorozat mégiscsak teljesen más: őszinte kitárulkozás a hírműfajokhoz képest, amelyekben azért jól el lehet bújni a tények mögé... - Ez először félelmetes is volt. Mégis a kíméletlen őszinteség mellett döntöttem, mert azt láttam magam körül, hogy a kolléganőimmel mindig minden rendben van, a csemetéjük háromnaposan átalussza az éjszakát, és nem hittem el, hogy minden olyan tökéletes. Én elmondom azt is, ami nem sikerül, még akkor is, ha kapok hideget-meleget. Olyan nő, akinek két hivatása van Amennyire nyomon követtem a hozzászólásokat, éppen a bölcsőde volt az egyik sarkalatos pont... - Lola másfél éves korától bölcsibe járt, és nem bántam meg. Mára elfogadtam, hogy olyan nő vagyok, akinek két hivatása van: az anyaság és az újságírás. Ma már szerencsére nem feltétlenül kell választanunk, szabad több mindent akarni. Én is megküzdöttem és küzdök ma is a lelkiismeret-furdalással, de helyre raktam magamban a dolgokat. Szerencsére van mellettem egy társ, aki természetesnek veszi, hogy részt vesz az életünk megszervezésében. Tudatosan nem mutatja meg Lolát a nagyközönségnek, a cikkek mellett is legfeljebb hátulról készült fotókat láthatunk. Miért rejtegeti a férjével ennyire? Hoztunk egy döntést, ami arról szól, hogy három éve felelősek lettünk egy magatehetetlen kis emberért - akinek ráadásul az apja nem is közszereplő -, és nem választhatunk helyette. Amikor már felfogja majd, mit jelent, hogy az arcképe ott van minden héten egy személyes hangú cikk mellett, dönthet máshogy. Természetesen nem húzunk zacskót a gyerek fejére, és lát engem is a képernyőn - igaz, ő még azt hiszi, hogy minden anyuka benne van a tévében. Kulturális különbségek Aíól ne haragudjon, de az nem olyan kiszolgáltatás, hogy a legszemélyesebb élményeit is a nagyközönség elé tárja a biliztetéstől a hisztikig? - Igen, csakhogy minden gyerek bilizik, és minden gyerek hisztizik! Ez akkor lenne igazán intim, ha ott lenne mellette Lola arca, s hirdetné, hogy ez az a gyerek, aki tegnap bepisilt. - A férje, Alex brit állampolgár. Kiütköznek a mindennapokban a kulturális különbségek? - Főleg különleges helyzetekben. Amikor például Lola megbetegszik, én rohangálok fűhöz-fához, rögtön a halálán látom a gyereket, míg Alex higgadtan tudomásul veszi, hogy a gyerek néha „elromlik”. - Említette, hogy kap hideget, meleget. Melyikből többet? - Nagyjából 80:20 százalék a jó és rossz visszajelzések aránya. Gyakran kérnek tanácsot is, de megfogadtam, hogy nem adok, elvégre ki vagyok én, hogy konkrét dolgokat javasoljak? Egyetlen olyan terület van, amiben jártas vagyok, az utazás kisgyerekkel. Úgy számoltam, Lola eddig nagyjából 45-50 ezer kilométert utazott. Gondolom, Lola születése óta a leggyakrabban feltett kérdés önnek, hogy tudja összeegyeztetni a munkát és a magánéletet. Van bevált szisztémája? - Szerintem erre senkinek nincs szisztémája, állandó egyensúlyozás ez a trapézon, rúddal a kezemben. A fejemben mindig ott van egy Excel-táblázat, benne minden családtag különböző programjával, és trükközni kell, amikor egy-egy rubrika átkerül egy másik oszlopba. Minden anyuka ismeri ezt, innen-onnan lecsípek egy kis időt, most nem megyek el tornázni, a pluszmunkát éjszakára hagyom. - A női riportereket gyakran éri az a vád, hogy nem olyan hitelesek, mint férfi kollégáik, ennek ráadásul még finom, kislányos arca is van. Gyakran találkozik ezzel az előítélettel? - Szomorú, hogy egyáltalán felvetődik ez a kérdés, pedig ez a nagy keresztünk. Ezzel minden kolléganőm küzd, akinek nőies a hangja, a megjelenése, annak ebben a szakmában kétszer annyit kell dolgoznia, mint egy férfinak. Ez egy társadalmi attitűd, amiért nem okolható senki, s ami különösen erős Kelet-Közép-Európa macsó társadalmaiban. Lassan azért változik a kép, köszönhetően annak, hogy vannak olyan emberek, akik hajlandók kétszer annyit dolgozni. Kismamaként sehol nem könnyű - Brüsszelben érezte ezt a megkülönböztetést? Feltételezem, hogy kisgyerekes anyukaként is könnyebb ott boldogulni. Brüsszelben soha nem éreztem hátrányát, hogy nő vagyok. Kismamaként viszont sehol sem könnyű! Belgiumban három hónapig után vissza kell menni dolgozniuk az anyáknak, és bár a bölcsődei rendszer nagyon fejlett, egy három hónapos baba akkor is kicsi, és szívszaggató ennyi idősen beadni bármilyen szuperbölcsibe. Vannak országok, ahol már hat hét után dolgozni kell, több diplomatanőt láttam, aki számolgatta, hogy tudja úgy összegyűjteni a szabadságát, hogy ezt az időszakot valahogy kitolja három hónapra. - Akkor tulajdonképpen nem vagyunk olyan rossz helyzetben mi, magyarok? - Szeretjük sajnáltatni magunkat, és bár tény, hogy kevés a bölcsőde, a társadalmi hozzáállás is az, hogy ha nem marad valaki három évig otthon a gyerekkel, akkor nagyon rosszat tesz vele. Pedig a „tudomány állása” is változik: ma már három év helyett másfél két évet mondanak a szakemberek. NÉHA „ELROMLIK" D. Tóth Kriszta megtanulta beosztani az idejét fotó: kisalföld