Délvilág, 1992. május (49. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

Újra vizet ad a nosztalgiakút Ismét régi díszében pompázik Vásárhelyen a Kálvin János téri Nagy András János-kút, amelynek felújítását 1990-ben vállalta el az OMF szegedi kirendeltsége. A műemlékis szakemberek csütörtökön délelőtt állították fel a Návai Sándor szobrászművész által készített - rekonstruált - műemlék kutat, amelynek szépsége talán feledtetni tudja a városlakókkal - a korábban ismer­tetett okok miatt - egy évet csúszó átadást. (Fotó: Enyedi Zoltán) Kedden délután nyílt meg a vásárhelyi Cseresnyés kollé­giumban az a fotókiállítás, amelynek anyagát azok a diákok állították össze, akik ezen a héten érkeztek a vá­rosba Hollandiából. Az amatőr fotóklub tagjai szülővárosukat, Hoofddorpot örökítették meg képeiken. A jó technikai kivi­telezés mellett - ami rendkívül szembetűnő - kissé elsikkad a mondanivaló. A szépséget fölváltja a technokrata szem­lélet, s úgy tűnik, mintha ez a kis holland városka csak abla­kokból, gépekből, lépcsőkből és épületekből állna. Kihalt. Hiányzik az élő anyag, a ter­mészet. Nincs emberi portré, nincs fa- és virágábrázolás. Száraz városismertető az egész tárlat. Ezt jól mutatják a fotók címei is: Parkológarázs, Köz­lekedés, Vásárcsarnok, Új tás­kások, Forgalom és Ablakok (töménytelen mennyiségben). Elvétve ugyan, de vannak jellegzetes, holland témájú képek, amelyek szélmalmokat és kerékpárosokat mutatnak be. Ezek melegek, kedvesek és emberközeliek. Kár, hogy nincs belőlük több. A fotó­­kiállítás megnyitója után Szőke János tartott színvonalas diaporáma-bemutatót. Anyaga - mely példaértékű lehet a fotózást tanuló holland diá­koknak­­ Kárpátalja és Auszt­ria legszebb tájaira kalauzolta a vendégeket. A bemutató osztatlan sikert aratott. A hoofddorpi amatőr fo­tóklub kiállítását május 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők a kollégium aulájában. Jövő héten (hétfőn vagy kedden) pedig újabb fotókiállítás nyílik Vásárhelyen. A Frankel Leó Közgazdasági Szakközépisko­lában Szőke János és csapata mutatkozik be. sz. é. sz. Fotókiállítások Vásárhelyen Holland szélmalmok Zsóka egy fonatos olasz üvegből vörösbort töltött neki, Borsos csak egy hosszú kor­tyot ivott, attól tartott, hogy a fejébe szállna. - Azt hittem, már korábban felhív. - Egyszer már próbáltam. - A férjem nem említette. - Nem mutatkoztam be, illetve azt mondtam, hogy Tóth Józsefnek hívnak. Az asszony felnevetett: - Szóval maga volt az a ti­tokzatos megrendelő? Napokig kerestük a levelet. Miért nem a valódi nevét mondta? - Attól féltem, hogy zavarok. - így sokkal jobban zavart - Zsóka hirtelen elfintorította az orrát. - Csak úgy dől magából a füstszag. Mi történt, rászo­kott a cigrettára, vagy csak­ugyan elégette a verseit? - Azt hiszi, hogy viccelek? - Reménykedtem benne. És mindet, az összeset bedobta a tűzbe? - Egyet hagytam meg - Borsos elővette kabátzsebéből a szálloda cégjelzéses borítékát -, ezt magának ajánlottam. - Nekem? Miért? - Mert maga volt az egyet­len ember, aki segített nekem, mikor ki akartak rúgni az is­kolából. - Én? Nem is emlékszem. - Tudom, hogy maga szólt az igazgatónak - az asszony felé nyújtotta a verset. - Itt van, ha akarja, ezt égesse el maga. Zsóka leült, intett a fiúnak. - Ha kér még bort, töltsön magának nyugodtan. Lassan olvasott, Borsos szinte követni tudta, mikor ér egy-egy sor végére, mikor be­fejezte, kettéhajtotta a papírt, és az asztal márványlapjára tette.­­ Nem azért, mert nekem ajánlotta - ezt nagyon köszö­nöm, bár nyilvánvalóan túlbe­csül -, de ez a vers is nagyon szép. Az a levél, amit a szer­kesztőségből küldtek, itt van magánál? - Bedobtam azt is a tűzbe. - Kár, szerettem volna látni. Igaz, tulajdonképpen mindegy, el tudom képzelni, hogy mit írtak: művelje magát, olvasson több klasszikus költőt, így volt? - Pontosan így. - Én biztos, hogy könnyen beszélek, de ne vegye a szívére ezt a visszautasítást. Ez tulaj­donképpen nem magának szól, minden tehetséges ember így jár mostanában. Az irodalom­ban ugyanúgy áll a helyzet, mint az egész Magyarorszá­gon; egy kommunista zsidó klikk tartja a kezében a hatal­mat, és csak a saját embereiket engedik érvényesülni. Minden­ki más előtt bezárják a kapu­kat. Aki pedig szembeszegül velük, azt letapossák, a halálba kergetik, nézze meg, mi történt Latinovitscsal. Borsos nem ismerte a szí­nész sorsát, így csak határo­zatlanul bólintott, de az asz­­szony mintha magában beszélt volna, alig figyelt rá. - Még nem meséltem ma­gának az apámról. Doktor Szentirmay Szilárdnak hívták, orvos volt, egyetemi tanár. Arra tette fel az életét, hogy a nagy történelmi hőseinkről, Széchenyiről, Deák Ferencről és másokról megállapítsa, hogy biológiailag és mentá­lisan milyen magyar fajtaje­leket mutatnak, olyanokat, melyeket egyetlen más nem­zetnél sem lehet megtalálni. Tanulmányokat írt erről, az egész világon ismerték a nevét. 1949-ben én tizenhat éves voltam, mikor letartóztatták, faj­védelemmel, nacionalizmus­sal vádolták. Négy évet ült börtönben, súlyos szívbajjal jött ki. Nem engedték vissza a kutatóintézetbe, klinikán sem dolgozahatott, végül mint éjjeliőr helyezkedett el. Em­lékszem ahogy esténként elin­dult munkába, egy fél liter tejet és két almát vitt magával. Úgy temettük el, hogy az anyám eladta jegygyűrűjét. Engem is egész életemben végigkísért a származásom, hiába voltam a legkülönb a gimnáziumban, az egyetemre nem jutottam be, annak is örülnöm kellett, hogy gépírónő lehettem a megyei bíróságon. De ez az állapot már nem tarthat soká, az egész rendszer recseg-ropog, össze fog omlani. Egy-két év múlva itt más világ lesz és akkor magának is érvényesülnie kell - újra felvette a verset -, még az a szerencse, hogy legalább ez a kézirat megmaradt. Csend támadt a félhomályos előtérben, Zsóka átdobta a sálat a nyakán. Borsos úgy érezte, mintha azt várná tőle, hogy ő is megszólaljon. Hosz­­szan ivott, az édeskés, fűszeres bor a fejébe szállt, szeme le­csukódott, izmaiban zsongott az elmúlt hetek fáradtsága. - Nagyon elhallgatott. Min gondol? - Ugye, imádják magát, Zsó­ka? Azok, akik maga kört élnek. A nő meglepetten fordul felé: - Ezt miért mondja? Vagy csak ilyen erős volt a bor?­ - Nem, csak jólesik gon­dolni rá. - Nem tudom, hogy imád­nak-e. Valaha voltak emberek akiknek én jelentettem a leg­többet az egész világon. Ez megvigasztalja magát? - Igen. Lépések közeledtek a hátsó bejárata felől,­­ felkapta a fejét, de a nő nyugtatólag intett: - Maradjon nyugodt, férjem jött meg. Keresztes mosolyogva lép­ be a szobába, homlokon el­tolta a feleségét: - Hogy múlt el a nap.' Van valami újság? - „Nincs semmi újság és a legjobb újság.” (Folytatjuk.) MOLDOVA GYÖRGY 3 k­3[tette[in 221 2 Szentesi siker Vásárhelyen A vásárhelyi Petőfi Művelő­dési Központ színháztermében a hét elején mutatták be a szentesi Horváth Mihály Gim­názium dráma tagozatos tanu­lói Bertold Brecht és Kurt Weil Koldusopera című kétfelvo­­násos, zenés színjátékát. A színházi estre érkezők - egy kiváló rendezői ötlet nyomán - furcsa figurákba botlottak az utcán és az aulában. Utca­lányok flangáltak föl s alá, koldusok könyörögtek némi alamizsnáért, és rikkancsok árulták az előadás információs füzetecskéjét. Ez a kis előjáték izgalommal és várakozással töltötte el a szépszámú, főleg fiatalokból álló, érdeklődő kö­zönséget. A színpadtérre vará­zsolt szürke, füstös díszlet­falakat - melyekből sugárzott a lepusztultság és a misztikus homály - nagyszerűen felol­dották a falakba épített csapó­ajtók, amelyek fontos, jelzés­­értékű szerepet kaptak a darab folyamán. Az ajtók, valamint a fényhatások segítségével ol­dotta meg a rendező, László Zoltán a statikus és a dina­mikus váltásokat. Az aránylag kis tér mozgalmasságát a csa­póajtókon történő ki-bemász­­kálás teremtette meg. A néző szinte várta a szereplőket, azt, hogy ki, hol és mikor fog belépni. Ezen a feszültség teljes várakozáson kívül még humort is fakasztott a díszlet e fontos eleme. A Peacocknét játszó, rendkívül tehetséges fiatal színészpalánta, Fekete Kata - aki az est legjobb ala­kítását nyújtotta - fantasztikus ügyességgel mozgott, gesztiku­lált és artikulált a falak előtt és az ajtók „mögött”, kihasználva azok zárt és nyitott játékát. Indulatos „méregfutásai” és felháborodásai végtelen elraga­­dóak és életszerűek voltak. Nagyszerűen oldotta meg feladatát. A „Banda” tagjai (Osztás Attila, Farkas Berna­dett, Hajas Tamás, Komáromi György, Fesztbaum Béla, Simon Kornél és Gál Károly) jócskán kitettek magukért ezen az előadáson. Végig élvezetes játékot nyújtottak. Közülük is a Hajas Tamás formálta Horgas­ujjú Jakab csetlő-botló, szeren­csétlen, mulya figurája emel­kedett ki. Meg kell említenem Jonatha­n Peacock (Rácz Atti­la) karakán figuráját és gyö­nyörű orgánumát. E fiatal színinövendék óriási tehetség­nek ígérkezik, Fekete Katával egyetemben. A darab zenei vezetőjét, Majtényi Andrást csak dicséret illeti könnyed, fülbemászó dallamaiért és zongorajátékáért. László Zol­­­táncrendező és kis csapata remek munkát végzett hat hónap alatt. Ennek eredménye a jól felépített, precíz, szilárd lábakon álló, élvezetes, egész estét betöltő színpadi mű. A vásárhelyi közönség - amely rendkívül fogékony és érzé­keny minden színpadi meg­mozdulásra - óriási vastapssal jutalmazta a szentesiek ven­dégjátékát. A darab végén ugyanis négyszer tapsolták vissza a szereplőket és az alkotókat! Az örömittas szí­nészpalánták pedig, hálájuk jeléül, szintén tapssal köszön­ték meg az értő közönség ked­vességét és szimpátiáját. SZABÓ C. SZILÁRD ISKOLÁK, SPORTKÖRÖK, FIGYELEM! 35 személyes autóbusszal, igény szerint állunk rendelkezésükre. REÁLIS ÁRON! Mártély, Total Car Söröző (volt presszó). f­ Sí,­L KflS' i-líl rt i"AI, / . Nyitva: éjjel-nappal. Péntek, szombat­­ 20-02 óráig. A buli végén buszjárat, igény szerint, Vásárhelyre. «Ott? Görögtűz 30-250 Ft Durranójáték 150 Ft Ugráló fütyi 100 Ft­­ Fütyiorr 100-200 Ft Műlégy és egyéb­­ bolondos áruk. OLCSÓ JÁNOS Üzletházban. Vásárhely, Andrássy u. 42. | SZOMBA 1992. MÁJUS 2

Next