Délvilág, 2013. április (69. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-02 / 76. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD A belvízvédekezés napi költsége 34 millió forint MAGYARORSZÁG. Összesen nyolc megye harminchárom településén folyt húsvéthétfőn ár-, illetve belvíz elleni védekezés. A belvízzel elöntött terület hétfőn elérte a 145 ezer hektárt, ebből 63 ezer vetés-szántó - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfői tájékoztatásából. A megyénkénti beszámoló szerint Zalában a legkomolyabb esemény a Kerka-patak áradása volt, amely Lovászi település egy mélyebben fekvő részét árasztotta el. A kiürített épületeket a rendőrség, a megépített nyúlgátak működését a településrész férfi lakossága őrzi. A Dunán az alacsonyabb hőmérsékletek és a kevesebb csapadék miatt számottevő vízszintemelkedések nem alakultak ki. A Rába árhulláma Szentgotthárdnál vasárnap kora délután tetőzött 304 centiméterrel. A Pinka-vízrendszer jelentős hozzáfolyása miatt Körmendnél hétfő reggelre a harmadfokú szint feletti 462 centiméteres vízállást észleltek, ami vélhetően a tetőzésközeli érték. A felvidéki mellékfolyók szintén áradnak, az Ipolyon Nógrádszakálnál első fok feletti a folyó vízszintje. A Zala Zalaegerszegnél hétfőn hajnalban tetőzött 357 centiméterrel. A Kaposon igen jelentős és nagy tömegű árhullám vonul le. A Tisza vízrendszerén a legnagyobb vízszintemelkedések a Sajón és a Körösök vízrendszerén alakultak ki. A Túron első fok feletti, a Krasznán másodfok körüli vízszintek alakultak ki. A Szamoson, a Bodrogon és Hernádon jelenleg készültségi szint alattiak a vízállások. A Sajón jelentős vízszintemelkedések voltak. A belvízvédekezés napi költsége 34 millió forint, ráadásul az elkövetkező napok olvadásai és csapadékai hatására a védekezés napi költségigénye még tovább emelkedik. A héten az előrejelzések szerint 20-25 milliméter közötti csapadék eshet. Helyi lakosok az ipolytarnóci Rákóczi úton, miután a kiáradt Ipoly folyó hét portát öntött el a településen hétfőn. FOTÓ: MTI/KOMKA PÉTER A békéért imádkozott Ferenc pápa A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd urbi et orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken. Csak olaszul beszélt. A pápa mindenekelőtt húsvéti jókívánságait fejezte ki Róma városának és az egész világnak. „Szeretném, ha Krisztus feltámadásának üzenete minden otthonba, minden családhoz elérkezne, főleg oda, ahol a legtöbb a szenvedés, a kórházakba, börtönökbe...” - mondta. Az egyházfő húsvéti beszédének második része hagyományosan a békéről szólt. FOTÓ: MTI -pénzváltó 8-21 óráig-Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 ^ EUR 301,50 305,49 y usd 234,50 238,49 JeHF 246,50 253,50 I RON 66,90 70,90 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Új arany kollekció 11.000 Ft/gr-tel. Félszáz autó ütközött össze LAUSANNE. Sűrű ködben összeütközött szombaton ötven autó Svájcban, Lausanne közelében. A tömegbalesetben 11-en megsérültek. A helyszínen több mint száz embert kellett ellátni. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 30-i kenőszámok: 2,3,10,14,15,18, 23,24, 37, 40, 43, 44,52, 54, 55, 56, 60, 63, 67, 73. A március 31-i kenószámok: 1,2,8,12,14,22,23,31,36, 40, 41, 43, 48, 49, 50,51,57, 60, 71, 80. Az április 1-jei kenószámok: 8,12,24,28,29,38,42,43,45, 50, 52, 55, 59, 62, 63, 66, 72, 74, 76, 77. KONFLIKTUS - A WASHINGTONI SZAKEMBEREK KOMOLYAN VESZIK A PHENJANI FENYEGETÉST Robbanhat a két Korea közti viszony Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton. Külföldi reagálásokban azonnal önmérsékletre intették Phenjant és Szöult. SZÖUL MTI „Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten” - írta a KCNA észak-koreai hírügynökség, és felidézte Kim Dzsong Unnak a katonai vezetőkkel tartott csütörtöki tanácskozását, amelyen a jelentések szerint jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontokra mérendő csapások terveit. Az észak-koreai hadsereg a „végső parancsra” vár Kim Dzsong Un, az ország vezetője részéről. A szárazföldi és tengeri határai közelében tapasztalt provokációkra „könyörtelen választ” ad - hangzik a szombati phenjani közlemény, amelyet a kormány, a párt és más politikai szervezetek írtak alá. A két Korea eddig is háborúban állt, mert az 1950-1953 között vívott koreai háborút fegyverszünet zárta le, nem pedig békeszerződés. Észak-Korea márciusban bejelentette, hogy felmondja a fegyverszünetet, tiltakozásul a déli országrészben folyó koreai-amerikai hadgyakorlatokra. Ez a lépés elvben elvezethet az ellenségeskedések kiújulásához, de megfigyelők szerint nem ez az első eset, hogy Phenjan a fegyverszünetet érvénytelennek minősítette - jegyezte meg egy francia hírügynökség. A megállapodást az ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá és elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Korea egyoldalúan felmondja. A phenjani bejelentést követően a szöuli védelmi minisztérium azt közölte, hogy nem észleltek különleges csapatmozgást a határoknál. A dél-koreai hírügynökség jelentette, hogy a két Korea határán közösen működtetett ipari létesítménynél a szokásos forgalom zajlott. A dél-koreai országegyesítési minisztérium közleménye szerint ami történt, „nem igazán új fenyegetés, csak egy újabb elem a provokációk sorozatából”. Külföldi reagálásokból az derül ki, hogy a nyugati nagyhatalmak komolyan veszik a bejelentést és önmérsékletet várnak a felektől. Caitlin Hayden, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője Washingtonban kijelentette: látták az Észak-Koreából érkező, „nem építő jellegű” információkat. „A fenyegetést komolyan vesszük” - mondta a Fehér Ház illetékese. Grigorij Logyinov, az orosz külügyminisztérium kreai ügyekben illetékes tisztelője közölte: Moszkva azt reméli, hogy „mindkét fél maximális felelősséget és önmérsékletet fog tanúsítani”. New Yorkban Alarak Nesirky ENSZ-szóvivő azt közölte, „hogy a világszervezet aggodalommal fogadta Phenjan újabb fenyegetőzését. Észak-Koreának »vissza kell fognia indulatait« az amúgy is nyugtalan időszakban.” A német kormány arra figyelmeztette Észak-Koreát, ne játsszon a tűzzel. Bob Can ausztrál külügyminiszter újabb egyoldalú szakkdiók bevezetésével fenyegetőzött Észak-Korea ellen. Arra szólította a nemzetközi közösség országait, tartsák be a Phenjan elleni fegyverembargót. A Koreai-félszigeten kialakult rendkívül feszült helyzet közepette az Egyesült Államok vadászgépeket küldött Dél-Koreába. KÜLFÖLD Veszteség NICOSIA: A legnagyobb ciprusi bank, a Bank of Cyprus nagybetétesei a megtakarításuk több mint 60 százalékát veszíthetik el a ciprusi központi bank hétvégi közleménye szerint. Gyermekek égtek a tűzben LILLE/AUBERVILLIERS. Két súlyos tűzeset történt vasárnapra virradóra Franciaországban: az ország északi részén fekvő Saint-Quentinben öt gyermek halt meg, míg a Párizs környéki Aubervilliers-ben három felnőtt vesztette életét, tizenöt megsérült. Egyik esetnél sem tudni egyelőre, hogy pontosan mi okozta a tüzet. (mti) ITTHON Kimarad a pályáztatás Pályáztatás nélkül, így az eddiginél gyorsabban és egyszerűbben értékesíthetné a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a kezelésében álló, legfeljebb háromhektáros ingatlanokat, ha az Országgyűlés elfogadja a vidékfejlesztési miniszter frissen benyújtott törvényjavaslatát. Fazekas Sándor pénteken előterjesztett indítványa módosítaná a Nemzeti Földalapról szóló 2010-es, valamint az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009-es törvényt. (mti) 2013. ÁPRILIS 2., KEDB OÁS SZÓRAKOZTATÁS ES KENYEZTETÉS Kedvenc lapja mellett fizessen elő most egy igazán szórakoztató napilapra is! VÁLASSZA A BORSOT! A Bors napilap a hazai és külföldi sztárhírek mellett naponta kínál érdekes és izgalmas történeteket, hasznos információkat, foglalkozik életmóddal, sporttal, bemutat őrült kalandokat és nem mindennapi teljesítményeket. Engedje, hogy szórakoztassuk és kényeztessük! Délmagyarország Hűségkártyával Bors-előfizetői csomagunk ára 500 Ft kedvezménnyel most csak 2.350 Ft! Ajánlatunk 2013. április 17-ig érvényes! HOGYAN ÉLHET AZ AKCIÓS LEHETŐSÉGGEL? • Hívja információs vonalunkat: 06-80/821-821 (munkaidőben, vezetékes telefonról ingyenesen hívható). • Vágja ki ezt a megrendelőszelvényt, töltse ki, majd küldje vissza címünkre (Lapcom Kft., Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20.). • Megrendelését a szelvényen lévő adatok megadásával küldje el a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címre. A megrendelések beérkezését követően kézbesítőnk hamarosan felkeresi Önt a Bors-előfizetői szerződéssel A Bors előfizetési díját akár havonta is fizetheti (2.350 Ft/hó). Az ajánlatot képező csomag csak az 1 évre szóló Bors-hűségnyilatkozat aláírása esetén jár. A Bors-előfizetés május 2-től indul. A csomagot májusban ingyenesen házhoz szállítjuk. A kiszállítási időpont egyeztetése végett, kérjük, a megrendelőlapon feltétlenül adja meg telefonszámát!* 40 ISI cn *© O Név: ..........................................................................................................................' -'19Q a iBBgs Dm:.................................................... ..............3.pROcf Telefonszám*:....................................... Előfizetői kód: □TTTTTtf Aláírásommal igazolom, hogy megrendelem a Bors című lapot E-mail:............................................................................. n Igen, hozzájárulok, hogy a Lapcom Kft. személyes adataimat arra az'"z. használja, hogy termékeiről, promócióiról postai úton, elektronikus levélben vagy telefonon tájékoztasson. A Lapcom Kft. kötelezettséget ' Al áírá" vállal arra, hogy adataimat bizalmasan kezeli, és azt harmadik személy AldidS: ........................................................................................................................................ számára nem teszi hozzáférhetővé. SPÓROLJON ÖN IS A DÉLMAGYARORSZÁG HŰSÉGKÁRTYA HASZNÁLATÁVAL! Főszerkesztő: R. TÓTH GÁBOR Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezető •* SULYOK ERZSÉBET (információ), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sport róva: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198 szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Felelős kiadó: PALLAGI FERENC • Kiadóigazgató :"Sti Zr MiTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezet: ~ - - an/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. £to... '' — d ■ ám« terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-009.