Délvilág - Délmagyarország, 2014. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-17 / 114. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2014.05.17., szombat Brit slágergyáros nyitja a SZIN-t Bár pontos programja még mindig nincs az idei SZIN-nek, néhány fellépő nevét már kö­zölték a szervezők. SZEGED A.T.J. „Mind hazai, mind pedig kül­földi fellépőkkel továbbra is gőzerővel zajlanak az egyezte­tések és a megállapodások, in­nentől kezdve tehát folyamato­san közöljük a már biztosnak mondható neveket” - olvasha­tó a 2014-es Szegedi Ifjúsági Na­pok (SZIN) szervezői által szer­kesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Pontos prog­ramja tehát még mindig nincs a SZIN-nek. VENDÉGLÁTÓS SZERVEZI Mint korábban megírtuk, a fesz­tivált a város önkormányzati cé­ge, a Szegedi Ifjúsági Ház Non­profit Kft. nem tudta nyeresége­sen megrendezni, ezért a 2014- es SZÍN szervezési jogait a sze­gedi, éttermi és mozgóvendéglá­tással foglalkozó Tiszaparty Ren­dezvényszervező Kft. vette meg. A közleményben azt írják, brit slágergyárossal, az Examp­­le-lel startol a Szegedi Ifjúsági Napok. Az angol énekes, rapper és producer mellett fellép még a SZIN-en a hét, Ausztriában élő orosz muzsikus, a Russkaja, va­lamint a hazai zenei élet több meghatározó fesztiválzenekara. Fellép többek között a Punnany Massif, a 30Y, a Subscribe, a Csík zenekar, a Honey Beast, a New Level Empire és „még so­kan mások”. Idén a tavalyi Tisza Színpad átalakul Party Arénává, ahol is­mert hazai és külföldi sztár DJ-k és elektronikus zenei produkci­ók szórakoztatják a közönséget.­­ A tavalyi felmérésekből kide­rült, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a koncertek utá­ni szórakozási lehetőségekre. Kisebb bulihelyszíneket­ is ter­vezünk a hajnalig tartó szóra­kozás színvonalas lebonyolítá­sára - mondta Kurucsai János, a SZÍN sajtószóvivője. A szóvivő hozzátette, a sze­gedi borfesztiválon május 16. és 25. között villámakciókban ak­ciósan 10 ezer forintért vásárol­ható meg a SZIN-bérlet a SZÍN standjánál. A bérletek értékesí­tése tegnap indult. Aktuális 5 1,3 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTTEK Á­tadták a felújított Bolyai épületet Szabó Gábor szerint a megújult egyetemi épületek megfelelő infrastruktúrát biztosítanak az egyetem polgárainak. Az SZTE rektora a Bolyai épület ünnepé­lyes átadóján azt mondta, „vé­ge annak a kényelmes állapot­nak, amikor arra lehetett hivat­kozni: ilyen felszereléssel nem lehet semmit sem csinálni”. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL - Sokat tettünk azért, hogy el­mondhassuk, most már csak a kutatókon, oktatókon múlnak a tudományos eredmények. Vége annak a kényelmes álla­potnak, amikor arra lehetett hivatkozni: ilyen felszerelés­sel nem lehet semmit sem csi­nálni - mondta tegnap Szabó Gábor, a felújított Bolyai épü­let átadóján. Az SZTE rektora hozzátette, nagy megköny­­nyebbülés számára, hogy a ki­költöztetett tanszékek vissza­térhetnek az épületbe. A sza­lagátvágásra meghívták Botka László polgármestert és Kiss-Rigó László megyés püs­pököt, Lovász Lászlót, a Ma­gyar Tudományos Akadémia elnökét és Lengyel Györgyit, az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma közigazgatási államtit­kárát is. A még festékszagú díszte­remben Lengyel Györgyi azt mondta, „a Bolyai Intézetben csak úgy érdemes oktatni, ku­tatni, dolgozni, tanítani, ha elhisszük, munkánk és tanít­ványaink révén összetartjuk nemzetünket, Európát, a jövőt”. - Hazajöttem. Ebben az épületben, a dolgozószobám­ban laktam havonta 35 forin­tért - mondta a tegnap átadott Bolyai épületben Lovász Lász­ló, a Magyar Tudományos Akadémia nemrég megválasz­tott új elnöke. A Szegedi Tudo­mányegyetem jogelődjénél 7 évig dolgozó egykori tanszék­­vezető hozzátette, sok kiváló matematikust adott az SZTE. Az Aradi vértanúk terén fekvő épületet egyetlen év alatt, 1,3 milliárd forintból újí­tották fel, a pince szigetelésé­vel 600 négyzetméter új teret nyertek. A nem várt födémfel­újítás viszont elvitte a műem­léki restaurálására szánt pénz nagy részét.­­ Liftet is kapott az épület, a laborok is meg­újultak, miközben megmaradt a műemléki jelleg - mondta Varga Csaba, a kar gazdasági dékánhelyettese. Ősszel már ebben az épületben folytató­dik az oktatás. Újjávarázsolták az épületet, miközben műemléki jellege is megmaradt. FOTÓ: segesvári Csaba m­inden *■ V­izsgáltassa át­ autóját májusban ingyenesen egy Toyota-specialistával! w­ww.tmax.hu +36-62/535-700 • +36-62/551-700 Szeretettel várunk minden Toyota-tulajdonost, aki szeretné Toyotáját egy márkaszerviz-felszereltségű műhelyben, márkaszerviz-színvonalon javíttatni, töredék áron. TUWX sza/tsze/hs/z AUTÓSZERVIZ 96 KFT. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZÁNTÓ KOVÁCS JÁNOS U. 178. annyira tönkrement a burkolat a villamosvágányok között, hogy kilátszik az útalap. Akkor a szakember el­mondta, a kiskörútinak ez a része 2004-ben épült, 2011-ben aszfaltozták újra a tömegközlekedési nagyprojekt­ben. Az úttest terhelése miatt ez megint tönkrement, és hiába javították garanciálisan, az sem segített az asz­faltréteg alatti kitöltő beton hibája miatt. A tervek szerint vissza kell bontani a kitöltő betont is a vasbeton alaplemezig, és 21 centi vastag megerősített vasalt bazaltbeton szerkezetű burkolat épül. A kivitelezők megpá­lyáztatása után, leghamarabb júliusban kezdődhet el a javítás. A munka előreláthatólag folyamatos villamos­­forgalom mellett zajlik majd. fotó: Karnok csaba Nettó 13 millió forintot szavazott meg a közgyűlés városüzemeltetési és fejlesztési bizottsága a Tisza Lajos körút Attila utcai és Mikszáth Kálmán utcai kereszteződésének javítására. Márciusban írtuk meg. GYEREKEK A GYEREKEKÉRT JÓTÉKONY ELŐADÁST TARTOTT a vásárhelyi Kertvárosi Katolikus Álta­lános Iskola 150 diákja tegnap a Bessenyei Ferenc Művelődési Köz­pontban, ahol Dagmar és Klaus Heizmann Noé és az özönvíz gyer­mekkantátáját mutatták be. Az egy­házi intézménybe több olyan rászo­ruló tanuló jár, akik folyamatosan támogatást kapnak. Ezért határoz­tak úgy, csatlakoznak a „Hogy le­gyen hétvégén is kenyér az aszta­lon” elnevezésű helyi, civil szer­veződéshez, amely a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítványon keresztül végzi karitatív tevékenységét. Fel­ajánlották az előadás bevételét - mondta Juhászné Wolf Edit, az isko­la igazgatója. A Tudásvár tehetség­­programban részt vevő diákok mu­tatkoztak be versekkel, mesékkel, dalokkal, néptánccal. Közreműkö­dött: a helyi katonazenekar Qwintet csoportja és a Péczely Attila Alapfo­kú Művészeti Iskola tanárai. KIVÁLÓ A SZEGEDI IRODA KIVÁLÓ MINŐSÍTÉSSEL díjazta a szegedi Tourinform-irodát a Ma­gyar Turizmus Zrt. 2013-ban elért eredményéért. Az elismerést az or­szágos Tourinform-találkozón kap­ták meg, amelyet több mint 120 iroda vezetőjének szerveztek. N­YITÁSI AKCIÓI!!!!! P­R­C DISZKONT 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5.

Next