Diárium 1948 (1-6. szám)
1948/ 3. szám - MÁTÉ LAJOS: Színház
MÁTÉ LAJOS Minden kor és minden társadalom kialakítja a maga sajátos szellemiségét. Ennek a szellemiségnek egyik döntő tényezője az új művészet, s ezen belül az új színház. A mai magyar forradalom művészeti törvénye a szocialista realizmus. Realizmus az irodalomban és a színpadon egyaránt. A színházaknak hármas feladattal kellett megküzdeniök. Új közönséghez kell szólniuk, elsősorban a munkássághoz. Új szempontok szerint kellett kiválogatni darabjaikat és végül egy új, realista, az ember mélyebb lényét jobban kifejező színjátszó stílust kellett találniok. Természetesen mind a három feladatot nem minden színház tudta egyformán megoldani. Az új közönség meghódítását sokszor a színházak hagyománya és fekvése gátolta meg. Új drámatermés világviszonylatban sincs. Új közönség és új dráma hiányában pedig az új stílus kikísérletezése nagyon nehéz a feladat. A közönségszervezés terén a legnagyobb eredményeket a Nemzeti Színház érte el. Különböző módszerekkel a munkásság eddig a színháztól elzárt, vagy hamis kosztra fogott rétegeit szervezte be közönséggé, így teljesen új közönségkört alakított ki, melynek fokozatos nevelésével kifinomítja színházi ízlését, hogy azután a kiformálódott közönség új stílus kialakítására inspirálja elsősorban a Nemzetit, majd a többi színházat is. Ezért a játékstílus kitisztulásáról még nem igen beszélhetünk. A Nemzeti Színház az évad folyamán még egy-két igengyenge, elnagyolt, vagy tévesen beállított előadást is nyújtott. Jó és valami új inkább csak a Kamaraszínház egy-két bemutatója volt. Hasonló fontos közönségszervező feladatot teljesít a másik haladó színház, a Madách Színház. Itt azonban nemcsak kialakított stílusról nem lehet beszélni, hanem szerencsés darabválasztásról sem mindig. Az évad elején két francia szerző vígjátéka igen mulatságos volt, de nem hisszük, hogy ez lenne az a világnézeti vígjáték, mely az új közönség ízlésére és moráljára különös ösztönző erővel hatna. A magyarított Molière érdekes kísérlet volt, de ugyancsak alatta maradt feladatának. A Madách a Színművészeti Főiskola színháza, s talán ez az oka, hogy sokkal inkább csak módszere, mint stílusa van. Komolyabb darabválasztással ahelyes útját megtalált Művész Színház úgy látszik az új színházi kultúra jelentős tényezője lesz. A „Mélyek a gyökerek" előadásával az évad leghibátlanabb produkcióját nyújtotta. Az évad folyamán az egyetlen eset, hogy dráma, színjátszás és közönség az új színház ilyen tökéletes szintézisét alkotta volna. A legsivárabb és szinte fejlődésképtelen képet a hajdani nagy stílusteremtő Vígszínház nyújtja. Talán nem túlzott szimbólum, hogy a Vígszínház épületével 1945-ben minden összeomlott, ami valaha vígszínházi volt. A polgári színház stílusának kialakítója, megteremtője annak, ami valamikor forradalmi volt, ma már pedig elavult. Ha a színház hagyománya az, hogy tartani a régi stílust és a régi közönséget, és nem az, hogy követni a forradalmi újjáteremtés hagyományát, akkor természetes, hogy saját mocsarában süllyedt el. Műsorpolitikai baklövések tömegével küzdötte végig az évadot. Minden előadása fölött az elmúlás lebegett, minden előadás egy roppant erőfeszítés volt valami régi jónak a visszahozatalára. A Vígszínházéhoz hasonló tragikus helyzete volt a Belvárosi Színháznak. Közönsége, és közönségének megszokott színészeiről való emléke fogja le ezt a színházat. Valahol ott folytatja, ahol 1938-ban abbahagyta. Ebben a roppant sivár stíluspocsolyában az egyetlen reményt keltő pont a „Vitézek és hősök" előadása. De Simon Zsuzsa új szellemű rendezése sem volt ahhoz elég erős, hogy az előadás egy-két motívuma ne emlékeztetett volna a régi Belvárosi Színházra.. Áttekintve azonban az egész évadot, és így summázva az eredményt, meg kell állapítanunk: színházaink egyre tökéletesebb együttes játékot produkálnak. Lassan vetkőzik ugyan le a polgári színjátszás jegyeit, de az elmúlt két évhez képest hatalmas lépést tettek előre az új közönség és új stílus megteremtése felé. Ebben az előrehaladásban csak egy súlyosan hátráltató pont van — a dráma hiánya. A jó dráma hiánya nemcsak magyar probléma, hanem világprobléma. A dráma válsága nem független az irodalom és a társadalom válságától. A kapitalista és a végleges utat még nem talált országokban hiányzik a realista alkotás, a biztos társadalmi alapon álló szocialista Színházi mérleg