Divatcsarnok, 1859 (7. évfolyam, 5-39. szám)
1859-07-05 / 27. szám
345 bujdosó fiát, Endrét, mert Árpád vérét illeti az uralkodás ; de szavuk a pusztában kiáltó szava volt. — Ki tudja, élnek-e még Kopasz László fiai, hol s merre járnak? szóltak a keresztény vezérek. Fejetlen nem lehet hagyni az országot, s nincs most idő a késlekedésre ; mert úgy Magyarország elveszett. Nem sok hive volt a keresztény urak között a bujdosó Endrének, kiről nem tudták igazán, pogány- e, vagy keresztény ? — Aztán a ki hive volt is, nem akart most várni. — Erős férfi kell nekünk, mondák. Ha sokáig tart a fejetlenség, ben egymást fogjuk öldökölni s kívülről visszajön a Kevély Péter és vassáromba szerit. — És az eskü, melyet a hat vezér esküdött Árpádnak, hogy az ő véréből legyen a fejedelem ? szólt Bita. De azt felelték vissza, hogy régi eskü miatt nem veszhet el az ország. Ki is kiáltották ott mindjárt királylyá Abát az Edumen kivi nemzetségből. És az uj király Sámuel nevet vett föl és első királyi tette volt, hogy Sárhegyen kolostort épitetett a benediktinus barátok számára, Istennek hálául a koronáért. — n. A Tisza mellett a szent berekben lakott Kádár az öreg táltos Edda leányával. — Rejtve volt a kis kunyhó, az öreg táltos lakása süni cserjék között ; nem is járt arra ember, csak mikor éjjelenkint a pogányok gyülekezete összejött, — rejtve volt az oltárkő is. Csak a nagy hársfa nyújtotta föl kevélyen ágait, mely alatt a varázsló nő ült s hallgatta, mit susog fölötte a lomb és alatta a fűszál , a varázsló nő, Kádár halavány leánya. Egyszer éjjel, midőn kün ült a szent fa alatt a leány s elmélázva leste a természet titkos szavát és hevült agyával azt képzelte, hogy érti, mit beszél a hársfa lombja, mit jósol a gönczölszekér az égen. a néma éjben egyszerre megzörrent a közel-bokor. Edda oda nézett és sugár magos ifjút látott előlépni. Önkénytelen szivéhez kapott két kezével, míg ajkai reszketve susogták : — Devecser. Az ifjú közel jött, egészen a fa alá, s nem hallgatott a varázsló nő tilalmára, ki komoran szólt : — Ne lépj ide ! — Fölkerestelek még egyszer, Edda, szólt az ifjú, talán utólszor. — Minek jöttél? kiáltott hevesen Edda. A mi utunk kettévált, én megyek keletnek, te menj nyugatnak. Minek jöttél ? Devecser szomorúan nézett a leányra. — Ne járj itt, beszélt Edda lázasan tovább. Nézd, ez a szent fa, melynek lombjai között Hadúr beszél ; amott az oltár, melyen Isten tüze ég. Ismered jól e helyet. Minek jöttél ide ? Devecser alig észrevehető lassan keresztet vetett magára. — Uram, adj erőt nekem s világosságot neki ! — Ne imádkozz idegen Istenhez a szent helyen, kiáltott föl Edda. Itt csak Hadúr hallja szavadat és Armán. Hallgass, szerencsétlen !ogo