Dolgozók Világlapja, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1950-03-04 / 10. szám
I . Mikcalli Kálmán, a kiváló magyar iró maró gúnnyal írja meg ebben az írásában a „magyar királyi" i«lek hajmeresztő bürokráciáját, a hivatalos emberek paragrafusvágását. N Nem az embert nézték, hanem az aktákat. A népi államhoz hű, jó hivatalnokoknak ki kell irtaniok az aktatologatást, a bürokráciát, hiszen nem papírosügyeket intéznek, hanem a dolgozók életbevágó ügyeit. A bürokratizmusnak, amely a régi világ egyik legnagyobb bűne volt, még nyoma sem maradhat a mi hivatali apparátusunkban. . . . Mondjuk tehát, hogy Kelemen Ferenc miniszteri számtiszt egy vasárnap délután elment a Városligetbe, ahol egy állatseregletet mutogatott egy bizonyos Mr. Blims. A mindenféle szelídített vadállatok között volt egy rettenetes krokodilus is, melyet nagy érdeklődéssel nézegetett az illető magyar királyi számtiszt. A krokodilus is feltűnő érdeklődéssel nézte a számtisztet s minthogy a kalitkája vigyázatlanságból nem volt jól becsukva, egy lökéssel kidugta szörnyű fejét szám. . . lenyelte a közelálló hivatalnokot, tekintetes Kelemen Ferenc urat. Kelemen úr a krokodilus torkában érezvén magát, ijedten kiáltott a körülállóknak : — Jaj, végem van ! Jelentsék kérem a hivatali főnökömnek, hogy... De már nem volt ideje bevégezni, mert a krokodilus még egy pótnyelést tőn s a hivatalnok végkép eltűnt a bolondos állatban. Az asszonyok sikoltoztak, a férfiak ellenben futottak Mr. Blimshez, hogy engedje a krokodilnak a gyomrát széthasítani s kivenni a szegény Kelemen Ferenc számtisztet, aki folyton kiáltozott ki a krokodilusból, de a szava csak tompán hallatszott, mintha a messze föld gyomrából jönne. Mr. Blims, az állatsereglet tulajdonosa megértvén a dolgot, csodálkozó arcot vágott : — Hát megbolondultak az urak, hogy én egy eleven krokodilust megöljek egy számlisztért ? Hiszen mi az ördögöt ér egy számtiszt ? — De uram, a humanizmus, az emberszeretet ! — Vigye ördög a humanizmust ! Hiszen az állam annyi számtisztet kap ingyen, amennyit akar, én pedig még pénzért is nehezen kapok egy ilyen krokodilust. — •Az mind igaz, de a könyörület. Felesége, gyermekei vannak a szegény úrnak. — Hagyjanak békén ! Nekem is vannak gyermekeim. S a krokodilus voltaképpen ezáltal csak nyer értékben. A pokolban is, egy krokodilus, amelyben egy gentleman van ! Fiz nem tréfa dolog ! Dehogy adom, a világért sem adom a krokodilusomat. Az emberbarátok tanácskozni kezdtek. A szegény póruljárt embernek utolsó szava künn a világon úgyis a hivatali főnöke volt, hát talán legjobb volna ahhoz menni. — Úgy van, forduljunk a főnökhöz ! Rohantak Budára a főnökhöz, akinek lihegve referálták el a szegény Kelemen Ferenc esetét. A főnök összeráncolta a homlokát, majd válaszolt: — Hm ! Ez bizony baj ! Nagy baj ! De én nem tehetek semmit. Mert Kelemen Ferenc kivette tegnap a hatheti szabadságidejét. Márpedig abba, hogy egyik, vagymásik hivatalnokunk hol tölti a szabadságidejét, hol nem, semmi beleszólásunk. Legalább nincs rá precedens. Hanem jöjjenek az urak október 16-án, amikor a szabadságideje lejárt és akkor esetleg intézkedésnek is lehet helye. — De uram . Odáig nem él meg a szegénypára a krokodilus gyomrában. — Sajnálom, de nem tehetek róla. Kétségbeesve szaladtak vissza az állatseregletbe, hol már ott volt nagy jajveszékelve Kelemen Ferencné született Szabó Ida is és a három apró Kelemen-csemete. — Apa, apa, gyere ki ! — siránkoznak. , De a boldogtalan Kelemen semmit sem hallott, ebből, ő maga is csak ritkán kiáltott ki egy-egy észrevételt: •— Átkozott forróság van idebent. Adja- nak a krokodilusnak egy kis fagylaltot ! Tíz szava közül jó, ha egyet-kettőt megértettek. Estefelé azonban emeltebb hangon tudatta : —artóztató ! Most kezdődik rajtam az emésztés. A krokodilus gyomra úgy tesz velem, mint egy ráspoly. A hallgatók szívét újra megindítja a helyzetnek ez a részlete s magukhoz vévén az asszonyt és a gyermekeket, magához a miniszterhez szaladtak, hogy tegyen valamit. A miniszter előhívatta a Kelemen Ferenc közvetlen hivatali főnökét s miután az elreferálta az esetet a saját indokaival egyetemben, így szólt : — A főnök úrnak igaza van. Mi nem tehetünk semmit. A krokodilus gyomrából Kelemen Ferencet én ki nem vehetem, mert a krokodilus nem esik az én hatásköröm alá. A dolog a belügyminiszterhez tartozik. Elmentek a belügyminiszterhez. Mr. Blimsnek a fővárosi hatóság adta az engedélyt, hogy a krokodilust mutogathassa, minthogy voltaképpen a krokodiléról van szó, az ügy a fővárosi hatóság körébe esik. Elmentek a fővárosi hatósághoz. — Mi adtuk ki az engedélyt — szól Kammermayer, — hogy a krokodilust mutogathassa Mr. Blims, de arra mi nem adhatjuk ki a parancsot, hogy a krokodilus gyomra fölhasíttassék, mert a krokodilus magántulajdon. A magántulajdon pedig szent. Mi legfeljebb . •............ adjon e tekintetben jogi véleményt. Az ügyész egy nagy memorandumot készített a magántulajdon szentségéről s hivatkozván Werbőczyre és az összes európai joggyakorlatra, tiltakozik a krokodilus felhasítása ellen. Most már ki volt zárva minden út. Nem maradt fenn egyéb, mint kérvényt nyújtani be az országgyűléshez. Gajáry Ödön, a kérvényi bizottság előadója azt véli, hogy miután a krokodilus tudvalevőleg ősidőktől kezdve, természeténél fogva eszi az embereket, ha megkapja, semmi jogtalanságot nem követett el, hanem csak az ősi szokások gyakorlatában volt. Ad acta kéri tétetni a kérvényt. Polonyi Géza : Tisztelt Ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Nem volt szándékom felszólalni a kérdésben, mert örül az ember lelke, ha egy nyomorult közösügyes gépezet egyik kereke bármilyen csekély legyen is az, elpusztul. És mikor látom, hogy Tisza Kálmán úr politikája a vadállatok kétféle faját szabadítja a szegény hazára, hogy felfalják az állampolgárokat, az egyik faj a finánc, a másik a végrehajtó, akkor eszembe se jön egyetlen krokodilustetten megütközni. Nem jutna eszembe megsiratni ama szerencsétlen polgárt, aki a krokodilus gyomrában van, mert tisztelt Ház, hogy mi mindnyájan nem vagyunk szerencsésebbek, mert mi ahelyett mindnyájan a kétfejű sas gyomrában emésztődünk. (Általános helyeslés.) Ámde tisztelt Ház ! Midőn arról értesülök, hogy nevezett Kelemen Ferenc számtiszt a legutóbbi belvárosi választás alatt elvéhez híven, meg nem ijedve semmiféle terrorizmustól, a kormány ellen szavazott, érteni kezdem az aljas bosszút s a hitvány közönyt és követelem a legnemesebb emberi érzések nevében, hogy a vadállat gyomrából kivétessék. Félórai vita után a kérvény pártolólag kiadatott a kormánynak. A kormány néhány nap múlva minisztertanácsot tartott e kérdésben, mikép lehetne kivenni a szegény Kelement a krokodilus gyomrából. Hosszú vita volt. Sok mindenféle észrevétel, érv, indítvány és megjegyzés merült fel, de a legnagyobb akadály, hogy az illető szabadságon van, minél fogva joggal tartózkodhatik a krokodilusban is, alig volt elhárítható. Míg végre az egyik miniszternek pompás ötlete támadt : — Én megtaláltam a médját, uraim, i-gyszerre feteje formmal natan is. — Nos ? — Éljünk egy kis fikcióval. Vegyük úgy, hogy Kelemen Ferenc szabadságon bár, de tanulmányúton van. — Hát aztán ! — És ezt bátran vehetjük, mert ha Kelemen Ferenc kijön a krokodil gyomrából, tényleg érdekes jelentést fog tehetni tapasztalatairól. — Úgy van. Ezt eddig el lehet fogadni. De mit nyerünk vele ? — Azt, hogy a szabályzat szerint a tanulmányúton levő tisztviselő hivatalosan behívható. — Igen, igen, de még mindig nem értjük a kibonyolódást. — Ha behívható, akkor behívási végzést kap, azt ott kézbesíti a hivatalszolga, ahol találja. — A krokodilus gyomrában ? — Mindjárt tisztában leszünk. A kézbesítő utasítása az, hogy ha a végzés nem volna kézbesíthető, szegezze ki az ajtóra. De minthogy a krokodiluson ajtó nincsen, kötelessége keresztülhatolni a krokodiluson s ezt nem teheti máskép, ha csak falhasítja. Quod erat demonstrandum. — Brávó, brávó ! — hangzott a minisztertanácsban s mindenki örült, hogy végre meg van találva a kellő hivatalos forma. Mondjam tovább, vagy ne mondjam ? A krokodilus gyomrát felhasították, de olyan soká tartott a húzás-halogatás, hogy már akkor nem volt benne Kelemen Ferenc. Azalatt valószínűleg megemésztette a krokodilus, vagy talán az is lehetséges, hogy el sem nyelte volt a derék urat.