A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
A mostani Adeptus vagy is a szabadkőművesek valóságos titka
pén más finormérték lenne reá , mint az, hogy tessék, és a’ szívet érdekellye ! De honnan jön, kérdem de la Borde Urat, ennél az embernél az a’ nagy ellenkezés, elméje és szíve között? Ez az oka, azt feleli reája: Voltaire, ellenmondás nélkül, tsak egyedül vagyon a’ mi századunk Versszerzői között, és a’ mit még különöst tu* lajdoníttak nékie, az, hogy a’ szívnek ír, esméri hajlandóságait, és mindenkor azt az utat választya, mellyen leginkább lehessen megilletni. Ő nem gondolta szükségesnek olly szolgai módon kötni magát ahoz a’ módhoz, mellyen az előtte élt híres Szerzők irtanak , kik valósággal nagy emberek voltának ugyan, de kevesebbé csmérték a’ szívre vezető utat. Vetélkedő társai okot keresnek, ennél fogva, gántsot tanálni munkáiban ; az önnön magok szeretete ellenségeivé teszi mind azokat, kik nyomába nem érkezhettenek , és szünetlenűl azt kiáltják, hogy Voltaire megszegi azokat a’ törvényeket, mellyeket Aristoteles hagyott hátra számunkra. Az ostoba szeles, éles elméjét gondná megtsorbásítani, ha ezeknek ítélete ellen valamit ditsérne, azért ő is a’ fél-okosok Után kiáltya, hogy ez a’darab nintsen kiszabott módja szerint írva. Nagyobb része