Dominkovics Sándor: A katholikusok sérelmei (Budapest, 1893)
— 4 — És midőn nekem az a megtisztelő szerep jutott, hogy ily díszes és nagy gyülekezet előtt szóljak bajainkról, sérelmeinkről, melyek részint már okoztattak, részint — s ezek a legsúlyosabbak — még a kormány programjában mint sarkalatos pontok honfoglaltatnak, előre is szives elnézésüket, kérem először azért, ha a viszonyaink közt nehéz és kényes feladatot nem leszek képes várakozásuknak megfelelően megoldani; másodszor pedig azért, ha megfutásában azon mezőnek, melyen szemlém alatt áthaladnom kell, és melyen oly visszás és kedélybántó dolgokat találok, melyek láttára a jogérzet épúgy megbotránkozik, mint ahogy megdöbben a vallásos érzés , ha — mondom — e szomorító állapotok ecsetelése közben a hullámzó kedély nem lesz képes mindig az önök óhajainak és a tárgy fontosságának megfelelő szavakat alkaimra kölcsönözni. Távol fog állani tőlem személyeket sérteni. De mikor egyfelől dogmatikus elvek, a vallásos meggyőződés és társadalmi eszmények szent és sérthetetlen érdekei forognak koczkán; másfelől pedig konok ragaszkodást a jogelleneshez és tusakodást az igazság ellen — szofizmával és erőszakkal — látok sorba felvonulni, — ott, amint kérlelhetetlen a lelkiismeret és megvesztegethetetlen a tiszta meggyőződés, oly határozottaknak és félreérthetetleneknek kell lenniük a bíráló szavaknak is A világos magyar szóból ért a magyar ember. * *