Dunaferr, 2007 (56. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-30 / 13. szám
MINIMÁLIS LÉTSZÁMMAL TESZIK A DOLGUKAT Alapítványi pénz segíti az eszközbeszerzéseket hon pedig Adonyig, nyugati irányba a Mezőfalva-Perkáta vonalig tart. De külön kell választani az eseti rohamkocsis kivonulásokat, valamint az egyszerű mentési illetve betegszállítási feladatokat. Esetkocsis állomás legközelebb Székesfehérváron van, így az esetkocsink bevetési sugara sokkal nagyobb terület, mint a mentőállomás primer mentési körzete. Négy mentőautónk van, ebből egy a nap 24 órájában eset-rohamkocsiként működik, ami azt is jelenti, hogy többletfelszereléssel van ellátva, és adott a folyamatos orvosi, illetve mentőtiszti jelenlét is. Általában három-tíz kivonulás fordul elő 24 óra alatt. Rendkívül változó ez a szám, hiszen nagyon ritkán előfordulhat, hogy az egész éjszaka során ki sem mozdul a kocsi az állomásról, de arra is volt már példa, hogy akár 15-20 súlyos beteget is elláttunk egy nap folyamán. — Átalakulóban van a magyar egészségügy, a mentősök munkáját milyen problémák nehezítik leginkább? — Alapelvünk, hogy a munkánkat a betegek minél nagyobb megelégedésére végezzük, de a létszám és a technikai lehetőségek megszabják a határokat. Alig ért véget a miniszteri utasításra végrehajtott létszámleépítés, máris napi létszámgondjaink vannak. Sajnos a bérezésünk a tűrhetetlen határon mozog. Többen lettek pályaelhagyók az elmúlt időszakban megélhetési problémák miatt. Gondok leginkább a betegszállítás területén jelentkeznek, amikor esetenként túl hosszú lehet a várakozási idő. A betegszállítás jelenleg már nem is tartozik a mentők kötelezően ellátandó alapfeladatai közé. A problémára az jelentene végleges megoldást, ha az OEP olyan szolgáltató cégekkel, magán-betegszállítókkal kötne szerződést, akik teljes mértékben, területi ellátási kötelezettséggel átvállalhatnák a betegszállítási feladatokat a mentőktől, így mi a mentésre, a sürgősségi ellátásra tudnánk koncentrálni. — Milyen a kapcsolatuk a hasonló feladatokat ellátó szervezetekkel, a kórház sürgősségi osztályával, illetve a Dunaferr Üzemi Mentőszolgálattal? — Az SBO-val átlátjuk egymás munkáját, nagyon sok a hasonlóság, gyakorlatilag mi a helyszínen látjuk el azokat a feladatokat, amelyeket ők a kórházi betegfogadó ponton. Azt a szervezettséget, azt a diagnosztikai hátteret, ami a kórházban rendelkezésre áll, nyilván nem lehet a baleseti helyszínekre kivinni. Éppen ezért azon dolgozunk, hogy oly módon folyhasson le egy ellátás, hogy a mentők által a helyszínen megkezdett műveleteket az SBO-n továbbvigyék, majd befejezzék. Ez úgy működhet hatékonyan, hogy mi mindenben alkalmazkodunk az SBO szakmai elvárásaihoz és saját ellátási algoritmusainkhoz, ők pedig remélhetőleg figyelembe veszik azt, hogy nekünk a helyszínen szűkebb lehetőségeink vannak. Az egyezetésnek és az álláspontok közelítésének időszakát éljük, és remélem ez a közös munka nem lesz eredménytelen. Folyamatos az együttműködésünk a Dunaferr Üzemi Mentőszolgálattal is, rendszeresen közös szakmai továbbképzéseken veszünk részt. A közöttünk fennálló szerződés például kiterjed arra is, hogy olyan esetekben, amikor nálunk az összes szolgálatos egység sürgős feladatokat lát el, és 10 percen belül várhatóan riasztható egység nem lesz, akkor a hívást átadjuk a Dunaferr Üzemi Mentőszolgálat mentőgépkocsijának, akik „vésztartalékként" rendelkezésre állnak. Ez számunkra egyfajta biztosíték a lakossági ellátás zavartalanságára, az ő számukra pedig szakmai fejlődést, kitekintést biztosít más típusú munkára is. Néhány hét múlva egyébként két dunaferres ápoló és két mentőgépkocsivezető kolléga kezd majd el dolgozni a mentőállomáson részmunkaidőben, tehát még szorosabb lesz a mindennapi kapcsolat. Fontos megemlíteni, hogy a 104-es segélyhívások december közepe óta Székesfehérváron csörögnek, innen történik a feladatok átadása a mentőállomásra, vagy akár az úton lévő mentőegységeknek. Sz. I. DUNAFERR 2007. március 30. — 13. szám 7