Dunántúl, 1912. november (2. évfolyam, 249-274. szám)
1912-11-01 / 249. szám
II. évfolyam, 249. szám. Péntek■ Pécs, 1912. november 1. Szerkesztőség: Lyceum utca 4. sz. Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja: 650. száma Kéziratokat nem adtak vissza. — Hirdetések díjszabás sorful Előfizetési ári Egész évre . . . 24.— Félévre .... 12.— Negyedévre ... 6.— Egy hóra .... 7— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lyceum utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjelenik naponkint reggel. Nők a választási küzdelemben Nálunk is szenvedélyesek szoktak lenni a választási küzdelmek, de mi a magyar korteskedés és választás egy amerikai elnökválasztáshoz képest. Már négy hónap óta folyik a választási küzdelem Északamerikában a elnöki székért. Taft vagy Roosevelt? Ez a két név tartja izgalomban a kedélyeket. Szinte csodálkozva kérdezi az ember, hogy egy olyan plebejus országban négy hónapon keresztül folyton növekedő szenvedéllyel tudnak harcolni az emberek, vájjon köztársasági vagy demokrata legyen-e az elnök? Csak november 5-dikén a híres Election Doyen dől el a kérdés. Ekkor tudjuk meg, hogy az a kilencven milliónyi nép kit kíván vezéréül, Taftot, az ügyes politikust, aki konzervatív republikánus; vagy Rooseveltet, a nagy idealistát, aki forradalmi republikánus, vagy pedig Wilsont, a híres tanárt, aki mérsékelt demokrata. Ennek a hosszú választási küzdelemnek egyik legérdekesebb része a nőknek fellépése a választási küzdelemben. Mind a három pártnak, a republikánusoknak, progresszivistáknak és demokratáknak egyaránt megvan a maguk női bizottságuk, amely egész rendszeresen és kitartással dogozik pártja érdekében. Ez az első eset, mikor a jelöltek maguk fordultak egyenesen a női nemhez, mint a választást előkészítő elemhez. A női nemnek ez a bevonása elsősorban azokat lepte meg, kik megszokták már nemzedékeken át a régi társadalmi szokásokat. Ezek előtt képtelenségnek tűnik fel, hogy a nő, kit minden arra késztet, hogy maradjon otthon, — a családban, saját társadalmi köreiben — most menjen el hazulról távol eső városokba, s politikai gyűléstermekben tartson konferenciát, beszéljen „házi gazdaságról“, a „tűzhely védelméről“ stb. Mindez képtelenségnek látszik. És mégis! Az amerikai nőknek azon erőlködéseiből, hogy megjavítsák a törvényt, enyhítsék a szenvedők sorsát, létrejött olyan valami, ami előtt kalapot kell emelnünk, létrejött az amerikai nő, aki altruista, szabad és teljes tudatával bír polgári kötelességeinek, olyan emberbaráti műveket alkottak, melyekben az emberi szeretet és irgalom túlsúlyban van minden politikai érdek felett. Most is, ebben a szenvedélyes elnökválasztási harcban a női bizottságok úgy fogják fel feladatukat, hogy ők nem mint valamely párt játékszerei szerepelnek. Ellenkezőleg, úgy fogják "tv5. i .küzdését, mint egy nekik adott alkalmat, hielyben a tisztán materiális ideákkal szembe helyezhetik az ő tisztultabb, nemesebb ideáikat. Mihelyst a választásoknak vége lesz, bárminő eredménnyel végződnek is azok, az asszonyok ismét vissza fognak vonulni a saját clubjaikba, hogy rendszeresen dolgozzanak és siettessék az igazság uralomra jutását a földön. Ezen clubok működésének köszönhető, hogy a nő Amerikában egy héten át hatvan óránál többet nem dolgozhatik a műhelyben. Ugyancsak ezen asszonyok közbenjárásának köszönhető, hogy New York minden nyilvános iskolájában van egy okleveles ápolónő, aki mindennap végig vizsgálja egészségi és tisztasági szempontból az összes gyermekeket. Ezek a maga gondolkodású nők könyvtárakat alapítottak, melyeket bárki felkereshet, azonkívül mozgó képkiállításokat rendeznek, melyekkel városról városra járnak. Érdekesen írja le egy francia utazó, hogy meghívták Coloradóba, bányászok közé, ahol épen egy szép fiatal asszony tartott előadást a francia művészetről. Hozott magával gyönyörű modern képeket, melyeket igazi emberbarátok bocsátottak ideiglenesen rendelkezésére, akik elég gazdagok voltak, hogy ilyen drága képeket megszerezzenek, és elég nemesszívűek, hogy az azokban való gyönyörködést embertársaiknak is lehetővé tegyék. A fiatal hölgy lelkes előadást tartott,ő már hónapok óta folytatta városrólvárosra ezt a nemes küldetést, és ezért semmi más jutalma sem volt, mint az elhagyott vidékeken lakó szegény elhagyottak arcáról leolvasható öröm és hála. Bárminő párt mellett foglal is állást egyedlenkint e nő bizottság egyik másik Az itt lakó nép nagyon különös, éppen nem előzékeny. Az asszonyok erősek, vadak, férfias külsejüek, kezük durva a munkától, dáva hajuk kócos, s kilátszik a fejüket fedő fekete kendő alól. A férfiak magasak, szépek, többnyire szőkék és kékszemüek, bajuszuk hosszú, külsejük olyan, mint egy harcosé, vagy banditáé. Az asszonyok hosszú bő, gyapot felsőruhájuk alatt hímzett vagy pillangózott mellénykét viselnek; övük bőrből van, vastag, mint egy nyereg, nagy piros kövekkel ékesített; óriási boglárokat, nagy ezüst függőket viselnek; érc karika fogja fel mellüket, nyakékük réz vagy ezüst, olyan nehéz, mint egy fegyverzet. A férfiaknál még nagyobb a fényűzés. A hagyományos bő, szürke köpeny alatt arannyal átszőtt bársony mellényt viselnek. Mindez annál meglepőbb, mert körülveszi azt a kőország nyomora, száraz zordonsága. Legszebb náluk a fegyver, mellyel övük úgy fel van diszítve, mint egy múzeum: a csiszolt vagy vert ezüstből készült Kandiar, fogantyúján a koralcseppek olyanok, mintha vércseppek lennének; ezüst csiptetők, melylyel meggyújtják a csibukot és csodaszép régi pisztolyok, filigrámmal vagy ezüst betéttel. Ez képezi a család egész vagyonát, melyet nemzedékeken át gyűjtöttek össze. Ez a fegyver attól az ősapától származik, aki öszszes nyájainak egy évi gyapjú árát adta érte; a másik darab egy még régibb őstől származ Halottak estéjén. Ti, kik nem értitek, Mint boldogít a hit: térték ki a temetőből A temető hinni tanít. Kik föl nem éritek, Mily vigasz a remény: Jértek ki a temetőbe! A temető remélni készt. Kik föl nem fogjátok, Van tiszta szeretet: Jertek ki a temetőbe! Ahol a hit remél s szeret. A gyertyafény, a friss virág Azt súgja ott neked: Akinek lelke nem silány, Istenben hisz, remél, szeret. s.. Montenegró. Montenegró egy igazi kőország, mindennek szürke színe van ott. Lejebb Albánia felé, Antivari és Dulcigno vidékén már zöldebb helyek is látszanak, a vidék kevésbbé sivár, de ez már meghódított rész, a szlávság előnyomulásának a kezdete. A régi, az igazi Montenegró egy nagy rovátkás sziklatömeg, sivár zuga a világnak. Ha az ember áttekint ezen a kihalt holdhoz hasonló vidéken, messze távolban kis fekete földdarabokat lát, ez a szántóföld, mely elárulja az ember jelenlétét. Ha még jobban szemügyre vesszük a tájat, látunk falvakat, ezek is szürkék; a falak és a tetők nyers kőből készültek, mint némely régi kelta városoknál volt észlelhető. A sziklák közt erős, egészséges levegő lengedez, az egész tájra többnyire szép tiszta kék ég borul. Ha az ember még jobban közeledik, látja a ritka számú lakosságot, amint a keskeny ösvényeken jár ide-oda a sivár vidéken; a ruhájuk is szürke, úgy a férfiaknak, mint az asszonyoknak bő gyapotruhájuk van, olyan szinü, mint a sziklák. De ezen hosszú ruha alatt, mely mellen nyitva van, meglepő fényűzést találunk; rikító szinü szövetet, arany hímzést. Esténkint a falvakban hallható az egyhoru guzlán felhangzó vontatott, orrhangú régi csatadalt, a szomorú szláv ének. A falvak nyomorultak, piszkosak, de azért minden kunyhóban a falhoz építve ott van a szent kon, aranyozott kép és a füstös falakról, fekete szögekről ezüsttel berakott régi értékes fegyverek ragyognak le. Lapunk mai száma 12 oldal.