Dunántúl, 1920. december (10. évfolyam, 247-269. szám)
1920-12-01 / 247. szám
2. »Mal 2 korona a villamosjegy Pécs, nov. 30. — A pécei villamos vasút üzemvitelére alakult részvénytársaság igazgatósága, tegnap délután Ander Béla elnöklésével ülést tartott, amelyen a vasút bevételeinek fokozásáról volt szó. A részvénytársaság két héttel ezelőtt tartott közgyűlésén bemutatott múlt évi zárszámadások szerint az 1919. esztendő deficittel zárult.A kiadások nagymérvű emelkedését az üzemi anyagok horribilis drágulása és az alkalmazottak fizetésének emelése okozta. Ezért az új igazgatóság december 1-től kezdve a viteldíjak emelését határozta el. Lépes György azt javasolta, hogy állítsák vissza a szakaszjegyrendszert és a vonal és átszállójegyeket 3, a szakaszjegyeket 2, a gyermekjegyet pedig egy koronában állapítsák meg. Enek arányában a bérletjegyek is a szakaszokra száz, az összes vonalra érvényes bérletek pedig kétszáz százalékkal emelkedtek volna. Ezzel szemben az a vélemény jutott érvényre, hogy ez a nagymérvű viteldíjemelés a közönséget nagyon érzékenyen sújtja. A közüzemeknek egyébként is mindent el kellene követniük, hogy ne maguk is segítsenek fokozni az általános drágaságot, hanem inkább annak csökkentését iparkodjanak előmozdítani. A pécsi villamos vasút, forgalma már az 1919. évben mintegy 800.000 utassal csökkent részben az alkalmazottak sztrájkja, részben pedig a viteldijak emelkedése miatt. A viteldijak emelése ugyan most nem volt elkerülhető, de az igazgatóság megelégedett a jegyeknek általánosságban való száz százalékos emelésével. E szerint december 1.-től kezdve a vonal és átszállójegyek ára 2, a gyermekjegyeké pedig egy korona lesz. A bérletjegyek ára egy hóra 100, a munkásbérletjegyeké 60, a tanuló bérletek ára pedig 40. Újból rendszeresíti az igazgatóság az esti eszéki vonathoz a pályaudvarra induló villamosjáratot, amelyen egy jegy ára 10 korona lesz. A podgyászjegy 2 korona. Megállapította az igazgatóság, hogy a villamosvasút részére a pécsi villamostelep eddig nagyon olcsón számlázta a villamosáramot, amiből a vasút indokolatlan kedvezményhez jutott, a másik városi üzemnek, a villamos telepnek kárára. Az olcsóbb áramszolgáltatást megszüntették. Szó volt még az alkalmazottak fizetésrendezésének kérdéséről. Az előterjesztett javaslat szerint a minimális havi fizetés 3000 K lett volna a villamosvasútnál. Mivel azonban az igazgatóság a viteldíj emelést is mérsékelte a beterjesztett indítványtól eltérőleg, ezért a villamos várt bevételei sem fognak a tervezett mértékben emelkedni. Figyelemmel volt továbbá az igazgatóság arra, hogy a fizetésrendezést még a többi városi üzemnél sem vitték keresztül és hogy a munkabérek lehetőleg egységesek legyenek. Ezért az alkalmazottak fizetésrendezési kérvényét egyelőre nem vete tárgyalás alá. A rendezést egységesen szándékoznak keresztül vinni, amire befolyással van az üzem további bevételeinek aránya. DUNÁNTÚL Az öngyilkos divatárusnő 3 milliós csalása Letartóztattak egy pécsi Budapest, nov. 30. Még november 16-án öngyilkos lett Budapesten Weisz Anny női kalapüzlet tulajdonos, akiről kiderült, hogy mintegy 3 millió koronát csalt ki többektől részint üzlete kibővítésére, részben pedig azon a címen, hogy papírt és írószereket szállít a mainál olcsóbb árban. A nyomozás azóta igen érdekes dolgokat dérí tett ki ebben az ügyben. Weisz Anny évek előtt az Újságüzem hivatalnoknője volt. Innen Braun Sándor lapszerkesztő özvegyének, Lőw Ágnesnek Dáma című kalapszalonjába került elárusítónőnek és hamarosan magához ragadta a szalon vezetését. Lőw Ágnes egész vagyonát rábízta és amikor hónapokkal ezelőtt Amerikába ment, üzletét átadta. Brachfeld Emilnek, a Kultúra könyvkiadóvállalat igazgatójának, Weisz Anny mint a Váci utcai szalon tulajdonosnője szerepelt. Még bensőbb összeköttetésbe került a könyvkiadó vállalattal, amikor kiadták a Madame című női divatszaklapot, amit a pécsi származású Heller Róbert dr., néhai Heller Simon dr. főtörzsorvos fia szerkesztett. Az új berendezkedés költségeire Weisz Anny Lőw Ágnes 500.000 koronáját, Brachfeld Emil és mások pénzét használta fel és mintegy 3 millió fölött rendelkezet. Közben más üzlettel is foglalkozott, írógépeket, papírt, bútorokat szállított nagyban. Sokszorosító tekercsek szállítására legutóbb Kemény Sándor dr. ügyvédtől vett fel fél millió koronát, egy másik üzletfelétől pedig 3000 lett. A legszorosabb összeköttetésben Heller Róberttel, a Madame szerkesztőjével volt. Sűrűn látták együtt a monoklis fiatalembert, ennek az eleganciájáról annak idején Pécsett is híressé vált anyját és Weisz Annyt a mulatóhelyeken. Weisz Anny előkelő társadalmi életet mutatott és Népszínház utcai lakásán egymást követték a hajnalig tartó pezsgőzések és kártyázások. November 16-án Weisz Annynak rendeznie kellett legutolsó üzletét, visszafizetni Kemény ügyvédnek a félmilliót és a 3000 lej kifizetése is aktuálissá vált. Ezen a napon már nem ment be a kalapszalonba. Délelőtt azon fáradozott, hogy pénzt szerezzen, de csak 50.000 koronára tudott szert tenni egy Quittner nevű isme származású fiatalembert rese révén. Becsomagolt 48 darab ezer koronást és egy 20 frankos aranyat, amit szobaleányával Hellerhez küldött a Révay utca 6. számú házba. Ezalatt egyedül maradva a fürdőkádban fevágta ereit, majd más halálnemet gondolt és a fürdőszoba ablakának vaskampójára felakasztotta magát. Mikor a szobaleány visszajött, holtan találta. Weisz Anny után egy fillér sem maradt. A károsultak közt szerepelnek Brachfeld Emil 500.000. Kemény Sándor 700.000. Lőw Ágnes 500.000. egy Guittmanni-család 250.000. Krausz Ferenc 135.000. egy belvárosi kereskedő 300.000. Zoltán kereskedő 10.000 koronával és egy főhadnagy 1000 leivel. Heller Róbert kijelentette, hogy a legnagyobb csodálkozással fogadta a csomagot és nyomban letétbe helyezte az öngyilkos ügyvédjénél, Pólyák Béla dr.-nál. A károsultak előtt gyanús volt az öngyilkosság és azt következtették, hogy- Weisz Annyt valaki kényszerítette az öngyilkosságra, esetleg hipnotikus álomban. A rendőrség ez irányú nyomozása negatív eredménnyel járt, de az a gyanú merült fel, hogy Weisz Annyt egy barátja, akivel bizalmasabb viszonyban volt, behálózta, rábeszélte értékei eladására és összes pénzétől megfosztotta. A kihallgatások és tanúvallomások arra mutattak, hogy Heller Róbertnek többet kell tudnia Weisz Anny üzleteiről, ezért csütörtök éjjel előállították. Pénteken reggel tartóiét kihallgatásán tagadta, hogy bármiféle visszaélésben része lett volna, vagy hogy Weisz Anny csalásairól tudott volna. Azt mondta, hogy teljesen váratlanul kapta a 48.000 koronás csomagot is. Felmutattak azonban előtte leveleket, amelyekben azt írják az áldozatok, hogy azért bíznak Weisz Annyban, mert úgy tudják, hogy üzleteik lebonyolításánál Heller is segédkezik. Ezek alapján a rendőrség Heller Róbert dr.-t letartóztatta. A detektívek kutatják, hova lettek a milliók, amiket Weisz Anny összeszedett. Az öngyilkos fivére, Weisz Adolf bécsi magánhivatalnok csak annyit mond, hogy nővére erkölcsi és anyagi posványba, sülyedt, többet azonban nem tud róla. A nyomozás érdekében elrendelték a holttest exhumálását. Heller Róbert dr.-t átkísérték az ügyészségre. Drágább lesz a Liszt és a kenyér Pécs, nov. 30. — Az elviselhetetlen drágaság mellett mint a bomba csap le a hír, hogy a liszt és a kenyér ismét megdrágul. A malomtulajdonosok ma délelőtt beadványt intéztek a város új vezetőségéhez amelyben, a lisztárakat a következőkép kérik megállapítani. A nullás lisztet 36-ról 42-re a főző lisztét, 34-ről 38-ra a kenyér lisztét 24-ről 30-ra, emelkedésével indokolják árfelemelés iránt való kérelmüket. A liszt és ennek folyományaként a kenyér árának drágulását a legnagyobb elkeseredéssel fogadja a város közönsége. Az új városi vezetőség szociális programja szerint kiosztotta a hatósági lisztjegyeket. Arról azonban úgy látszik elfelejtett gondoskodni, hogy az ellátatlanok a lisztjegyeket be is válthassák. Erre vall az a körülmény, hogy hatósági lisztet már hetek óta sehol nem kapni a városban,, mert egyáltalában nincs. A közönség tehát, még az ellátatlanok nagy része a drágább lisztet volt kénytelen vásárolni. A malomtulajdonosok azonban már napok óta nem adnak ki lisztet, hanem várják a felemelt árakat, így azután a közönség most oda jutott, hogy sehol sem kap. A liszt és a kenyér újabbi drágulása az ellátatlanokat is érzékenyen érinti, mert hatósági liszt hiányában a megdrágított lisztet lesznek kénytelenek vásárolni. Íme az új városi vezetőség gazdasági politikája, amely olcsóságot, megelégedést, minden jót ígért. . ........... ■" ■."■■■ 1 ——..... Újra kezdődik a lengyel-orosz háború ! Páris, nov. 80. — A Temps aggodalmát fejezi ki, hogy a lengyel-orosz háború ismét kiújul, mert minden jel arra vall, hogy az oroszok a jövő hónapban újra nagyarányú offenzívátszándékozik indítani Lengyelország ellen. Szerda, 1920. december 1. A postai értékek befizetése a régi marad Pécs, nov. 30. — Alulírott SHS királyi posta és távirda felügyelője, a pécsi posta és távirda igazgatóságának a napokban megjelent oly irályi közleményét, hogy az illetékek ezután csakis korona dinárban fizethetők le, magam ar felettes hatóságom nevében megcáfolom, annál is inkább, mert ilyirányu intézkedése felharást nem kapott És ezúton köztudomásra, hogy az illetékek után is az eddigi fizetési eszközt eszközöltetnek. Bojouli Lj. Dúsáig s. k. I. oszt. lovas, kapitány, posta és táv. felügyelő. A pécsi posta és távirda igazgatóság is közölte, hogy a postán továbbra is az úgynevezett pécsi pénzzel lehet fizetni a postatarifát HÍREK — Lapunk legközelebbi száma • kötelező munkaszünet miatt péntek«*, reggel jelenik meg. — A Dunántúl december 1-ével új előfizetést nyit Az ára nem emelkedik, iránya a régi kipróbált A kiadóhivatal kéri az előfizetések mielőbbi megújítását hogy a lap küldésében fennakadás ne történjék. Vidékiek az előfizetési dijakat legcélszerűbben vagy alkalommal vagy pénzes levélben küldhetik. — Előléptetés a városnál. A városi tanács Balatonyi Jenő rendőrségi irodasegédtisztet november 1-től irodatisztté léptette elő. — Az Oltáregylet rendes imaóráit december 5-én, vasárnap tartja a Corpus Christi kápolnában. December 6-án, hétfőn reggel 7 órakor ugyanott szentmise lesz az elhunyt tagokért. — Reformátusok vallásos estélye. Ma ,szerdán este fél 6 órakor kezdődik a Ferenc József-úti református templomban az első adventi vallásos estély, melynek programmja a következő: 1. Gyülekezeti ének: Kegyes lelkek az Urat, dicsérjétek! (51. dics 1. 1. 2. Imádkozik: Zeke Gyula segédlelkész. 3. „Isten testbe szállt szerelme.“ Karének. Szerzője: Kováts Lajos dr. Énekli a vegyeskar: Ellenberger Erik mérnök vezetése alatt 4. Vargha Gyuláné: A názárethi Jézus. Költemény. Szavalja: Csanády Ilona. 5. „Tekintsek bárhova“ ... Soló ének. Énekli: Piger Zoltán orgonista kántor. 6. Biblia magyarázat. Tartja: Nyáry Pál. 7. Magyar zsoltár. Szerzője: Kováts Lajos dr. Énekli a vegyeskar. 8. Ima. Nyáry lelkész. 9. Végének: 51 dicséret 3 verse. — A vallásos estélyre ezután hivta meg a lelkészi hivatal úgy az egyház tagjait, mint, az érdeklődőket. Belépődíj nincs. A templom fűtésére tett ígéretét az egyház nem tudta beváltani már két vasárnapon, mivel a reggeli órákban nem volt gáznyomás. A vallásos estélyre azonban hihetőleg sikerül eléggé befűteni a templomot. — Az Irgalmasok templomának világítási céljaira ma Zichy Lujza grófnő 100 koronát juttatott a Dunástul szerkesztőségéhez. — A borbélyok sztrájkba léptek. A borbélysegédek újabb 30 százalékos béremelést kértek, amit a mesterek nem adhattak meg a mostani árak mellett Ezért a segédek a mai napon sztrájkba léptek és szövetkezeti műhelyeket állítottak fel. A Zita és királynőről azt a hírt közölték a lapok, hogy egy leánygyermeknek adót, életet. Ezt a Wirt illetékes helyről most megcáfolják.