Dunántúl, 1932. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-12 / 8. szám
Shedd, 1932 Autó és lótakarók ♦♦ leszállítólárban ♦♦ Hirsch és Pollák cégnél — A malomi gazdakör tisztújító közgyűlése. A malomi gazdakör f. hó 10-én tartotta tisztújító közgyűlését. Elnök lett Ignits József igazgatótanító, alelnök Kis Tóth József, jegyző ifj. Tóth István, pénztáros Böhm Ferenc, számvizsgáló Szips Béla és Gyenis József, háznagy Horváth József szenté, könyvtáros Pfeffer János. Választmányi tagok lettek: Erős Vince, Szips István, Erős István gábris, Amrein János, Kemény József, Böhm János és ifj. Nyúl József, Svarda Gyula ny. igazgató-tanítót, — aki a gazdakör megalakítója és tizennyolc éven át elnöke — volt — egyhangú lelkesedéssel örökös díszelnökké választották meg. A gazdakörrel karöltve a Katolikus Népszövetség is megkezdte taggyűjtési munkáját, mely ezideig is eredménnyel járt. A közgyűlést megelőzőleg az „Uránia" képviseletében vetített képekkel irredenta előadás volt. — Szenzációs Teaöltöny 28.— pengőért kapható: Braun Gézánál. Király utca 35. — A tamási Szociális Misszió-Társulat jótékonysága. A Szociális Misszió-Társulat tamási szervezete már ötödik éve fejti ki áldásos működését, a tolna megyei Tamásiban. A vezetőség, élén Freyber Károlyné elnöknővel, mélyen átérezve a szűkölködők segítségért kiáltó nyomorát az elmúlt évben állandó permanenciában volt, de emellett eddigi szokásához híven, az ősszel még külön gyűjtést is rendezett az ínségesek és ruhátlanok felsegítésére. A szervezet agilis hölgygárdája az összegyűlt pénzbeli és természetbeni adományokból, s a községi ínségenyhítő bizottsággal karöltve, nem csak, hogy egy 12 személyes népkonyhát tart fenn a téli hónapokban, hanem gondja volt arra is, hogy szegényeit még külön is megajándékozza. A szegénysorsú iskolásgyermekek felruházása és megajándékozása műsoros szeretetünnepség keretében történt meg, mely alkalomból a katolikus kör nagyterme zsúfolásig megtelt a megajándékozott gyermekekkel, ezek szüleivel és az érdeklődő közönséggel. A szép ünnepséget Papp István plébános szeretettel áthatott megnyitója vezette be, majd pedig a Paulen Ferenc tanító által nagy fáradsággal betanított apróságok eljátszották Koszter atya „Árva Peti" című alkalmi színdarabját. Ezután dr. Frayer Károlyné elnöknő lépett a dobogóra és hatásos beszédben ecsetelte a Szociális Missziós Társulat céljait, eddigi küzdelmes működését, s a nagyfokú nyomor enyhítésére, fokozott karitatív munkára és Krisztus iránti szeretetből fakadó kötelességteljesítésre hívta fel a társadalmat. Hálás szavakkal köszönte meg a tamási közönségnek, hogy a jelenlegi mostoha viszonyok dacára is lehetővé tette a szegények megsegítését. Ifj. Schatz József községi bíró köszönte meg a község nevében a vármegye főispánja és országgyűlési képviselője által a község részére kieszközölt ínségsegélyt és a Szociális Misszió-Társulat tevékenységét, mire kezdetét vette az ajándékok kiosztása. Ez alkalommal 65 szegény iskolásgyermek 655 pengő értékben kapott a Szociális Misszió-Társulat részéről ruhát, illetve cipőt, míg 40 gyermeket a községi inségenyhítő bizottság ruházott fel. Ezenkívül az összes gyermekek még külön szeretetcsomagban is részesültek. A Szociális Misszió Társulat ezenkívül 26 családot és 13 szegényházi ápoltat látott el a karácsonyi ünnepekre bőséges élelemmel és pénzbeli segéllyel, összesen 103 pengő értékben. ifi napig elevenen a sírban Kimentettek 7 bányászt a beutheni határtárnából Boroszló, jan. 11. — A múlt kedden történt, hogy Bentheti környékén a Karsten-Zentrum bányában nagy földrétegek omlottak le és elzárták 14 bányász elől a menekülés útját. A mentők azóta a legnagyobb erőfeszítéssel dolgoztak, de nem tudtak a beomlott tárnába fárni, mert minduntalan újabb földomlások történtek, úgy, hogy már elveszettnek hitték a mélységben rekedt 14 embert. Minden eshetőségre azonban a szellőző nyílásokon keresztül légszivattyúkon levegőt préseltek a tárnába és éjjel-nappal dolgoztak a földtömegek eltakarításán. Vasárnap délután többször halk kopogtatás hallatszott a mélységből annak jeléül, hogy a szerencsétlen bányászok között egyesek még élnek Újult erővel indult meg a munka és este 7 órakor sikerült az első bányászt élve kihozni, éjjel 11 órára pedig még hat munkást mentettek ki a beszakadt tárnából. Nagyon ki voltak merülve, alig állottak a lábakon, mert 104 óráig voltak bezárva s már csak vizük volt, az ennivaló elfogyott. Egyikük sincs megsebesülve. Tőlük tudták meg a mentők, hogy többi hét társuk valószínűleg meghalt a bányasírban. A holttesteket még nem sikerült felhozni. A megmentett bányászokat a beutheni kórházban ápolják. A beutheni (Szilézia) Karsten-Centrum bányában mentőexpedíció tatja az eltemetett tizennégy bányászt. hu — A pécsi keresztényszocialisták kultúrestje. Vasárnap este 8 órakor szép sikerű kultúrestet rendezett a pécsi keresztényszocialisták Arany János önképzőköre. Az est műsorát Nagy József szavalata és Zaics István humoros kupléja vezette be, majd Schmidt Vilmos dr. ügyvédjelölt tartott nagy érdeklődéssel hallgatott előadást. Az előadó a mai súlyos gazdasági helyzetet tárta fel és a kibontakozás útjait fejtegette. A vajúdó problémákat a keresztényszocialista öntudat oldhatja meg, amely már választott Krisztus és Lenin között. Az est műsorát Jelies Margit énekszáma és két mulattató egyfelvonásos bohózat tette teljessé. — A reménytelen szerelem halottja. Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy János utca 14. szám alatti lakásán Magari Julia 27 éves magántisztviselőnő szerelmi bánatában tíz darab szublimát-pasztillával megmérgezte magát- A leányt eszméletlen állapotban szállították a belgyógyászati klinikára, ahol tegnap, egy pillanatig eszméletre térve összetett kézzel kérte az orvosokat, hogy mentsék meg az életnek, mert már megbánta cselekedetét. Az orvosi tudomány és a leggondosabb ápolás sem tudtak azonban segíteni a szerencsétlen leányon, aki ma borzalmas kínok között kiszenvedett. Holttestét az egyetem kórbonctani intézetébe szállították. — Ismeretterjesztő előadás a Megyeri-kertvárosi iskolában. Vasárnap délután 4 órakor jól sikerült előadás színhelye volt Pécs városának legújabb iskolája. Szinder Jenő áll. tanító bevezető beszéde után, Cseh Ferenc áll. hitoktató a szeretet melegétől áthatott tartalmas előadása mindvégig lebilincseli a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmét. A II. ker. Levente Egyesület önképzőkörének tagjai: Tillmann Manci, Rudolf Ilonka, Fülöp József, Gaál Lajos, Rudolf Gyula és Kovács Sándor két egyfelvonásos színdarabját adták elő fényes sikerrel A szereplők elmélyülő játéka zajos tetszést aratott. Még eddig nem létezett olcsó filléres háztartási cikkek érkeztek !!!! Kemény, Városháza. — Rendőri hírek, Bakács Sándorné Frühweisz-völgy 29. sz. alatti lakos ma feljelentést tett ismeretlen fuvaros ellen, akinek átadott egy két méter mázsáról szóló szénutalványt, amellyel a kocsis többé már nem jelentkezett. A nyomozás megállapította, hogy a fuvaros az utalványt beváltotta, és a szenet ismeretlen helyre szállította. — Pejacsovics Dezsőné feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki lakásába surranva, az asztalról elemett egy húszpengős bankjegyet. A nyomozás mindkét ügyben folyik. •^■■■■»■«»■■«■■■■■■■■BaBBaBaaBaBaBaaeBBaaaBsaiBBB»** Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható." 3. oldal. ELVESZETT egy drótszőrű foxi. Kérik a megtalálói, hogy illő jutalom ellenében adja át CHMORA látszerésznél. Városházépület, 1139 FARSANG Farsangi naptár . Január 16: Orvosbál a Pannóniában. „ 16: Katonai hadastyán egyesület bálja a régi sorházban. „ 16: A leventék műsoros táncestélye a Vigadóban. „ 16: Kereskedelmi alkalmazottak bálja a Nőegyletben. „ 23: A Jótékony Nőegylet teaestje. „ 23: Tűzoltóbál a Pannóniában. „ 23: Sztipics álarcosbálja a Polgári Kaszinóban. „ 30: A PSC műsoros sportbálja a Nőegyletben. „ 30: Diákjóléti farsangi táncestély a Nemzeti Kaszinóban. február 1: Milassin álarcosbálja a budai katolikus körben. „ 1: A Jótékony Nőegylet álarcos bálja. „ 2: Délután 5 órakor a szigeti külvárosi ferences plébánia hívőinek teaestélye a budai külvárosi katolikus körben. „ 4: Emericana táncestélye a Pécsi Katolikus Körben. * 6: Délvidéki táncestély a Pannóniában. * 6: Fellner álarcos bálja a nő-egyletben. „ 9: Diákjóléti táncestély a Kaszinóban. A nyolcadik délvidéki táncestély. A délvidéki egyetemi és főiskolai hallgatók egyesülete február 6-án a Pannónia szálló összes helyiségeiben rendezi meg a farsang legnagyobb és az egyesület nyolcadik délvidéki táncestélyét. A Desire hagyományos bálja mindig a farsang legfényesebben sikerült, legjobb hangulatú bálja volt: nyolc éven keresztül a pécsi társadalomnak, mióta a Pozsonyból száműzött és a vendégszerető Pécs által befogadott Erzsébet tudományegyetem a magyar Heidelberggé varázsolta a vadvirágos mecsekalji várost. A rendezőbizottság élén az egyesület szeretett tanárelnöke, Faluhelyi Ferenc dr. egy ny. r. tanár idei jogkari dékán, az egyesület munkás és tevékeny ifjúsági elnöke vitéz Felszeghy János és a vigalmibizottság szorgalmas elnöke Schutták János állának. Reméljük, hogy mint a múltban, úgy a jelenben is Pécs ifjúságszerető úri közönsége szeretettel fogja felkarolni a nyolcadik délvidéki táncestélyét. — Halálozás. Vörös István ny. már, ács 83 éves korában meghalt Pécsett. Temetése szerdán délután 3 órakor lesz a központi temető ravatalozó terméből. Az engesztelő szentmisét a temetés napján reggel fél 8 órakor mutatják be érte az Ágoston téri templomban. Szentpéteri Nyárády Zsigmond ny. pénzügyi főtanácsos 67 éves korában, a zala megyei Csopakon elhunyt. Halálát a Baranyában és Tolnában jól ismert Nyárády család mellett a Pongrátz család gyászolja.