Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-03 / 101. szám

2 pi . 5051 MÁJUS SIIL A magyar irodaiam feladatai Révai József emvtázs felszólalása a magyar írók kongresszusán . Kétségkívül eredményes volt ez a kongresszus, jó munkát végzett. Felvetette az irodalmi alkotó munka legégetőbb, legidőszerűbb kérdéseit, megvitatta ezeket a kérdéseket, szabadon élesen, de elvi magaslaton — hadd éljek egy kiss fenntartással - legalább nagyjából elvi magaslaton. Azt hiszem, hogy ezek a viták előre fogják vinni a magyar irodalom fejlődését. A kongresszus eredményességét hangsúlyozva, bizonyos hiányosságait is meg kell állapítani. Az első hiányosság abban állt, hogy a kongresszus vitáit bizonyos provincializmus jellemezte. Meglátszott a felszólalónkon, hogy íróink zöme nem kíséri figyelemmel vagy nem kíséri elegendő figyelemmel a baráti népi demokratikus testvérországok irodalmi életének a mienkéhez sokban hasonló problémáit. Nem tanulunk a barátainktól eleget. .Az hiba, amelyet helyre kell hozni. Példaképünk, amelyből merítünk, tanulunk, amelynek tökélyét elérni törekszünk: a szovjet irodalom. Eltekintve azonban attól, hogy még a szovjet irodalomból sem tanulunk eléggé hogy a szovjet irodalmat is inkább élvezzük, mint tanulunk belőle, hiba lenne elhanyagolni az irodalmi problémák figyelemmel kísérését azokban a baráti országokban, amelyeknek társadalmi és gazdasági — és tegyük hozzá — irodalmi fejlődése nagyban és egészben ugyanazon a szinten áll, mint a mienk. A második hiányosság, amely szembetűnt a kongresszusi vitákon az volt, hogy a magyar irodalmi örökség kérdései szinte alig szerepeltek. Pedig a magyar haladó irodalom örökségének igazi elsajátítása nélkül komoly harc a kozmopolitizmus ellen igazi harc a sematizmus ellen elképzelhetetlen. A kongresszus vitáinak harmadik hiányossága abban állt, hogy szerepeltek ugyan bőven mesterségből kérdések, — s ez helyes volt, — de ezek a mesterségbeli kérdések. Csak néhányra hadd hívjam fel a figyelmet. Ilyen a magyar dolgozó aszszony típusa, akit a régi világban kétszeresen is elnyomtak — kizártak a termelő munkából és a közjegyekből —, s aki most megnő, szárnyakat kap és egyenrangú társává lesz a férfinak a termelésben s az országvezetésben. A munkás típusa, aki tegnap ellenzéki volt, sztrájkolt, küzdött a tőkések és államhatalmak ellen, s aki most lépésről-lépésre átalakul, építi az országot is eközben gazdájává válik az országnak. A dolgozó paraszt, aki az újjászületés problémája előtt áll, — ez a paraszttípus sem szerepel még úgy irodalmunkban, ahogy megérdemelné. És hadd tegyem hozzá azt, amivel kezdtem: A kommunista munkás funkcionárius, aki a vállán hordozza a népisel együtt az ország gondját és aki tegnap még nem kunyhott az országvezetéshez és ezt véres verejtékkel, munka és hibák közben megtanulja. Nem csábítja mindez íróinkat típusalkotásra? — A típus arra kell, hogy az egyszerű dolgozó ember rajta keresztül ismerje fel, mi történt az országban és mi történik vele magával, miközben az ország épül. Persze, csak ..osztálynyelven"’ száraz ..pártnyelven” soroltam fel ezt a négyféle típust. Nem négy van, hanem 14, vagy 114. Nem arról van szó, hogy bizonyos osztályok vagy rétegek üres maszkjait képzeljük el típusként. Az alkotás műhelyproblémái nem függtek eléggé össze az ország, a nép nagy kérdéseivel, nem kapcsolódtak össze eléggé az irodalom nagy építő és nevelő feladataival. Negyedszer hiba és hiányosság volt, hogy a vitában nem tükröződött vissza: a monyai irodalom nem valami légüres térben fejlődik, hanem itt Magyarországon, azon a Magyarországon, ahol az emberek egy adott nemzetközi helyzetben, az imperialista háborús fenyegetések közepette a szocializmust építik. A béke védelmének eszméje nem itatta át kellően a kongresszus vitáit. Pedig a békeharc nem csupán a béke- publicisztika kérdése, nem témakérdés a versben és egyáltalán nem műfaji kérdés. Nem külön műfajt akarunk teremteni amikor a békéért való harcra szólítjuk fel a magyar irodalmat, ennek a harcnak egész irodalmunkat át kell hatnia, mint ahogy áthatja egész népünk építő munkáját. Minél inkább hozzájárul az irodalom népünk öntudatának átformálásával és erősítésével a haza erősítéséhez, annál inkább a béke irodalma is lesz. — ötödik hiányossága a vitáknak abban áll, hogy kritika volt, de kevés volt az önkritika. Az önkritika nem erős oldala íróinknak — és ez komoly baj. Ha az ország életében egyre inkább döntő mozgatóerővé válik az önkritika, akkor ez nem lehet és ne legyen máskép irodalmi életünkben sem. Hiányosság volt még a kongresszus vitáiban, hogy a fiatalok, a magyar irodalmi élet utánpótlása alig jutott szóhoz. A kongresszus főkérdése az irodalmi sematizmus elleni harc volt. Helyes, hogy ez volt a főkérdés. Ez megfelelt annak a kultúrpolitikának, amelyről Pártunk II. kongresszusa szólt és ez az egyöntetűség és szenvedélyesség, amely a sematizmus elleni harc kérdésében megnyilvánult, bizonyítja hogy Pártunk 11. kongreszszusán a magyar irodalmi élet ütőerét helyesen tapintottuk. — Hadd igyekezzem néhány kiegészítő megjegyzéssel megvilágítani, miért és hogyan vetődött fel ez a kérdés éppen most. — Amikor a politikában és a gazdaságban legyőztük népünk nyílt ellenségeit, egyre inkább előtérbe nyomult dolgozóink helytállásra, bátorságra, áldozatvállalásra való nevelése és észrevettük, hogy ebben a munkában túl kevéssé segít az új magyar irodalom. Rájöttünk: magában az irodalomban van a hiba. A nép öntudatának fejlesztése, a nép nevelése a szó legjelesebb értelmében igen sokféle módon történik: szakmai oktatással a politikai szemináriumokon, az iskolákban és az iskolákon kívül. Az irodalom is egyik módszere népünk nevelésének. De ha az irodalom sem tudja, hogy neki ezt a feladatot másként kell megoldania, mint végső soron ugyanezt a feladatot a szakmai és politikai iskolákban, ha az irodalom nem tud élni a maga sajátos nevelési módszereivel, akkor nem tölti be hivatását. A politikai oktatás, a szakmai nevelés, a sajtó hasábjain történő nevelés nagyon-nagyon fontos. Semmi oka az irodalomnak anevelés eme formáira lenézően tekinteni, de mind e nevelés nem pótolhatja azt amelyet az irodalom ad és csak az irodalom adhat. — Azt tapasztaltuk, hogy népünk túl kevéssé tudja megkülönböztetni az irodalom által történő nevelést a nevelés többi formáitól. — Az, hogy az irodalom sematikus azt jelenti, hogy nem él, vagy nem élt eléggé a saját emberformáló és világot átalakító irodalmi eszközeivel. — Ha a sematizmus ellen küzdünk, ne felejtsük , hogy ezt a harcot megelőzte a másik harc: harc az irodalom pártosságáért, harcosságáért,— azt merem mondani: népnevelő jellegéért, eszmeiségéért. Ez az az alap, az a kiindulópont, amelyen meg kell vívnunka harcot a sematizmus ellen is. Amikor most fellépünk a sematizmus ellen, amikor színvonalat mesterségbéli tudást, elmélyülést kívánunk íróinktól, akkor ez a harc nem az eszmeiségért megvívott harcunknak visszacsinálását, hanem továbbfejlesztését jelenti. Nem arról van szó, hogy most már az irodalomnak szabad kezet adunk arra, hogy járja a saját útját és ne segítsen az államnak,a Pártnak, a népet nevelni és nevelődni építeni és átformálódni, hanem fordítva. Arról van szó, hogy még jobban segítsen. Vájjon miért rossz a sematikus irodalom, amelyben a hőst is, a barát is. :Az ellenséges papírmaséfigurák? Azért rossz az ilyen irodalom, mert ez az irodalom nem nevel, vagy ha neveln próbál, akkor úgy nevel — Hegyin elvtársam szavait idézem — mint egy kiérdemesült pedagógus, mint egy vénkisasszony-nevelőnő. — az irodalomnak az a feladata, hogy tükröt tartson az ember elé és azt mondja neki: „Nézd meg magad, ismerd meg embertársaidat, ismerd meg viszonyodat hozzájuk — tehát, a társadalmat —, ismerd ísl saját jellemed lehetőségeit arosszakat is és a jókat is — és tanuld meg követni jobbik énedet, cselekedj és riadj vissza azoktól a visszafelé rángató mozzanatoktól, amelyeknek megmutatása szintén feladata az irodalomnak: ne engedj rosszabbik éml csábításainak-t. — A sematizmus elleni harc —harc az olyan irodalom ellen, amelyben olyan figurák szerepelnek, akikben az ember nem ismer saját, magára, saját jobbik énjére, vagy az ezt fenyegető veszélyekre. Az alakokkal nem tud igazán eggyé válni, velük gyűlölni és szeretni és nem kap kedvet velük együtt harcolni és cselekedni, k v vonatkozik a prózára és a lírára is. — Harcolni a sematizmus ellen az igazán nevelő, embert átalakító irodalomért, azt jelenti, eleven, egyéni típusokat formálni, akik éppen azáltal típusok, mert egyben egyének is. Az író kötelessége általánosítani az élet, a világ, a valóság jelentőségeit: feladata elválasztani a lényegest a lényegtelentől, egyszóval kötelessége típusokat alkotni, ha nevelni akar. Csak ilyyen típusokban ismerheti fel a cselekvő ember önmagát, saját igazi lényét, a jobbik énjét, példaképét, vagy elrettentő példáját. Vajjbn tudott-e már a mi iodalmunk ilyen típusokat alkotni? Nem. Egyik-másik kivételtől eltekintve, még nem tudott. Típus Köpe Bálint, Déry Tibor regényében, . ..Feleletében, a kemény, az élet által megedzett és egyre inkább megedződő proletárgyerewík típusa. Ezt a típust lehet szeretni. típus a keresztapja is, a Horthy alatti munkásmozgalom nem kommunista, de kemény, a harcban helytálló munkásságának típusa. De nem véletlen, hogy olyanféle típusokat sikerült teremteni, akik nem kommunisták. A kommunista munkás, a kommunista vezető irodalmi alakját úgy megformálni, hogy benne magunkra ismerjünk, szeressük ezt a titust és — a könyvet elolvasva —, másnapra ne felejtsük el. Ilyent alakítanunk eddig még nem sikerült. Fő baja irodalmunknak ,— a jó könyveknek is, a kevésbé jónak is — az, hogy gyorsan elfelejtjük őket. A típusok nem vésődnek bele agyunkba. Pedig mennyi típus van az új, átformálódó Magyarországon! S nekünk nem prometheusi, fausti típusokat kell alkotnunk, a mi hőseink nem titánok, sem félistenek, még csak nem is Toldi Miklósok. A mi hőseink igenis az egyszerű dolgozó emberek. Nem hibátlan, mesebeli hősök, hanem olyan emberek, akik a kapitalizmusból jönnek és mennek a szocializmusba és e közben — a világot átalakítva — átalakítják önmagukat — Hadd szóljak ezzel kapcsolatban néhány szót a pozitív hős kérdéséről. — Ez a kérdés elválaszthatatlan a sematizmus elleni harc problémáitól. A Párt irányította rá íróink figyelmét. Soha sem azt mondtuk azonban — és ami szabad így félreérteni azt a baráti tanácsot, amelyet Pártunk íróinknak igyekezett adni, hogy a pozitív hősöknek holmi hiba nélküli és gáncsnélküli lovagoknak kell lenniük. Ilyenek legfeljebb a mesékben vannak, a hősi eposzokban és még ott sem mindig. Még Achilles is sebezhető volt. Siegfried is sebezhető volt. Toldi Miklósról nem is szólva. — A munkásosztály hivatott, arra, hogy a kapitalizmus nyomorúságától, elaljasodásától, kizsákmányolásától megváltsa a világot, az emberiséget. Iár Marx és Engels, Lenin és Sztálin nem arra tanítottak, hogy a munkásokat idealizáljuk. A szocializmust azokkal az emberekkel kell megépíteni, akiket örökül kaptunk a kapitalizmustól. És bizonyos, hogy a munkásosztály sok rosszat is kap örökségbe. A munkásosztály is sárból és aranyból van, mint Goethe embere, a munkásosztályt is a kapitalizmus termelte ki. De a munkásosztály nemcsak terméke, hanem sírásója is a kapitalizmusnak. A munkásosztály az az osztály, amelyben leginkább megtaláljuk a sár mellett az aranyat, a hősöket, a kapitalizmus sírásóit. És az irodalom feladata az, hogy országonként, koronként konkréten ábrázolja ezeket a munkáshősöket és a kornak megfelelő arányban mutassa meg azt is, ami a kapitalizmus öröksége, a munkásosztályban és azt is, ami arany benne, azt, ami új, a hősi, előremutató, az új, világot átalakító mozzanat. — Más a tipikus munkás ma, másvolt tegnap és más lesz holnap. A szovjet irodalomtól tanulnunk kell — hadd tegyem hozzá — sokkal többet, mint eddig. A mi mai életünk pozitív hőseit úgy megformálni, hogy gyszerűen átvesszük és lemásoljuk a mai szovjet irodalom munkásfiguráit, tévedés lenne. Ez is sematizmus lenne, helytelen lenne. Az írónak a pozitív hős figurájának megalkotásánál kötelessége nem beleragadni a jelenbe. Meg kell mutatni az előremutató mozzanatokat, csírákat. De hadd tévem ehhez hozzá azt a taktikai mély és bölcs tanácsot, amelyet Lenin és Sztálin soha sem szűnt meg hangoztatni: Élcsapatnak nem szabad -em elmaradni a néptől, a tömegtől, de előre szaladni sem szabad. H Ha ezt a tanácsot az irodalomra vonatkoztatjuk, akkor ez azt jelenti, hogy a realizmus romantika nélkül - mint ahogy ezt Zsdákov nagyszerűen meghatározza — elképzelhetetlen. Álmodni a realista írónak is kötelessége. De itt nem akármilyen álmodásról van szó, hanem a realitás talaján való álmodozásról. — Amikor mi pozitív hőst követelünk íróinktól,ezt kívántuk, semmi egyebet. Ez korántsem jelenti, hogy visszatérnénk vagy bármilyen mértékben is helyeselnénk Háy elvtárs álláspontját a hős „kettős kötöttségéről.• A dolgozó embernek, a munkásnak nincs semmiféle kettős kötöttsége. A dolgozó embert legfeljebb visszahúzza, akadályozza a fejlődésben az az örökség, amelyet a kapitalizmustól kapott, de megkötve, hozzábilincselve hhoz a múlthoz nincs. Nincs egyeneség jel a dolgozó emberben, a munkásban aközött, ami benne a régi 6- a között ami benne az új. A kettős kötöttség a mi pozitív hősünknek nem jellemzője. Ez a kispolgár, az ingadozó, a polgári értelmiség jellemzője. Néhány szót paraszt-ábrázolásunkról. Ez komoly, nagy és nehéz probléma az irodalom számára is, az élet számára is, ezért nehéz az irodalomban, mert nehéz az életben. Teljesen igazat adok Szabó Pálnak abban, amit erről a kérdésről itt is, máshol is kifejezett. Hadd bátorítsam őt arra, hogy ne engedjen semmiféle egyszerűsítési csábításnak. Ha hozzányúl Nem állunk el ettől a tanácsunktól. A sematizmus elleni harcot nem így értelmezzük. Persze a tehetség nemrossz dolog, sőt igen kívánatos dolog. De a tehetség nem azonos az úgynevezett őstehetséggel, amelynek a jellemzője az, hogy megelégszik önmagával és nem igyekszik fejlődni, csiszolódni, tanulni. A marxista-leninista világnézetet szembeállítani az élettapasztalattal és vannak akikben talán öntudatlanul van ilyen törekvés, — ez azt jelentené, hogy elfeledik. A marxizmus-leninizmus is élettapasztalat. Az irodalomhoz kell tehetség. Kell egyénileg gyűjtött, az életben szétnéző és részvevő író által összeszedett élettapasztalat. De világnézet nélkül, haladó, forradalmi világnézet, a marxizmus-leninizmus világnézete nélkül megreked a tehetség, tönkremegy az őstehetség és még az egyénileg gyűjtött élettapasztalat is zavaros maszszává lesz az ember agyában és szívében, nem tud benne kiigazodni. Aki a marxizmus-leninizmust úgy fogja fel, mint holmi bemagolt tételeknek a gyűjteményét, annak a számára, de csak annak számára persze, az írói világnézet, az alkotás akadályának tűnik fel. De a marxizmus-leninizmust nem így fogja felfogni, aki tudja, hogy az elmélet, a haladó világnézet, rendkívüli segítséget tud nyújtani az írónak, mint típusalkotónak, mint emberábrázolónak, a saját, élettapasztalatainak általánosításánál. Márpedig nem író az, aki a maga élettapasztalatait nem tudja általánosítani. A marxizmust-leninizmust így kell felfogni! — A tanulás csak az őstehetségeket rontja el. Az igazi tehetséget fejleszti, előreviszi és nem szegényíti. Néhány szót a semalizmus és műgond viszonyáról, arról a problémáról, amelyről itt hosszasan és sokszor helyesen DéryTibor beszélt. Valóban harcolni a sematizmus ellen, ez is jelenti, hogy nem könnyen venni az írói munkát, hanem komolyan, odaadással, elmélyülten dolgozni. Hasznos figyelmeztetni a fiatalokat: Ne siessetek, ne vázlatokat készítsetek, érleljétek meg a mondanivalókat, keszüljétek meg a magzatot 9 hónap előtt, ehhez a kérdéshez, bátran nyúljon hozzá, merje ábrázolni a parasztproblémát a maga egész mélységében, valamennyi nehézségével, a paraszt lelkében végbemenő mindenféle vívódással egyetemben. A baj az, hogy nálunk a falu szocialista átalakításának nehéz és a parasztságot valóban gyökeréig érintő, ügye nem mint dramatikus küzdelem jelenik meg, hanem hovatovább, mint komédia, mint idill.Hasonlítsák össze azt, amit mi írtunk erről a problémáról, azzal amit Solohov írt az „Új barázdát szánt az eke“ című munkájában. Az az író, aki nem érzi át teljes lelkével a parasztban és elsősorban a középparasztok százezreiben végbemenő vívódást, aki nem érti meg a döntés, nehézségeit, az nem tud segíteni az államnak, a Pártnak abban, hogy ez a döntés végső soron a falu szocialista átalakításának javára történjék. És aki a parasztnak ezeket a nehézségeit, lelki vívódásait is ábrázolni meri, ne féljen attól, hogy bárki is az objektivizmus vádjával illeti. A sematizmus elleni harc kapcsán felmerült a vitában a tehetség, az élettapasztalat kérdése. Hadd vessem fel ezzel kapcsolatban az írói világnézet kérdését. Egyesek úgy értelmezik a sematizmus elleni harcot, hogy most már visszahelyezzük jogaiba az ösztönös alkot, készséget és száműzzük ennek kapcsán az író világnézetét, hogy elállunk attól a tanácsunktól és kívánságunktól, hogy Persze a különbség az irodalom és a biológia között az, hogy az irodalomban semmiféle természettörvény nem rögzíti a terhesség idejét. Itt nem állapítottunk meg 9 hónapot. Ezért ne adjunk receptet az íróknak, hogy 9 hónap, vagy öt év alatt írjanak meg egy művet. Az egyik így csinálja, a másik úgy. Ha Déry napi 12 órát akar ülni egy nagy regény megírásán, és ezt öt éven át óhajtja folytatni, fölytassa, az ő dolga, nem szólunk bele. Persze, ez a munkamódszer azzal fenyeget, hogy a hőse a jelenbe csak akkor fog elérkezni, amikor már a jelen is mustta lesz. Állandóan kergetni fogja hőse fejlődésének ábrázolásában a jelent. Mégis azt mondom: Nem szólunk bele, az ő dolga. De nem helyes — és ebbe már beleszólunk — ha ebből az alkotói magatartásból Déry valamiféle, flauberti műgondra hasonlító alkotómódszerbeli szentélyképet, valami szentesített módszert akar fiatal íróink elé állítani, vagy — mint ahogy mondotta — ki akarná adni majdnem jelszóként — dolgozz éveikig egy könyvön. Amit nem tiltunk meg Dérynek, azt nem akarjuk előírni valamennyi fiatal írórónak. Nem kell a terhességnek öt évig tartania. Révai elvtárs beszédének további folytatását a holnapi számban közöljük. Típus az egyéni ember a maga egyéni életével és sorsával haladó író tanulja meg, sajátítsa el a haladó világnézetet, a marxizmus-leninizmust. Nemhivatalos totóeredmények Öt darab 12 találatos szelvény, 17.154 forint. 75 darab tizenegytalálatos, 1140 forint. 726 tíztalálatos 117 forint. — A TOTO 12 találatos szelvénye: Salgótarján—Bp. Vasas 1:1 x, Szombathely—Csepel 0:3 2, Sortex— Szegedi Honvéd 3:0 1, Bp. Kinizsi— Bp. Dózsa 2:1 1, Dorog—Bp. Bástya 2:2 x, Győr—Diósgyőr 4:1 1, Sz. Pétőfi Bp. Honvéd 1:3 2, Pereces— Ózd, félbeszakadt, törölve. Bp. Postás—Debr. Lók. 3:2 1, Komló—Tatab. Bányász törölve. Kifélegyháza—Szó. Lók. törölve. Gázművek—Óbudai Bp. 0:0 x, P. Dinamó—Pécsi Lók. 2:1 1, Kecskemét—Sörgyár 1:1 x. BDSE — Vác 1:1 x. I koreai néphadsereg főparancsnokságának április 29—30-i és május 1-i hadijelentései Phenjan (TASZSZ) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnokságajelenti április 29-én. A néphadsereg egységei a kínai önkéntesek egységeivel együtt valamennyi fronton tovább folytatják a hadműveleteket. A nyugati fronton a néphadsereg egységei az ellenségnek emberben és hadianyagban nagy veszteségeket okozva Szöultól húsz kilométerre északra fekvő ponthoz értek. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága április 30-án közölte, hogy a néphadsereg egységei a kínai önkéntes osztagokkal együtt valamennyi arrvonalon folytatták a harcot az amerikai, angol beavatkozók ellen. A néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel szoros együttműködésben az arcvonal nyugati szakaszán Szilujtól északra hét-nyolc kilométerre értek el. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közli: A néphadsereg egységei május 1-én a kínai önkéntes osztagokkal együtt továbbra is minden fronton aktív hadműveleteket folytattak. Nyolc nap alatt 15.000 embert vesztenek az intervenciós csapatok K Koreában Koreai arcvonal (Új-Kína) A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek április 22-én megindítón ellentámadásuk óta nyolc nap alatt halottakban, sebesültekben és foglyokban több, mint 15.000 főnyi veszeséget okoztak az amerikai, angol és hsziamanista csapatoknak. Az ellentámadásban lévő csapatok a menekülő ellenséget üldözve dél felé törnek. Az ellenség január 12-én megindítot támadása óta több, mint 780il0 főnyi veszteséget szenvedett. Ebből 47.000 az amerikaiak vesztesége volt. A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek támadása felmorzsolja az ellenség vonalát.