Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-16 / 217. szám

i Megyei Könyvtármmmmm Pécs VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Iggl gjjg |^|H||||^^||g|||||||||||||||||||aiai||i niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1962. SZEPTEMBER 16. VASÁRNAP INN­AP A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, ÁRA: 76 FILLÉR M7. SZÁM Megdiblentő statisztik­a A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének központi vezetősége ez év jú­lius 1-én tárgyalta a közúti balesetek alakulását és megál­lapította, hogy a közúti bal­esetek száma az elmúlt évek­hez viszonyítva állandóan emelkedik. Országos szinten csupán tavaly 9808 közúti bal­eset történt. Ezek következmé­nyeként több mint 4500 súlyos sebesültet tartottak nyilván és 666 ember életét vesztette. A baleset okait vizsgálva megál­lapították, hogy a balesetek 70 százaléka a járművezetők, 26,5 százaléka a gyalogosok hibájá­ból történt. Ha ezt a statisztikát me­gyékre bontjuk fel, kiderül, hogy az ország 19 megyéje kö­zül a hatodik helyen álluak a közúti balesetek, köztük a ha­lálos közlekedési balesetek te­kintetében. Tavaly ugyanis Pé­csett és a megyében 286 köz­úti baleset történt, köztük 161 súlyos és 26 halálos kimene­telű. A balesetből származó anyagi kár is megközelíti a fél­millió forintot. És az idén? Az első félévben szomorú képet mutat a megye baleseti statisztikája. Június 81-ig nem kevesebb, mint 157 kötekedési baleset történt, eb­ből 106 súlyos és 12 halálos kimenetelű volt. Ha e két szá­mot összehasonlítjuk az elmúlt két év hasonló időszakával, ki­derül, hogy az idei első fél­évben több súlyos, illetve ha­lálos baleset történt, mint az előbbi két év első felében együttvéve. A fentebb említett számok­ból az is kitűnik, hogy a bal­esetek döntő többsége a jár­művezetők hibájából történt. Gyorshajtásból, elsőbbségi jog mellőzéséből, szabálytalan elő­zésből, a követési távoság be nem tartásából, ittas vezetés­ből stb. Ebből is látható, hogy nagyobb mérvű társadalmi ösz­szefogással minimumra lehet­ne csö­kkenteni a közlekedési balesetek számát, illetve sú­lyosságát. Meg lehetne akadá­lyozni vagy legalábbis hatéko­nyan csökkenteni a szabály­talanság, a nemtörődömség ál­dozatainak számát, amelyben sajnos egyre több a gyermek­baleset. S ha évekkel előbb még arra hivatkoztunk, hogy egyes nyugati országokkal szemben alig jelentős a saját baleseti statisztikánk, akkor ma be kell ismernünk, hogy ez a statisztika a mi rovásunkra változott meg. Ha összehason­lítjuk a hazai és néhány, lé­nyegesen nagyobb járműsűrű­ségű ország baleseti statiszti­káját a mienkével (országos adatokról van szó) kiderül, hogy Franciaországban 10 000 járműre 11, Angliában 9, amíg nálunk 17 halálos baleset jut 10 000 gépjárműre. Mindezt csu­pán azért említjük meg, mert hajlamosak vagyunk olyan­képpen felfogni a problémát, mintha az természetes vele­járója lenne közúti közleke­désünk igen nagymérvű fejlő­désének. Kétségtelen, hogy ez is beleszól, de a fejlődésnek éppen ez a rohamos tendenciá­ja sigyelmeztessen arra, hogy a velejáró tennivalókat pila­­natra se tévesszük szem elől. A közúti balesetek megelő­zésére minden eddiginél haté­konyabb­­világosító arankat kell folytatnunk. Egyik fontos feladat az lenne, hogy az em­berek a helyes közlekedés fel­tételeit már a gyermekkorban megismerjék. Ennek érdekében meg kellene valósítani azt, hogy a közlekedési szabályok ismertetését minden iskolában (általános, közép, ipari tanuló­intézet) kötelezően tanítsák.­­ Ezzel kapcsolatban érdemes is­mertetnünk a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszer­vezete központi bizottságának felhívását is, amelyet a társa­dalomhoz intéz. A felhívás elengedhetetlen feltételeként javasolja, hogy a közúti balesetek megelőzése érdekében a felnőtt lakosság­gal is meg kell ismertetni a fontosabb közlekedési szabá­lyokat. E feladat megoldására felkérik a Hazafias Népfrontot és főként az üzemi szakszer­vezeteket, hogy a legkülöbö­­zőbb üzemi tanácskozásokon, a lakó­területeken, tanácsi be­számolókon, minden esetben foglalkozzanak a közúti közle­kedés problémáival, növeljék, oktassák a lakosságot az üzemi dolgozókat a helyes közlekedés szabályaira. Helyesnek tartanák azt ha a különböző társadalmi szervekhez, minisztériumokhoz tartozó gépkocsivezetők, ala­posan megismernék a közle­kedésrendészeti szabályokat. Az agitáció, illetve a propa­ganda terén helyesnek tartaná a felhívás, ha a nagyobbszá­­mú gépkocsivezetőt alkalmazó vállalatok, szervek, az eddigi­ektől eltérően hathatósabb pro­paganda eszközöket alkalmaz­nának. Például a megtörtént események illusztrálását kiál­lításokkal 3—5 perces filmek­kel szemléltetnék, hogy a gép­kocsivezetők ily módon is le­vonhassák a szükséges tanul­ságokat. Ilyen alkalmakkor nagyon hasznos lenne a gép­kocsivezetők részére vitákat rendezni, egy-egy baleset kö­rülményeinek tisztázására. A felhívás az ellenőrzések terén is komoly tennivalókra tereli a figyelmet. Javasolja, hogy a vállalatok, társadalmi szervek dolgozzák ki azokat az ellenőrzési módszereket, ame­lyek alapján a KRESZ előírá­sának betartását hathatósab­ban lehet számontartani . Ugyanakkor felhívja a külön­böző szervek, vállaltok figyel­mét arra is, hogy a még gyak­ran tapasztalt túlórák, túlfog­lalkoztatások teljes egészében megszűnjenek. Annál inkább is szükség van erre, mert szá­mos közúti baleset éppen a fáradtság, a kimerültség követ­kezménye. Biztosítani kell, hogy két szolgálat között leg­alább nyolc órás pihenőidő legyen, s minden szolgálatba lépés előtt figyelemmel kell kísérni a gépkocsivezetők fia­kai egészségi állapotát. A felhívás e gondolatok je­gyében kéri fel az érdekelt vállalatok, szakszerveztek, tár­sadalmi szervezetek vezetőit, hogy nyújtsanak minden eddi­ginél hathatósabb segítséget a közúti balesetek megelőzésére. Soha nem volt ennyire szükség az összefogásra, a helyes in­tézkedések mielőbbi megváltoz­tatására mint a jelen helyze­tünkben. Véget kell vetnünk amúgy is aggasztó statiszti­kánk, további romlásának. % Tartalomból: Mit ér az e­nük sz­va? Alkotó viták — fontos határozatok Az éjszaka bátrai A leánykereskedelem új formája Sport A Háziipari Szövetkezet dolgozói büszkén nézegetik a jó munkájukért kapott serleget. (Tudósítás a 3. oldalon.) Erb János felvét­­e Heus sziinil­asi az amerikai provokációk Kuba ellen Együttérzés világszerte a kubai nép küzdelmeivel HAVANNA A kubai forradalmi fegyve­res erők minisztériuma közöl­te, hogy egy abr­etmnai katonai repülőgép szeptember 12-én Oriente­ tartomány körzetében, kubai felségvizek fölött, kis magasságban átrepült egy ku­bai kereskedelmi hajó fölött. PRAGA Louis Saillant, a Szakszerve­zeti Világszövetség főtitkára Lazaro Peruihoz, a Kubai Mun­kásszövetség főtitkárához in­tézett tá­viratában a Szakszer­­­­vezeti Világszövetség együttér­zéséről és támogatásáról bizto­sítja a kubai munkásosztályt és felhívja az egész világ dol­gozóit, egyesítsék erőiket a Kuba elleni provokációk abba­hagyásának kikényszerítése céljából. BERLIN Pénteken az NDK fővárosá­ban tömeggyűlést tartottak az amerikai imperializmus által fenyegetett kubai nép iránti együttérzés kinyilvánítása cél­jából. Gyűléseket tartottak az NDK több más városában is, így Lipcsében, Gerában­ és Drezdában. Több gyűlésen részt vettek a demokratikus Németországban tanuló és dol­gozó kubaiak is, akik a német hallgatósággal együtt követel­ték: „El a kezekkel Kubától!" WASHINGTON A Reuter washingtoni jelen­tése szerint Galileo Solis pa­namai külügyminiszter a Bush amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélését köve­tően kijelentette, szeretné, ha a nyugati félteke országainak külügyminiszterei megtárgyal­nák a kubai kérdést Díszközgyűlés a Pécsi Kesztyű és Bőrkonfekció KTSZ-nél Tegnap délután ünnepi dísz­közgyűlésre jöttek egybe a Pé­csi Kesztyű és Bőrkonfekció KTSZ dolgozói. Először Molnár György, a szövetkezet elnöke tartotta meg beszámolóját. A díszközgyűlésen részt vett és felszólalt dr. Simon Lajos elv­­tás, az OKISZ elnökhelyettese is. Elismerés­e szólt a szövet­kezet dolgozóinak munkájáról. Elsősorban az exporttervek teljesítésében értek el jó ered­ményt. Export tervüket 199 százalékra teljesítették, a ter­melékenységi tervüket pedig 116 százalékra. Ezután az OKISZ IV. közgyűlésére indí­tott sprnfeaversenyben elért ki­váló eredmények elismerése­ként díszes kristályserleget nyújtott át a szövetkezet dol­gozóinak. Tarnai Ferenc elvtárs a Ba­ranya megyei KISZÖV elnöke köszöntötte a szövetkezet dol­gozóit és elismerőleg szólt a szövetkezetek közül elsőként megalakult szocialista munka­brigád munkájáról, melynek átnyújtotta a címet igazoló ok­levelet. A jó hangulatban lezajlott díszközgyűlés után a szövetke­zet vezetősége a tagságot meg­vendégelte. . . Ismét rendez nyári szabadegyetemet a TIT Pécsett Színészbaráti kar, TIT kisszínpad, ülnöki akadémiák, ismeretterjesztő előadások cigány településeken a ITT Baranyai munkatervé­­ben . A TIT Baranya megyei szer­vezetének munkaterve több ér­dekességet hoz az új ismeret­­terjesztő évadra. A művészeti szakosztály színészek és rende­zők közreműködésével színház­­történeti előadás-sorozatot in­dít a Pécs városi Művelődési Házban, amire háromszáz bér­letet bocsátottak ki. Ezenkívül megalakítja a színházbarátok körét, létrehozza a TTT kisszínpa­­dot, amely falusi vendégsze­repléseken kívül egyfelvoná­­sos modern drámakísérlete­ket játszik a TIT Bartók­­klubjában. A harminc tsz-akadémia elő­adásai közé felvesznek egy íz­lésnevelő esztétikai témát is. Pécsett, Komlón, Szigetváron összesen négy filmművészeti kör indul 2500 taggal. A TIT Bartók-klubjában hat képző­­művészeti, egy néprajzi és egy fotóművészeti kiállítást ren­deznek. Az egész évadban Breu­er elő­adást tart a TIT Baranyá­ban. Ezeknek egy része a 80 mun­­­kás- és a 30 tsz-akadémián hangzik el. Nem annyira a számszerűségre, mint inkább az előadások színvonalára és látogatottságára helyezik a fő súlyt. Ezért harminc üzemben TIT-csoportokat alakítanak, amelyek a sajátos, általános érdeklődést kiváltó problémák­ról üzemi szakemberek bevo­násával tartanak előadásokat A közgazdasági szakosztály továbbképzési céllal kereske­delmi és vendéglátóipari aka­démiát hoz létre 60 ezüstkalá­szos tanfolyam előadásai közé két közgazdasági témát iktat, a középiskolák harmadik-ne­gyedik osztályaiban közgazda­­sági tárgyú előadásokat tarta­nak, Pécsett titkárnőképző tan­folyamot indítanak. Új lesz a TIT munkájában, hogy 24 ci­gánylakta községben a cigány­ság életkörülményeihez alkal­mazkodó előadás-sorozatot szer­vez, az idén először. A nyelv­iskolákon ötvösek, mezőgazdá­szok, műszakiak részére szak­fordítói tanfolyamokat, a mű­­­­szaki középkáderek részére rajzolvasó tanfolyamokat is in­dítanak. Ebben a népművelési évad­ban — egyéves szünet után — ismét megrendezik a pé­csi nyári szabadegyetemet. Résztvevői a Pedagógiai Fő­iskola idén elkészült, kényel­mes diákszállójában helyezik el A szabadegyetem lengye­lek, bolgárok és németek száz fős, külföldi csoportjából és a hazai száz fős csoportjából fog összetevődni. A nyelvtanfo­lyam hallgatóinak jövőre már hatodízben rendez a TIT Ba­ranya megyei szervezete né­metországi tanulmányutat A gazdag program megvaló­sításához jelentős segítséget ad a baranyai falvak értelmiségeit összefogó hatvan körzeti elő­adói munkaközösség, működé­sük eredményeként a bara­nyai ismeretterjesztésben az idén már nem fen­t fehér fejr. is Kiváló állattenyésztők tapasztal­atcseréje Szombaton meglátogaták a kiállítást az Országos F­öld­­művesszövetkezeti Tanács vidéken dolgozó tagjai. Tapasztalatcserét tartot­tak ezen a napon a kiváló állattenyésztők is. Bázler Béla, a Földművelésügyi Mi­nisztérium Állattenyésztési Főigazgatósága tenyésztési igazgatóságának vezetője tartott előadást. Az értekez­let résztvevői főleg az állat­­tenyésztési hozamok növe­lésének és az önköltség csök­kentésének lehetőségeit vizs­gálták és alaposan megvitat­ták, milyen új fajtákkal ér­demes foglalkozni és melyik takarmányozási módszerek a leggazdaságosabbak. A vitában felszólalt Schandl József Kossuth-dí­­jas tudós, valamint a moson­magyaróvári, a bábolnai és más kiváló törzstenyésztő gazdaság vezető szakembere. Vizsgáznak a­­z Akadémia A kétéves Színjátszó Rende­zői Akadémia hallgatói ma vizsgáznak az első évfolyam anyagából. A vizsgán főként az elméleti tudás gyakorlati al­kalmazását kérik számon. Az elméleti felkészültségről tulaj­donképpen a tegnapi konzul­táción adtak számot az öntevé­keny művészeti csoportok jö­vendő rendezői. Önjátszó Rendezői növendékei ! A konzultáció az egész évi lelkiismeretes munkáról ta­núskodott. A tananyag nem jelentett problémát, csupán szakmai érdekességeken vitat­koztak a hallgatók. — Például: Tekinthetjük-e Shakespeare színpadát szimultán színpad­nak vagy sem? Mennyiben je­lentett előnyt Lope de Vega­­nak, hogy nagy angol kortár­sával szemben publikumának jelentékenyebb része a köz­népből került ki? Mit használ­hat fel a ma színjátszása a Comédia del Arte-ből? Mindezek már nem a hall­gatók, hanem a jövő szakem­bereinek problémái. Túrién György, az Akadémia vezetője elégedett tanítványai­nak felkészültségével. Tizen­hatan vizsgáznak az első félév anyagából, bár ez a tizenhat ember csak egy év múlva kap hivatalos működési engedélyt. Túrién elvtárs egyetértett ve­lük abban, hogy a hallgatók alkalmasak arra, hogy már eb­ben a stádiumban, az elméleti tanulmányok folytatása mel­lett, egy-egy munkásszínjátszó csoportot vagy irodalmi szín­padot vezessenek. Az öntevékeny művészeti munka vizsgálata során mind­untalan azt tapasztaltuk az el­múlt népművelési évben, hogy óriási a különbség a szakkép­zett rendezők által vezetett csoportok és egyéb együttesek között Szakképzett színházi rendezőben azonban nagy a hiány. Ezért örvendetes volna, hogy a ma vizsgázó rendezők közül kilencen Pécsett, heten a megye területén bekapcso­lódjanak a népművelési na­pába.

Next