Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
% 8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ ŐSRÉGI KULTÚRÁK NYOMÁBAN Indusok Ó-Amerikában Amerika emlékművei és régészeti leletei közt az indiai elefántnak számos ábrázolása található. Vajon hogy került oda? Próbáljuk a kérdést megközelíteni India felől. Az emberiség régi népközi mitikus hagyományainak egyike a Szenthegy képzete. Sokféle neve van: Szenthegy, Istenhegy, Éghegy, ősatyák hegye, Világ köldöke. Egyszerű, de szintetikus elképzelés: a Földön áll és az Égbe ér fel, tehát a Mindenség, a Kozmosz képmása; rajta székelnek az istenek, rajta született s élt boldogan az emberiség, rajta laknak az üdvözültek. Jelképezi az eredetet, a teremtést, és formázza az eredményt, a létrejött világot. Olykor nemlétező, jelképes fogalom csupán, a legtöbbször azonban földrajzilag lokalizált, valóságos hegy, ám ennek mindig szimbolikus jelentése is van, megesik, hogy egy nép egyszerre többet tisztel, valóságosat és jelképeset Úgyszólván minden népnek van egy, vagy több szenthegye. Ilyenek a kínai Tiensan, Kuen-lun, Szúmi (ez jelképes); Tibet: Könlu (azaz Kuenlun), Kailász; Japán: Fuzsijama; türk-tatár: Altai, Kinsan, Kao; kalmük: Altai-Arszlan; szogd: Életág; kamcsadár: Kutka hegye;lapp: Paasszevare (jelképes); vogul: Szent Uralbért; magyar: Havas, Üveghegy (jelképesek), országdomb; indul: Meru vagy Szűrném, Govardhana (jelképesek), Kailász, Parváti, Pamir; iráni: Hara Albordzs; perzsa: Albursz, Demavend, Ararát; zsidó (bibliai): Szenthegy, Istenhegye Édenben; arab: Kaf (jelképes); germán: Asgard (jelképes); litván: Magas hegy (jelképes); görög: Atlasz, Olümposz (kettős jelentésűek); azték: Tlaloc hegye (jelképes). A sok szenthegy közt igen nevezetes a hindu Meru (Szúrnám), egyik szimbolikus leírását a Mahábháratában találjuk (csak néhány kezdősorát idézem): „Van egy magas és szép hegység, neve Meru [Közép], hatalmas és fenséges óriás. Az ormok ragyogó felülete a Nap fényét a legtávolabbi vidékekre veri vissza. Itt van a dévák és gandarvák [istenségek és dicsőítő szellemek] tiszteletre méltó lakása, arannyal födve. Undok sárkányok őrzik a hegyet, és viszszariasztják a közeledő bűnöst. Oldalait égi eredetű füvek borítják, és a felhők fölé emelkedő csúcsát halandó gondolat el nerzi éri. Szép fák, kristálytiszta patakok ékesítik és mindenfelől madarak zengő éneke hangzik.” ... „A Meru csúcsa az istenek lakóhelye, Szvarloka ... itt van a' boldogok hona. Gyönyörű kert ez, Síva kertje, neve Nandana, közepén négy szikla közt áll a halhatatlanság fája, Kalpaurkszam. A négy világtáj felől arany-, ezüst-, réz- és vasoszlopok támasztják meg (a négy világkorszak jelképei), a Nap, a Hold ss a csillagok körülötte forognak.” A legrégibb mitologémákat azonban a Puránákban kell keresnünk, mert ezek őrzik a legtöbb árja előtti, dravida hagyományt. A legjobb szöveget a Visnu Purána nyújtja, ebből csak a földrajzi leírás néhány részletét veszem át, melyekből kitűnik az is, hogy e hagyományok keletkezésekor a Föld gömbalakja már ismeretes volt a „beavatottak” előtt. Maitreja, a tanítvány szól: „Elbeszélted nekem, Bráhman, Szvájambhuvá [az Első Manu, az önmagában Való] teremtését; most hallani kívánom tőled a Föld leírását, megtudni, mekkora a száma óceánjainak és szigeteinek, országainak és hegységeinek, erdeinek, ismerni vágyom folyóit, kiterjedését, természetét és alakját.” — Parászára, a mester feleli: „Elmondom tehát neked, Maitreja, mindazt, ami a Földet illeti, röviden, mert egy évszázad sem volna elegendő, hogy részletesen leírjam. — A hét nagy sziget-földrész [dvípal] neve: Dzsambu, Práksa, Szalmali, Kúsza, Kramncsa, Szaka és Puskára. Hét nagy Tenger veszi körül őket: a Sóstenger [Havana], a Cukornádnedvtenger Faksul, a Bortenger [Szural, a Vajtenger [Szarni], az Aludtej tenger [Dahil, a Tejtenger [Durahda] és az Édesvízű tenger [Dzsalal. [Ezek az anyagok szimbolikusan értendők.] A Dzsambu dvípa [Ázsia] a különböző tengerek középpontjában fekszik, és a földrész közepén emelkedik az aranyhegység, neve Meru”... „Meru északi és déli tája olyan alakú, mint a homlok [azaz gömbfelületű] .. A Föld egyik fele Merunak déli részén van, a másik fele az északin, és ezen túl [a Földgolyó túlsó oldalán] fekszik Puskára.” Emez tehát Amerikát, vagy egy részét jelenti, mert csupán egyike az ellenlábas féltekén elterülő Pátála hét dvipájának, a Purána földrajza szerint. A Védák és a Puránák többhelyt szólnak Pátála-Amerika benépesítéséről, illetve meghódításáról. A Védabeli hős és bölcs, Kásjapa feleségével, Kadruval ezer nágát nemzett. [Ezeken utódaikat kell értenünk.] A nágák félisteni nemzetség voltak, a „tudás kígyói”, emberfejű kígyók alakjában ábrázolták őket. Átkeltek az óceánon, és letelepedtek. A Puránákban olvassuk, hogy Arjuna, Krisna társa és tanítványa, „leszállt” Pátálába, s ott nőül vette a „nagalik” királyának, Kauravjának Ulupi vagy Ulupi nevű lányát. Egy naga nevű nép vagy fajta csakugyan élt Indiában, történeti tény, hogy kígyótisztelő, beavatott kasztotalkottak, és szektájuk ma is él. Különös azonban az Indiai nága és a pátála-amerikai nagali név feltűnő egyezése. Mert az is tény, hogy a nagalik Mexikóban szintén kígyótisztelő papok, javas-orv ősemberek, a hittérítők „ördöghívőknek” nevezték őket, s akárcsak indiai társaik, ma is működnek még Ivala Frászada, indus régész és szanszkritista, megkísérelte, hogy kifejtse a Puránákban lappangó történeti eseményeket, s ezek közt tisztázza a Pátála-Amerika kérdését (1926). Minket érdeklő fejtegetése röviden: A „vízözön” előtt három ázsiai nép, a déva, a daitja és a nága, összefogott egy tengerentúli hadműveletre. Sikerrel jártak, de a zsákmány elosztásánál a dévák megrövidítették a daitjákat, s ebből megint háború kerekedett, melyet az utóbbiak elvesztettek. Ekkor a daitják Báli nevű fejedelmének három elégedetlen vezére: Szumali, Maja és Mahavan, a nép egy részével kivándorolt a tengerentúli Pátálába. A vízözön után utódaik visszatértek Szingalába (Ceylon), s ott egyesültek az afrikai eredetű jaksákkal. (Közbeszúrva: ezek a madagaszkári hovák, de valószínűbb, hogy a két rokonnép közös őshazából származik.) Minthogy azonban a vízözön a szárazföldi kapcsolatot Afrikával megszüntette, Északnak fordultak, és meghódították Dél-India keleti és nyugati partvidékét. (Ezek lennének tehát a dravida népek ősei.) Így mondja Prászada. A Meru-mítosz, mint minden igazi mítosz, sűrített történelem is; kivehető belőle, hogy India ősnépeinek határozott fogalmaik és történeti hagyományaik voltak az ellenlábas féltekéről, és Pátálának, egy részét pedig Puskarának nevezték. Ha a regés hagyomány olyasféle konkrét történeti magot takar, aminől Prászada kihánt belőle, akkor megértjük, honnan erednek az indiai elefánt amerikai ábrázolásai, s általában a két földrész ókori műveltségének egyező vagy rokon vonásai. Tárkonyi Nándor Bolgár kezdeményezés . Az Otecsesztven Front című szófiai lap nemrég vezércikkben foglalkozott Bulgáriának azzal a törekvésével, hogy kölcsönös megértés alapján jószomszédi viszonyokat teremtsen a Balkánon. „Bulgária a béke stabilizálásának fontos tényezője a Balkánon, minthogy belső helyzete stabil és külpolitikája nem változik — állapítja meg a cikk. — A bolgárok úgy gondolják, hogy a politikai és társadalmi rendszerek különbsége nem jelent akadályt a balkáni országok jószomszédi viszonyának kialakításában. Bulgária balkáni politikájának tartalma az aktív diplomáciai, társadalmi, kulturális és sok egyéb olyan tevékenység, amely elősegítheti a népek közeledését, elsősorban az államközi kapcsolatok normalizálását, a gazdasági együttműködést és a lehető legszélesebb körű kapcsolatokat.” A cikk példákat hoz fel arra, hogyan fejlődnek a kereskedelmi kapcsolatok Bulgária és más balkáni államok között Megemlíti Bulgária, Románia, Jugoszlávia és Törökország, valamint (a közeljövőben Bulgária kezdeményezésére) Görögország energetikai rendszerének összekapcsolását a határkiigazításokról és a határmenti folyók, utak és hírközlő berendezések használatáról folytatott tárgyalásokat .Vajon nem érkezett el annak az ideje — teszi fel a kérdést a cikk —, hogy a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett kialakítsák valamennyi balkáni ország együttműködésének új formáit? Néhány évvel ezelőtt Bulgária javaslatára megtették az első lépéseket azért, hogy összehangolják Jugoszlávia, Törökország és Bulgária politikáját az idegenforgalom kérdésében. Bulgária helyesnek tartaná a vízumkényszer megszüntetését és ezért első lépésként arra törekszik, hogy az egész félszigeten egységesítsék a vízummal és a határátlépéssel kapcsolatos hivatalos eljárást.” A lap felsorolja, milyen új intézkedésekkel lehetne bővíteni az árucserét és a gazdasági együttműködést, például: a balkáni országok kölcsönös vámkedvezményekben állapodhatnának meg, bevezethetnék a vámmentes kereskedelmet a határvidékek között. Ugyancsak nagy lehetőségei vannak a kulturális együttműködésnek. A balkán filmfesztivál és a balkanisztikai kongresszus mintájára közös kezdeményezéseket lehetne megvalósítani az irodalom (írótalálkozók), a könyvkiadás területén ... „Támogatjuk azt a javaslatot, hogy a Balkán-félszigetet és a Fekete-tenger vidékét nyilvánítsák békeövezetnek — írja a cikk. — Helyeseljük, hogy a balkáni országok képviselői, különféle szinten, találkozzanak és vitassák meg hazájuk kapcsolatainak időszerű kérdéseit. Ez tovább javítaná a Balkán politikai légkörét.” Westpoint, az amerikaiak büszkesége Látogatás az USA katonai akadémiáján New Yorkban sokan élnek az alkalommal, és kirándulnak a világhírű Westpointba, az USA katonai akadémiájára. Westpoint ugyanis New Yorktól alig három órányi autózásra van, a Hudson csatorna közelében, az ország egyik legszebb vidékén. A városka kizárólag a katonai akadémia szükségleteit szolgálja. Új gót stílusú épületeire az amerikaiak különösen büszkék. Itt nyert kiképzést sok tábornok, köztük az első és a második világháború, továbbá a koreai háború hadvezérei: Grant, Shea, Eisenhower, MacArthur és Clay. Közülük ketten az USA elnökei is lettek — Ulysses Grant és Dwight Eisenhower. Megválasztásukat elsősorban katonai érdemeiknek köszönhették. Az akadémiát 1802-ben Jefferson alapította. Belátta, hogy az újonnan megalakított Egyesült Államoknak jól képzett katonatisztek vezetése alatt álló hadseregre van szüksége. 1802-ben csak hat növendék fejezte be az akadémiát, manapság pedig évente mintegy 3000-ren vizsgáznak. A wastpointi akadémiát megalapítása óta 28 000 fiatalember végezte el. Az intézet jelenlegi munkamódszerének kialakításában igen nagy szerepe volt Sylvanus Thayernek, aki 1817-ben került Westpoint élére. Megszigorította a fegyelmet, s rendelkezéseinek nagy része még ma is érvényben van. Egyesek szerint a kiképzés még a gondolkodás nélküli vak engedelmességet megkövetelő porosz módszereken is túltesz. Thayer jómaga puritán életet élt Jelszava három volt: discipline, decision és devotion (fegyelem, eltökéltség és önfeláldozás). Ez a három fogalom testesíti meg Westpoint szellemét Ebben a szellemben igyekeznek nevelni a nemzet elitjét Thayer idején a beiratkozás 16 dollárba került. Jelenleg 300 dollárt kell fizetni csak az egyenruhákért. Az akadémia igazgatósága igyekszik megakadályozni, hogy a nagy kiképzési költségeket ne alkalmatlanokra és illetéktelenekre pazarolják. Ezért a jelentkező fiataloknak először saját kongresszusi képviselőjükhöz kell fordulniuk, aki azután — ha méltónak látja a jelentkezőt — tekintélyét latbavetve harcol felvételéért Magától értetődik, hogy jóval több a pályázó, mint amennyit az akadémia befogadhat, ezért a felvételi feltételek is igen szigorúak. Úgy számítják, hogy 1971-ig évente 4400 növendéket képeznek ki. Ehhez azonban az állam további 110 millió dolláros hozzájárulására van szükség. A kadétok 18—21 éves fiatalok. A kiképzés négy évig tart. Tanulmányaik befejeztével zászlósi rangban távoznak. Thayer szabályai közé tartozott az is, hogy a kadétok évente csak kétszer hagyhatják el az akadémiát. Ez a szabály még nemrég is érvényben volt. A fiatalemberek csak karácsonyra mehettek haza, novemberben pedig Philadelphiába, egy sportversenyre utazhattak. Az annapolisi haditengerészeti akadémia növendékei ugyanis minden év novemberében összemérik erejüket Westpoint növendékeivel. A két akadémia válogatottja közti rugby-mérkőzés az évek során országos jelentőségű esemény lett, amelyen az USA elnöke mint a hadsereg főparancsnoka is részt vesz. Az egyik akadémia növendékei a pálya egyik oldaláról, a másiké a másik oldalról biztatják csapatukat. A növendékek természetesen ünnepi egyenruhában vonulnak fel a lelátókra. Kedvenceik minden egyes gólját hatalmas üdvrivalgással, sapkájuk magasba dobálásával ünneplik. Mindennapi életük meglehetősen egyhangú. Reggel fél 6-kor kelnek, este 10 órakor az egész táborban leoltják a villanyt. Egyedüli változatosság a sport, és vasárnaponként az istentiszteleten való részvétel. Vasárnap délutánonként a növendékek az akadémiához tartozó sétányon szórakoznak a lányokkal, az akadémia területét azonban nem hagyhatják el A tábor elég sok épületét még az USA egyszerű polgárai sem tekinthetik meg. A hazai és külföldi vendégek részére berendezett múzeum azonban sok látogatót vonz. Évszázadokkal ezelőtt használatos egyenruhák, zsákmányolt zászlók, vezérkari térképek mellett a gyűjteményben megtalálható többek között Göring volt náci miniszter marsallbotja és a hírhedt Heinrich Himmler pisztolya is. A 1970. szeptember 8. Harc az indiai földért határozatot, így került sor az államosításokra, majd a maharadzsák előjogainak eltörléséről szóló törvény teljes érvényesítésére. Indira Gandhi kormánya hasonlóan pozitív szándékokat táplál a földreform ügyében is. Itt a nagy különbség az, hogy a régen meghozott és habozva, nem teljesen végrehajtott földreform-törvény szerint e reform az egyes indiai államok hatáskörébe tartozott! Az egyes államok kormányainak a helyi viszonyoktól függően tehát módjuk van arra, hogy megtorpedózzák a központi kormány szándékait. Ebben az értelemben a mostani földfoglaló mozgalom, amelyet India baloldali pártjainak koalíciója, s ezen belül az indiai kommunisták támogattak és szerveztek — voltaképpen alulról jövő tömegtámogatást jelent, amely megkönynyítheti a kormány pozitív szándékainak érvényesülését. Mindezt az is bizonyítja, hogy a mozgalom szervezői kifejezetten kerülnek minden erőszakot, s a hatalom oldaláról a rendőrség beavatkozása is korlátozott. A többszázezer embert megmozgató földfoglalás során a felkorbácsolt szenvedélyek ellenére is, mindössze négy haláleset történt. Igaz, 9000 embert rövid időre letartóztattak. Az őrizetbe vettek nagy része azonban tudatosan szegett meg bizonyos rendszabályokat, hogy kikényszerítse a letartóztatást, és ezzel tüntessen a földfoglalások ügye mellett. A mozgalom nagy jelentősége abban áll, hogy az indiai baloldal talán első ízben tudta megmozgatni ilyen arányokban és ilyen fegyelmezetten a földnélküli tömegeket a reform következetes végrehajtására. Figyelembe kell venni azonban a mozgalom korlátait , és a külső erők részéről fenyegető veszélyeket is. Ami a korlátokat illeti, az alapkérdés az, hogy az indiai földbirtokrendszert nem az igazi nagybirtok jellemzi. Harmincöt holdnál nagyobb birtoka csak a lakosság 1 százalékának van. Ők tartják kezükben a megművelt földterület 12 százalékát. A földek 40 százalékán kis- és törpebirtokosok gazdálkodnak, akiknek földterülete kisebb 2,5 hektárnál. A legnagyobb politikai feszítőerőt azonban a mintegy 32 millió földnélküli mezőgazdasági munkás képviseli. Ebből világosan látszik, hogy a földreformnak nagyon is szűk határai vannak: valójában nincsenek olyan mammutbirtokok, amelyeknek felosztásával az országban teljesen ki lehetne elégíteni a földéhséget. A feszültséget az enyhítené, ha a földreformban megszabott földtulajdon-maximumot az egyes államok kormányai valóban betartanák. Ezzel legalább a jogos követelések egy részét ki lehetne elégíteni. A mostani földfoglaló mozgalomnak tulajdonképpen ez a célja. Nincs tehát szó arról, hogy akár a földreform teljes végrehajtása, akár a mostani földfoglaló mozgalom eredményei az indiai földkérdés tényleges és végleges megoldását jelentenék! Ami a veszélyeket illeti — az részben éppen abban gyökeredzik, hogy az említett korlátok miatt India jelenlegi társadalmi viszonyai között fizikai lehetetlenség a földkérdés teljes rendezése. Ezt használják ki azok a szélsőbaloldali anarchista csoportok, amelyek — sokszor a kínai politika nyílt támogatásával — a földfoglalási mozgalmat a fegyveres erőszak útjára akarják terelni és a „megoldást” a bérlők és földtulajdonosok legyilkolásában látják. A valóságban természetesen arról van szó, hogy a parasztok jogos és szenvedélyes elkeseredettségét a maoisták a maguk politikai céljainak szolgálatába igyekeznek állítani! Az indiai kommunisták elhatárolják magukat ezektől a módszerektől, következetesen hangsúlyozzák a földfoglaló mozgalom legális jellegét, s azt, hogy annak célja a voltaképpen már meghozott földreform-törvények következetes végrehajtása. Ennek a helyes magatartásnak a mozgalom céljain túlmenő politikai jelentősége is van: erősítheti Indira Gandhi helyzetét a Kongresszus jobbszárnyával szemben és a felelősségteljes baloldali erők befolyását az indiai politika soron következő, nehéz és bonyolult küzdelmeiben. A te —** India modern történelmének legnagyobb földfoglalási mozgalma zajlott le az elmúlt hetekben. Az országutakon százezerszámra vonultak a földnélküli parasztok s a világrésznyi ország 17 állama közül tízben földesúri földterületeket foglaltak el Pillanatnyilag 32 000 hektárra teszik az ily módon paraszti kézbe ragadott földek menynyiségét. E hatalmas mozgalom mérlegének megvonásához mindenekelőtt annak politikai tartalmát és a mozgalom mögött álló gazdasági tényeket kell mérlegelni. Politikailag a földfoglaló mozgalom olyan időpontban robbant ki, amikor az Indira Gandhi asszony által vezetett kormány — még az uralkodó Kongresszus Párt egy erős frakciójával is szembefordulva — a radikális reformok útjára lépett. Még pontosabban: megkísérli valóságra váltani az elvben már több mint egy évtizede meghozott, de papíron maradt reform