Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-15 / 12. szám

2 24 óra a nagyvilágban 4 MOSZKVA: A Dubnái Egye­sített Atom­kutatóintézet szerpu­­hovi részecskegyorsítójában pén­teken hivatalosan felavatták a „Ljudmila” folyékony hidrogé­­nes buborék-kamrát. Az atom­mag-kutatásban nagy jelentő­ségű tudományos berendezés a szocialista országok tudósainak együttes munkájával készült 4 BOMN. A nőkkel sokkal kevesebb baj van, mint a fér­­fiakkal­­ a volán mellett. A nyugatnémetországi Wickert közvéleménykutató intézet fel­mérése szerint a férfi vezetők­nek 55 százaléka, tehát jóval több mint a fele karambolozott, a gyengébb nem körében vi­szont a balesetek aránya csu­pán 29 százalékos.­­ BÉCS: Bécsben a „Stadt Triest” szálloda portását egy vendég leütötte és aztán a szál­loda páncélszekrényéből 700 ezer schillinget rabolt A csü­törtöki osztrák lapok beszámo­lói szerint Stefan Krassnig por­tást hajnalban sörösüveggel fejbevágta egy ismeretlen ven­dég, aki a szállodában akart megszállni. 4 LONDON: Nagy-Britannia történetének legnagyobb bank­­csalását követte el két üzletem­­ber 1966 és 1970 között, ami­­koris — nem létező üzletek le­bonyolítására — összesen 12 millió fontot vettek fel külön­böző londoni bankoktól . BUENOS AIRES: Fiatalko­­rúakból álló banda tartóztatott fel csütörtökön egy vonatot­­ Buenos­­Aires kikötőnegyedében­­ és kirabolta az utasokat. A 16~ 17 éves fiúkból és egy lányból álló fegyveres csoportnak a hé­ten ez volt a második ilyen ak­ciója, most azonban rajtavesz­tettek. Amikor leugrottak a las­sító szerelvényről, egyenesen a rendőrök karjaiba futottak. Tűz­harc robbant ki, két fiatal meg­adta magát, hárman azonban tovább menekültek. A hatósá­gok később elérték rejtekhelyü­ket, ahol ismét megszólaltak a fegyverek. A banda egyik tag­ja halálos sebet kapott, a fenn­maradó kettő jobbnak látta be­szüntetni az ellenállást EGYIPTOMI JELENTÉS A KORMÁNYVÁLTOZÁSRÓL Vasárnap döntenek a személycserékről Kairó. Az Al Ahram értesülését követően az egyiptomi fővárosban hírek terjedtek el a kormányváltozásnál várható személycserékről. Az AP! politikai forrásokból úgy értesült, hogy Mahmud Favzi miniszterelnök helyét a 20 évvel fiatalabb Aziz Szidki bányaipari és olajipari miniszter veszi át. E források szerint az is lehetséges, hogy Mahmud Riad külügyminiszter az ENSZ-be kerül, ahol Egyip­tom fődelegátusa lesz. Favzi a hírek szerint alelnöki tisztséget kap és várható, hogy Abdel Szalam El-Zajjat, az Aszú KB első titkára is bekerül az új kormányba. A személycserékről a Központi Bizott­ság vasárnapi ülése dönt *' 1 11 - ■ ' jf ■ " " 4 WASHINGTON: Január végén többnapos látogatásra Washingtonba érkezik Rainer Barrel, a nyugatnémet CDU vezetője. Jólértesült körök sze­rint a politikus megbeszélése­ket folytat Nixon elnökkel, Ro­gers külügyminiszterrel és más vezető amerikai személyiségek­kel. Tárgyalásaik középpontjá­ban az NSZK keleti politikája és a lengyel—nyugatnémet, va­lamint a szovjet-nyugatnémet szerződés ratifikálásának kér­dése áll majd. 4 SARASOTA: Willy Brandt nyugatnémet kancellár kéthetes floridai pihenése után csütörtö­kön éjfélkor hazaindult Saraso­­tából. Különgépe pénteken dél­előtt érkezett Kölnbe. ♦ 4 KOPPENHÁGA: Tovább romlott Frigyes dán uralkodó egészségi állapota. Orvosai péntekre virradó éjjel kijelen­tették, hogy a királynak „már csak órái vannak hátra“. A ki­rály magas lázzal, eszméletlen állapotban fekszik, az uralkodói családot értesítették, „készülje­nek fel a legrosszabbra". 4 ATHEN: Georgiosz Papa­­dopulosz görög miniszterelnök csütörtökön este részleges kor­mányátalakítást hajtott végre. A kormányfő hét új „második minisztert” nevezett ki ez egyes tárcák élére. 4 VARSÓ: Lengyelországban 1971-ben összesen 175 ezer új lakást (350 ezer lakószobát) adtak át rendeltetésének. Mint­egy 2000 lakás épült terven fe­lül. Az ipari építkezések tervét nem sikerült maradéktalanul végrehajtani. A tervezett 312 új létesítmény közül csak 290 ké­szült el ♦ TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN Az angol megszánó csapatok Észak-Írországban az utóbbi na­pokban 74 személyt tartóztattak le, főként Belfast és London­derry katolikus negyedeiben. Ezzel a brit biztonsági erők egy hete folyó razzia-sorozata alatt letartóztatott személyek száma több mint százra emelkedett Pénteken Belfastban több po­kolgép robbant és az északír főváros számos negyedében az angol csapatok tűzharcba ke­veredtek. ♦ 4 BERLIN: Az NDK béketa­nácsának meghívására csütör­tökön Helsinkiből Berlinbe ér­kezett Romes Csandra, a Béke­világtanács főtitkára. A BVT ve­zetője az európai biztonság kérdéséről folytat megbeszélé­seket az NDK fővárosában. 4- MADRID: A Madridi Or­vostudományi Egyetem dékánja közel 4000 diákot zárt ki, mi­vel azok a hét eleje óta boj­­kottálták az előadásokat. A hallgatóknak azonban hagytak egy utolsó lehetőséget: ameny­­nyiben írásban magyarázzák meg távollétük okait, mentesül­­nek a kizáró határozat alól. ♦ SALT Bécsi Pénteken két ülést tartottak Bécsben a hadászati fegyver­­rendszerek korlátozásáról. Dél­előtt a tanácskozások megkez­dése óta a 110. plenáris munka­ülésre került sor, míg délután a szakértőkből álló munkacso­port technikai kérdésekről ta­nácskozott A hadászati fegyverrendsze­rek korlátozásáról a szovjet és az amerikai delegáció legköze­lebb kedden tárgyal. Ekkor ren­dezik a 111. plenáris ülést, amelynek színhelye a Szovjet­unió nagykövetségének épülete. DUNÁNTÚLI NAPLÓ MAGYAR—ROMÁN GAZDASÁGI TÁRGYALÁSOK: ülést tartott a Parlamentben a Magyar—Román Gazdasági Együttműködési Ve­gyes Kormánybizottság. A magyar delegáció vezetője Vályi Péter, a kormány elnökhelyettese, míg a román delegációt Iosif Banc, a román Minisztertanács elnökhelyettese vezette. Képünkön balról a második Iosif Banc, jobbról Vályi Péter --------------------------------gt--------------------------------- 4 WASHINGTON: Az ameri­kai kormány csütörtökön beje­lentette, hogy az Egyesült Álla­mok nyolc középnagyságú vá­rosában összesen 160 millió dollár segélyt nyújtanak a bűn­üldözés hatékonyságának nö­velésére. 4 MEXIKÓ: Egy 19 éves me­xikói lány - egy nappal eltű­nése után - telefonon hívta fel szüleit és közölte velük, hogy elrabolták és életének ára 40 ezer dollár. A lány apja kije­lentette, hogy az összeg kifize­téséhez házát és kocsiját is el kellene adnia, ezért méltányo­­sabb váltságdíjat kért leánya , elrablóitól. A rendőrség felteg­­­vése szerint az emberrabló a lány udvarlója, aki így akarja megtréfálni leendő apósát. 4 WASHINGTON: Minden idők legnagyob hasisszállítmá­nyát - 603 kilót - foglalták le az amerikai vámhatóságok pén­­­­teken Portlandban. Az üggyel­­ kapcsolatban három kanadait­­ letartóztattak. Az 1 995 000 dol­lár értékű kábítószer egy Volks­wagenben utazott Los Angeles­ből Kanadán keresztül Karachi felé. 4 PÁRIZS: A Citroen-csoport­­ tehergépkocsikat gyártó leány­­­­vállalata az Automobiles M. Berliet Sa és a Kínai Népköz­­társaság képviselői 8500 teher­gépkocsi egymilliárd francia­­ frank értékben történő Kínába szállításáról folytat tárgyaláso­kat ♦ KENNEDY BfRALTA NIXONT New York : Edward Kennedy szenátor Bostonban újságírók előtt éle­sen bírálta az Egyesült Államok kormányának dél-ázsiai politi­káját. Kennedy szavai szerint „az alapvető ok, amely arra késztette Nixon elnököt, hogy Pakisztánt támogassa, küszöbön álló pekingi utazása volt... Nixon azt remélte, hogy a konf­liktussal kapcsolatban követett­­ magatartása segítségére lesz majd a Kínai Népköztársaság­ben teendő látogatása idején”. WASHINGTON: Jekatyerina Furceva szovjet művelődésügyi minisz­ter, aki az USA-ban tartózkodik, január 12-én látogatást tett William Rogers amerikai külügyminiszternél. A képen: Rogers hivatalának erkélyéről mutatja meg a város panorámáját Furceva asszonynak. Jobbszélen a Washington-emlékmű 4 BONN: Az illetékes mi­­­­nisztérium közlése szerint a Né­met Szövetségi Köztársaságban­­ egyre csökken a földművelők száma: 1949 óta 778 000-en hagyták abba a földművelést. 4 BERLIN: Az NDK főváro­sának képviselőtestülete végle­gesítette Berlin idei költségve­tését. A bevétel és a kiadás egyaránt 1711 millió márkára rúg. A beruházások legnagyobb részét (72 százalékát) új laká­sok építésére és a régiek fel­újítására, modernizálására for­dítják.4 IZRAELI TÁMADÁS Tel Aviv: Tel Avivban hivatalosan beje­lentették, hogy izraeli csapatok péntek éjjel libanoni területek­re hatoltak és a határtól kilenc kilométerrel északra egy falu­ban két házat felrobbantottak. Tel Aviv-i közlemény szerint iz­raeli települések ellen intézett Palesztinai támadások „meg­torlásáról” van szó. Mint isme­­retes, a hét folyamán izraeli­­ csapatok két ízben támadtak­­ libanoni területeket ♦ A­ MOSZKVA. A Szovjetunió és Franciaország kereskedelmi­gazdasági együttműködése to­vábbi kiszélesítésének kérdéseit vitatta meg Moszkvában Nyiko­­laj Patouicsev szovjet külkeres­kedelmi miniszter a Gisofra francia vállalat küldöttségével. A NICOSIA Nicosiában be­fejeződtek Ciprus és Románia képviselőinek a két ország kö­zött 1972-ben 1 200 000 ciprusi font értékű árucsereforgalmat előirányzó megállapodásra vo­natkozó tárgyalásai. a WASHINGTON. Az illeté­kes amerikai hatóságok hozzá­járultak a három legjelentősebb autógyár által előállított gépko­csik árának legfeljebb 1 száza­lékos újabb emeléséhez. A Ge­neral Motors autógyár az en­gedély értelmében 0,9, az Ame­rican Motors 0,83 százalékkal emelheti gyártmányainak árát. A Chrysler Corporation egy ko­rábbi felhatalmazás által meg­engedett arányú áremelést hajt végre. 4 TOKIÓ: A Toyota Motor Company japán autógyár ter­melési eredményét tekintve vi­lágviszonylatban a General Motors és a Ford Művek után harmadik helyen áll. A vállalat elnökének újságírók előtt tett közlése szerint a gyár 1971-ben 1,96 millió járművet állított elő, 21,5 százalékkal többet, mint 1970-ben. 4 DJAKARTA: Karl-Heinz Sohn, a Német Szövetségi Köz­társaság gazdasági együttmű­ködési minisztériumának állam­titkára Djakartában az NSZK által Indonéziának nyújtandó gazdasági segítségről tárgyalt Nidjojo Nitisastroval, a külföldi adósságok és hitelek átüteme­zésével foglalkozó kormánybi­zottság elnökével. A MONTREAL: Montrealban csütörtökön megnyílt a 10 na­pig tartó negyedik nemzetközi autószalon. 1972. január 15. Ghana fővárosában „nyugodt” a helyzet A csütörtöki ghánai hatalom­­átvételt irányító katonatiszti cso­port az akkor megalakított nem­zeti felszabadítási tanácsból pénteken héttagú végrehajtó bizottságot nevezett ki, amely­nek feladata a korm­ányfői teen­dők ellátása. A testület egyet­len polgári tagja a főügyész. Az erről szóló bejelentést az új kormány vezetője, Acham­­pong alezredes tette a ghanai rádióban. Egyidejűleg megne­vezte azt a hét magasrangú katonatisztet is, akik ezentúl az egyes körzetek vezetői lesznek. Kofi Busia volt miniszterelnök, akit távollétében fosztották meg tisztségétől, pénteken reggel a BBC rádiótársaság valamennyi adásában üzenetet intézett or­szága népéhez és ebben fel­szólította a ghánaiakat, ne en­gedjék, hogy „ez a szégyenfolt megmaradjon Ghánán” és „a hadsereg egy kis csoportja ma­gával rántsa az országot”. A politikus biztosította híveit, hogy hamarosan ismét hallat magá­ról, terveiről azonban semmit sem mondott. A hírügynökségek péntek esti helyszíni jelentése szerint Ghá­na fővárosában egy nappal a vértelen katonai hatalomátvétel után nyugodt a helyzet Rusia volt kormányfő reziden­ciája, a nemzetközi repülőtér, a kereskedelmi bank és a telefon­­központ továbbra is fegyveres katonai őrizet alatt áll. I. K. Achampong alezredes, az ország katonai vezetője egyik rádióbeszédében azt mondotta, hogy „senkit sem ölünk meg, és ezután sem ölünk meg senkit”. Az új államfő jelezte, hogy újra létrehozzák a Nkrumah meg­buktatása után felszámolt álla­mi gazdaságokat. Azt is kilá­tásba helyezte, hogy visszaen­gedik az országba annak a több mint egymillió külföldi ál­lampolgárnak nagy részét, fő­leg „az igazi üzletembereket”, akiket a Busia-kormány utasí­tott ki Ghánából. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Ghána új vezetői pénteken úgynevezett védőőrizetbe he­lyezték a megbuktatott kormány számos miniszterét és a felosz­latott Haladás Pártja vezető funkcionáriusait Hivatalos be­jelentés nem tisztázta, hogy miért kell a politikusokat védő­őrizetbe helyezni, de az érintet­teket nagy nyilvánosság előtt vezették be a főváros egyik erő­dítményének börtönébe. Nagy jelentőségű jogi döntés az NSZK-ban Bonn A Nyugatnémet Szövetségi Tanács (Bundesrat) jogügyi bi­zottsága pénteken nagyjelentő­­­­ségű elvi döntést hozott a Szov­­­­jetunióval és Lengyelországgal kötött szerződések kérdésében. (A Szövetségi Tanács, amelyben az NSZK tartományainak képvi­selői foglalnak helyet, lényegi­leg a nyugatnémet parlament felsőházának funkcióját tölti be — szerk.) A jogügyi bizottság hét sza­vazattal négy­­ ellenében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szovjet—nyugatnémet, valamint a lengyel—nyugatné­met szerződés összhangban áll a nyugatnémet alkotmánnyal. Az ellenzék, amely ennek el­lenkezőjét állította, ezzel döntő vereséget szenvedett. A Szövetségi Tanács jogügyi bizottságának másik pénteki döntése is nagyjelentőségű. A bizottság ugyanis nyolc szava­z­­­zattal, három tartózkodás mel­­­­lett arra az álláspontra helyez­­­­kedett, hogy az úgynevezett­­ „keleti szerződések” ratifikálá- s­­ához­­nem szükséges a Szövet­ségi Tanács jóváhagyása, né­vel e szerződések összhangban állnak az alkotmánnyal, követ­kezésképpen nincs szükség al­kotmánymódosításra, ami nem lehetséges a Szövetségi Tanács hozzájárulása nélkül. Egyébként a Brandt-kormány sajtóhivatala útján pénteken közzétett nyilatkozatában ismé­telten leszögezte, hogy a Szov­jetunióval és Lengyelországgal kötött szerződések összhangban állnak az alkotmánnyal, amely­ben szó sincs Németországnak az 1937.­ évi határok között új­raegyesítéséről. A Szövetségi Tanács két nap­pal előbbre hozta a szovjet­­nyugatnémet és a lengyel—nyu­gatnémet szerződés február 1i­re kitűzött, első olvasásban tör­ténő megvitatásának időpontját Pénteken Bonnban közölték, hogy a Bundesrat február 9-én délelőtt kezdi meg a szerződé­sek vitáját. Az időpontot azért hozták előbbre, mert Wily Brandt kancellár február 10-én és 11-én Párizsban tárgyal Pom­­pidou francia köztársasági el­nökkel. Római randevú­ ­ Ez a randevú a huszonnegye­dik órában jött létre. Pénteken,­­ 14-én már hazaszállították Ang­­j­­iába a Máltán állomásozó brit­­ erők hozzátartozóinak utolsó­­ csoportját Szombaton, 15-én járt volna le Dom Mintoff mél­tai miniszterelnök ultimátuma: Nagy-Britannia ürítse ki teljesen máltai haditengerészeti támasz­pontjait , ekkor történt vala­mi. Pénteken a déli órákban London bejelentette: Lord Car­rington hadügyminiszter Rómá­ba utazott hogy Mintoffal tár­gyaljon. Mintoff valettai hírek szerint előbb Colomboval és Moroval, Itália miniszterelnöké­vel és külügyminiszterével ta­nácskozott. Érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a Mintoff—Car­rington találkozó nem négy­­szemközti — részt vesz azon egy harmadik fél is: Joseph Luns, a NATO főtitkára. Ha azt mondjuk, harmadik, nyilvánvalóan mögé értünk egy láthatatlan negyediket is: az Egyesült Államokat Mert bizo­nyos, hogy Luns — aki, mint most kiderült, a héten már ti­tokban találkozott Heath brit miniszterelnökkel és, mint még nem derült ugyan ki, de na­gyon valószínűen tanácskozott Washington valamelyik befolyá­sos képviselőjével is — amikor­­ a NATO nevében ajánlja fel majd a római randevún, hogy kiegyenlíti Máltában a Mintoff által benyújtott számlának azt a részét, amelyet London már nem óhajt megfizetni, ekkor nemcsak a NATO, de az USA nevében is beszél. Mert nem egyszerűen csak a NATO-nak, hanem elsősorban az Egyesült Államoknak — amely a közel-keleti helyzet ala­kulása következtében már amúgy is érzékeny veszteségeket szenvedett e Földközi-tenger medencéjében — annyira ér­deke, hogy a további vesztesé­geket megakadályozza, vagy legalábbis késleltesse. Tehát: az USA-nak még sokkal fonto­sabb, mint Nagy-Britanniának, hogy Máltán továbbra is meg­maradjon a brit, illetve a NATO (s ezen kerésztől az amerikai) jelenlét, még ha ez az eddigi­nél jóval nagyobb anyagi áldo­zatokba kerül is, minthogy Mintoff borsos számlát nyújtott be. Rómában pénteken nyilván a számla összegén kezdtek el tár­gyalni, alkudozni. Hírek szerint a Málta által eredetileg kért 18 millió fontsterlig és az Ang­lia által megajánlott 9,5 millió helyett valahol a középúton egyeznek m­eg, talán 13 millió­ban úgy, hogy az angolok ál­tal vállalt 9,5 millión felüli ösz­­szeget a NATO, azaz elsősor­ban az USA fizetné.

Next