Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-18 / 307. szám

% A KB-határozat szellemében Iskolai eszközök a házilag ötvenféle tanulói kísérlet eszközei a komló-dávidföldi iskolában Egy éve a TANÉRT vezérigaz­gató­jával készített interjúmban szó esett arról, hogy iskolai esz­közökkel való ellátottság dolgá­ban Baranya az utolsó helyen áll. Mint ismert, a Központi Bi­zottságnak az állami oktatás helyzetéről és fejlesztéséről szó­ló 1972. júniusi határozata azt is a kiemelt feladatok közt je­löli meg, hogy „iskolarendsze­rünk anyagi és tárgyi feltételeit — különösen az általános is­kola tekintetében — jelentős mértékben fejleszteni kell. A minisztérium kijelölt 113 féle úri, alapvető általános is­kolai taneszközt és felmérte az iskolák szükségletét, illetve hi­ányát ezekből. A felmérés 113 eszközből 277 millió forintos hiányt mutatott ki. Ez a hiány elsősorban a tanulókísérleti esz­közökből, az audio­vizuális, va­lamint demonstrációs eszközök­ből adódik. Pótlásuk égetően sürgős lenne. Igen, de hogyan, amikor az erre a célra szóló — tehát a TANÉRT-től megvá­sárolható eszközök — állami keretei meglehetősen korláto­zottak. Különösen ott, ahol na­gyon sok a pótolni való ... Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának feladatterve így summázza a tennivalókat: Ja­vítani kell — különösen a fa­lusi — általános iskolák korsze­rű felszereléssel, szemléltető és kísérletező eszközökkel való el­látását. Az iskolák ehhez igé­nyelték az üzemek, szövetkeze­tek támogatását és más társa­dalmi erőforrásokat.. A beszerzés szemlélete A példával a komlói-dávid­­földi általános iskolában talál­koztunk. A 16 tantermes szép­­vonalú, modern épületben négy év óta kabinetrendszerű oktatás folyik. Valamennyi terem beren­dezése egy-egy szaktárgy okta­tását jelzi. Az iskola szemlél­tető és kísérleti eszköz ellátott­sága kb. 80 százalékos, ami vi­szonylag igen jónak mondha­tó. Persze, a százalék soha nem ad pontos képet Bizonyos tár­gyak eszközeiből feleslegük, másokból hiányuk is akad. Pél­dául mindössze 3 méterrúd van az egész iskolában és kevés a táblai rajzeszköz; fából — és sajnos nem műanyagból ké­szülnek — gyorsan tönkre is mennek ezek. Ennek ellenére jól fölszerelt ez az iskola, ami el­sősorban az itt uralkodó helyes, okos, ötleteket kamatoztató szemléletből adódik. Dór hmna igazgatóhelyettes fizika szakos szerint az eszköz­állomány megteremtéséhez há­rom út járható: a beszerzés (állami keretekből), a házi elő­állítás, és a - úgymond - "begyűjtés", vagyis a támogató üzemek, vállalatok kiselejtezett műszereinek, hulladékanyagai­nak a felhasználása. Mindezzel együtt nem sokra mennének azonban a beszerzésnek egy sajátos, praktikus és korszerű­séget tükröző szemlélete nélkül Mi van például a csodaszép, automata váltós diavetítő, 4000 forintért, de minek? legfeljebb 3 darabot tudtak volna besze­rezni. Az olcsóbb, a 800 forin­tos ugyanúgy megfelel a cél­nak, hiszen az órákon általában 2—3 kép vetítése szükséges, tehát nem indokolt ez automa­ta kapcsolás. Ilyen módon vi­szont mind a 16 tanteremben ott áll a diavetítő­ .(Ugyanakkor sok olcsón, a TANÉRT-től kap­ható eszközt, pl. csigát, mérő­hengert stb. értelmetlen volna házilag elkészíteni.) „Kecske született...' — Igen ám — mondotta Dér Imre —, de a diákot nappal, erős nappali fény mellett vetít­jük az órán. Különleges ernyő szükséges hozzá. Ez a berende­zés is 4000 forint körül kapha­tó. Sok pénz... Hogyan lehet­ne ilyet házilag előállítani? A véletlen segített, amikor a pé­csi műanyagboltban fölfedez­tem egy műanyag opállemezt. Ez speciálisan megcsiszolva, ke­letben a scatedroasztalra — a diavetítő elé — helyezve nagy­szerű képet ad fényben is. Mint­egy 150 forintos önköltséggel elkészítettem a prototípusát, a próba jól sikerült és most rövi­desen elkészül belőle a 16 szük­séges darab, minden osztályba. A pénzkeretünkből legfeljebb hármat vehettünk volna ... Igaz, ez nem olyan mutatós, mint a gyári készülék. De ugyanazt tudja. Még annyit: „Kecské­nek" hívják. Nem volt könnyű megtalálni a „kecske-prototípust”. Az alsó­tagozatos nevelők egymás ke­zéből veszik át szinte óránként. Egy hosszabb deszka, amely erősen az asztal peremébe ka­paszkodik, végében a sötét ke­retbe illesztett opállemez néz az osztályra. A tanár egyetlen mozdulatával a mögéje rakott vetítőből beadható az osztály­nak a szükséges kép. Be is mu­tatták: kitűnő színes képet adott az erős napfény ellenére is. A „kecske” fontos audio-vi­zuális eszköz, de ez is, sok más hasonló társával csak a maga funkcióját teljesítheti, a tanulói kísérleteket nem. Azokat csak a minden tanuló kezébe adott eszközzel lehet megoldani. És ez újabb nagy gondja az isko­láknak, hiszen a Vill­os fizikában például 5 ilyen eszköz szüksé­ges, ennyit írnak elő öt kísérlet­hez. Dávidföldön több mint 30 kísérletet végeztetnek el a nyol­cadikosokkal az anyag jobb, könnyebb elsajátítása céljából. Hogyan lehetséges ez? Eszközbázis — Házilag Előfeltétele: megteremteni a tanulói kísérletek eszközbázisát. Hogy miből? Az iskolát támoga­tó vállalatoktól rengeteg hulla­­dékanyagot kaptak. Ezek jelen­tős része hasznosítható, csak­úgy, mint a gyerekek „begyűj­tő" munkája. A kísértetekhez sokféle edény szükséges, s nem­egyszer behordott műanyagfla­konok, tégelyek, dobozok bizo­nyos mérésekhez alkalmasabbak az üvegnél. Ebből a sokféle, de aranyat érő hulladékanyagból született meg a tanuló kísérleti eszközök sora, illetve sorozata — házilag — Jelenleg mintegy 50 féle egyéni tanulói kísérleti eszköz - ez kb. 700 darab! — készült el, és a kitűzött program vége még messze van. Először tízes garnitúrákat ké­szítettek. Ezekkel 3—3 tanuló — ülésrend szerint — csoportosan kísérletezik. Most tartanak a program második ütemében, amikor a készleteket egy egész osztály részére kiegészítik 30-ra, így született meg a tanulók kí­sérleti fényszórója is. — Behozattam a gyerekekkel üres, belül még fényes konzer­­ves dobozokat. Hulladék PVC vízvezetékcsövünk volt A kettőt kombinálva, lencsével kiegészít­ve készült el ennek is a „proto­típusa” majd áttértünk a „soro­zatgyártásra”. Nagyszerűen be lehetett vonni a gyerekeket is. A doboz kivágása, befestése, a foglalat beszerelése stb. — rá­juk bízható. Volt, amikor a gya­korlati foglalkozás tantervével is sikerült összehangolni bizonyos „gyártási” folyamataikat, de nemegyszer a napközi délutáni foglalkozásán is besegítettek. És van mindig 4—5 tanuló, aki hobbyként is szívesen vállal délutáni munkát az ilyen esz­közök elkészítésében. — A fényszórók működnek és ennél a tananyagrésznél az osz­tály valamennyi tagja kézbe ve­heti őket... Állíthatom, hogy nem is az elkészítésükre vagyok büszke, hanem arra, hogy va­lamennyit, mind a kb. 700 da­rabot alkalmazni tudjuk. Ott sorakoznak a fizika teremben a polcokon a tálcák, rajtuk a mechanika, a hőtan, fénytan, elektromosságtan egyéni kísér­leti eszközeivel. Kéznél vannak, és a gyerekek használják őket. Egyedül erre vagyok büszke, hiszen az eszközbázis megte­remtése is előfeltétel... Mind­ez summájában jó 12 évi mun­ka eredménye. Nagyon sok se­gítséget kaptam hozzá a kollé­gáktól, sok-sok órát együtt „bütyköltünk”, hogy minél több kísérletet végezhessen el egy­­egy osztály valamennyi tanuló­ja. Hobbyként is... Eredményei természetesen nem maradnak véka alatt. Dér Imrének 19 újítását fogadták el. Jó kapcsolatban áll a város szaktanáraival. Sokan megke­resik a kérdéssel: te, mégis, ho­gyan csinálod ezt. .. S ő veze­ti a fizika szaktárgyi munkakö­zösséget is, ahol nemegyszer egy egész tanév tanulói kísér­letanyagát demonstrálja, „le­játszva" a kísérleteket az eszkö­zökkel, amelyeket a hivatás­szeretet, a szabadidőből öröm­mel feláldozott társadalmi mun­kaórák tartalma és a tanulókra is átterjedő lelkesedés hívott életre. Walling­er Endre Három év alatt ötször előztük meg Budapestet Névtelen erő a színház hátterében Dramaturg. Legfeljebb a színlapon szerepel a neve, sok­szor még ott sem. A nézők több­sége számára ismeretlen, főként a foglalkozása. Hiába jelentős személyiség, hiába függ na­gyon sokszor tőle egy darab sorsa, nemegyszer egy színház műsorpolitikája — a dramaturg névtelen erő a színház hátteré­ben. Kivételes alkalom, ha egy dramaturgra ráfordítják az or­szág figyelmét magas kitünte­téssel. Most, november 7-én dr. Czimer Józsefet, a Pécsi Nem­zeti Színház fődramaturgját hatvanadik születésnapján ki­váló munkásságáért a Mun­ka Érdemrend aranyfoko­­zatával tüntették ki. A drama­turg tehát most nemcsak a szín­házi világ szaklapjaiban, hanem a széles újságolvasó és színház­néző közönség számára is ki­lépett a háttérből: dr. Czimer József munkájáról és egyálta­lán a dramaturgiáról beszélt lapunknak.­­ Előbb azonban vázolni illik az életútját: dr. Czimer József Rákoscsabán született. Édes­anyja és édesapja cipőgyári munkások voltak, s így ritka­ságszámba ment, hogy érettsé­gi után sikerült bejutnia a Páz­mány Péter Tudományegyetem­re,­ Filozófia és lélektan szakon végzett, s utána a Lélektani In­tézetben lett tanársegéd. Egy, a nyilasokkal történt verekedés után SAS-behívóval a frontra vitték volna, de megszökött és kapcsolatba lépett az illegális kommunista párttal. A háború végén részt vett a fővárosi har­cokban a németekkel szemben, ezért kapta meg első kitünte­tését, a Szabadság Rendet. Aztán az egyetem romokban hevert, s az akkori első napi­laphoz, a Szabadsághoz ment újságírónak. Utána a Tájékoz­tatásügyi Minisztériumban dol­gozott szerkesztőként, majd az Országos Filmhivatalban, ahol a magyar filmgyártás államo­sításában volt feladata. Később a Színház és Mozi filmrovatának szerkesztője lett. Közben sorra jelentek meg tanulmányai a filmről, mégpedig nemcsak ide­haza, hanem a nemzetközi szak­sajtóban is. A személyi kultusz őt sem hagyta érintetlenül, igaz, később visszahelyezték jógaiba. Nem szerzett tehát irodalom szakos diplomát, sem a színmű­vészeti főiskolára nem járt De a tudományok tudományát a filozófiát tanulta meg, és a mű­vészetekben oly nélkülözhetet­len pszichológiát, így képessé­gei és ritka szorgalma révén hamar nevet szerzett a filmmű­vészetben. Amikor a rehabilitá­lása után az Ifjúsági Színház­hoz került mindjárt fődrama­turgnak, a színházművészetről vajmi kevés fogalma volt Rá­adásul színész kollegáitól sem sok választ kapott igényes prob­lémáira, amelyek a színpadi vi­lág kapcsán merültek fel ben­ne. De az évekig kutatott hazai és külföldi irodalom és az egye­temen jól megalapozott művelt­ség remekül kamatozott. Az If­júsági Színház után, 1956 szep­temberében a Vígszínház fő­dramaturgja lett, majd 1968-ban a Pécsi Nemzeti Színházé. 4. — Tulajdonképpen kicsoda a dramaturg? — Egy olyan háromszög köze­pén tevékenykedik, amelynek egyik sarka az igazgató, másik az író, harmadik a rendező, a színészek és az előadás vala­mennyi alkotója együttesen. Az igazgatónak segít a műsor ösz­­szeállításában, az új szerzők, vagy új darabok kiválasztásá­ban. Aztán amikor az író el­kezd dolgozni, akkor az író munkatársának kell lennie, ta­nácsadójának, első kritikusának. Ebben a szakaszban a drama­turg a színházat képviseli az író mellett, elsősorban a szín­ház érdekeit, a színházi sikert, a játszhatóságot tartja szem előtt. Ugyanakkor az írót ser­kenti is, hogy ne dolgozzék a saját színvonala alatt. Majd amikor elkészül a darab, akkor a dramaturg — éppen fordítva — a színházban a rendező, a színészek, az előadás mellett az írót képviseli, amíg a bemu­tató meg nem történik. Erről a harmadik szakaszról viszony­lag keveset beszélnek, pedig legalább olyan fontos, mint az első kettő. — De melyek a feltételei an­nak, hogy mindezek megvaló­suljanak? — Vannak külső és belső fel­tételei. A külső: a színház veze­tősége teremtse meg a drama­turg számára az önálló munka rangját. Természetesen beillesz­kedve egy színházi koncepció, egy színházi gyakorlat egészé­be, úgy, hogy ezeknek ő maga is tényezője legyen. Magyarul: szükséges egy egészséges szín­­házvezetési demokrácia. Nyu­godt lelkiismerettel elmondha­tom, hogy dolgoztam már né­hány színházban, mint vezető dramaturg, vagy meghívott ta­nácsadó és fordító is, a fővá­rosban és a vidéken, de a jó dramaturgiai munkának olyan demokratikus feltételeit, mint amilyenek a jelenlegi pécsi szín­házban vannak, egész pályafu­tásom alatt sehol az ország­ban nem találtam.­­És a belső, szubjektív fel­tételei? — Ezek egy része felkészültség kérdése. A dramaturg ismerje a világirodalom jelentős drá­máit, a világ drámatörténetét, a dramaturgia történetét és el­méletét Ezenkívül néhány ide­gen nyelven eredetiben tudjon olvasni, mert egészen máskép­pen látja a magyar és külföldi műveket és színpadra kerülésü­ket ha eredetiben is tudja azo­kat olvasni. Ez elvárható szak­mai igény is. De a felkészült­ségen kívül kell egy vele szü­letett hajlam, képesség. Ez na­gyon nehezen fogalmazható meg. Michelangelo írta, hogy amikor gyermekkorában a Bib­liát olvasta, közben mindent szoborban látott Amikor drá­mát olvasok, óhatatlanul szinte hallom is a szöveget látom is a jeleneteket, anélkül, hogy ezt tudatosan színpadra képzel­ném. Ha olvasás közben disz­­szonáns hangot hallok az én képzeletbeli színpadomon, vagy zavaros képet látok, abban a pillanatban a drámai érzékem jelez. De nincs a világnak olyan dramaturgiai tehetsége, ame­lyik ne szorulna rá alapos fel­­készültségre. Ez alól nem men­tesít a tehetség. De ezzel még nincs vége. A dramaturggal szembeni egyik legfontosabb igény a korával való kapcsolat. Ki kell ismernie magát a politi­ka viszonyai között, a kor szint­jén társadalmilag tájékozottnak kell lennie, saját hazája és az egész világ vonatkozásában egyaránt, sőt, fontos, hogy mindezek nagyon is érdekeljék, izgassák őt. Ezekbe az ismere­tekbe a kor társadalmi, dráma­irodalmi, de minden körülmé­nyek között a filozófiai világa tartozik bele, és még annyi, amennyit ideje, ereje, előkép­zettsége révén a kor egész kul­túrájából felszippantani tud. Ez is lehetőséget nyújt arra, hogy a sok különböző alkatú íróval és rendezővel egy nyel­ven tudjon beszélni. Ez az élet­ismeret nem lokáléletet és ivó­cimbora-viszonyt jelent, hanem korrekt, bensőséges kapcsolato­kat. És még egy fontos alkotó­elem szükséges a dramaturg jelleméhez: legyen véleménye, s legyen bátorsága azt elmon­dani az írónak, a bírálatot is, a dicséretet is. Legyen szívós, hogy ki tudjon tartani a meg­győződése mellett, de nyitott fülű is, korrekt és hajlékony, ne a hiúsága vezesse, hátha nem neki van igaza.­­ Mit jelent ők­nek az, hogy most vidéki színházban dolgo­zik? — Ne ezt feszegessük. Mi nem akarunk fővárosi színház lenni és nem tipikusan vidéki színház vagyunk, hanem pécsi színház. Mit jelent ez? - Azt, hogy szervezetileg a Pécsi Nem­zeti Színházra sok minden érvé­nyes, ami a többi vidéki szín­házra is vonatkozik, hogy a pé­csi színészek számára például nincs helyben filmgyár, vagy te­levízió. A vidékiekkel való kö­zös vonások mellett azonban vannak a fővárosi színházakkal közös jegyei is. Hiszen a pécsi bemutatók már országos jelen­tőségűek. Nem szabad tehát vidéki főváros leegyszerűsített fogalmaiban gondolkodni, ha­nem bennemaradni az adott valóságban. Pécsett lehetősé­geink vannak és ezeket a leg­jobban ki kell használni, mert ez a város képes arra, hogy az egész magyar szocialista társa­dalom színházkultúrájának ad­jon értékeket. Az elmúlt három évben öt olyan új magyar da­rabot mutattunk be, amelyet a fővárosban is előadtak. Ugyan­ebben az időben nem akadt egyetlen olyan fővárosi színház, amelyik öt darabot adott volna az összes vidéki színháznak. Mi azzal törődtünk továbbra is, hogy Pécsett és Pécsnek ját­szunk jó darabokat, és sohasem a tegnapra, hanem mindig a holnapra figyelve. Éppen mert a dialektika alapeleme az ál­landó változás, önmagunk, sa­ját színházunk változása, fejlő­dése is. Ennek aztán akaratla­nul is olyan eredménye szület­het, hogy — amiben érdemes — a főváros minket követ. Dramaturg — névtelen erő a színház hátterében. De nélküle aligha lehet jó színház. Földessy Dénes A ssm MSlilKlIt VASÁRNAPI i

Next