Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)
1989-10-21 / 291. szám
KRÓNIKA A zene nem ismer határokat. E gondolat gyak ran megfogalmazódott a pécsi Mecsek Kórus tagjaiban, akik október elején Nagy Ernő karnagy vezetésével közel kéthetes hangversenykörúton szerepeltek Észak-Olaszország és Dél-Franciaországkisebb-nagyobb városaiban. A Monte Calisto di Martignano-kórus meghívására négy napot töltöttünk a Garda-tóhoz közeli Trento városában. Színházi és templomi koncertjeinken a latin nyelvű egyházi művek mellett — egyebek között — XX. századi magyar szerzők alkotásait mutattuk be. Felemelő élmény volt a trentói Santa Maria Maggiore templomban énekelni, ott, ahol hajdan a tridenti zsinat határozata értelmében művészi polifon kóruszenét éppen ebben a templomban engedélyezték bemutatni először. A kórus szólistája, Kancsár Tünde változatos összeállítású erdélyi népdalokat énekelt — nagy sikerrel. Franciaországot járván Les Vensban, Aubenasban és Praulesban szerepeltünk. A közönség fölállva, vastapssal ünnepelte a kórust, és mindenütt ráadást kértek. Az aubenasi koncertet a Provance-i Rádió rögzítette, és másnap délelőtt sugározta. Tekintettel arra, hogy majdnem minden este szerepeltünk, és nagy távolságokat utaztunk, bizony elsuhantunk olyan városok mellett is, mint Verona és Avignon. Mindezekért kárpótoltak azonban bennünket azok az olasz és francia kórustagok, családok, akik elhalmoztak vendégszeretetükkel. Föllépéseink színhelyén a városok polgármesterei köszöntöttek bennünket. Lyonban Marcel Camneloup-nak, az Europa Cantat elnökének és kórusának a vendégei voltunk, ahol ismét tapasztalhattuk azt az örvendetes tényt, hogy valamennyien a zene közös nyelvét beszéljük. T. Zs. Vidovszky László bemutató estje. A Zeneaka démia történetében először mutatkozott be pécsi szerző a nagyteremben, Vidovszky LászlóErkel-díjas komponista személyében. Az est a Korunk Zenéje ’89 hangversenyeinek legnagyobb érdeklődést kiváltó része volt - félházzal. Kinyomozhatatlan, hogy a propaganda hol mondott csődöt, az viszont tény, hogy nagyon sokan nem tudtak a koncertről. Az esten elhangzott darabok a szerző jelenlegi alkotóperiódusát reprezentálják, valamennyi darab idén készült. Ezek a kompozíciók — a zeneszerző szavai szerint — mind „tudatos-szándékolatlan hommage-ok, vagy méginkább lenyomatok, amelyek önkéntelenül is emlékeztetnek mindarra, ami körülvesz, megelőz és követ.” A darabokat olyan kiválóságok adták elő, mint Keller András és Gál Zoltán, a Hauser Adrienne,Kocsis Zoltán házaspár, valamint a Serei Zsolt vezette Componensemble, illetve egy Atari 1040 ST számítógép. Ez utóbbi négy szintetizátort vezérelt, így szólalt meg a Gépmenyasszony-tánczene, amely a gépzongorának állít emléket. A kamaraegyüttesre íródott Soft Errors egy sequencer program memóriájában talált különféle motívumok alapján készült. A nemrég alakult Componensemble mutatta be nagy szakértelemmel. A hegedűre és brácsárakomponált 12 duó tulajdonképpen egy lírai eseménysorozat, melynek megkomponálására a szerzőt a kéthangszer a zenei jelentől való „lassú és méltóságteljes távolodása" késztette. A 12 duót Keller András és Gál Zoltán adták elő, jó hírnevüket kissé megkérdőjelezve. A szünet után Hauser Adrienne és Kocsis Zoltán játszotta az A-Z négykezeseket zongorán. A-Z a régi Mozgó Világ rovata volt, a rovatszerkesztő Kocsisfelkérésére íródott. A több tételes mű valójában egy hangulatjelentés-sorozat, például ,,A magyarországi változásokra” címet viselő tétel esz-desz motívuma az ismert ellenzéki szervezetre utal. Valószínűleg a nyolcvanas évek hazai zeneszerzéstermésének legkiemelkedőbb kompozíciója a számítógépre íródott Une Semine de Beauté, amely nem véletlenül és nemcsak címében kapcsolódik Max Ernst híres könyvéhez. A mindeddig egyedülálló és lélegzetelállító - mintegy hetvenezer hangot tartalmazó -kompozíciókollázs Vidovszky megfogalmazása szerint egy no-minimal zene kialakítására tett kísérlet újraalkotása. W. K. A színpadi tánc története Magyarországon. Ha valaki a hazai táncművészet közelebbi és távolabbi múltjában kívánt eligazodni, tájékozódni - a Koegler-féle Balettlexikon adatai mellett - alig három jelentősebb szakmunkába tudott belepillantani. Közülük az egyik (Magyar Táncművészet) csak a közelmúltban jelent meg. Olyan átfogó tanulmánykötet, amely történeti fejlődésében áttekinti a magyar színpadi táncművészet egészét, most jelent meg először. Szintézisével és viszonylagos maiságával - kb. a 80-as évek első felével bezárólag — örvendetes gazdagodását tükrözve e művészeti ág szakirodalmának. A vaskos kötet késése voltaképp érthető. Magyarországon a tánctörténeti kutatás, a dokumentumok feltárása, elemzése voltaképp csupán az utóbbi 30 évben folyt, előzmények hiányában. Az alkotók arra törekedtek, hogy a tánctörténeti kutatás jelenlegi állása szerint nyújtsanak képet erről a mindenkori jelenhez kötött, épp ezért rendkívül illékony művészetről. Szerzőik közül Kaán Zsuzsa (Színpadi tánc az Operaház megnyitásáig) több száz év fejlődését összegezi terjedelmes írásában. Gelencsér Ágnes és Körvélyes Géza pedig az Operaház balettjének immár 100 éves történetét foglalja össze (1884-1919, illetve 1919-1984 között). L. Merényi Zsuzsa (Szabadtánc irányzatok) a két világháború között mozdulat-, illetve mozgásművészet történeti vizsgálatát végzi el. A pécsi olvasók különös érdeklődésére számíthat Dienes Gedeon tanulmánya (Balett vidéken 1945-1985 között), amely Szeged és Győr mellett külön, mintegy 16 oldalas fejezetben tárgyalja a Pécsi Balett munkásságát a bemutatott művek alapján. Végezetül Maácz László foglalja össze a magyar néptáncmozgalom, majd néptáncművészet útját korszakok, irányzatok és együttesek fejlődéséről átfogó képet nyújtva. A kötetet Dienes Gedeon és Juchs Lívia szerkesztette. (Múzsák). W. E. Szakonyi-Turgenyev: Apák és fiúk Életrajzi memoárjában Turgenyev a következőképpen védekezik az Apák és fiúk című regényét ért támadásokkal szemben: ,,Emiatt a regény miatt fordult el tőlem az orosz Hiúság. Soha nem rajzoltam addig hőst, amíg nem találtam hozzá élő mintát. Bazarovot is élet után ábrázoltam. Vidéki orvos volt, aki nem sokkal 1860 előtt halt meg. Ő testesítette meg véleményem szerint azt az akkor keletkezőben levő szellemi áramlatot, amely később a nihilizmus nevet nyerte el. Munkám 1862-ben jelent meg. Amikor visszatértem Pétervárra, éppen akkor égett az Aprokszinszki palota, s mindenki ajkán ott élt már a nihilista szó. Első ismerősöm, akivel a Nyevszkij-proszpekten találkoztam, ezt kiáltotta belém: Nézze, mit cselekszenek az ön nihilistái, felgyújtják Pétervárt. De a lelkiismeretem nem bántott, jól tudtam, hogy becsületesen, pártatlanul, sőt bizonyos rokonérzéssel rajzoltam meg a típust. Többre becsültem az író és a művész ■hivatását, semhogy színleltem volna. A kritikusok nem is tudják, hogy az igazság megírása, a valóság ábrázolása legnagyobb gyönyöre az írónak, mégha az igazság nem is tetszik nekik." Lehet, hogy Szakonyi Károly írónak, aki jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház fődramaturgja, talán újra kéne gondolnia a regény adta lehetőségeket, s a dráma műnemi követelményeit tartva elsődlegesen szem előtt, úgy kellene azt alakítania, hogy az epikus mű ne csak életképszerű adaptációra adjon eshetőséget, hanem valóban drámaként jelenhessen meg a színpadon. Továbbá lehet, hogy Lengyel György rendezőnek is más eszközökkel kéne megjeleníttetnie a Turgenyev-Szakonyi által adott szöveglehetőségeket, hogy a néző is olyanképpen legyen befogadó, mint ahogyan Ferrgussonnak A színház nyomában című kötete Dantétól kölcsönzött mottójában áll: „...milyen csodásnak tetszik / látni valamit nyugton állni, s képét / változni folyton, nem nyugodva percig!" Szakonyi Károly Áprily Lajos fordításának felhasználásával, s természetesen saját írói látásmódjával, nem túl nagymértékű változtatásokkal átformálta a regény cselekményét két felvonásból álló színjátékká. Mindkét rész csaknem másfél órás. A néző szempontjából ez hosszúnak mondható, különösen akkor, ha a színpadon az egyes jelenetek nem igazán elmélyített színészi játékkal kerülnek bemutatásra. A mű szövegszerűen mindvégig megmarad a címben is utalt nemzedéki ellentét hangsúlyozásán, a színészi játékvezetés és jellemformálás azonban ezt nem teszi kellőképpen érzékletessé. Turgenyev és Szakonyi művében mindvégig jelen van a kétféle világszemlélet generációs különbsége. Turgenyev is a korszakváltás idején fordult az értelmével fellázadt egyéniség ábrázolásához. A főhős, Bazarov korát az értelem kritikájának veti alá, a tiszta észszerűség érvényesülését kívánja. Lázadásában azon Don Quijote-i típus, hamleti figuraként nem töprengő, hogy mitől és miért szűk a tér a változtatásra, a cselekvés terének szűkössége mégis hangsúlyozott. A rendező által választott megoldás sem mindig ezt a tartalmat erősíti. Csik György díszletei sokban ellentmondanak a mű világának. A színpadi megjelenítésben is „szűk térről" esik szó, a darab szelleme is ezt sugallja, mégis a néző nagy, többfelé nyitott tereket lát a berendezett színpadon. Lényeges különbség sem érzékelhető az egyes színterek között sem, holott a lakók különböző társadalmi rétegekhez tartoznak. A színészi kosztümök ugyancsak hasonlóak, s nem is mindig a legmegfelelőbbek egy adott jelenetben. Herceg László zenei összeállítása és Papp Zoltán zenéje hangulatfestő elemként jelenik meg az előadásban. A színészi megformálások egyenetlenek. Az apák világát képviselő Nyikolaj szerepében Héjja Sándor képes játékával érzékeltetni olyan lelki rezdüléseket, melyek a drámai mű világán belül valószerűen jelennek meg. A Pávelt alakító Barkó György sikerrel törekszik egy élet hitelességének megjelenítésére az idős katonatiszt alakjában. Bazarov szüleinek megformálóiként Labancz Borbálát és Paál Lászlót látjuk a színpadon. Olga hercegnőként Vári Éva új szerepkörben jelenik meg. Mivel figurája a drámai viszonyrendszerben nem jelentős, ezért játékával inkább a közönségnek igyekszik játszani, bár a szerep alakításában tragikusabb elmélyítésre lenne lehetősége. A „fiúk” körében Vincze Gábor Pétert találjuk Arkagyij szerepében. Mivel a színjáték a kor társadalmi beilleszkedési gondjait és politikai problematikáját is fardozza, a színész jellemalkotási eszköztárából a mai fiatalok gesztusaiból is beépít. Oláh Zsuzsa játékában Anna racionálisabb gondolkodásmódja kerül előtérbe, az érzelmek háttérbe szorulnak, pedig Bazarov hozzá fűződő kapcsolatában éppen ennek lenne jelentősége. Töreky Zsuzsa Katyerinaként árnyalt karaktert formál meg. Kuksina szerepében Nagy Évát láttam. Kuksina jelen fogalmaink szerinti emancipált szalont tartó hölgy. Nagy Éva játékából nem derül ki igazán, valóban az emancipáció elkötelezett hívének megtestesítője-e vagy csak egy későbbi követője a franciás imitációjú kékharisnyaságnak. Jónás Juditnak (Fenyicska) lenne alkalma összetettebb szerepformálásra, hiszen neki van kapcsolata a darab legtöbb szereplőjével, a bonyolult viszonyok megjelenítése azonban elsikkad. A legproblematikusabb és legigényesebb feladat Bazarov megformálása. A figura határozottan körvonalazott jellemlehetőségét Szegváry Menyhért kissé bátortalanul használja ki, alakítása még elnagyolt. Az előadást kétszer is megnéztem, úgy tűnik számomra, hogy Bazarov alakja fokozatosan kezd nemcsak formát ölteni, hanem elmélyítettebb tartalmat, jellemet is kapni. Szakonyi vonzódása a klaszszikus orosz irodalomhoz ismert. Most egy olyan színművet láthatunk a Pécsi Nemzeti Színházban, mely egy kissé Csehovos jellegében és a színészek halványabb, még alakuló játékában is képes érzékeltetni az ember jószándékú változtatni akarásának általános nehézségeit és sokszor reménytelenségeit is. Hanus Erzsébet Jelenet az Apák és fiúk-ból. (Barkó György, Héjja Sándor, Vincze Gábor Péter és Szegvári Menyhért). Proksza László felvétele Tódor János Elsüllyedt éjszaka Tankréd, a költő az ívlámpák sárga homályából szürke kísértetként imbolygód elő. Magányosabbnak tűnt mint valaha. Tíz perccel múlt kilenc, és én már éppen távozni készültem, amikor megpillantottam. Fél hét körül hívott fel telefonon, s delíriumosan rikácsoló, ellentmondást nem tűrő hangon adta tudomásomra, hogy beszélni akar velem. Éppen vendégeim voltak, amit én közöltem Tankréddal, mire ő éktelen dühbe gurult, s azon szerkesztő ismerőseihez hasonlított, akit éppen a mai délutánon osztott ki. Vége tehát a több hónapos, szikkasztó és emberfölötti absztinenciának, amire költő barátom ítélte magát, gondoltam, miközben türelmem vesztve üvöltöttem neki vissza, hogy igenis akad egy olyan szemét, megalkuvó, nyárspolgár firkász, aki ezek után is kíváncsi rá. — Tudod jól, hogy én keresztény vagyok - magyarázta Tankréd, midőn a csupa üveg, műmárvány padlójú talponálló hátsó traktusa felé tuszkolt. — De szívem mélyéből gyűlölöm ezeket a bigott, embersanyargató katolikusokat, akik nem átallanak engem arra inteni, hogy féljem Istent — tette hozzá egy szuszra. Az asztalnál, ahova ültünk, üres sörösüvegek mutatták a múló időt, no meg Tankrédnak és annak az ismeretlen, csontos ábrázatú férfinak a megviselt tekintete és zuhatagként ömlő monológjai, aki Ervinként mutatkozott be. A költő olykor minden átmenet nélkül az asztalra csapott, és azt sziszegte fogai között, hogy hisszük-e, hogy ő Jézus reinkarnációja. Ervin, aki elmondása szerint pincér, a Hiltonban, egy ma délutáni fogadásról mesélt, amelyen a református világ színe-java megjelent. A magyarból hirtelen németre váltott, többször is elismételve, miként is szólította meg felszolgálás közben Johannes Rhaut, az első számú nyugati német szociáldemokratát, Nyugat-Rajna-Vestfália miniszterelnökét, aki hamarosan a kancellári címért száll majd harcba. Ervin percekig még Rhau állítólagos jelmondatot szajkózta, amiből én csak annyit jegyeztem meg, hogy „Mindent mindenért..." vagy „Mindent mindenkiért.. .", illetve valami ilyesmi, aztán minden átmenet nélkül annak részletezésébe kezdett, hogy mennyibe is kerülnek az ő nyelvórái a Francia Intézetben, s hogy mindez persze a bérében nem jelentkezik, pedig mennyire megdöbbentek főnökei, amikor afelvételkor egymás után több nyelven is válaszolt kérdéseikre. Hát miért nem fogadták el, olyannak, amilyen vagyok! — vágta gránátként a képünkbe Tankréd, amiként a katolikus újság szerkesztőinek is a mai délutánon. Dermedt bambasággal ültem a széken, ledkezn hogy Utóbb csak ki sincs a falunkn - N« doltad, nézett A c» zenék k egy sZ^ be. Hit tünk o‘ kedve Tonki térítő, * bele az csokhoz zen fog v' Enne* között tam v hangfal' de neu Az énei nológok produkc érezni, misztika ugyanú! mint 91 Amíg a lány lenét *