Dunántúli Napló, 1989. december (46. évfolyam, 332-360. szám)

1989-12-01 / 332. szám

Pozsgay Imre látogatása Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) Jentette a püspök, hogy az egyház segítségével sor kerül az I. számú —­­Péter-i Pál — sírkamra restaurálására is. Ezután került sor a szalag­­átvágásra, majd dr. Bachman Zoltán építész-tervező kalauzo­lásával a sírkamra megtekin­tésére. Az államminiszter elis­meréssel nyilatkozott a látot­takról. Pozsgay Imre baranyai programjának következő ál­lomása a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem aulájában tar­tott politikai nagygyűlés volt. Több mint­­félezer ember fo­gadta rövid, ütemes tapssal az államminisztert, aki először félórás előadást tartott. Az államminiszter beszédé­ből a népszavazással kapcso­latos véleményt emeljük ki ez­úttal. Az államminiszter kifej­tette: a népszavazás politikai haszna, hogy a magyar nép nem az utcán, hanem az ur­nák előtt tehetett tanúbizony­ságot arról, hogy állást fog­laljon a reformfolyamat mel­lett. Hozzátette ugyanakkor - a népszavazás másik tanulsága­ként -, hogy téved, aki azt hiszi, hogy a voksok végered­ménye valós politikai tagolt­ságot tükröz. Óva intett min­den politikai pártot attól, hogy tömegbázisára, szimpá­tiájára nézve a népszavazás alapján komoly következteté­seket vonjon le. Pozsgay Imre szerint a nép­szavazás nem pártok harcá­nak színtere volt elsősorban, hanem az emberek azon aka­ratának kifejeződése, hogy sa­ját maguk közvetlenül is be­leszólhassanak vezetőik kivá­lasztásának folyamatába. Pártpolitikai kérdésekhez kapcsolódva az MSZP elnök­ségi tagja hangsúlyozta, hogy az MSZP új párt. Az MSZMP- vel, ha az nem változtat né­hány, főbb ideológiai meg­fontolásán, nem kíván válasz­tási koalíciót alkotni. Elmond­ta azt is, hogy az MSZP-nek jelenleg több, mint ötvenezer tagja van, tehát kétszer any­­nyi, mint az utána következő, legnagyobb létszámú párt­nak. Pozsgay Imre rögtön hoz­zátette, hogy a taglétszám ön­magában semmit sem jelent. Az írásban korábban jel­zett és a helyszínen feltett kérdésekkel összefüggésben megemlítette, hogy jelenleg még nincs az MSZP-nek ki­dolgozott választási taktikája, de sokáig ennek a kidolgozása sem húzódhat. (A másfél órás találkozón felvetődött jó né­hány más kérdésre a Vasár­napi Dunántúli Naplóban visz­­szatérünk.) Autogramkérők és „csak egy szót mondani kívánók" gyűrűjéből kiszabadulva az államminiszter Pécsváradra utazott, ahol késő este la­kossági fórumon vett részt, ezután pedig a pécsi Értel­miségi klubban találkozott a klub, valamint a Finn-magyar Baráti Klub tagjaival és szá­mos érdeklődővel. Bozsik László Hársfai István Pozsgay Imre a Dóm téren rövid beszédet mondott Magyar ellenzéki pártok bécsi látogatása (Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti): Öt magyar ellenzéki párt, illetve szervezet képviselői szerdától háromnapos láto­gatáson tartózkodnak az oszt­rák fővárosban, Helmut Zilk bécsi polgármester meghívá­sára. Az MDF, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, az SZDSZ, a FI­DESZ és a Kék Lista moz­galom tizenkét képviselőjéből álló csoport a látogatás első két napján megismerkedett Bécs várospolitikai és város­­fejlesztési problémáival és terveivel, továbbá közigazga­tási rendszerével. A vendégek megtekintették a tervezett ma­gyar-osztrák világkiállítás ki­jelölt bécsi helyszínét is. Az MDF Antall József vezet­te öttagú küldöttségét csütör­tökön délben rövid beszélge­tésre fogadta Franz Vranitzky osztrák kancellár. A találko­zón a küldöttség tájékoztatta a kormányfőt a népszavazás nyomán kialakult és várható hazai belpolitikai helyzetről, valamint a Magyar Demokra­ta Fórum törekvéseiről. Délután Antall József, az MDF vezetője, és Csóti György, az MDF Országos Hi­vatalának vezetője látogatást tett Josef Riegler alkancellár­­nál, az Osztrák Néppárt el­nökénél. Este a Demokrata Fórum küldöttsége megbeszélést tar­tott az ausztriai magyar egye­sületek és szervezetek közpon­ti szövetségének képviselőivel. CENTRUM HÉTFŐ 30% visszatérítés 1989. december 4-én A MINI CENTRUMBAN 1 Nivea testápoló Kerámiaáru 80.— Ft 35.— Ft—1950.— Ft-ig AMÍG A KÉSZLET TARTI panomon napló Az Országgyűlés tisztikara a decemberi ülésszak előkészítéséről tanácskozott A december 18-án kezdő­dő ülésszak előkészítéséről ta­nácskozott csütörtökön az Or­szággyűlés tisztikara. A no­vemberi ülésszakról elmaradt napirendi pontokat, valamint a kormány újabb előterjesz­téseit figyelembe véve ugyan­is ezen az ülésszakon 35 na­pirendi pont tárgyalása vár­na a plénumra. A megyei és politikai képviselőcsoportok vezetői, az állandó bizottsá­gok elnökei — Fodor­­István­nak, a parlament megbízott elnökének vezetésével — azt vitatták meg: miként lehetne ésszerűen csökkenteni az el­végzendő munka mennyiségét. Az új parlamenti válasz­tások kiírásával, illetve a je­lenlegi Országgyűlés felosz­latásával összefüggésben Fo­dor István arról tájékoztatta a jelenlévőket: előkészítés alatt áll az e kérdésről foly­tatandó konzultáció a kor­mány, a politikai pártok és a parlament képviselőivel. A tanácskozáson miniszté­riumok, főhatóságok vezető tisztségviselői konkrét törvény­­javaslatok beterjesztéséről ad­tak tájékoztatást. Kunos Pé­ter pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár bejelentette: az Or­szággyűlés elé kívánják ter­jeszteni a jövő évi költség­­vetést, valamint a végrehaj­táshoz szükséges további tör­vénymódosításokra és intéz­kedésekre vonatkozó javasla­tokat. Szerdahelyi Péter, az Or­szágos Tervhivatal államtitká­ra jelezte, hogy a plénum döntését kérik a költségve­­­­téssel összhangban, a novem­beri ülésszak vitája alapján átdolgozott éves gazdasági programról. Balassa Ákos, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese elmondta: a Központi Műszaki Fejlesztési Alapról szóló, egy évvel ez­előtt elfogadott törvény mó­dosítását javasolják a vállal­kozási nyereségadó módosítá­sa, továbbá a kutatás és a felsőoktatás pénzügyi prob­lémái miatt. Udvari László közlekedési, hírközlési és építésügyi mi­nisztériumi államtitkár kifej­tette: a postáról és a távköz­lésről szóló 1964. évi II. tör­vény módosítását a monopol­jog megszüntetése érdekében javasolják. Borics Gyula igazságügyi államtitkár arról szólt, hogy a tárca törvénymódosítási ja­vaslatai a szigorított őrizet megszüntetését célozzák. Gorbacsov római megbeszélései (Folytatás az 1. oldalról) gyerlők szerint arra vall, hogy a nagy horderejű kérdés még­is szóba került a négyszem­közti megbeszélésen. Occhetto a találkozó után kijelentette: európai és nem­zetközi kérdések széles körét tekintették át, teljes össz­hangban, s elsősorban a ke­let-európai demokratizálás és átalakulás távlatait. Mihail Gorbacsov csütörtö­kön délelőtt az olasz kormány vendégházában, a Villa Ma­­donnában másodszor is talál­kozott Giulio Andreotti olasz miniszterelnökkel. Az újabb megbeszélésen a két kormány­­küldöttség is részt vett teljes létszámban. A tárgyalás után fontos kormányközi megállapo­dásokat írtak alá. Gorbacsov a vendégház fel­járója előtt rögtönzött sajtóér­tekezletén válaszolt az újság­írók odakiabált kérdéseire. („Elnök úr, hogy áll most a peresztrojka?”) — „Úgy gon­dolom, jó úton járunk. A pe­resztrojka célja, hogy javítsunk a társadalom állapotán, az emberek sorsán. A peresztroj­ka demokráciát jelent, a tár­sadalmi viszonyok megtöltését emberi tartalommal, vagyis ki­terjed minden területre, a gazdaságra, a politikára, a szellemi életre.” „Most éljük át a legnehe­zebb szakaszt — tette hozzá. — Olyan időszak jön, amit úgy neveznek, a nagy átalakulások kora. Nem megy minden si­mán, nehézség nélkül, az biz­tos. De vissza nem fordulha­tunk, arra nincs út — így hát megyünk előre, a kockázatok­kal együtt." Gorbacsov hang­súlyozta, hogy gyorsítani kell a reformok ütemét, és a leg­égetőbb gondokra fordítani a figyelmet. „Most dől el, ho­gyan élünk holnap. Biztos va­gyok benne, hogy minden megvalósul." Politikai közös nyilatkozatot és húsz kormányközi megálla­­­podást írtak alá a Szovjetunió és Olaszország között csütörtö­kön. A nyolc fejezetre oszló, tartalmas közös nyilatkozatot Mihail Gorbacsov és Giulio, Andreotti látta el kézjegyével. Tizenhárom megállapodást, jegyzéket és közös nyilatkoza­tot a két külügyminiszter, Eduard Sevardnadze és Gianni De Michelis írt alá, a többit a két kormány illetékes tagjai. A szovjet-olasz politikai kö­zös nyilatkozat a következő ré­szeket tartalmazza: leszerelés, környezetvédelem, gazdasági együttműködés, emberi jogok, nemzeti önrendelkezés, európai egység, földközi-tengeri térség és a kétoldalú kapcsolatok. Egy szándéknyilatkozat rög­zít egy sor közös kutatási programot az úgynevezett „vi­­láglaboratórium” keretében. A politikai közös nyilatkozat a Helsinki Záróokmány elveire hivatkozik. Elsődlegesnek mi­nősíti a leszerelést, az atom­fegyverek csökkentését, az atomkísérletek betiltását, a ve­gyi fegyverek betiltását (genfi leszerelési bizottság) 1990-ben, valamint a NATO és a VSZ között Bécsben folyó leszere­lési tárgyalások mielőbbi eredményes lezárását. A gazdasági együttműködés fokozására Európa két fele kö­zött konkrét eszközöket és mó­dokat sorol fel. A kétoldalú együttműködésre a gazdaság mellett kijelöl egyéb területe­ket is (kultúra, kábítószerkér­dés). A kormányközi megállapo­dások megkönnyítik egyebek között a szolgálati vízumok ki­adását, kulturális központok felállítását teszik lehetővé, együttműködést intézményesíte­nek a hadiipar átállításában, a kábítószerellenes harcban, a műkincsek megóvásában, meg­nyitják kölcsönösen a levél­tárakat. Az osztrák-csehszlovák határon lebontják a műszaki zárat Megkezdik a műszaki zár le­bontását a csehszlovák-osztrák határon — erről tájékoztatták az újságírókat a csehszlovák kormány szóvivőjének csütörtö­ki sajtókonferenciáján.­­Közölték: a kormány csütör­tökön utasította a bel­ügy­mi­nisztert, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg a műszaki zár le­bontását a csehszlovák—osztrák határon. A műszaki berendezé­seket fokozatosan, először Po­zsonyinál és azokon a határ­­szakaszokon távolít­ják el, ahol a legnagyobb a turista-, illetve a kishatárforgalom. (Összesen 573 kilométer hosszú határsza­kaszról van szó.) A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta azt is, hogy a ko­rona árfolyamának megszilár­dítása érdekében január 1-jé­­től a csehszlovák nemzeti fi­zetőeszközt két százalékkal le­értékelik a nyugati valutákhoz­­képest, a transzferábilis rubel­hez viszonyítva pedig öt száza­lékkal felértékelik. A kormány megvitatta a jö­vő évi állami tervjavaslatot is. Két és fél százalékos nemzeti­­jövedelem-növekedéssel szá­molnak, növelik az importot a szocialista országokból. A ja­nuár elsejétől bevezetendő új gazdasági mechanizmusnak megfelelően nem a tervmuta­tók teljesítésére, hanem a gazdasági normatívákkal való ■irányításra helyezik a súlyt. 1989. december 1., péntek Tájékoztató a kormányülésről (Folytatás az 1. oldalról) jövőben szabadon választhat­nak a vállalkozási formák kö­zött. A kormány úgy tervezi,, hogy a csütörtöki ülésen el­fogadott koncepciót a nemzeti agrár-kerekasztal elé terjeszti. A koncepciót a kormány fel­vállalja, ám várja a vélemé­nyeket, nyitott a különböző kérdésekkel kapcsolatos ja­vaslatok iránt. A­­kormány megvitatta az igazságügy-miniszter előter­jesztését a családjogi törvény módosításáról, s a beterjesz­tett javaslatot elfogadta. En­nek alapján hamarosan a parlament elé kerül a tör­vénymódosító javaslat, amely megkönnyíti, egyszerűbbé te­szi, gyorsítja az örökbefoga­dási eljárást. A csütörtöki ülésen szemé­lyi kérdésekről is született döntés, ezekről a pénteki saj­tótájékoztatón számol be rész­letesen a megbízott kormány­­szóvivő. Pénteken a tervek szerint a kormány tárgyal a jövő évi gazdasági programról és költ­ségvetésről. Megvitatja a la­káspolitikai koncepciót, az ülésen foglalkozott az állami vagyonalapról kidolgozott tör­vényjavaslattal, a tulajdon­reformmal, valamint a priva­tizációs programmal. Ameny­­nyiben e fontos kérdések meg­vitatásával a kormánytagok nem végeznek, a maratoninak ígérkező ülést csak szomba­ton fejezik be. Bajnok Zsolt, az MSZP és a kormány viszonyával kap­csolatban elmondotta: Glatz Ferenc művelődési miniszter­­ az MSZP szerdai sajtótájékoz­tatóján elhangzott információ­val ellentétben továbbra sem tagja a Magyar Szocia­lista Pártnak. A kormányban egyébként számos más, olyan miniszter is van, aki nem tag­ja az MSZP-nek, így nem tagja a pártnak Derzsi And­rás közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, Horváth Ferenc ipari miniszter, Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Ke­­menes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke, Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter és Medgyessy Péter miniszter­elnök-helyettes sem. Szűrös-interjú a Kyodónak Szűrös Mátyás, a Magyar Köztár­­saság ideiglenes elnöke csütörtökön a Parlamentben interjút adott Szó­­kai Sindzsinek, a Kyodo japán hír­­ügynökség elnökének a demokrati­kus jogállam megteremtéséről,­­* magyar külpolitika új vonásairól, * más időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. A japán vendég tárgyalásokat folytatott Pálos Tamással, az MTI vezérigazgatójával a Kyodo és a Magyar Távirati Iroda közötti infor­­mációcsere fejlesztéséről. Szakai Sindzsit fogadta Somogyi Ferenc külügyminisztériumi állam­­titkár. NÍVÓKER KFT Butik helyett szuper bála-bála Pécsett a Helyőrségi Klubban (Kossuth L. u. 13.) 1989. november 29-től december 6-ig. Naponta: 10.00—18.00 óráig. Szombaton: 10.00—14.00 óráig. Tréningruháktól az alkalmi ruhákig óriási választék, a nyugati divat szerint. Szabadidőruhák: 490,— Ft-tól 890,— Ft-ig­ Reklámórák: 125,— Ft-ért VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET!­­) Burkolólap vásár 1­5-30 százalékos engedménnyel Minden termékünket termelői ónon Hrvlunk vásárlóinknak, mely további 10° ’» megtakarítást jelent Önnek! Csak Romhányban MINTABOLTUNK: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Tel.: 27-11-345, 27-12-13­, 27-12-268. Nyitva tartás: hétköznap 7—15.30-ig, szombaton 7—12-ig.

Next