Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-16 / 103. szám

2002. ÁPRILIS 16., KEDD Hírek VILLÁNYBAN ismét üzemel az a cukrászda, mely az elmúlt év­ben a mozival szinte egyidőben égett le. Az üzem újjáépítését a tulajdonos önerőből biztosítot­ta. (kj) DEMONSTRÁCIÓ. Szolidartá­si demonstrációt tart a Magyar­­országi Zsidó Hitközségek Szö­vetségének Pécsi Zsidó Közössé­ge április 17-én, szerdán délután öt órakor Pécsett, a Kossuth té­ren. A megmozdulással a részt­vevők - mint fogalmaznak - tá­mogatásukat fejezik ki az állami­ságát, polgárait védő zsidó nép mellett, amely az egész művelt világ civilizációs és kulturális ér­tékeinek megőrzéséért folytat harcot a szélsőséges terroristák ellen. Beszédet mond Schönberger András főrabbi és Lőrincz Péter lelkész. (sn) SELLYÉN tegnap megkezdték a város külterületének rend­betételét a közmunkások, a zsá­kokban összegyűjtött hulladé­kot csütörtökön, a közterület­szépítő napon szállítják majd el. A csütörtöki, vetélkedőkkel, és tábortűzzel tarkított köztisz­tasági napra az egészségügyi központ is készül, április 17-én, szerdán allergiaszűrést szervez­nek. (vk) PÉCSETT a vasasi, a somogyi, a budai és a meszesi városré­szek játszótereit - összesen 12-16-ra kerül sor - újítja fel, te­szi rendbe a PPV Rt. A munka már folyamatban van, a költsé­geket részben a cég, részben a terület önkormányzati képvise­­lői saját keretükből fedezik. (aai Lottónyeremények 15. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 26, 37, 53, 65, 79 Joker: 991494 Ötös nem volt Négyes 988026 Ft Hármas 9955 Ft Kettes 731 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 4,12, 13, 20, 32,41 Pótszám: 17 Hatos nem volt 5+1 nem volt Ötös 171809 Ft Négyes 2801 Ft Hármas 657 Ft B­ARANYA­I T­ÜKÖR 5. OLDAL Mától költöztetik az ürgék egy részét A pogányi ürgepopuláció mintegy tizedét, azaz ezer állatot fognak be a szakembe­rek mától két héten át, és szállítanak át új lakóhelyükre, Nagydorog térségébe. Az ürgék kiköltöztetésére a reptéren rövide­sen megkezdődő korszerűsítési munkála­tok miatt van szükség. Pogány-Pécs Az ország legsűrűbb ürgepopulációja Pogány­­ban, a reptér körzetében található. A szakem­berek becslései szerint - bár az állatok száma az időjárás viszontagságai miatt évről évre akár jelentősen is változhat - összesen mintegy tíz­ezer ürge élhet a területen. Miért fontosak? Hamarosan elkezdődik a repülőtér korsze­rűsítése, amelynek során egy ezer méteres sá­vot lebetonoznak, így az ott élő védett állatok élettere szűkül. Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának élővilágvédelmi osztályve­zetője elmondta, az új kifutó területén élő ür­géket áttelepítik Nagydorogra, ahol egy, a nemzeti park kezelésében lévő legelőn lelhet­nek új otthonra. A szakember szerint a terüle­ten biztosítható, hogy állandóan alacsony le­gyen a fű magassága, ami alapfeltétel az ür­gék számára. A ma kezdődő műveletet, amely során mintegy ezer állatot fognak be, az ELTE Etoló­giai Tanszékének munkatársai végzik. A leendő leszállópálya területén élő ürgéket nem a kiöntéses módszerrel ej­tik fogságba, miután a ha­gyományos szisztéma túl nagy veszélyt jelenthet az állatokra: ha hideg az idő­járás, megfázhatnak, vagy ha valami oknál fogva nem tudnak előjönni az ürge­lyukakból, a beömlő víz­ben meg is fulladhatnak. Ehelyett hurokkal ejtik őket csapdákba: amikor az állatok feljönnek a felszínre, bele­akadnak a megfeszülő hurokba. Az ürgék ilyenkor mozdulat­lanná válnak, nem kísérelnek meg sza­badulni, így nem jelent veszélyt szá­mukra a módszer. Parrag Tibor el­mondta azt is, hogy a költöztetésre azért kerül most sor, mert az állatok már túl­vannak a párzási időszakon, a nőstények már vemhesek, így az áttelepített populáció gyorsab­ban el is szaporodhat. A Nagydorog melletti új élőhelyükön előre el­készített ürgelyukak is várják az érkezőket, ezért vélhetően hamar megszokják majd az új terüle­tet. A nemzeti park munkatársa szerint amennyi­ben a Pogányban tervezett beruházást ellenzők az ürgék iránti aggódásuk miatt voltak az építke­zés ellen, most számukra is megnyugtató megol­dást jelenthet az állatok áttelepítése. (Háttér, előzmények: www.dunantulinapb.hu) MÁTÉ BALÁZS A reptérberuházást ellenző Pogányért Polgári Kör korábban több alkalommal is az ürgékre való hivatkozással próbálta meg megtorpedózni a fejlesztést. Egy alkalommal - igaz csak néhány nap erejéig - a Környe­zetvédelmi Főfelügyelőség el is fogadta érveiket, és vissza­vonta a korábban kiadott környezethasználati engedélyt. A döntést azonban, többek között a Miniszterelnöki Hivatal köz­benjárására, adminisztratív indokokra utalva visszavonták. Egyre városiasabbak a rókák Pécs A Misina Állat- és Természetvédő Egyesület nyolc rókakölyöknek ad otthont pár napja. A körülbe­lül háromhetes kicsik egy magán­­személytől kerültek a szervezet­hez, aki szerint az állatok anyját kilőtték. Farkas Tamás, a természetvé­dő egyesület elnöke elmondta, je­lenleg tejporral és kutyakonzerv­­vel táplálják az állatokat. Eredeti­leg kilencen voltak, de egyikük már elpusztult, ketten pedig még igen gyengék. Ha elég önállóak lesznek, meg­van rá az esély, hogy két-három hónap múlva a Duna-Dráva Nem­zeti Park területén szabadon en­gedjék a rókákat. De fennáll annak a veszélye, hogy az állatok nem fognak tudni elszakadni az embe­rektől. Ebben az esetben a sasréti oktatóközpontba szállítják őket. Farkas Tamás elmondta, egyre több állat merészkedik le az erdő­ből a városba. Ennek legfőbb oka, hogy az ember által biztosított körülmények az állatoknak táplá­lékszerzés szempontjából jobb életteret biztosítanak. A kukák, az utcára kidobott szemét kedvez a rágcsálóknak, ez viszont vonzó a ragadozók számára. Így fordul­hat elő, hogy a róka nem csak a családi házas övezetekben, ha­nem újabban a forgalmasabb utak mellett is felbukkan. Farkas Tamás szerint emellett azért is sok a róka, mert negyedik éve nem tizedeli őket a veszettség. Az elmúlt időszakban azonban nemcsak a rókák járják éjszakán­ként a települések utcáit, hanem a nyestek is. Ezek az állatok még a házakba is bemerészkednek, ta­láltak már belőlük a padláson is. A természetvédő egyesület el­nöke hangsúlyozta, az erdei álla­tok városiasodásának folyamata igen előrehaladott, védekezni iga­zából nem is lehet ellene. SOMLAI A. A rókakölykök cumisüvegből kapják a tejet FOTÓ: TÓTH L. PARLAMENTI A családi gazdaságoké a jövő Pichler Imre, Fidesz-MDF or­szággyűlési képviselőjelöltjé­nek vendége volt tegnap délután Pécsett Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese, mező­­gazdasági szakértő. Bánffy György Kossuth-díjas színmű­vész Szigetvárott a városi könyv­tárban tartott előadásestjén a költészet hatalmáról verselt. A jövő a családi vállalkozáson alapu­ló mezőgazdasági „kisüzemeké” - mondta tegnapi pécsi sajtótájékozta­tóján Font Sándor, aki szerint öt-hét éven belül a hazai mezőgazdasági termelés több mint ötven százalékát már nem a mezőgazdasági nagyüze­mek állítják majd elő. Ez ugyanis az uniós trend, erre kell felkészülnie Magyarországnak. Az MDF frakcióvezető-helyettese - aki maga is mezőgazdasági vállal­kozó - tagadta azt, hogy a magyar mezőgazdaság válságban lenne. Mint mondta, éppen a mostani idő­szak ad lehetőséget arra, hogy új pá­lyára lépjen, s ehhez immáron évi 190 milliárd forint fölötti állami tá­mogatást kap és közel 10 milliárdot a Széchenyi-tervből. A sajtótájékoztatón Erb József, a Kereszténydemokrata Szövetség megyei elnöke mélységes felháboro­dásának adott hangot azért, mert a hét végén a kereszténydemokrácia nevében Füzessy Tibor a Centrum voksait a baloldalnak, az MSZP­­SZDSZ közös jelölteknek ajánlotta fel. Hogy tehet ilyet, egy keresztény­­demokrata? - kérdezte Erb József - és egyúttal felszólította azokat a ke­resztény érzelmű szavazókat, akik az első fordulóban a Centrumpártra szavaztak, hogy a második forduló­ban a Fidesz-MDF jelöltjeire adják voksaikat. K. F. 2 '­­c­o­­o­ml Új helyen a rendelők PÉCS Több szakrendelés is új helyre költözik a hét végén. A szemésze­ti ellátás a Lánc utcai rendelőben egy hete megszűnt, a betegeket a Veress Endre utcában fogadják. Szombaton a nőgyógyászat is az uránvárosi létesítménybe költözik a Lánc utcából. A fül-orr-gégésze­­­­tét pedig a Munkácsy úti intézet­ből a Lánc utcába telepítik, hétfő­től már itt fogadják a betegeket. Hamarosan a reumatológia is a Lánc utcai intézménybe kerül, a Munkácsy utcában csak a köz­ponti labor, a tüdőszűrő és a rönt­gen maradna. A megüresedett rendelőket bérbe adnák. Az átalakítástól jelentős meg­takarítást várnak, kevesebb re­zsiköltséggel számolnak. A jö­vőben egy helyiség már nem csak egy orvosé, minden rende­lőt felváltva ketten használnak majd. A betegek ezután biztosak lehetnek abban, hogy reggeltől estig lesz orvos a rendelők vala­melyikében. W. K. Korabeli térkép is bizonyítja a francia tömegsír létezését PÉCS Immár szenzációs térképlelet is bizonyítja, hogy a napóleo­ni háborúk idején Pécsre ho­zott francia katonák egyik tö­megsírja a Lapison, a másik a Pius templommal szemben van. Amint arról a Dunántúli Napló­ban mintegy fél esztendeje be­számoltunk, dr. Nagy Gábor or­vos-történész, a napóleoni hábo­rúk pécsi vonatkozásainak kuta­tója szorgalmazza az egykor a városban ápolt, majd járvány és egyéb okok miatt elhunyt fran­cia katonák tömegsírjának meg­keresését. Nos, az elmúlt idő­szak szívós kutatómunkájával összeállt a kép. Ezek szerint pontosan 126 ka­tonát temettek el Pécsett két tö­megsírba. Az egyikről korabeli térkép is van: a lapisi területen „francia teme­tőt” jegyzett be néhai Ráday Gyula erdőmester. A másik tömeg­sír pedig a Honvéd utca környékén, pontosan a Pius templommal szemben található. Mint azt Nagy Gábor említette, mindkét terület jól kutatható, hiszen még az utóbbi is bár beépített, a há­zak, illetve az ott lévő óvoda és bölcsőde tágas udvarain kutató­árkok mélyíthetők. A feltárási munkák a Honvédelmi Minisz­térium Hadisírgondozó Irodájá­nak közreműködésével végez­hetők el, most a munka költsé­geinek összegyűjtése, szponzo­rok keresése folyik. A jelenlegi becslések szerint néhány millió forintra volna szükség a munkákhoz. A sírok feltárásának szorgalmazását egyébként felvállalta Chaterine Feidt, városunk tiszteletbeli kon­zulja is, aki e hét végén tájékoz­tatja az új francia nagykövetet a helyzetről. Dominique de Colombes de Nayves urat ugyanis különösen érdeklik a magyarországi napó­leoni emlékek, első vidéki útja a közelmúltban Pécsre vezetett, s itt megkoszorúzta a Francia Em­lékművet. (Háttér és előzmények: www. dunantulinaplo. hu) K. F. PÉCSRE a Területi Választási Irodához ma délután már meg­érkeznek a második fordulóhoz szükséges szavazólapok az Álla­mi Nyomdából. Az első forduló­hoz 350 000 szavazólap készült, a másodikhoz csak 260 000, mi­vel két pécsi körzetben nem kell már az urnák elé járulni. (a) DR. MIKES ÉVA, a Fidesz-MDF képviselőjelöltje az 1-es számú vá­lasztókörzetben ma 19 órától a Fel­­sővámház Utcai Általános Iskolában várja az érdeklődőket. (a) HOFFMANN MÁTYÁSNÉ, a Fi­desz-MDF képviselőjelöltje a 4-es választókerületben ma 18 órától Mázán, a kultúrházban tart válasz­tói fórumot. (a) HARGITAI JÁNOS, a Fidesz MDF képviselőjelöltje az 5-ös számú választókerületben ma Hírek délelőtt 9-től 11-ig a mohácsi vá­rosházán lévő képviselői irodá­ban tart fogadóórát. (a) PICHLER IMRE, a Fidesz-MDF jelöltje a 7-es választókerület­ben ma 16 órától Bicsérden a polgármesteri hivatalba látogat, vendége Fónagy János közleke­dési miniszter. 18 órától Szentlőrincen az Ifjúság Úti Ál­talános Iskolában tart fórumot, ahol Boross Imre tárca nélküli miniszter lesz a vendége. (a) PÁVA ZOLTÁN országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje a 4. számú választókerületben ma 18 órától Nagyhajmáson, a ven­déglőben tart lakossági fórumot. (b) GRÁF JÓZSEF országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Ba­ranya 7. számú választókerü­letében ma 18.30-kor Mozsgón, a rendezvényteremben lakossági fórumot tart. (b) KOCSI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje a 6. számú választókerületben ma 18 órakor Drávasztárán, a kul­túrházban tart választási fóru­mot. (b) DR. NYÚL ISTVÁN, az MSZP képviselőjelöltje Baranya 5. szá­mú választókerületben ma 17 óra­kor Majson találkozik a német kulturális egyesület tagjaival, (b) DR. KÉKES FERENC, az MSZP képviselőjelöltje Baranya 1. számú pécsi választókerület­ben ma 17 órakor Kozármisleny­­ben a Két Szekér fogadóban ta­lálkozik a választókerület tele­püléseinek polgármestereivel. ___________________________fi! VÁLASZTÁSOK Emelkednek a lakbérek Pécs-Mohács-Szigetvár A lakás- és a gazdasági bizottság is jóváhagyta azt a tervet, mely sze­rint hét százalékkal emelkedne májustól Pécsett a bérlakások után fizetendő összeg. Ez azt je­lenti, hogy néhány száz forinttal kell többet fizetni a lakások után, ha a javaslatot majd a város köz­gyűlése is elfogadja jövő heti ülé­sén. Egy átlagos, kétszobás, összkomfortos lakás bérleti díja most 5200-5500 forint havonta. Bókay Endre, a lakásbizottság el­nöke lapunknak kifejtette, a lak­­béremelés tervezetét az érdekvé­delmi szervezetekkel is egyeztet­ték, és azt ők is jóváhagyták. Mohácson már január elsejétől többet kell fizetni a bérlakásokért, mintegy hat és fél százalékkal. Komlón helyi rendeletben hatá­rozták meg, hogy minden év feb­ruárjában az előző esztendő hiva­talosan megállapított pénzromlá­sához igazítják a lakbéreket, így a bányászvárosban már február el­sejétől emelkedtek a lakbérek, hét százalékkal. máté­l.

Next