Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-08 / 41. szám
Huszonkettedik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1911 október 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez. Kis József felelős szerkesztő címére küldendők. — Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 450 K),hirdetések, reklamációk. Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Felekezetközi viszony. — Részlet dr. Antal Gábor püspök úr évi jelentéséből. — Egyházkerületünk gyülekezeteiben a legutóbbi időben olyan nagyobb és szembeötlőbb sérelmek, amelyek miatt az államhatalom egyik vagy másik szervéhez kellett volna oltalomért vagy megtorlásért fordulni, a hozzám beérkezett jelentések szerint nem fordultak elő. Ennek dacára sajnosan kell látnunk, hogy a római katholikus egyház nagy tekintélyével, súlyával s befolyásával mind jobban ránehezedik egész társadalmi és állami közéletünkre; a maga exclusiv szellemével mást maga mellett megtűrni nem akar, annyival inkább mást magával egyenlőnek elismerni nem tud. A törvény minden fenntartás nélkül kimondja a felekezetek közötti egyenlőséget és viszonosságot és abban az időben, amikor ez a szabadelvű törvény meghozatott, úgy látszott, hogy az abban kifejezett szellem nemcsak írott betű marad, hanem a szívekben is gyökeret ver, legalább erre lehetett következtetni abból a kölcsönös testvéries érintkezésből, amely nemcsak a különböző egyházak hívei, hanem még azok lelkészei között is legtöbb helyen kölcsönösen fennállott. Fájdalom, hogy ez a szellem nagyon megváltozott és a felekezeti különbözeteknek bontó és széttagoló ereje a társadalmi életbe mind jobban belevitetett és ott igen sok helyen nyíltan és titokban szép formák között vagy erőszakkal érvényesül. Nem annyira a törvény betűjébe ütköző egyes tények miatt, mint inkább az elfogult és vakbuzgó szellem olyan nyilatkozatai miatt van okunk panaszra, amelyek a méltányosságot és viszonosságot sértve, az egyik felekezet hatalmi terjeszkedését, a keresztyéni szeretettel ellenkező felekezeti elfogultság érdekeit szolgálják, s a szabadelvű vallási felfogást, amely egyedül biztosíthatja egy ilyen sok felekezetet magában foglaló államnak, amint a magyar állam, békés fejlődését, szellemi, erkölcsi és anyagi haladását gátolják. Ezen szellem folytonos terjedése és erősödése miatt nemcsak mi protestánsok jajdulunk fel méltán, hanem teljes joggal panaszkodnak a szabadelvű és elfogulatlan gondolkodású római katholikusok is. Jogosan tesszük ezt annyival inkább, mivel ezen szellem terjedését és erősödését a folyvást nagy számban szaporodó különféle egyesületek és kongregációk mellett az államhatalom is hathatósan támogatni látszik. Nem tarthatjuk ugyanis a felekezeti egyenjogúsággal megegyeztethetőnek, hogy az állami, hatósági, községi vagy társadalmi intézmények, amelyek közvagyonból, vagy az összes vallásfelekezetekhez tartozó honpolgárok nemesszivű adományaiból létesíttetnek és tartatnak fenn, fokozatosan lassanként egy felekezet, a róm. kath. felekezet részére foglaltatnak le azáltal, hogy épületeikben kápolnák, oltárok rendeztetnek be, felekezeti jelvények vitetnek be, vezetésük apáczákra bizatik. Nem tarthatjuk a felekezeti egyenjogúsággal megegyeztethetőnek, hogy állami tanintézeteknél a protestáns tanárok teljesen mellőztetnek és pedig nem esetlegesen, hanem mondhatjuk szándékosan, mert, hogy többet ne említsek, a fiumei állami elemi iskolához, amelyben tekintélyes számú protestáns növendékek is tanulnak, s amelyben eddig az összes 25 tanítónő