A pápai egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. június 28.

hol kivánják, isteni tiszteletet tartok s a­hol ilyent tartot­tunk, ott közöltem a gyülekezettel, hogy a­ki részt óhajt venni az elöljárósággal végzendő egyházlátogatáson, bát­ran részt vehet. A gyülekezeti közösség érzésének, a gyü­lekezet dolgai iránt való érdeklődés fölkeltése és fokozá­sának óhajtottam ezzel szolgálni. Tizenhét egyházközségben kívánták az istentisztelet tartását és én mindenütt igen meg voltam elégedve azzal az érdeklődéssel, a­miről a megjelentek szép száma mindenütt bizonyságot tett. Kísérő társam Kiss Zoltán tanügyi bizottsági elnök úr volt, így alkalma nyílt neki az iskolákat megvizsgálni, tanerőinket munkakörükben megismerni. Egy helyen, Tapolcafőn, ő szólt a szószékből a gyülekezethez. Pápán az egyházlá­togatást Győri János tanácsbiró és Kiss Zoltán urak vé­gezték; Noszlopon pedig Balla Dezső tanácsbíró és Kiss Zoltán urak. Jelentésemnek az építkezésekről, nagyobb mérvű javításokról szóló része feltünteti az áldozatkészség pél­dás voltát. II. A fizetések kiszolgáltatását illetőleg csak Pápade­reskén van baj. A lelkész úr kértére múlt év novemberében kimentem a gyülekezetbe és ott egyezséget is létesítettem úgy, hogy 1921-re fizet a gyülekezet a lelkésznek 15.000 korona készpénzt, az 1922. év január 1-től kezdve pedig visszatér a régi lelkészi dirlaphoz, a szerint teljesíti a fizetéseket; a gyülekezet meg vissza­kapja azt a földet, a­mit most a lelkész használ munkaváltság fejében. E földet aztán a gyülekezet közmunkával megmunkálva, terményeit értékesítve, könnyen megbízná terheit. Az egyez­séget azonban később nem állták. Költségvetést erre az évre m­áig sem készítettek. Azért nem küldtem bizottságot ennek elkészítésére, mert csak ezelőtt egy hónappal kap­tam írásbeli értesítést arról, hogy nincs költségvetésük. Úgy gondoltam hát, hogy most már bevárom közgyűlé­sünket, intézkedjék az.

Next