Dunatükör 4., 2003. június (2. évfolyam, 3. szám)
Tartalom
4 Dunatükör Glosszák régi fényképekhez Csöndes férfi-mormogás, szemérmes dünnyögés az, ahogy a ladik falán (kátrány illatú deszkaszálon) súrlódva fordul egyet az evezőlapát, ahogy lányos, bokros part közelében sekély víz suttog józanul és léha hullám nevetgél, majd megszeppenve hallgat el, hallgat, mert lerúgva minden árnyék takarót a fehér csak, égő szürke nyújtózik fel és Duna árad odafönn is a lelassult világ szerelmes izgalmában. A töltés oldalból kinyúlt ág lélegzet ringásában láttam, hogy erdő, szürkén-zöld mennyország árnyai égnek a Dunában. Seregük, zizeg a nád, csíkokra szabdalt napsütése menny asszony ruhád. Föl-földomborul a víz s bokádra vet tükörjeleket. Ölelés úszik, tört ág. Alakod rajzolja, görgeti míg testedből százat, lágy sorokat emel, e víg sírhantokra gyűlnek madarak, gyertyák. Láng fut e szerény, tótágast meredt táj dunaparti Versailles - vízmennyezetén. Bárányfelhőt kap magára s tűnik, vonul a folyó. Színén mosolyféle lassú, felhevült árnyak. Madárzajjal díszes és benne világít a halottak hallgatása.