Dunaújvárosi Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 35-43. szám)
1972-05-16 / 39. szám
2. oldal D U N A U j V A R O SI H I R L A P „A megkérdezet többsége..." Megjegyzések egy üzem szociológiai tanulmányhoz A* ü*«mi demokrácia az érdeklődés középpontjába került, sokat beszélünk érvényesülésének, kibontakozásának lehetőségeiről és feltételeiről. Az emberek nagy többsége fejlesztését szükségszerűnek ítéli, érdekében ki-ki a maga módján, saját munkahelyén akar is cselekedni. Vannak azonban, akik a vezetés növekvő szakszerűségével szembeállítják a munkahelyi demokrácia érvényesülését. Vagy a vezetői munka szakszerűségét kihangsúlyozva vonják kétségbe az üzemi demokrácia létjogosultságát. E nézetek jelenlétét hangsúlyozza az a tanulmány is, amelyet dr. Mód Aladárné és Kozák Gyula a Dunai Vasműben végrehajtott szociológiai felmérés és vizsgálat összegezése kapcsán készített és bocsátott a vállalat rendelkezésére. Milyen felmérésről és tanulmányról van szó? 1971 elején a Dunai Vasmű felkérésére dr. Mód Aladárné szociológus irányításával — a Magyar Tudományos Akadémia segítségét igénybe véve — a vállalat két gyárrészlegénél szociológiai felmérésre került sor. A felmérés során véletlenszerű kiválasztással fizikai dolgozót közel félezer , köztük különböző arányban szak- és betanított, valamint segédmunkásokat, férfiakat és nőket kérdeztek meg. A szociológiai vizsgálat célja az volt, hogy az üzemi demokráciára vonatkozólag maguktól a munkásoktól kapjanak választ arra, hogy hogyan ítélik meg saját helyzetüket, munkájukat, körülményeiket? Hogyan vélekednek munkahelyükről, mennyire ismerik a vasmű egészét? vizsgálat Választ keresett a arra is, hogy a munkahelyek vonatkozásában a dolgozók véleménye szerint mit lehetne és kellene változtatni, javítani. Különös fontossággal kutatták azokat a motivációkat, hogy az itt letelepedett és itt élő, dolgozó munkások életében mit jelent ez a város az itt zajló társadalmi és közösségi élet? A szándék, amely vizsgálatot a politikai és gazdasági vezetés részéről megalapozta, elsősorban politikai a szükségletből fakadt. Abból politikai szükségletből, amelyet a X. kongresszus is aláhúzott, — hogy az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az üzemi delikréta kibontakoztatásáért. Ehhez járult a gazdasági reform bevezetése következtében kialakult új helyzet tudatos felismerése, az üzemi demokrácia gyakorlati érvényesítésének konkrét igénye. E szempontok eleve azt a következtetést erősítették, hogy csakis megfelelő lehetőségek, keretek, formák képezhetik a további fejlődés reális alapját. Lehet-e előre lépni anélkül, hogy egy üzem politikaigazdasági vezetése ne ismerné a tényleges valóságot? Hogy ne tárná fel az üzemi demokráciát gátló, vagy fejlődését előrehajtó és segítő , de érvényesülésének hatékonyságát mindenképpen befolyásoló, meghatározó tényezőket? Naívság lenne azt hinni, hogy lehet. Mint ahogy azt sem tételezhetjük fel, hogy a gazdasági reform következtében a vállalati önállósággal az üzemek előtt álló nagyobb lehetőségekkel egyidejűleg és akadálytalanul valósulhat meg a kollektívák szélesebb körű beleszólási és döntési joga. Mert még igen sokat kell tenni ahhoz, hogy az üzemi vezetők mindegyike — de maguk a munkások is — eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy az üzemi demokrácia érvényesítése nem valamiféle elvont eszmei követelmény, hanem olyan osztálytársadalmi cél, amelynek elérése során tanulnak meg a dolgozók egyéni érdekeiken túltekintve a közösség dolgaiban hozzáértő módon dönteni. A vizsgálat tisztázhatta, hogy bizonyos helyzeteket, lehetőségeket és jelenségeket, valamint az ezekkel szorosan kapcsolódó kérdéseket, a dolgozók hogyan, miként ítélnek meg. Mit tartanak jónak, lényegesnek, vagy munkájuk szempontjából éppen feleslegesnek. De a vizsgálat más értelemben is értékes információkat adott. Választ adott például arra, hogy a dolgozók rendelkeznek-e a véleményformálás, az ítéletalkotás hitelét, tárgyilagosságát biztosító ismeretekkel, felkészültséggel ? Következésképpen tájékozottságuk milyen szerepet játszik elvárásaik megfogalmazásában? Mert ahhoz, hogy ne csak beleszólhassanak, hanem döntsenek is a munkahely közös dolgaiban — a felkészültség az üzemi demokrácia érvényesítésének nélkülözhetetlen feltétele. Ha a felmérés és az abból készült tanulmány megállapításai közül elsőnek azt emeljük ki, hogy a megkérdezett közel félezer munkásnak milyen a viszonya, kapcsolata üzeméhez és Dunaújvároshoz, rendkívül pozitív képet kapunk. Hogy ez tényleg így van, bizonyíték rá a legtöbbjük által megegyező válasz: — ez a város munkában, keresetben, életkörülményekben alapvető változást, javuló és előremutató perspektívát teremtett az itt élő emberek számára. A megelégedettséget elsősorban a lakáshelyzet, majd az anyagi viszonyok, s végül a város által biztosított kulturális feltételek jelentik. Ezek után már természetesnek tűnik, hogy a megkérdezettek 93 százaléka szívesen él Dunaújvárosban, sőt tenni és cselekedni is akar érte. Érdekeltségüket, a város iránti elkötelezettségük mélységét, a változtatás, a fejlődés igénylése is bizonyítja. „Egyéni ötéves tervük“ kialakítása tárgyában, hogy mit szeretnének elérni a következő években, első helyen — a félezerből több mint 200 válaszadó a tanulást jelölte meg. Nyilvánvaló, hogy ebben a törekvésben a tanulás, — mint a felemelkedés útja — a kvalifikált társadalmi szerepek, a szellemileg is gazdagabb élet elérésének feltételeként jelenik meg. — A jelenlegi helyzet — a konkrét igény — azonban egy kritikai kérdést is felvet. A megkérdezett dolgozók közül ma minden nyolcadik tanul valamilyen képzési formán. Ennél azonban több akar! Ad-e ehhez a város reális lehetőséget, e szellemi „kínálattal” szemben meg tudja-e fogalmazni az objektív, kellően szelektált keresletet? A családi és az életkörülmények vonatkozásában az „egyéni ötéves terv” rangsora a lakásviszonyok megoldását, javítását, a gyermekek lakáskultúra iskoláztatását, a fejlesztését, a tartós fogyasztási cikkek (motorkerékpár, autó, stb.) beszerzését jelöli. Közös egybehangzó vélemény, hogy az emberek egyszerűen jobban akarnak élni, s örvendetes, hogy úgy látják, hogy céljaik eléréséhez a lehetőséget Dunaújváros megteremti. (Folytatjuk) Kóréh Sándor Bebocsátásra várnak a kórházba a vidékről Dunaújvárosba érkező beteglátogatók. Fiatalok az öregekért A Kertvárosban az ősszel megnyitott szociális otthonban harminckét idős ember él. Szépen berendezett szobák, tágas ebédlő és társalgó nyújt barátságos otthont az öregeknek, akiknek egészségére orvos is vigyáz. Az otthonban házi könyvtár és a társalgóban rádió, televízió kínál szórakozást. A harminckét férőhely ma már kevés. Legalább kétszer ennyi öreg vár ma Dunaújvárosban elhelyezésre, közöttük olyanok is, akik szívesen felajánlanák lakásukat a tanácsnak gondozásért cserébe. a A bővítés kézenfekvő módja háromemeletes épület egészének átalakítása szociális otthonná. Novembertől januárig mindegyik család ki is költözött a kertvárosi épületből. A tanács beruházási osztályának dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkával elkészítik a szociális otthon bővítésének terveit. A tervezők egy hónapja fejezték be ezt a munkát. A kivitelezést pedig a KISZ vállalta magára. Dunaújváros fiataljaira bízták az átalakítást, hogy még ebben az évben otthont és gondozást kapjanak a munkában megfáradt idős emberek. A Dunai Vasmű KISZ-bizottsága pedig védnökséget vállalt a szociális otthon bővítése felett, amely a munka befejezésével már 160 idős ember otthona lesz. 1972. május 16., kedd Táborok Még néhány hét és itt az áció, káció, akáció, vakáció. Öröm és gond minden családban, ahol el kell dönteni, hogy mit csináljon a gyerek a szünidőben. A városi tanács művelődésügyi osztálya, az úttörő elnökség és a Dunai Vasmű Szakszervezeti Bizottsága jóvoltából az idén csaknem ezerhétszáz gyerek üdülhet, dunaújvárosi táborozhat. Hatezer általános iskolásból ezerhétszáz, a szünidei tíz hétből általában két hétig. A szervezett üdülésre, táborozásra készülő ezerhétszáz gyereknél ma nincs boldogabb. És mi mindannyian örülhetünk, mert ilyen sok általános iskolásnak még a soha sem tudtuk nyújtani ezt boldogságot. Örömünk azonban korántsem lehet teljes, ha arra gondolunk, hogy a gyerekek alig egyharmadát tudjuk szervezett, jól felszerelt üdülőtáborokba küldeni. És nem is azért, mert spórolunk. Bizonyság erre, hogy az idén a városi tanács magára vállalta az alsóörsi úttörőtábor költségeit és így Alsóörsre ingyen utazhatnak már az úttörők. Arról van inkább szó, hogy a lehetőség kevés, és hogy a kevés lehetőséget sem mindig használjuk ki. Aligha kívánhatnánk magunknak több jól felszerelt úttörőtábort, de több táborozó gyereket joggal szeretnénk látni. Olyanokat, akik osztályfőnökükkel, tanáraikkal vagy éppen patronáló szocialista brigádjuk felnőtt tagjaival kerékpároznak, gyalogolnak, őrséget táboroznak, főznek és állnak a Balaton- partján, a Mecsekben, Bükkben, vagy a Mátra lega szebb tájain. Bizonyára az idén is elindulnak néhányan ilyen országjárásra, üdülésre. Köszönet érte azoknak a nevelőknek, pedagógusoknak, akik ezúttal nemcsak a felügyelet, hanem a szervezés nehéz munkáját és a felnőttnek talán már kényelmetlen életvitelt is vállalják azért, hogy diákjaik jól érezzék magukat és hódoljanak romantikus kedvteléseiknek. Mert bizony jó dolog a csillebérci úttörőtáborban játszani elektromos játékokkal, fürdeni a melegvizű zuhanyok alatt, de mennyivel emlékezetesebb hegyi patakok vízében mosakodni és mennyivel nagyobb hősiességgel kell lenyelni a magunk főzte, elsózott paprikáskrumplit! Manapság aligha találnánk olyan nagyobbacska diákot, aki még nem látta a Balatont, de olyat nehezebb lenne találni, aki tudja, hogy a sátorcöveket, milyen irányban kell dönteni, hogy a madzagon milyen csomó tart legtovább, hogy fenyőgallyból hogyan lehet szép táborkerítést fabrikálni. És, valljuk be, ez a diákévek elszegényedését jelenti, még akkor is, ha egyre több Philips táskamagnó van gyermekeink birtokában. Az idei nyár újból szép élményeket ígér. Az élményekhez hozzátartoznának az önbizalmat erősítő kis megpróbáltatások is, amelyeket biztos otthon, a nyugodt tulás megbízható vázából, legalább nyaranta érdemes lenne kikóstolni. Talán csak azért is, hogy őszre jobban értékeljék gyermekeink az esőtől védő esőkabátot és a távfűtés biztos melegét. M. Heti világhír Az események krónikája: Hétfő: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter az USA- ba utazott Kedd: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását Közzétették az olasz választások eredményét Szerda: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitához, majd egy hétre felfüggesztette Hanoit és Haipongot bombázta az amerikai légierő Csütörtök: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agresszióról Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába látogatott Péntek: Bonnban parafálták a két német állam közlekedési szerződését Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését Szombat:on Loc térségében heves harcok dúlnak Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal ÍGY LÁTTA A HETET HÍRMAGYARÁZÓNK, PÁLFY JÓZSEF: AZ ÉV LEGIZGALMASABB HETE VOLT ... Hihetetlen izgalmak jegyében telt el ez a hét. Előrejelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonájának esélyeit latolgathattuk még, hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntereken elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgatva elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőinek aknazárral való elzárását. Ugyanakkor kilátásba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen az „akna-politika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat s így közvetve kihasson a Dél-Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szakértő leszögezi: a dél-vietnami offenzíva megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmiszermennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek ... Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonákkal, akik megpróbálták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra tévedt, az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudósokig, McGovern szenátortól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazástól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén Camp David-be, el is vonult az Eisenhower—Hruscsov találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet álláspontot. A hangsúly nemcsak az amerikai lépések elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklődés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmegegyezés. Ugyancsak ráirányult a figyelem a szovjet—amerikai külkereskedelmi tárgyalásokra. Patolicsev szovjet külkereskedelmi minisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett. A sorozatos pártközi kompromisszum tárgyalásokon született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat? Ezt a kockázatot a Brand-kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva álláspontjukat — a végén visszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Bartel, vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni? Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti összejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huzavonát jó irányba befolyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már parafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légiforgalom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet). Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is.