Dunaújvárosi Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 35-43. szám)

1972-05-16 / 39. szám

2. oldal D U N A U j V A R O SI H I R L A P „A megkérdezet többsége..." Megjegyzések egy üzem szociológiai tanulmányhoz A* ü*«mi demokrá­cia az érdeklődés közép­pontjába került, sokat beszé­lünk érvényesülésének, ki­bontakozásának lehetőségei­ről és feltételeiről. Az embe­rek nagy többsége fejleszté­sét szükségszerűnek ítéli, érdekében ki-ki a maga módján, saját munkahelyén akar is cselekedni. Vannak azonban, akik a vezetés növekvő szakszerűsé­gével szembeállítják a mun­kahelyi demokrácia érvénye­sülését. Vagy a vezetői mun­ka szakszerűségét kihangsú­lyozva vonják kétségbe az üzemi demokrácia létjogo­sultságát. E nézetek jelenlétét hang­súlyozza az a tanulmány is, amelyet dr. Mód Aladárné és Kozák Gyula a Dunai Vas­műben végrehajtott szocioló­giai felmérés és vizsgálat összegezése kapcsán készített és bocsátott a vállalat ren­delkezésére. Milyen felmérésről és ta­nulmányról van szó? 1971 elején a Dunai Vas­mű felkérésére dr. Mód Ala­dárné szociológus irányításá­val — a Magyar Tudomá­nyos Akadémia segítségét igénybe véve — a vállalat két gyárrészlegénél szocioló­giai felmérésre került sor. A felmérés során véletlenszerű kiválasztással fizikai dolgozót közel félezer , köztük különböző arányban szak- és betanított, valamint segéd­munkásokat, férfiakat és nő­ket kérdeztek meg. A szociológiai vizsgálat célja az volt, hogy az üzemi demokráciára vonatkozólag maguktól a munkásoktól kapjanak választ arra, hogy hogyan ítélik meg saját helyzetüket, munkájukat, kö­rülményeiket? Hogyan véle­kednek munkahelyükről, mennyire ismerik a vasmű egészét? vizsgálat Választ keresett a arra is, hogy a munkahelyek vonatkozásá­ban a dolgozók véleménye szerint mit lehetne és kelle­ne változtatni, javítani. Kü­lönös fontossággal kutatták azokat a motivációkat, hogy az itt letelepedett és itt élő, dolgozó munkások életében mit jelent ez a város az itt zajló társadalmi és közösségi élet? A szándék, amely vizsgálatot a politikai és gaz­­­dasági vezetés részéről meg­alapozta, elsősorban politikai a szükségletből fakadt. Abból politikai szükségletből, amelyet a X. kongresszus is aláhúzott, — hogy az eddi­gieknél nagyobb erőfeszíté­seket kell tenni az üzemi de­­likréta kibontakoztatá­sáért. Ehhez járult a gazda­sági reform bevezetése kö­vetkeztében kialakult új helyzet tudatos felismerése, az üzemi demokrácia gya­korlati érvényesítésének konkrét igénye. E szempon­tok eleve azt a következte­tést erősítették, hogy csakis megfelelő lehetőségek, kere­tek, formák képezhetik a to­vábbi fejlődés reális alapját. Lehet-e előre lépni anél­kül, hogy egy üzem politikai­gazdasági vezetése ne ismer­né a tényleges valóságot? Hogy ne tárná fel az üzemi demokráciát gátló, vagy fej­lődését előrehajtó és segítő , de érvényesülésének haté­konyságát mindenképpen be­folyásoló, meghatározó té­nyezőket? Naívság lenne azt hinni, hogy lehet. Mint ahogy azt sem tételezhetjük fel, hogy a gazdasági reform kö­vetkeztében a vállalati önál­lósággal az üzemek­ előtt álló nagyobb lehetőségekkel egy­idejűleg és akadálytalanul valósulhat meg a kollektívák szélesebb körű beleszólási és döntési joga. Mert még igen sokat kell tenni ahhoz, hogy az üzemi vezetők mindegyike — de maguk a munkások is — el­jussanak ahhoz a felismerés­hez, hogy az üzemi demok­rácia érvényesítése nem va­lamiféle elvont eszmei köve­telmény, hanem olyan osz­tálytársadalmi cél, amelynek elérése során tanulnak meg a dolgozók egyéni érdekei­ken túltekintve a közösség dolgaiban hozzáértő módon dönteni. A vizsgálat tisztáz­hatta, hogy bizonyos hely­zeteket, lehetőségeket és je­lenségeket, valamint az ezek­kel szorosan kapcsolódó kér­déseket, a dolgozók hogyan, miként ítélnek meg. Mit tar­tanak jónak, lényegesnek, vagy munkájuk szempontjá­ból éppen feleslegesnek. De a vizsgálat más értelemben is értékes információkat adott. Választ adott például arra, hogy a dolgozók rendelkez­nek-e a véleményformálás, az ítéletalkotás hitelét, tár­gyilagosságát biztosító isme­retekkel, felkészültséggel ? Következésképpen tájéko­zottságuk milyen szerepet játszik elvárásaik megfogal­mazásában? Mert ahhoz, hogy ne csak beleszólhassa­nak, hanem döntsenek is a munkahely közös dolgaiban — a felkészültség az üzemi demokrácia érvényesítésének nélkülözhetetlen feltétele. Ha a felmérés és az abból készült tanulmány megálla­pításai közül elsőnek azt emeljük ki, hogy a megkér­dezett közel félezer munkás­nak milyen a viszonya, kap­csolata üzeméhez és Duna­újvároshoz, rendkívül pozitív képet kapunk. Hogy ez tény­leg így van, bizonyíték rá a legtöbbjük által megegyező válasz: — ez a város mun­kában, keresetben, életkörül­ményekben alapvető válto­zást, javuló és előremutató perspektívát teremtett az itt élő emberek számára. A megelégedettséget elsősorban a lakáshelyzet, majd az anyagi viszonyok, s végül a város által biztosított kultu­rális feltételek jelentik. Ezek után már természetesnek tű­nik, hogy a megkérdezettek 93 százaléka szívesen él Du­naújvárosban, sőt tenni és cselekedni is akar érte. Ér­dekeltségüket, a város iránti elkötelezettségük mélységét, a változtatás, a fejlődés igénylése is bizonyítja. „Egyéni ötéves ter­vük“ kialakítása tárgyában, hogy mit szeretnének elérni a következő években, első helyen — a félezerből több mint 200 válaszadó a tanu­lást jelölte meg. Nyilvánvaló, hogy ebben a törekvésben a tanulás, — mint a felemel­kedés útja — a kvalifikált társadalmi szerepek, a szel­lemileg is gazdagabb élet el­érésének feltételeként jelenik meg. — A jelenlegi helyzet — a konkrét igény — azon­ban egy kritikai kérdést is felvet. A megkérdezett dol­gozók közül ma minden nyolcadik tanul valamilyen képzési formán. Ennél azon­ban több akar! Ad-e ehhez a város reális lehetőséget, e szellemi „kínálattal” szem­ben meg tudja-e fogalmazni az objektív, kellően szelek­tált keresletet? A családi és az életkörülmények vonatko­zásában az „egyéni ötéves terv” rangsora a lakásviszo­nyok megoldását, javítását, a gyermekek lakáskultúra iskoláztatását, a fejlesztését, a tartós fogyasztási cikkek (motorkerékpár, autó, stb.) beszerzését jelöli. Közös egy­behangzó vélemény, hogy az emberek egyszerűen jobban akarnak élni, s örvendetes, hogy úgy látják, hogy cél­jaik eléréséhez a lehetőséget Dunaújváros megteremti. (Folytatjuk) Kóréh Sándor Bebocsátásra várnak a kórházba a vidékről Dunaújvárosba érkező beteglátogatók. Fiatalok az öregekért A Kertvárosban az ősszel megnyitott szociális otthon­ban harminckét idős ember él. Szépen berendezett szo­bák, tágas ebédlő és társalgó nyújt barátságos otthont az öregeknek, akiknek egészsé­gére orvos is vigyáz. Az ott­honban házi könyvtár és a társalgóban rádió, televízió kínál szórakozást.­­ A harminckét férőhely ma már kevés. Legalább kétszer ennyi öreg vár ma Dunaúj­városban elhelyezésre, közöt­tük olyanok is, akik szívesen felajánlanák lakásukat a ta­nácsnak gondozásért cserébe. a A bővítés kézenfekvő módja háromemeletes épület egészének átalakítása szo­ciális otthonná. Novembertől januárig mindegyik család ki is költözött a kertvárosi épületből. A tanács beruházási osztá­lyának dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkával elkészítik a szociális otthon bővítésének terveit. A terve­zők egy hónapja fejezték be ezt a munkát. A kivitelezést pedig a KISZ vállalta ma­gára. Dunaújváros fiataljaira bízták az átalakítást, hogy még ebben az évben otthont és gondozást kapjanak a munkában megfáradt idős emberek. A Dunai Vasmű KISZ-bizottsága pedig véd­nökséget vállalt a szociális otthon bővítése felett, amely a munka befejezésével már 160 idős ember otthona lesz. 1972. május 16., kedd Tá­borok Még néhány hét és itt az áció, káció, akáció, vaká­ció. Öröm és gond minden családban, ahol el kell dön­teni, hogy mit csináljon a gyerek a szünidőben. A városi tanács művelődés­­ügyi osztálya, az úttörő el­nökség és a Dunai Vasmű Szakszervezeti Bizottsága jó­voltából az idén csaknem ezerhétszáz gyerek üdülhet, dunaújvárosi táborozhat. Hatezer általános iskolásból ezerhétszáz, a szünidei tíz hétből általában két hétig. A szervezett üdülésre, tá­borozásra készülő ezerhétszáz gyereknél ma nincs boldo­gabb. És mi mindannyian örülhetünk, mert ilyen sok általános iskolásnak még a soha sem tudtuk nyújtani ezt boldogságot. Örömünk azonban korántsem lehet tel­jes, ha arra gondolunk, hogy a gyerekek alig egyharmadát tudjuk szervezett, jól felsze­relt üdülőtáborokba küldeni. És nem is azért, mert spóro­lunk. Bizonyság erre, hogy az idén a városi tanács magára vállalta az alsóörsi úttörőtá­bor költségeit és így Alsóörs­re ingyen utazhatnak már az úttörők. Arról­­ van inkább szó, hogy a lehetőség kevés, és hogy a kevés lehetőséget sem mindig használjuk ki. Aligha kívánhatnánk ma­gunknak több jól felszerelt úttörőtábort, de több táboro­zó gyereket joggal szeretnénk látni. Olyanokat, akik osz­tályfőnökükkel, tanáraikkal vagy éppen patronáló szocia­lista brigádjuk felnőtt tagjai­val kerékpároznak, gyalogol­nak, őrséget táboroznak, főznek és állnak a Balaton- partján, a Mecsekben, Bükkben, vagy a Mátra leg­a szebb tájain. Bizonyára az idén is elin­dulnak néhányan ilyen or­szágjárásra, üdülésre. Köszö­net érte azoknak a nevelők­nek, pedagógusoknak, akik ezúttal nemcsak a felügyelet, hanem a szervezés nehéz munkáját és a felnőttnek ta­lán már kényelmetlen élet­vitelt is vállalják azért, hogy diákjaik jól érezzék magukat és hódoljanak romantikus kedvteléseiknek. Mert bizony jó dolog a csillebérci úttörő­táborban játszani elektromos játékokkal, fürdeni a meleg­­vizű zuhanyok alatt, de mennyivel emlékezetesebb hegyi patakok vízében mo­sakodni és mennyivel na­gyobb hősiességgel kell le­nyelni a magunk főzte, elsó­zott paprikáskrumplit! Manapság aligha találnánk olyan nagyobbacska diákot, aki még nem látta a Bala­tont, de olyat nehezebb len­ne találni, aki tudja, hogy a sátorcöveket, milyen irányban kell dönteni, hogy a madza­gon milyen csomó tart leg­tovább, hogy fenyőgallyból hogyan lehet szép táborkerí­tést fabrikálni. És, valljuk be, ez a diák­évek elszegényedését jelenti, még akkor is, ha egyre több Philips táskamagnó van gyer­mekeink birtokában. Az idei nyár újból szép él­ményeket ígér. Az élmények­hez hozzátartoznának az ön­bizalmat erősítő kis megpró­báltatások is, amelyeket biztos otthon, a nyugodt t­­­­­ulás megbízható vázából, legalább nyaranta érdemes lenne kikóstolni. Talán csak azért is, hogy őszre jobban értékeljék gyermekeink az esőtől védő esőkabátot és a távfűtés biztos melegét. M. Heti világhír Az események krónikája: Hétfő: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washing­tonba Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter az USA- ba utazott Kedd: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását Közzétették az olasz választások eredményét Szerda: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikációs vitá­hoz, majd egy hétre felfüggesztette Hanoit és Haipongot bombázta az amerikai légierő Csütörtök: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agres­­­szióról Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába láto­gatott Péntek: Bonnban parafálták a két német állam közlekedési szerződését Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerző­dését Szombat:­on Loc térségében heves harcok dúlnak Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal ÍGY LÁTTA A HETET HÍRMAGYARÁZÓNK, PÁLFY JÓZSEF: AZ ÉV LEGIZGALMASABB HETE VOLT ... Hihetetlen izgalmak jegyé­ben telt el ez a hét. Előre­jelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonájának esé­lyeit latolgathattuk még, hozzátéve azt a bizonytalan­­sági tényezőt, amit az olasz­­országi törvényhozási válasz­tások kimenetele jelenthe­tett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkemé­nyedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Wa­shingtonban a vietnami ha­zafiaknak a déli hadszínte­reken elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnök­­választás és két héttel a ter­vezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgat­va elrendelte a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ki­kötőinek aknazárral való el­zárását. Ugyanakkor kilátás­ba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az ország­utak és vasútvonalak korlát­lan bombázását. Különösen az „akna-politika” volt az, amely a világban is, Ameri­ka határain belül is megdöb­benést keltett. Ez az elakná­­sítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadá­lyozza a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságba irányuló szállításokat s így közvetve kihasson a Dél-Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szak­értő leszögezi: a dél-vietna­mi offenzíva megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmi­szermennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rö­vid időn belül nem jelent­kezhetnek ... Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, kü­lönösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mint­egy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren vereked­tek meg rendőrökkel, kato­nákkal, akik megpróbálták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reak­ciós sajtó, a demagóg politi­kusok által befolyásolt kis­polgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra té­vedt, az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoz­tat: Edward Kennedytől tu­dósokig, McGovern szenátor­tól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazás­tól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén Camp David-be, el is vonult az Eisen­hower—Hruscsov találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készül­jön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozot­tan, ugyanakkor mértéktar­tóan fejtette ki a szovjet ál­láspontot. A hangsúly nem­csak az amerikai lépések el­ítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozat­ban benne volt az a felszólí­tás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tár­gyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szó­vivő ezt kilátásba is helyez­te.) Természetszerűleg érdeklő­dés kísérte ilyen körülmé­nyek között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegy­verek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részlet­megegyezés. Ugyancsak rá­irányult a figyelem a szov­jet—amerikai külkereskedel­mi tárgyalásokra. Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­nisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pe­dig az emlékezetes bizalmat­lansági indítvány fölötti sza­vazásban egyszer már vere­séget szenvedett. A soroza­tos pártközi kompromisszum tárgyalásokon született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napi­rendjére a szovjet—nyugat­német és a lengyel—nyugat­német szerződések ratifiká­ciós vitáját, de az utolsó pil­lanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a rati­fikációt ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a rati­fikációs javaslat? Ezt a koc­kázatot a Brand-kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancel­lár és Walter Scheel külügy­miniszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatko­zatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva ál­láspontjukat — a végén vis­­­szatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Bartel, vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni? Német Kommunista Párt el­­­nökségének nyilatkozata fi­gyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti ös­­­szejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huza­vonát jó irányba befolyásol­hatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel köze­lebb került a megvalósulás­hoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése. Bonnban már pa­rafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légiforga­lom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet). Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelen­tősége van annak, hogy lét­rejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is.

Next