Dunaújvárosi Hírlap, 1974. április (19. évfolyam, 26-34. szám)

1974-04-30 / 34. szám

Májusi seregszemle Írta: Herczeg Károly, a SZOT titkára Ezen a napon a munkásemberek, az ön­tudatos, szervezett dolgozók világszerte gyű­léseken, tüntetéseken szeregszemlét tarta­nak, felmérik harcuk eredményeit és fel­adatait, hitet tesznek a nemzetközi munkás­szolidaritás eszméi mellett. Az idei május elsejét győzelmi ünneppé avatják azok a kedvező változások, melyek a nemzetközi helyzetben tapasztalhatók. A háborús tűzfészkek lokalizálásában elért sikerek,­­ a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének, a vitás kérdéseknek a realitások alapján való rendezésének eredményei, az európai biz­tonsági konferencia ügyének előrehaladása, — hogy csak a legfontosabbakat említsem — mindezekhez a sikerekhez jelentősen hoz­zájárult a nemzetközi munkásosztály, a világ dolgozóinak lankadatlan harca, testvéri szolidaritása. Ezek az eredmények arról győzik meg a béke, a társadalmi haladás híveit, hogy nem voltak hiábavalók a tilta­kozó gyűlések, tüntetések, az együttérzést kifejező akciók, s arra ösztönzik a sikerek részeseit, hogy erejükben bízva tegyenek további erőfeszítéseket a nemzetközi reakció próbálkozásainak visszaverésére. Az imperializmus, a hidegháborús csopor­tok kísérleteket tesznek az enyhülési folya­mat megállítására, akadályozzák a vietnami, a közel-keleti igazságos és tartós béke meg­teremtését. A nagy nemzetközi monopóliu­mok megújuló támadást intéznek a dolgozók életszínvonala, demokratikus szabadságjogai ellen. Chilében és más országokban fasiszta, militarista, puccsista csoportok kegyetlenül üldözik az igaz hazafiakat, demokratákat, a haladás híveit. A világ népei, a haladó, demokratikus, antiimperialista, békeszerető erők képesek megfékezni a reakció, az imperializmus, az agresszív militarizmus erőit, ha szorosabbra zárják soraikat és állhatatosan harcolnak. Ezért az idei május elsején is hitet teszünk harci elszántságunkról, s messze hangzó szóval kiáltjuk a jelszót: Erősítjük a világ dolgozóinak összefogását az imperializmus ellen! Biztonságot Európának! Békét Viet­namnak! Igazságos rendezést Közel-Keleten! Le a fasiszta diktatúrával Chilében! A magyar munkásosztály, az öntudatos, szervezett dolgozók mindig híven teljesítet­ték kötelezettségüket ebben a nemzetközi küzdelemben. Nemzetközi politikánk alapja a Szovjetunióval és a baráti szocialista or­szágokkal való őszinte barátságunk, hűsé­günk a proletárnemzetköziség eszméjéhez, ez ad súlyt szavunknak a nemzetközi küzdőtéren. Külpolitikánk és belpolitikánk, az orszá­gunkban folyó szocialista építőmunka között szoros összefüggés van. Ha jól mennek nálunk a dolgok, erős a munkáshatalom és sikereket érünk el a szocialista társadalom építésében, akkor nemcsak népünk bizalmát és támogatását érdemeljük ki, hanem a vi­lág, külföldi barátaink megbecsülését is. Felelősséggel tartozunk nemcsak saját né­pünknek, hanem a nemzetközi munkásmoz­galomnak, a haladás minden hívének. Az idei május elsejét köszöntve arról ad­hatunk számot, hogy megfeleltünk ennek a kettős felelősségnek. Jelentős sikereket ér­tünk el pártunk vezetésével az új társada­lom építésében, a gazdasági építőmunkában, népünk jólétének, műveltségi színvonalának emelésében. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülése joggal állapíthatta meg, hogy meg­gyorsult és újabb lendületet kapott a X. kongresszus határozatainak végrehajtása, erősödött a munkásosztály vezető szerepe, tovább szilárdult a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a szocialista nemzeti egység. Az elmúlt időszak eredményeire támasz­kodva azon munkálkodunk, hogy a munkás­­osztály társadalmi, politikai súlya tovább növekedjék, anyagi és kulturális helyzete javuljon, fokozódjon hatása a kultúrára és a közgondolkodásra. Ez megfelel a társada­lom valamennyi dolgozója érdekeinek. Munkásosztályunk nem egyszer bizonyí­totta a többi dolgozók ügye iránti odaadást. A munkásosztály vezetésével lépett a pa­rasztság a nagyüzemi gazdálkodás útjára és sokoldalú gondoskodása eredményeként szi­lárdultak meg a termelőszövetkezetek, emelkedett gyors ütemben a parasztság jö­vedelme, elérve a városi munkások átlag­­keresetének színvonalát. A munkásosztály a szocializmus építésének grandiózus távlatait feltárva adta meg a lehetőségeket az értel­miség alkotó energiái kibontakoztatásához. A szocialista építőmunkában élenjárva a munkásosztály történelmileg bizonyította el­hivatottságát társadalmunk vezetésére, s ki­vívta a többi dolgozók megbecsülését. A munkáshatalom, a szocializmus teremtett olyan érdekközösséget, amelynek alapján szilárd nemzeti egység kovácsolódhatott ki. Ezért vált a mi országunkban május elseje a munkásosztály ünnepéből az egész dolgozó nép ünnepévé. A szocializmus építésében elért sikereink alapja pártunk kipróbált, kiegyensúlyozott politikája. E politikát a marxizmus—lenin­­izmus elveihez való hűség hatja át, változat­lan alapelveire támaszkodva, a gyakorlat tapasztalatai, a fejlődés új igényei szerinti megújulás jellemzi. A Központi Bizottság legutóbbi ülésének határozatai is ebben a szellemben fogantak, s adtak útmutatást társadalmi életünk kiemelkedő eseménye, pártunk XI. kongresszusának előkészítésére. A munkások, dolgozó parasztok, értelmi­ségiek pártunk politikájával való egyetér­tésüket juttatták kifejezésre azzal, hogy a XI. kongresszust és hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulóját az alkotómunka front­ján tettekkel, a szocializmus építésében elért újabb munkasikerekkel kívánják megünne­pelni. Köszöntjük, és támogatjuk ezt a nemes, szép kezdeményezést, amely méltó a két nagy ünnepi eseményhez. Társadalmunkban megkülönböztetett tisztelet és megbecsülés illeti az alkotó embert. A legjobb dolgozó­kat illeti most is az első hely a május el­sejei ünnepi seregszemlén. A munka ünne­pén szeretettel üdvözöljük a munka élen­járóit, a szocialista brigádokat, szövetkezeti parasztokat, értelmiségieket, a dolgozó nő­ket és a fiatalokat. Biztosak vagyunk benne, hogy a kongresszusi és jubileumi verseny­ben újabb kiemelkedő munkasikereket fog­nak elérni, szocialista hazánk felvirágoz­tatásában. Átadták a Kiváló Vállalat kitüntetést az építőknek Hétfőn délután ünnepség­re gyűltek össze a 26. Építő­ipari Vállalat dolgozói, hogy az 1973. évi munkájuk eredményeként átvegyék Kiváló Vállalat kitüntető cí­­­met. Az ünnepségen részt vett Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter, Juhász Ottó, az épí­tők szakszervezete titkára, Takács Imre, a megyei párt­­bizottság titkára, Závodi Im­­re, a megyei tanács elnöke, Sárosi József, a városi párt­­bizottság első titkára és Soós Imre, a városi tanács elnök­helyettese. Bondor József miniszter méltatta a vállalat érdemeit, amelynek alapján e magas kitüntetést a 26-os Építőipari Vállalat kollektívája megsze­rezte, majd Juhász Ottó tit­kár fejezte ki elismerését a végzett munkáért. Ezt idén került sor a Kiváló Vál­lalat cím átadására. Az ünnepség keretében nyújtották át Farkas János főépítésvezetőnek, Ádám Sándor kőművesnek, Teiler István ácsnak, Papp Lajos brigádvezetőnek az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Szabó Mihály, a vállalat igazgatója pedig az 1973. évi szocialista versenyben kitűnt legjobb kollektíváknak adta át a Vállalat Kiváló Főpí­­tésvezetősége, Építésvezető­sége, Osztálya és Kiváló Bri­gádja címet, az aranykoszo­rús szocialista brigádoknak a jelvényeket és a jutalma­kat. A vállalat dolgozói kö­zött közel 300 ezer forint jutalmat osztottak szét. Kiváló Gyógyszertári Központ A Fejér megyei Tanács Gyógyszertári Központja az 19?3. évi tevékenysége alap­ján elnyerte a Kiváló Gyógyszertári Központ ki­tüntető címet. A magas ki­tüntetést április 27-én nyúj­totta át Székesfehérváron, a Szakszervezetek Megyei Ta­nács székházában dr. B­ö­r­c­s Béla, az Egészségügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője. A központhoz 63 gyógyszer­­tár tartozik 532 dolgozóval, akik részt vesznek a szocia­lista brigádmozgalomban. A dunaújvárosi gyógyszertárak közül a Ságvári városrész­, Rozsnyay Mátyás szocialista brigád bronz fokozatot ért el MA: Ülést tart a városi pártbizottság Az MSZMP városi bizott­sága ma délután 14 órakor ülést tart a városi tanács ta­nácstermében (C szárny). Napirendjén a Dunaújváros népesedéspolitikai helyzeté­ről szóló jelentés szerepel, és beszámoló a két pártbi­zottsági ülés között végzett munkáról. MUNKÁSPORTRÉ (Cseh Tibor felvétele) A kongresszusi versenyfelhívás nyomán Három hőnappal előbb alapjából 8 millió 340 ezer­­ forintos lakásépítési alapot teli­eitve IV. ötéves tervüket képezett a lakást, családi há­­­zat építeni szándékozó dol-XX epitOK * gozók támogatására. Megka­ A Magyar Szocialista Munkáspárt a jövő év márciusában tartja XI. kongresszusát. 1975. április 4-én ünnepeljük ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulóját. Társadalmi életünk e kiemelkedő eseménye és nagy nemzeti ünnepünk tiszte­letére Dunaújváros vállalatainál, üzemeiben is széles körű munkaverseny bontakozott ki. A vállalásokból és a munka­verseny felajánlásokból kitűnik: Dunaújváros dolgozói e kettős esemény köszöntésére úgy készülnek, hogy egyben gyarapítani kívánják 25 éves szocialista városunk értékeit, szőkébb pátriánk gondjainak megoldásából is részt kérnek. A 28. Építőipari Vállalat 215 szocialista brigádjának vezetői legutóbbi megbeszé­lésükön összegezték kong­resszusi vállalásaikat. Az építők közel négyezres tábo­ra — akik Százhalombattától Pécsig — lakásokat, gyára­kat, a népgazdaság számára kiemelkedően fontos üzeme­ket építenek — igen értékes felajánlásokkal gyarapítják a kongresszusi verseny füzé­rét. Vállalták, hogy negyedik ötéves tervüket három hó­nappal a határidő előtt, 1975 szeptember 30-ra befe­jezik. A kormány által ki­emelt beruházásokon: a Du­nai Kőolajipari Vállalat, a Dunamenti Hőerőmű, a Du­naújvárosi Hullámpapírgyár, a Paksi Atomerőmű építke­zésén több létesítmény rész­­határidejét előbbre hozzák. A vállalat negyedik ötéves tervében 4426 lakás építése szerepel. Átérezve a lakás­építés fontosságát, politikai jelentőségét, elhatározták, hogy a tervidőszakban terven felül újabb 400 lakást építe­nek házgyári elemekből Du­naújvárosban és Százhalom­battán. Ezzel lakásépítési feladattervüket 109 százalék­ra teljesítik. Vállalásaik között számos olyan tétel szerepel, mellyel a munka és a gazdálkodás hatékonyságát kívánják fo­kozni és a minőségi követel­mények szintjét emelni. Fél százalékkal csökkentik az anyag- és energiafelhaszná­lást; egy százalékkal növelik a munkaidőalap kihasználás­­át; csökkentik a műszaki át­adások alkalmával felmerülő minőségi hibákat­, javítják a munka szervezettségét; az újító és feltaláló mozgalmat pedig kiszélesítik, hogy se lényegesen nagyobb arány­ban járuljon hozzá az ered­mények növeléséhez, mint eddig. Számottevően fófedálják csökkenteni a nehéz fizikai munkát, mindenekelőtt a na­gyobb hatékonyságú, komp­lex technikai gépláncok ki­alakításával. 1975 végéig pél­dául el akarják érni, hogy a gépi úton bedolgozott beton aránya 10 százalékkal növe­­kedjik. Kétségtelen, hogy a kong­resszusi verseny pontokba foglalt tételei közül a leg­­megragadóbbak, ahogyan a versenyző emberről magáról kíván gondoskodni a válla­lat. A dolgozó emberek ké­nyelmét, egészségét, szociális ellátását szolgáló munkahelyi felvonulási épületek arányát 1975 végéig M­ százalékkal kívánják emelni. A vállalat, fejlesztési és részesedési A Dunai Vasmű hideg­­hengerművének szerszám- és esztergaműhelyében dolgozik a Zsukov szocialista brigád. A XL pártkongresszus és hazánk felszabadulása 30. évfordulója tiszteletére — a tizenkét tagú kollektíva — éves munkaverseny vállalá­sát nagyjelentőségű pót­vál­lalásokkal egészítette ki, hogy hozzájáruljon a város egészségügyi és sportlétesít­ményeinek fejlesztéséhez, gazdagítsa munkájával szo­cialista városunkat. Már­ korábban hírt adtunk róla, hogy a vasmű munnka- és üzemszervezési program­ja keretében központosítot­ták a meleg- és hideghen­germű karbantartását. E program megvalósításának fontos része a központi szer­szám­raktár kialakítása. A Zsukov brigád vállalta, hogy elvégzi a központosítás szer­vezési, szerelési, átrendezési, anyagmozgatási munkálatait a megadott határidőre; — az évt­e járó mintegy K0 ezer forintos bérköltség­et azon­ban nem veszi igénybe, ha­nem felajánlja a városfej­lesztés céljaira. A munkála­tokat feomn Mittista min>­­sátrak­óikban kívánják el­végezni, s ily módon lehető­­ség nyílik arra, hogy a Du­nai Vasmű ezt az összeget a városi tanács részére át­utalja. A Zsukov szocialista bri­gád ezen kívül fizikai mun­kával közvetlenül is hozzá akar járulni a­ város soron következő h­anaatyv kü­lönböztetett figyelemmel kí­sérik a munkások, a nagy­­családosok és a fiatal háza­sok lakásigényeinek kielégí­tését. A 26. Építőipari Vállalat dolgozói társadalmi munká­val már eddig is példamutató módon járultak hozzá Duna­újváros gyermek­intézmé­­nyeinek fejlesztéséhez. E ne­mes hagyományt a kongres­­­szusi munkaversenyben to­­­vább folytatják. Tavaly a castrumi óvoda építéséhez tettek hozzá közel egymillió forintot. Az idén a Vigadó téri óvoda építőmesteri mun­káit végzik el társadalmi vállalásként. 1975-ben is az idei évhez hasonló „nagyság­rendben” kívánják társadal­mi munka-felajánlásukat tel­jesíteni, — a legifjabbakért, a dunaújvárosi gyermekek­ért, halmi létesítményének, a fe­dettuszodának az építéséhez. Vállalták, hogy az új uszoda építéséből 200 óra társadal­­mi munkával veszik ki ki szűkét Fontos részét képezi pótvál­lalásuknak az a pont is, hogy az 1974—75-ös évben a vasmű központi karbantartási fela­dataiból rájuk programozott 30 százalékos részarányt 45 százalékra kívánják teljesí­teni. E vállalásukban az a felismerés vezette őket, hogy a két hengermű karbantart­­ásának összevonásával te­vékenységük hatékonyabbá vált, szabad kapacitásukkal más fontos karbantartó fela­datokból is nagyobb részt vállalhatnak, mint eddig. A tizenkét munkásem­ber nagyszerű kezdeményezése méltó arra, hogy más mun­kahelyi kollektívák is köves­sék, kifejezi, hogy mennyi erő rejlik a szocialista bri­gádokban, s milyen magas­fokú öntudattal lehet a köz­ügyet szolgálni. A Zsukov szocialista brigád felhívással fordul a vasmű és­ a város üzemeinek szocialista bri­gádjaihoz, vállaljanak kom­­munista műszakokat a vá­rosszépítés, a városfejlesztés érdekében, kutassák fel le­hetőségeiket üzemükben ar­­­­­ra, hogyan lehetne saját te­rületükön hatékonyabban dolgozni, — így készüljenek pártunk XI. kongresszusá­ra és felszabadulásunk 30. évfordulójának köszöntésére. S. Gy. A Zsukov brigád felhívása: Kommunista műszakkal segítsük a várospolitikai célok meg­valósítását

Next