Dunaújvárosi Hírlap, 1980. május (25. évfolyam, 37-44. szám)

1980-05-09 / 38. szám

Labdarúgás: Tóth gólja döntött Tarján­ban Kohász—Salgótarján 1:0 (1:0) Salgótarján 5000 néző, ve­zette Kőrös. Kohász: Holló — Keller, Giron, Tóth, Tímár — Nagy 11., Sul­a — Weitner (Ma­gyar a 72. percben) Sajó, Kuti. Salgótarján: Szűcs — Csá­ki, Kegye, Varga, B. Ko­vács — Juhász, Kajái, Má­kos (Földi a 31. percben, illetve Földi helyett Mohácsi a 76. percben) — Szoó, Bíró, Simon. Döcögős hazai támadások­kal kezdődött a találkozó, ám a nyugodtan futballozó Ko­hász már az első ellentáma­dásból gólt szerezhetett vol­na. Egy hazai szögletrúgás után Tóth tisztázott Juhász elől Tóthtól Nagy II. kapta a labdát, ő arrébb pofozta Su­­k­ának, aki a jobbról befelé kanyarodó Szűcs elé emelt, de Szűcs ígéretes helyzetben hibázott. A másik oldalon Keller szerelte nagy nyuga­lommal a 16-oson belül Si­mont. Hullámzó, jó iramú volt a küzdelem. A tarjáni kapu előtt Nagy II. lábára a lövés pillanatában rátartot­tak, Kőrös játékvezető to­­vábbot intett. Az ellentáma­dást Sulia akasztotta meg, hátrajátszott Gironnak, aki Kellerhez passzolt, ám jobb­hátvédünk könnyelmű csele nem jött be, kénytelen volt elhúzni Szoó lábát. A sza­badrúgást a sértett azonnal elvégezte, az ezt követő kapu előtti kavarodásból Tóth ke­rült ki győztesen. Mind veszélytelenebbekké váltak a hazai akciók, de a két­ségkívül jobban focizó dunaúj­városiak túlságosan sokat cifráz­ták a támadásokat, így a kapuig ők is csak ritkán jutottak el. Egy alkalommal a felfutó Tóth és a visszafutó Kuti váltásába hiba csúszott (mindketten otthagyták labdát), Simon előtt szabad­a­dá vált az út, de 18 méter­ről kapura küldött labdáját Holló könnyen védte. A ren­geteget futó Tóth, Nagy II., Szűcs és Kuti jóvoltából, a labdákat rendre jól megját­szó Sajó vezérletével mind­inkább a Kohász került fö­lénybe. Az első negyedóra végén Szűcs robogott el a jobb szélen, beívelt labdáját a balösszekötő helyén érkező Nagy II. középre akarta fe­jelni, de az ejtett labda a kapus zsákmánya lett. A játékot lemondóan és csendben figyelő hazai kö­zönség számára is váratlanul Bíró rossz átadása néhány láb és a lesre játszó Kohász­védők között a kapuval szemben álló Juhászt találta meg, a középpályás lövése azonban a bal kapufa külső éléről pattant az alapvonal mögé. Az eset egy csöppet felrázta a tarjániakat, de a kaput így sem tudták meg­közelíteni. A 20. percben vi­szont Nagy NI. B. Kovácstól ellopta a labdát, megiramo­dott, s tizenöt méterről fut­tából lőtt, a kapus bravúr­ral védett szögletre. Nem sokkal később Tóth tálalt labdát a jobb szélen felfutó Nagy II. elé, aki jól adott be, de Szűcs gólhelyzetben ismét hibázott. Egyre többet támadtunk, de a nagyszerű, váratlan elgondolások és a túlságosan lezser megoldá­sok a sok futás ellenére sem vezettek eredményre. Egy Weitner-csel, majd lőtt passz Szűcsnek, akinek a lábához ragad a labda, fi­noman ugratja ki a 16-oson belül Sajót, aki lövőcsel után a 11-es pontra sarkalja vis­­­sza a labdát a középen ér­kező Kuti elé, de... egy pi­cit rövidebben a kelleténél. Egy egész sor ehhez hasonló támadás után végre a 30. percben megszereztük a ve­zetést. Sajó a felezővonalról két jó esel­lyen (!) után a balösszekötő be­felfutó Tóth elé lőtte a labdát, ő futtából a jobbössze­­kötő helyén robogó Kutihoz játszott, aki kapásból vissza­emelt, s Tóth ugyancsak kapás­ból 16 méterről a bal felső sa­rokba helyezett. 1:0. Ez bejött. A többi nem. Például a következő: Nagy NI. körömpasszal ugratta ki a 16-oson belül Kutit, aki beadást színlelt, majd éles szögből lőtt, a hegye lábán irányt változtató labdát kaputól 3 méterre az érkező a Sajó elől B. Kovács becsúsz­va emelte kapu fölé! A fél­idő befejezése előtt a fris­sen beállt Földi okozott né­mi gondot a kissé „ellustult” Kohász-védelemnek: jó lab­dával ugratta ki Bírót, aki­nek lövését Holló védte, majd ugyancsak Földi Kaj­­dit hozta helyzetbe, akinek lövésébe Giron vetődött bele. Szünet után néhány percig a Kohász folytatta, amit az első félidőben abbahagyott: túl sok húzásból építette a szemre tet­szetős, de eredménytelen táma­dásokat. Egy Nagy II.—Tóth—Kuti —Timár-akció után jobbhát­védünk beívelt labdáját ne­hezen húzta le Szűcs kapus, majd Nagy II. Sajót ugratta ki a 16-oson belül, de ő gól­helyzetben is cselezett és hi­bázott. A második félidő első ha­zai akciója az 55. percben jutott el a Kohász kapuja elé, igaz, ebből kis híján baj lett: Cséki jobbról, az 5-ös magasságából lőtte középre a labdát, amit Juhász kapás­ból, 6 méterről élesen a jobb alsó sarok mellé továbbított. Ezután jó 20 percen át nem történt semmi. Pontosabban, a Kohász védekezett, de a tarjániak így sem túl sok­szor jutottak át a félvonalon. A játék láttán, ha történetesen döntetlenül végződött volna találkozó, senki sem lett volna a képes elhitetni a nézővel, hogy nem egyeztek meg a döntetlen­ben a csapatok. Nagy szeren­cse, hogy a Kohásznak sikerült megőriznie a minimális előnyt, igaz, az ötezer néző csaknem fele már negyedórával a meccs befejezése előtt hazaindult, an­­­nyira nem bíztott abban, hogy változhat az eredmény. Ők már nem hogy a cserék után láthatták, a 77. percben Szoó szabadrúgásból, a taccsvonal mellől, az 5-ös magasságából a legveszélye­sebb hazai lövést zúdította a Kohász kapujára, Holló bal alsó sarok előtt lepattant a labdát nehezen hárította, vé­dőink pedig felszabadítottak. A mérkőzés hajrájában is­mét láthattunk néhány ügyes Kohász-akciót. Magyar­-Su­­lia összjáték után pályásunk a balról közép­befelé kanyarodó Szűcsöt hozta helyzetbe, aki egy jó csel után névrokonát találta el. Ezután a középen előrelen­dülő Suliát faultolta kétség­­beesetten B. Kovács. A sza­badrúgást elfinomkodtuk, majd az ellenfélhez került, előreívelt labda biztosan lett volna a felugró Holló zsák­mánya, de Kajdi meglökte kapusunkat, aki kiejtette a labdát a kezéből, és az ér­kező Varga elől lábbal tisz­tázott. Néhány perccel a be­fejezés előtt Sajó labdájával Szűcs futotta le védőjét a bal oldalon, éles szögből öt méterről a kifutó kapus mellett, a kapu előtt kereszt­be lőtt. Ezután ugyancsak Sajó adott remek labdát Magyarnak a jobb oldalon, akit azonban a lövés pilla­natában Juhász becsúszva szerelt. Még Nagy II. vere­­kedte be magát a 16-oson belülre, Szűcs a bal, Magyar a jobb oldalon várta tisztán az átadást, de a középpályás nem bízott társaiban, s for­dulásból lőtt kapu mellé. Boldogan ölelkeztek össze já­tékosaink a mérkőzés után, s igazuk volt. A Diósgyőr elleni remek játékot nem tudták ugyan megismételni, de a győzniakarás megmaradt bennük, s noha egy kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtó Salgótarján egy helyenként unalmas, alacsony színvonalú mérkőzésen sikerült legyőzniük, ezt a nagyon fon­tos győzelmet fogcsikorgató erő­feszítéssel vívták ki, és megér­demelték. Hollónak kevés munkája volt, de azt jól végezte el, jól harcolt a hátvédsor is, közülük Giron volt a legma­­gabiztosabb. Tóth az első fél­órában támadójátékával hasz­nált a legtöbbet csapatának, de később — a visszavont Sulié­val és Kutival együtt — jól is védekezett. Weitner ezúttal is elszántan küzdött, de kevesebb sikerrel, mint leg­utóbb. Nagy II. bejátszotta az egész pályát, ügyesen tartotta a labdát, igaz, néha így lelassítot­ta az ellentámadásokat. Elől Sajó az első félórában, vala­mint a mérkőzés hajrájában re­mekül osztogatott, de a kapu előtt nem volt elég határozott. Akárcsak Szűcs, aki ezúttal is kihagyott néhány gólhelyze­tet, de — mert szinte szussza­­násnyi időre sem állt meg — így is hasznosan játszott. Csapatunknak sikerült ez­zel a győzelemmel végre biz­tonságosabbá tenmi a hely­zetét. Remélhető, hogy szom­baton az MTK-VM ellen már felszabadultabban fog­nak játszani játékosaink, s így talán a gólhelyezetek ki­használási arányát is javí­tani lesznek képesek. Ez esetben szombaton folytat­hatjuk a felzárkózást. A. G. A bajnokság állása: 1. Bp. Honv. 27 15 9 3 54-30 39 2. vasas 27 12 10 5 57-38 34 3. Videoton 27 14 6 7 50-38 34 4. O. Dózsa 27 14 5 ti 63-51 33 5. FTC 27 12 8 7 59-42 32 6. Tatabánya 27 11 9 7 41-34 31 7. ZTE 27 9 10 8 42-42 28 8. Rába ETO 27 12 3 12 45-46 27 9. PMSC 27 9 8 10 46-32 26 10. MTK-VM 27 9 8 10 37-39 26 11. Békéscs. 27 8 10 9 44-53 26 12. DVTK 27 10 5 12 37-34 25 13. Debrecen 27 7 11 9 30-31 25 14. Dunaújv. 27 7 10 10 40-44 24 15. volán SC 27 8 7 12 32-48 23 16. MÁV Előre 27 6 8 13 24-46 20 17. STC 27 5 8 14 24-40 18 II. PVSK 27 4 7 16 22-59 15 Megyei bajnokság A megyei bajnokságban a legutóbbi két fordulót ápri­lis 27-én és május 3-án ren­dezték meg. A két honvéd­­csapat rangadóján a Toldi SE győzött, a D. Volán pe­dig Martonvásárról hozta el mind a két bajnoki pontot. Idehaza a D. Papír—Ercsi Kinizsi mérkőzés a 86. perc­ben 3:2-es Ercsi vezetésnél félbeszakadt! Az történt ugyanis, hogy a kiállított Szabó Z. (D. Papír) a csa­patkapitányi karszalagot a partbíró arcába hajította (aki előtte felszólította a sza­lag átadására). Az ítélet meg is történt: Szabó Z. 1980. december 31-ig nem játszhat, a két bajnoki pon­tot az Ercsi Kinizsi kapta, egyben a szövetség 3:2-es, pályán elért eredménnyel igazolta a találkozót. Ezen kívül három hazai mérkőzés­re szövetségi ellenőrt küld a megyei LSZ. A legutóbbi fordulóban a D. Volán látogatott el az Er­csi Kinizsi otthonába, és ott 5:0-ra kikapott. A D. Papír elfeledtetve előző heti botrá­nyát, biztosan, 4:1-re győzött a Bicskei Spartacus ellen. Eredmények: az április 27-i forduló: Polgárdi TSZ—Móri SE 1:0, Lovasberény—Bakony­csernye 1:3, Martonvásár—D. Volán SE 3:5, Bicskei Sp.— Tordasi TSZ 2:2, Enyingi M. ■^Lajoskomárom 3:1, Sárd. Videoton—Mezőfalva 1:1, D. Papír SE—Ercsi Kinizsi 2:3 (félbesz.), Toldi SE—Szondi SE 1:0. A május 3-i forduló: 4:1, D. Papír SE—Bicskei SE, Tordasi TSZ—Polgárdi TSZ 1:0, Mezőfalva—Lovas­berény 4:0, Bakonycsernye— Martonvásár 6:0, Móri SE— Enyingi M. 2:0, Ercsi Kini­zsi—D. Volán SE 5:0, Lajos­­komárom—Toldi SE 2:2, Szondi SE—Sárbog, Vid. 7:0. A bajnokság állása: 1. Toldi HSE 25 17 3 5 75-28 37 2. Tord. TSZ 25 15 5 5 55-38 35 3. Szondi HSE 25 13 7 5 71-24 33 4. Enyingi M. 25 13 7 5 54-28 33 5. D. Pap. SK 25 11 8 6 40-26 30 6. Mezőfalava 25 ll 8 6 30-23 3o 7. Ercsi K. 25 10 8 7 53-40 28 8. Lovasb. 25 10 6 9 48-58 26 9. Sárbog. V. 25 5 13 7 38-38 23 10. Móri SE 25 9 4 12 38-63 22 11. Polgárdi 25 8 5 12 2S-41 21 12. D. Vol. SC 25 5 11 9 44-60 21 13. B­­csernye 25 6 8 11 35-40 20 14. L.-kor­. 25 7 6 12 36-42 20 15. Bicskei Sp. 25 6 6 13 51­ 56 18 16. Martonv. 25 1 1 23 11-98 3 Tartalékcsoport Salgótarjáni TC—D. Kohász 0:0 Salgótarján, 500 néző. V.: Ádám. D. Kohász: Németh — Bazsó, Dunai, Bársony — Pruckner (Révész), Bódi (Albrecht), En­gelbrecht — Bizovics (Hegedűs), Segesvári, Bartók. A D. Kohász tartalékcsapata ezúttal is sikeresen szerepelt, mert jó játékkal az egyik pon­tot megszerezte. Nemzetközi mérkőzés D. Építők—Energie Cottbus (NDK-beli) 0:0 Kertvárosi sporttelep, 500 néző. V. Horváth L. D. Építők: Hancsák — Zsupka, Fúrják, Medve, Tóth — Labáth, Mártha, Béres — Ármai, Miklós NI., Klement, E. Cottbus: Klendt — Reisz, Kloszinszki, Müller, Pohll — Balk, Jahn K., Cem­­ke — Deitsmann, Pielsch, Mudra. A D. Kohász vendégeként városunkban tartózkodó NDK-beli II. osztályú labda­rúgó-csapat kedden a D. Épí­tők csapatával játszott ba­rátságos mérkőzést. A talál­kozó első részében nem sok esemény történt. Főleg a vé­dekezésre fordítottak nagy gondot a csapatok. A 20. percben Mártha szabadrúgá­sa perdült szögletre az egyik védőről. A 43. percben Han­csák bravúros védéssel men­tett egy nagyerejű lövést. A szünet után élénkült a játék, és a frissen beállt Építő­játékosok kezdeményeztek többet. Az 50. percben Béres jobb oldali beadása nyomán Juhász átlépte a labdát, az érkező Peterdy azonban sen­kitől sem zavartatva, 15 mé­terről kapu fölé bombázott. Ezután az egyik oldalon Hancsák, a másik oldalon pedig Klendl kapus remek védéssel mentette meg ka­puját a góltól. Az Építők csapatában a második félidőben játéklehe­tőséget kapott Garamvölgyi, Garbacz, Peterdy, Szakács, Juhász, Lapu és Németh is. Eredmények: VII. forduló, 1980. április 27. Ráckeresztúr—Baracs 1:3, Beloiannisz—Pusztasza­bolcs 5:0, Sárosd—Rácalmás 1:2, Iváncsa—Perkáta 2:0, Adony—Szabadegyháza 2:3, D. Kohász ifj. III.—Előszállás 7:0 Mezőfalva II.—D. Építők II. 0:2. VIII. forduló, május 2. Baracs—Beloiannisz 0:2, Ráckeresztúr—Mezőfalva II. 3:2, Pusztaszabolcs—Sárosd 1:1, Rácalmás—Iváncsa 1:4, Perkáta—Adony 5:1, Szabad­­egyháza—D. Kohász ifj. III 4:1, Előszállás—D. Építők 11­ 3:4. A bajnokság állása: 1. Szakegyh. 21 15 2 4 56-27 32 2. Perkáta 21 14 3 4 58-27 31 3. Iváncsa 21 14 2 5 49-33 30 4. D. Kohász ifj. III. 21 13 3 5 74-37 29 5. D. Ép. II. 21 13 3 5 46-37 29 6. Beloiannisz 21 12 3 6 42-26 27 7. Baracs 21 9 1 11 41-49 19 8. Előszállás 21 7 5 9 36-44 19 9. Mezőf. II. 21 7 4 10 47-42 18 10. Sárosd 21 8 2 11 42-43 18 11. Adony 21 6 3 12 24-40 15 12. Rácker. 21 6 1 14 30-55 13 13. Pusztaszab. 21 3 2 15 23-53 8 14. Rácalmás 21 3 — 18 17-72 6 1980. május 9., péntek Dunaújváros városi és já­rási MHSZ-vezetőségi ápri­lis 28-án a Munkásművelő­­dési Központban tartották meg a „Harmincöt év sza­bad hazában” című honvé­delmi vetélkedő városi-járási döntőjét. A vetélkedőn 18 — négytagú — csapat indult, s válaszolt a szellemi totó feladványaira, a honvédelmi, történelmi, város- és kato­napolitikai, valamint sport­kérdésekre. A jól felkészült résztvevők színvonalas versengéséből — a városi csapatok közül — a Dunai Vasmű lemezfeldol­gozó gyárrészlegének együt­tese került ki győztesen. A második a gépészeti gyár­részleg, míg a harmadik a kokszvegyészeti gyárrészleg csapata lett. A járásiak ver­senyében az előszállási vészklub gárdája győzött, le­a baracsi lövészklub csapata s végzett a második helyen. Május 11-én, a Székesfe­hérváron megrendezésre ke­rülő megyei döntőn az első helyezettek képviselik Du­naújvárost. Jégkorong: Az 1979—80-as évad során D. Kohász három csapattal kép­­­viseltette magát a különböző bajnokságokban. Az országos bajnokság „B” csoportjában szerepelt a javarészt ifjúsági korú játékosokból öszetevődő „felnőtt” csapat. Ez a gárda az előzetes elvárásnak teljesítményt nyújtott, megfelelő e­gyedik helyet szerezte meg ne­az Új­pesti MTE, a Pomáz és a Göd mögött, csupán a Miskolci Kinizsi együttesét tudta maga mögé utasítani. Az első három helyezett olyan játékosanyaggal rendelkezik, hogy megelőzésük nem volt elérhető a fiatal Ko­hász-csapat számára. Ennek el­lenére élvezetes, helyenként szoros, küzdelmes mérkőzéseket vívtak ellene. Az együttesből különösen Németh László nyújtott kiemelkedő teljesít­ményt. Az úttörőcsapat nagy küzdel­met vívott a 3. hely megszerzé­séért, de végül meg kellett elé­gedniük a 4. hellyel. A csapat­ból Tamás Gábor gólerősségé­vel és küzdeni tudásával tűnt ki. A legsikeresebben szerepelt a serdülő korosztályú csapat, a bajnokságban a 3. helyezésé­vel bronzérmet szerzett. A do­bogós csapat a következő öss­­zeállításban vívta ki az értékes helyezést: Takács—Sártori II, Markovics, Biró, Tóth, Magyar, Markó, Böröndi, Horváth, Zsem­­ber, Merczel, Bozzai. A legjobb játékot Sártori II és Markovics nyújtotta. A válogatottnak is adott játé­kost­­ a D. Kohász, Németh László a junior, Sártori Endre, Papp László és Makovics Fe­renc az ifjúsági válogatottban képviselte a magyar színeket. Bajnoki tabellák: Bajnoki tabellák: Szezon után Serdülő bajnokság:­­1. V. Dózsa 18 17 1 - 170 45 2. FTC 18 13 2 3 128- 37 28 3. Dunaújv. 18 12 1 5 111- 59 25 4. KSI 18 7 2 4 41- 66 9 5. BVSC 18 4 1 13 39- 92 9 6. Szív. V. 18 4 1 13 27-117 9 7. Lehel SC 18 3 1 14 22-135 7 Úttörő bajnokság: 1. O. Dózsa 24 24 - - 264- 34 48 2. KSI 24 14 3 7 133- 62 31 3. Lehel SC 24 13 3 8 105-103 29 4. Dunaújv. 24 13 1 10 73-84 27 5. Szív. V. 24 6 3 15 41-109 15 6. BVSC 24 7 1 16 46-179 15 7. FTC 24 3 1 20 34-125 7 Asztalitenisz: Sikeres fordulók Kettős fordulóval folytatódott az asztalitenisz NB II-es női­­férfi csapatbajnokság. A D. Kohász férficsapata elő­ször itthon fogadta a Pénzügy­őr csapatát, majd 3-án idegen­ben a Pécsi Bányász ellen ját­szott. Az első mérkőzésen könnyű, a másodikon szoros győzelem született. A Vendéglátós-leányok is si­kerrel folytatták a tavaszi for­dulót. D. Kohász—Pénzügyőr 19:6. (Ignácz 5, Ambrus 5, Szalontai 3, Nagy Gy. 3, Nagy S. 3), D. Kohász—P. Bányász 13:12. (I­g­­nácz 4, Ambrus 4, Szalontai 3, Nagy S. 2). D. Vendéglátók—2. sz. Építők 9:7. (Maczkóné 4, Boros 3, Mé­száros 2.), D. Vendéglátók— Szfv­i Spartacus 9:7. (Mészáros 3, Maczkóné 2, Boros 2, Kovács 2). Teke: Vezet az Építők Az NB II-es bajnokságban ez­úttal az Építők idehaza játszott, és biztosan győzött. Az újabb két ponttal megerősítették a ve­zető helyüket a tabellán. Az eredmény: D. Építők—Bp. Víz­mű 6:2 (2629,2542). Jól szerepelt a D. Építők B csapata is az összevont Fejér— Komárom megyei bajnokságban. A négy eddig lejátszott mérkő­zését megnyerte. Legutóbb Szé­kesfehérvárott a Szív. Építők B csapata ellen 5:3 arányban győ­zött. * A legutóbbi héten a D. Ven­déglátó csapata az NB III-ban két mérkőzést is lejátszott. Az eredmény: egy győzelem és egy vereség. Idegenben: Csorna—D. Vendéglátó 6:2 (2629,2495). A pontszerzők: Bodri 440 és Pákai 429 fával. Idehaza: D. Vendéglátó—Győri Hőerőmű 6:2 (2563:2441). Kézilabda: Eredmények NB II, női mérkőzés: D. Vendéglátók—Szegedi Kon­zerv 15:2 (7:6). Végig nagy iramú és színvo­nalas mérkőzésen a jobb erőn­léttel rendelkező DVSK a haj­rában nyerte meg a mérkőzést. * Megyei bajnoki férfimérkőzés: D. Volán—Kincsesbánya 46:10 (20:5). Ld.: Kulimár 13. A lelkes és sportszerű hazai csapat nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni a gyorsan játszó volánosokkal szemben. Röplabda: Biztos győzelem A D. Építők NB II-es női csapata szombaton játszotta le a Bp. VOR elleni bajnoki mérkő­zését. A jól játszó hazaiak — különösen az első két játszmá­ban — biztosan győztek. Az eredmény: D. Építők—Bp. VOR 3:0 (6, 7, 11). A csapat ebben az összeállítás­ban szerepelt: Meskál, Somo­­ráczné, Tóth E., Szelei, Ku­czák, Ekker. Csere: Komerida, Stefán, Keresztes, Váli és Deák. Sportműsor PÉNTEK: Kézilabda: D. Kohász—Győri Textiles NB I. női bajnoki mér­kőzés 15.30 órakor a Központi Sporttelepen. Kispályás foci: Rutin—Panel 16.00 óra FKT: Bláthy—Honvéd I 17.15 óra. Tömegsporttelep: Tornádó—Vegyesipari 18.00 óraó Kádár-völgy. SZOMBAT: Labdarúgás: D. Kohász—MTK —VM NB I-es bajnoki mérkő­zés bajnoki mérkőzés 17.30 óra­kor, előtte D. Kohász—MTK tartalékcsoport bajnoki mérkő­zés 15.30 órakor a Központi Sporttelepen. Főiskolai sportnap: kézilabda, kispályás labdarúgás, kosárlab­da, röplabda sportágakban 10.00 órától az FKT-pályáin. Teke: D. Építők B—Nyerges­újfalu B megyei bajnoki mérkő­zés 14.00 órakor a Béke téri pályán. VASÁRNAP: Labdarúgás: D. Volán—Ba­konycsernye 10.30 óra, D. Volán ifi—Bakonycsernye ifi 9.00 óra, Volán-sporttelep; D. Kohász ifi II—Mór ifi 10.00 óra Tömegsport­telep; D. Építők II—Baracs 14.30 óra, előtte az ifik 13.00 órakor játszanak a Kertvárosban; D. Kohász III—Ráckeresztúr 17.30 óra Központi Sportte­lep. Me­gyei serdülő bajnoki mérkőzés: D. Papír—Polgárdi 9.00 PSV- pálya; D. Kohász IV—Videoton III 9.00 óra, D. Kohász III—Vi­deoton IV 10.30 óra, Tömegsport­telep : D. Építők III—D. Építők IV, 10­.00 óra. Kertváros. Kézilabda: D. Volán—Sárszent­­mihály megyei férfi bajnoki mérkőzés 10.00 órakor — előtte az ifik 9.00 órakor — a Volán­pályán. Röplabda: D. Kohász—Eszter­gomi Vasas NB II-es férfi baj­noki mérkőzés 10.00 órakor a központi csarnokban. Teke: D: Vendéglátó—Mosoni Vasas NB III-as bajnoki kőzés 9.00 órakor a Béke mér­ték­ pályán. HÉTFŐ: Labdarúgás: városi-járási te­hetségkutató ak h­ónap 15.00 órakor a Központi Sporttelepen.

Next