Dunaújvárosi Hírlap, 1984. február (29. évfolyam, 10-17. szám)
1984-02-24 / 16. szám
1984. február 24., péntek TA'JOLO' 5. VASÁRNAP: A farkas szempillái (A Radnóti Miklós Színpad vendégjátéka a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében 14 és 17 órakor) HÉTFŐ: Egy mai magyar fotóművész (Ismeretterjesztő előadás az MMK 106-os termében 18 órakor) S IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK Pais József amatőr festő kiállítása (Az MMK kisgalériájában) Virágcsendélet (A Bartók Béla Művelődési Központ aulájában virágkötészeti kiállítás) • Állandó kiállítások Dunaújváros története az őskortól napjainkig (Intercisa Múzeum. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Domanovszky-képtár (Komócsin liget 11. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK Játszóház (Az MMK III. emeletén, rajzfilmvetítés, táncház, játékos vetélkedő, agyagozás, február 28- án. 9—12 óráig) A tehetetlenség drámája volt 3:1 Hamlet javára Egekig magasztalták és nagyon lehúzták a kritikák a kaposvári Csiky Gergely Színház új produkcióját, Shakespeare Hamlet, dán királyfi című drámáját. A szélsőséges vélemények izgalmas előadást sejtettek, miként az is, hogy csaknem az egész társulat — harminchárom szereplő — színre lép a darabban. A színházi csemegékre váróknak feltűnt még például, hogy a Jászai-díjas Csákányi Eszter nem átall második sírásó lenni a drámában... Kritika helyett mondják el véleményüket a legérintettebbek, a nézők. Az előadás után néhányuktól megkérdeztük, tetszett-e a színdarab, s melyik figurával azonosulnának szívesen. Pálinkás Bertalan: — Gábor Miklós Hamletje él bennem még régről, s láttam a darabot a Royal Shakespeare Company előadásában is. Talán ezért nem volt a számomra „velőtrázóan” jó ez a mostani. Ezzel együtt jól szórakoztam, nem bántam meg, hogy megnéztem. Ascher Tamás pátosz nélküli rendezése tetszett — híve vagyok minden kísérletnek, újnak — egyedül Ophelia volt idegesítően patetikus. S talán Jordán Tamás lett volna igazi Hamlet. Emberi tulajdonságai alapján Hamlettel azonosulnék. Hajnalka Zsolt: — Huszti Péter Madách-beli alakítását juttatta eszembe a mostani előadás. Ő hallatlan intelligenciával próbált közel kerülni ehhez a bonyolult szerephez, Máté Gábor, úgy érzem, a hangszálaira bízta a dolgot. Talán ez az oka, hogy Shakespeare művének filozófiai mélységei most nem nyíltak meg, a pergő játék nem hagyott időt az elgondolkozásra. A magyar színházi közönséget fantasztikusan jó előadások kényeztették el, ezért biztos, hogy sok néző többet, jobbat várt. Ez az előadás nem volt elég érett, eltolódtak a hangsúlyok, s inkább örökkévalóságának a jellemek játéka volt, semmint a konfliktusok drámája. Nem tetszett. Ez a Hamlet ravasz, körmönfont, átgondolt, okos, határozott, de néha meginog. Inkább Poloniusszal azonosulnék. Kovács Kriszta: — Nem ma este kellett megismerni, megérteni Hamletet. Ezt a drámát úgy kell megnézni, hogy előtte elolvassa az ember. Amit láttam, az a magárahagyottság, az egyedüllét, a tehetetlenség drámája volt. Meg kellett bolondulnia a királyfinak, hogy komolyan vegyék. Ez erőre vall, csakhogy amint baj éri Hamletet, kiesik a szerepéből, például oktalanul odarohan Ophelia sírjához. Mindent csak önmagáért tesz, csak akkor meri megölni a királyt, amikor már tudja, hogy ő is meghal. Nem pozitív hős. De mégis vele azonosulnék inkább, mint az udvar bármely tagjával. Dr. Nagy Mátyás: — Konzervatív előadást, elgondolkodó, töprengő Hamletet vártam. Előre megfogalmazott ítélettel néztem az eseményeket. Erre egy harsány, hőzöngő embert látok Hamletként, egy mai fiatalt, akinek nagy vágyai, reményei vannak, de tetteiben halogató, s csak a képzeletében éli meg a dolgokat. Ez az új stílus, modernség zavart, de később feloldódtam. Tetszett a merész vállalkozás, a rendezőnek sikerült elérnie a célját, még ha nem is kap veretes színházi élményt a néző. Kifogásom csak egy lehet: Poloniusnak kár volt olyan korán meghalnia. Elvitte a hátán a darabot, még úgy is, hogy Koltai Róbert többször is elfelejtette a szöveget. Alakja hiteles, pragmatikus, praktikus bölcsességekre oktat. Jordán Tamás testvérgyilkos királya volt a legtökéletesebb, ő oldotta meg legjobban a feladatát, ezért legszívesebben Claudius bőrébe bújnék. J. K. Pálinkás Bertalan Hajnalka Zsolt Kovács Kriszta Dr. Nagy Mátyás Variációk álomra i. Álmom álmos. Félve, remegve fekszik és az árva lámpa vakítva kéri nézze fényét, bár a parányi álom csendesen alszik. II. Kopott átmeneti kabát lépdelt át az álmomon. Fölriadtam, de nem hallottam semmit. Majd hatalmas ordítás lépett át álmom küszöbén ... Mire visszatértem már csak néhány szürke gomb gurult elém. Kovács Kriszta Illd. oszt. tan. Münnich Ferenc Gimnázium PILLANGÓ A langyos áprilisi levegő virágillattól terhes, a fák halványzöld rügyeit a lemenő nap varázsszikrái csókolgatják. A megújuló természet balzsamos simogatását érzem téltől elgémberedett tagjaimon is. Battyogok a lucskos betonon, céltalanul, amerre a lábam hajt... Egyszer csak egy szűk sikátor gyomrából Pillangó röppen ki. Nem siet. Megfontoltan lebben egyre előrébb, hogy elérje célját. Csinos, szemrevaló Pille. Szárnya ibolyaszínű, s apró vörös pöttyöcskék fénylenek rajta. Teste karcsú, s finom, hajh de milyen finom, s mintha virágporból lenne gyúrva, oly törékeny s illatos. Tetszik, hát követem, ha árnyékként mindenüvé, hova útra viszi. A sötétség már egy jó félórája rászállt a városra, az utcák, a terek néptelenek, de a Pillangó csak röpül — nem gyorsan, ám egyre messzebb, amerre szárnya, e vékony hártya hajtja. Én meg loholok utána. Kicsi Pillém, ne siess, nézz rám, szememből sós gyöngycseppek csorognak fakó arcomra, elnyelem őket, gyomromban körbetekerik a belek, kővé válnak, s meghalok! De a Lepke nem vár, meg se fordul, csak lebben rendületlen, szeszélyes vágya titkos útján. Ám virradatkor, amint a nap kibogozza az éj csomós leplet, a Pille végre leszáll egy hamvas tulipánra. Leereszti cifra szárnyát, mit véresre horzsolt a lég, majd pihen, mozdulatlan, mereven. Döntöttem. A Pilléhez lépek, s megkérem a kezét. Az fölröppen, s cikázni kezd előttem. Nem értem. Már-már arra gondolok: gúnyolódik, amikor a tulipán kelyhében egy marék zöld színű, kocsonyás bogyócskát pillantok meg. — Mi ez az ... izé?! — kérdezem megdöbbenve magamtól. Lágy szellőcske zsongja fülembe vérlázító válaszát: — Pete .. . Pete .. . Hernyó ... Szente Tamás III/b. oszt. tan. Münnich Ferenc Gimnázium Kiállításcsere Svájcban mutatkozik be hamarosan a Rosti Pál Fotóklub. Az Olten melletti Daniken kisváros (ahol Svájc legnagyobb atomerőműve működik) fotókörével kiállítást cserélnek. Már elküldték a fotóklub tíz tagjának negyven — elsősorban Dunaújvárost bemutató — felvételét, amelyekből tárlatot rendeznek, s várják a svájci amatőr fotósok munkáit, amelyekből nálunk nyílik kiállítás. Mi ott, ők itt ---------------------------------------------------------------tr Életének egy napja nálunk Meghalt Mihail Solohov Hosszan tartó betegség után, életének 79. esztendejében kedden elhunyt Mihail Solohov, a világirodalom egyik nagy alakja — adta hírül az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának együttes közleménye. Írói munkásságát sok magas kitüntetéssel honorálták. Alkotásainak széles körű nemzetközi elismerését mutatta az irodalmi Nobel-díj, amelyet 1965-ben ítéltek oda neki. Kétszer kapta meg a Szocialista Munka Hőse címet, többször a Leninrendet, s kitüntették Lenin- és Állami díjjal is. A nagy írót — kívánságának megfelelően — szülőfalujában, Vesenszkajában helyezik örök nyugalomra. Mihail Solohovról személyes emlékük is van a régi dunaújvárosiaknak. 1965. május 17-én nálunk töltött egy napot feleségével. Juhász János, Takács Imre, Tapolczai Jenő, Borovszky Ambrus — a megye, a város akkori vezetői — köszöntötték a vendéget és megismertették az itt lakók életével. Amikor a beszélgetés során Solohov azt hallotta, hogy a városba művészeket is letelepítettek, közbeszólt: „Ez helyes dolog. Az utókor számára meg kell örökíteni a hősi korszak, az új város évtizedeinek történetét. Mert a fiatalok, a városalapítók és az első üzemek dolgozói is megöregszenek. És erről a mai mozgalmas életről érdemes és kell is irodalmi műveket alkotni. És ha az írók nem teszik — fűzte hozzá kedélyesen —, ne várjanak az írókra, írják meg a mai történelmet maguk a város lakói.” Városnézésre indultak, megnézték Vasmű úti munkásszállót, a a Ságvári iskolát, a Vidám Parkot, majd az Arany Csillag Szálló télikertjében ebédeltek. Búcsúzóul Mihail Solohov emléksorokat írt a városi tanács emlékkönyvébe: „Elbűvölten búcsúzom kedves városuktól és vendégszerető lakóitól.” ovici ic Szövetkezeti fiataloknak Szavalóverseny Országos szavalóversenyt rendez a SZÖVOSZ, az OKISZ és a TOT. A négy fordulóból álló versenyre a fogyasztási, az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek, szövetkezeti társulások dolgozói, szakmunkástanulói, valamint a szövetkezeti művészeti csoportok tagjai nevezhetnek. Az első fordulóban — 1984. április 30-ig — a községekben és a városok b r:: h pi ^1 yprsor vetedeznek. A második forduló a megyei verseny, a harmadik pedig a területi döntő lesz, amelyet Dombóváron — valamint Egerben, Gyulán és Tatán — tartanak majd. A területi döntőkből negyven versenyző jut az országos döntőbe, amelynek első tíz helyezettjét egyhetes külföldi úttal jutalmazzák. Jó volna egy önképzőkör — Miért hagytad abba a versfaragást? — Születnek bennem versek, de érzem, hogy képtelen vagyok úgy megfogalmazni őket, ahogyan szeretném. — Mit szólnál egy önképzőkörhöz, ahol megtanítanának az írás mesterségbeli fortélyaira? — Szívesen járnék oda. (Horváth Zsuzsa, a közgazdasági szakközépiskola elsős tanulója.) Beszélgettek este tízkor Volt már ilyen műhely Dunaújvárosban. A gimnázium akkori tanára, Kiss Kálmán hozta létre, 1964-ben. — Micsoda novellákat írtak a gyerekek! Tizenöten— húszan alkották az irodalmi önképzőkört. Az iskolai újságot mi szerkesztettük, a versek, novellák, riportok azonnal belekerültek. Az alkotás lázában égtünk, előfordult, hogy este tízig, tizenegyig beszélgettünk, vitatkoztunk. Kiss Kálmán később a Bánki Donát Szakközépiskolában tanított. A gimnáziumban megszűnt, ott pedig megalakult az irodalmi önképzőkör. A siker nőttön-nőtt. Egészen 1976-ig. Kiss Kálmán azóta a dolgozók iskolájának tanára. A nappali tagozatos diákoktól elszakadt, önképzőkört nem vezet. Egy-két írogató fiatal azonban ma is fölkeresi tanácsért. (A Tavasz című kiadványban tavaly népes amatőrgárda publikált, egyenetlen színvonalon. Számos írás meg sem jelenhetett, csiszolatlansága, formai és tartalmi kiforratlansága miatt.) Nincs rá idő — Jelenleg öten vagyunk magyartanárok, egy státusz üres. Új tantervek, fakultáció mellett igencsak nehéz a dolgunk. Nem beszélve a különböző versenyekről, iskolai műsorokról. Én hosszú ideje Önképzőkör: A Selmecbányai líceum híres önképzőkörének volt egy csintalan diákja. Néha a klasszikusok műveit olvasta fel sajátja gyanánt, máskor a tulajdon írását is valamelyik diáktársának adta. Manapság, az irodalmi szakkörökben nem fordul elő ilyesmi, nemcsak azért, mert hiányzanak a Mikszáth Kálmánhoz hasonló csintalan diákok. Nem esik meg azért sem, mert az irodalmi szakkör nem önképzőkör. Az irodalmi szakkör magyaróra, órarenden kívül. Mai szóhasználatunkban mégis keveredik a szakkör, az önképzőkör és az olvasókör fogalma. Elfelejtettük a régi mintát. Hiszen önképzőköreink nincsenek, vezetek irodalmi szakkört, az önképzőkörre viszont nincs emberünk. Tudunk azért a verselgető gyerekekről, segítjük is őket. (Abaffy Lászlóné, a Münnich Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese) — Jó volna egy önképzőkör, akár a városban, akár itt az iskolában. De ilyen leterheltség mellett? (Pataki Attiláné, magyarlatin szakos tanár és könyvtáros a Rudas László Szakközépiskolából) — Önképzőkör? Ebben a rohanó világban? (Sümegi Noémi, a gimnázium II/a. osztályának tanulója.) Semmirekellők, gyertek közénk! így csalogatták ősszel a bánkisokat az új irodalmi szakkörbe. Domonis Géza, a szakkör vezetője úgy vélte, egy komolyabb plakát elriasztotta volna a jelentkezőket. Tízen jelentkeztek, négyen maradtak. — Ha a kicsi, de lelkes csoporttal sikerül bizonyítanom, valószínűleg több diák jön majd. Ódor Zoltán és Vass Tamás sok szépet mesélt szakkörről. Ha másoknak is a elmondják, alighanem gyarapszik a létszám. Bár közbeszólhat egyéb tényező. Titkon tanulnak Jó néhány pedagógus tapasztalatait összegezi Galambos Margit, a Rudas László Szakközépiskola magyar-népművelés szakon végzett kulturális nevelőtanára. a — Nincs túl nagy rangja tanulásnak, a gyerekek nagy része titkolja, ha tanul. A magyarnak pláne nincs presztízse. Nyolcan iratkoztak tanév elején az olvasókörbe, hárman már le is morzsolódtak. Vajon nem ragadta meg őket a világirodalom? Valami mégis hiányzik Az érdektelenséggel az érdeklődés áll szemben. A magyartanároknak sok kis írást megmutatnak a tanítványok. A bemutatkozási lehetőség azonban kevés. Az iskolaújságok ritkán, vagy egyáltalán nem látnak napvilágot. Ennél is jobban hiányzik az, amit a gimnázium Ill/d. és II/b. osztályában maguk a diákok próbáltak pótolni nemrég. Nem nevezték önképzőkörnek, de olyasmi. A harmadik osztályban már az első próbálkozás kudarcot vallott. Vezető nélkül nem csoda. Ha egy dunaújvárosi fiatal vonzódik a képzőművészetekhez, elmehet az Amatőr Műhelybe, vagy a Bartók kerámiaszakkörét. A táncoslábúakat versenytáncklub, a j daloskedvűeket énekkar várja. Az irodalomkedvelő diák hova menjen? Hol élheti ki több-kevesebb tehetséggel párosuló amatőr hajlamait? Irodalmi önképzőkört 3k vezetését csakis szakemberre szabad bízni. Olyanra, aki a verstanban, stilisztikában éppoly járatos, mint irodalomelméleti, művészeti, társadalmi és politikai kérdésekben. Valaki(k)re rá kellene bízni. Kovács Mária