Dunaújvárosi Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-25 / 276. szám
2006. NOVEMBER 25., SZOMBAT HETLOVET Boda András My name is Bonda * Néhány héttel megmérgezése után meghalt a KGB ex-kéme. Gyerekkoromban elég sok Hód-történeten rágtam át magam - így aztán, amikor épp nem kamionsofőr vagy sarkkutató akartam lenni, arról ábrándoztam, milyen szép is lenne, ha egy csendes délután, iskolából hazafelé menet megállna mellettem valami jó kis autó, megkérnének, szálljak be, elvinnének a Kémképző Szakiskolába, kitanítanának, és néhány év múlva már élhetném is az ágensek szürke hétköznapjait. Minden máshogy lett igaz, most jövök rá, ha kém lennék is ezt mondanám, tehát azért vigyázat!), minden igyekezetem dacára technikai analfabéta maradtam, és a frász törne ki plusz lebénulnék, ha megzörrenne az ajtózár, miközben tizenhat kihúzott fiók és az asztalra pakolt dokumentumok előtt állok egy golyóstollkamerával küzdve. Szegény Litvinyenko ügyében csak azt nem értem: ha már kiszállt végre, ha már Anglia befogadta, mi a jó istenért nem maradt kussban, miért nem sörözgetett el élete végéig valami jópofa kisvárosban? Hm... Lehet, hogy célszerű lenne tanácsadó céget gründolnom kiugrott kémek részére? Az érdeklődőket a Papírgyári út egy elhagyott raktárépületénél várom. My name is Bonda. Andy Bonda... * SS-egyenruhában pózolt egy politikus. Magyar, ha netán kétsége lenne valakinek néhány országban már nem lenne képviselő, nálunk meg megdorgálta a pártja, továbbá a közvélemény megnyugtatására közölték, mivel „történelmi emlékek gyűjtéséről van szó, a ruha felöltése semmiféle érzelmi és ideológiai azonosulást nem jelent". A fényképeken feszítő, érdekes kis kefebajuszt viselő fiatalember, Zsolt, valóban érzelemmentes félmosollyal néz a kamerába, nem lendít kart, arca nem mutat gyűlöletet és nem is alkalmas annak keltésére. Szimpatikus, derék, nyilván családját, az elnyomottakat és a védtelen állatokat egyaránt nagy empátiával kezelő politikusról van szó. Felvett egy SS-egyenruhát, hát felvette - nem ebben jár dolgozni, nem tüntetett benne békésen, lépjünk túl rajta. Annál inkább, mert itt van a mi jó Zuschlag Jánosunk, aki a hírhez hozzáfűzi: „Mindenkinek alaposan meg kell gondolnia, hogy politikusként magáneseményeken is mit mond..." Talán tetszenek emlékezni: Zuschlag volt, aki egy ízléses kis vicc után le kellett mondjon parlamenti mandátumáról. Ma megyei elnökhelyettes. És tanácsot oszt. Szép ez így. Kerek. * „A célkitűzések egybevágnak azzal, amit az MSZP nyolc éven keresztül megvalósított..." Mármint az új összetételű közgyűlés programját illetően - így vélekedett egy sajtótájékoztatón dr. Kálmán András polgármester. A magam részéről tiszta szívből remélem, hogy nem sok ponton vágnak egybe azok a célkitűzések azzal, amit az MSZP akárhány éven át megvalósított - bevallom, már azzal is bőven beérném, ha közpénzeink kezelésének legendásan mértéktartó gyakorlatában, vagy a választókkal és a nyilvánossággal folytatott kommunikáció minőségében mutatkozna némi változás. Ezt csak remélem persze, hinni nem nagyon hiszem. Ábrándos délutánokon, bodor füstfellegekbe burkolózva azért elképzelem néha, milyen szép is lenne, ha a történések végre megingatnák az évek múlásával egyenes arányban izmosodó szkepszisemet a politika és művelői irányában - aztán általában beleér a kezem. Ezúttal diákok ültek az igazgató székébe A pártokra leadott szavazatok szerint ugyanis tegnap diákigazgatókat és helyetteseket választottak - a biztonság kedvéért mindegyik tisztségviselőből rögtön kettőt. Balogh Zsuzsanna és Szabó Iván diákigazgatóknak annak rendje és módja szerint piros díszpárnán nyújtották az intézmény kulcsait. A győztes kampány egyébként alapvető emberi érzelmekre épített: mivel a lányok többségben vannak a Rudasban, fess és jóképű fiatalembereket szerepeltettek a párt műsoraiban. Ahogy mondani szokás: ez bejött! A tegnapi napon a diákigazgatók bokros teendőinek ellátásában a két frissen megválasztott helyettesük, Mitli Attila és Kovács Balázs segített. Pártjuk pólójában feszítettek a diákok, akik ezen a héten nem szűkölködtek programokban A „hazudós lap"... Polgármester az iskolapadban: Dunaferr szakközép Dunaújváros (pj) A Dunaferr Szakközép- és Szakképző Iskolába látogatott pénteken a polgármester, ahol fórumon válaszolt a pedagógusok kérdéseire: létszámleépítés, adminisztráció... A Dunaferr Szakközépiskola és Szakiskolában ismerkedett az intézmény helyzetével és tanárainak véleményével tegnap dr. Kálmán András polgármester a „Képviselők az iskolapadban” című országos akció keretében. Az ugyan szerdára, a Közoktatás Napjára esett eredetileg - ám a polgármester elfoglaltsága miatt péntekre halasztotta látogatását. A pedagógusok fórumán természetesen a tervezett reformokról esett a legtöbb szó - a biztosnak tűnő országos, és az esetleges helyi reformokról. Érthető félelem munkál például az iskola villamos tagozatának tanáraiban: mi lesz a sorsa a már sok mindent látott, ráadásul egy értékes belvárosi területen, a Munkásművelődési Központ mellett fekvő épületnek? Maradhat az iskola azon a helyen? A polgármester szerint józan politika nem fogja megszüntetni vagy áttelepíteni az iskolát a következő öt-tíz évben - mivel az adatok azt mutatják, hogy (az általános iskolákkal ellentétben, ahol az ősszel kezdődött tanévben háromszázharminccal kevesebb diák van, mint a nyáron volt,) a középiskolák tanulóinak száma nem csökken, sőt, gyarapodásuk várható. Különösen, ha a híd átadásával (aminek használata várhatóan ingyenes lesz az 51-es és a 6-os főutak között) a _____ Duna bal partjának településeiről is több gyerek jár ide. Megemlítette, hogy két középiskola mellett is csökkenő diákságú általános működik, elképzelhető tehát, hogy ezekkel bővítik majd a középfokú intézményeket. A területi integrált szakképző központokról is kapott kérdést Kálmán András. Elmondta, hogy a város indult az első, ilyen központok léte-Józan politika nem fogja megszüntetni vagy áttelepíteni sítésére kiírt régiós pályázaton, ám Tatabányával és Fehérvárral szemben alulmaradt. Most a második pályázat előkészítésénél tartanak. Az esetleges pedagóguslétszámleépítésről, és az újabb adminisztrációs terhek értelméről is érdeklődtek a tanárok. Utóbbit csak „hazudós lapnak” nevezték, és érthetetlennek tartották, hogy arra mindent fel kell írni, de csak heti negyven óráig. - Vagy mindent, vagy semmit! - háborogtak a pedagógusok. Kálmán András megjegyezte, hogy nem várható létszámleépítés, a felmérések szerint kezelhetők lesznek a változások. Az adminisztrációval kapcsolatban türelmet kért, a terveket „kompromisszum szülte kényszermegoldásnak” nevezve, amelyek még változhatnak. Főként a tervezett reformokkal, változtatásokkal kapcsolatban érdeklődtek a pedagógusok SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! SMS-számunk: DH 06-91-33-10-3. Üzenetét PH (szóköz) jellel kezdje!2 A Dunába vezetik (Folytatás az 1. oldalról) A földmunkák befejezését követően az árkot betonlapokkal borítják be, majd elhelyezik a műtárgyakat. A víz Dunába vezetése azért is tűnt kézenfekvő megoldásnak, mert a szántóföldek között egy természetes módon kialakult aprócska völgy található, amely a folyó irányába lejt, így a csapadékvíz a kiépített rendszeren gond nélkül jut majd el a folyóig. Kiss Jenő, a kivitelezést végző Aquapent Kft. műszaki vezetője lapunk kérdésére elmondta: a munkák két hete kezdődtek, és ez év végéig befejeződnek. Középiskolások szavalóversenye Dunaújváros (gp) A Dunaferr iskola november 22-én rendezte meg a városi szavalóversenyt középiskolások részére, amelynek mottója a „Magyarság, szabadság - 1456, 1956” volt. Gináziumi, középiskolai kategória: 1. Laza Borbála, Sebestyén Tibor, 2. Barabás Mariann, Maizác Stefánia, Szabó Tünde, 3. Csapó Viktória, Lombos Anett. Különdíj: Früvald Dóra, Hutvágner Éva, Kiss Gergely. Szakiskolai kategória: 1. Garami Olga, 2. Dobi Zoltán, 3. Kerek Kamilla. Különdíj: Soós Bálint. KRÓNIKA DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Huszonheten sérültek meg Dunaújváros (szf) Egy halálos, kilenc súlyos és nyolc könnyű kimenetelű baleset történt a héten Fejér megye útjain. A legtöbben gyorshajtás miatt karamboloztak. A másfél tucat balesetben összesen huszonheten sérültek meg. Egy hatvannyolc éves nő pedig életét vesztette, amikor Ercsi-Sinatelepnél át akart kelni a hatos úton. Tizenhárom ittas vezetővel szemben is intézkedtek. Halálos baleset a 6-os úton Dunaújváros (szb) - Egy negyvenhárom éves asszony vesztette életét a tegnap délután négy órakor történt balesetben. A baracsi Halászcsárda közelében, a 82- es kilométerkőnél két Opel ütközött egymásnak, a Pécs felé tartó Kadett átsodródott a szemközti sávba, majd megpördülve, jobb oldalával a Pécs felől érkező Astra elejének csapódott. A balesetben a Kadett első ülésén helyet foglaló nő meghalt. A hátsó ülésen utazó hatéves gyerek és édesanyja, a sofőr, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A baleset miatt komoly közlekedési zavar támadt a környező utakon. Molnár Dóra, Dunaújváros Pálosi Krisztián, Perkáta Berczeli Panna, Dunaújváros Berczeli Szófia, Dunaújváros Tőkési Zoltán, Dunaújváros Cselényi Viktória, Dunaújváros Tardi Marcel, Baracs Nagy Péter Dezső, Dunaújváros Puskás Judit, Dunaújváros Pukánszky Nikoletta, Dunaújváros Tóth Tamás, Adony Tóth Enikő, Adony Szabó Gréta, Dunaújváros Szabó Viktor, Dunaújváros Szabó Gergő, Dunaújváros Bónus Kinga, Dunaújváros Bónus Viktória, Dunaújváros Bónus Bianka, Dunaújváros Hajdú Petra, Dunaújváros Fodor Zsuzsika, Dunaújváros Mészáros Viktória, Perkáta Mészáros Dominik, Perkáta Mészáros László, Perkáta Purger Andrea, Dunaújváros Kiss Nikolett, Dunaújváros Fórizs Antonella, Perkáta Fórizs Stella, Perkáta Fórizs Lilla, Perkáta Fórizs Csilla, Perkáta Pándi János, Daruszentmiklós Dániel Eszter, Dunaújváros Kecskés Éva, Dunaújváros Bilinszki Nikolett, Perkáta Mészáros Róbert, Perkáta Cséplő Krisztián, Dunaújváros Szláma Tomika, Dunaújváros Pávkovics Eszter, Dunaújváros Kovács Zoli, Nagyvenyim Kovács Móni, Nagyvenyim Kovács Vera, Nagyvenyim Szűcs Vivien, Előszállás Frankó Lóra, Dunaújváros Része az ajándékoknak! Hirdetés ÜGYESEK VOLTATOK! Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire ügyesek és szorgalmasak voltatok. Sok szép és színes ajándékot kaptam tőletek, így most rajtam a sor, hogy megajándékozzalak titeket. Találkozunk 2006. december 5-én 16 órakor a Dunaújvárosi Hírlap Mikulás-ünnepségén, a Bowling Centerben (Dunaújváros, Papírgyári u. 10/A), ahol ajándékcsomag, sok-sok kedves barát és én is várni foglak titeket! Hamarosan a névre szóló meghívókat is eljuttatom hozzátok. Üdvözlettel: Micu és Vészeli Odett, Dunaújváros Kiss Dorottya, Dunaújváros Rabi Virág, Dunaújváros Csongrádi Roland, Rácalmás Csongrádi Roland, Rácalmás Szűcs Zombor, Kisapostag Szűcs Bence, Kisapostag Csányi Tamás, Baracs-Apátszállás