Dunaújvárosi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-25 / 224. szám
Szükség és szenvedély Ki ezért, ki meg azért, de kevés az olyan nő, aki nem jár turkálóba Már óvodás korban elkezdhető a sport Ne féljenek beíratni csemetéjüket a szülők osvath.saci@plc.hu Van, aki bevallja, van, aki nem..., de az biztos, hogy manapság kevés az a nő, aki nem jár turkálóba. Elegánsabban: second hand üzletbe, ahol az újnál lényegesen olcsóbban kínált (alig) használt holmik között lehet gátlástalanul válogatni. A „turkálás” össznépi szokássá vált, csaknem minden településen van egy vagy két olyan lelőhely, ahová érdemes rendszeresen benézni. Tévhit, hogy a „túri” csak a nők kiváltsága, a minap a kedvenc lelőhelyemen két fiatal srác is ott „lapozott” élvezettel a farmerek között, bár kétségtelen, hogy a törzsközönséget többnyire a gyengébb nem alkotja. De az sem igaz, hogy a turkálóba csak azok járnak, akiknek nincs pénzük új holmira. Sőt. Jellemzően ugyanis konkrét cél nélkül térünk be az adott egységbe, amely a kereskedelem bármelyik szintjét megtestesítheti. A raktáráruháztól a budoárszerű butikig minden stílus és színvonal fellelhető. Általában egyszerűen berendezett boltok, ahol a vevők önkiszolgálnak az állványokon lógó vállfák sorai között, és néhány függönnyel elszeparált fülkében próbálgatják a cuccokat. A többség vadászszenvedélytől fűtve forgatja végig a felhozatalt. Ismerek olyan megátalkodott turkálót, aki nap mint nap képes végigtelefonálni a „helyeit”, érkezett-e új áru. Életem legizgalmasabb és azóta is visszasírt turkálója egy falusi ház udvari szobáját foglalta el, közepén irdatlan méretű faládával, amelybe hetente, ömlesztve érkezett a bálás cucc. A vásárlás izgalmától felajzott hölgykoszorú erre vetette rá magát, majd a zsákmányt egyenként szortírozva válogatta ki a neki tetsző darabokat. Ezt követően elindult a próbálgatás, majd a cserebere. Mindeközben barátságok szövődtek, poénok röpködtek és mindenki felszabadultan érezte magát. Annál is inkább, mert gyakran akadt a kézbe márkás holmi, új, hibátlan áru. A küföldi „rongyok” egy régi vágású konyhai mérleg segítségével értékelődtek át, az utánozhatatlan humorú mindenki Kati nénije, mint eladó közreműködésével. A faluból, de a közeli városból is odajártak a népek, azok, akiknek futotta volna újra is, és azok is, akiknek a szükség diktálta a kilós holmik beszerzését. A „turkálók” reneszánszukat élik. A titkuk nyilván az, hogy senki nem mondja meg az alig használt ruhákról, hogy levetett holmik... Hacsak el nem dicsekszünk vele... Horog László horog.laszlo@plc.hu Az egykori kiváló kézilabdázó, a 120-szoros válogatott Deli Rita szerint a rendszeres sportolást már egészen fiatalon, hatévesen el lehet kezdeni. Az általa vezetett klubban óvodásoknak is szerveztek foglalkozásokat. - Úgy gondolom, a gyerekek hatévesen már érettek a heti kétszeri, rövidebb foglalkozásokra. A figyelmük, koncentrációjuk alkalmassá teszi őket fél, esetleg háromnegyed órás foglalkozásokra. Én leginkább a kézilabdával foglalkoztam, de meggyőződésem, hogy ez más sportágakban is megvalósítható, az összes labdajátéknál. De említhetném az úszást, a táncokat, a különböző balettfoglalkozásokat, amelyek már négyéveseknél elkezdődnek. Tehát a szülők ne féljenek beíratni csemetéjüket sportfoglalkozásokra. A sportklubban évekkel ezelőtt ovis kézilabdát indítottak be, újszerű vállalkozás volt a hazai sportéletben, 300 gyerekkel dolgoztak együtt. A gyerekektől, szülőktől, az óvónőktől jó visszajelzéseket kaptunk. Nem kézilabdával, hanem szivacslabdával gyakoroltunk, a képességfejlesztés volt az elsődleges, mindenféle alapmozgásokat, futásokat, ugrásokat tanítottunk a kollégáimmal, illetve a labdával sokféle feladatot végeztünk A gyakorlásokba sokféle játékos elemet építettünk - mondja Deli Rita. - A gyerekek napról napra fejlődtek, mivel nagycsoportos ovisokról volt szó, ezért az iskolára való felkészülésben is nagy segítséget jelentett. Testnevelő tanárként tudom, hogy a szivacslabdával való kézi kontaktus sokat segített később a suli első osztályában az írásnál. Továbbá a sport segítségével nőtt a figyelmük, aminek az iskolapadban nagy hasznát vették. De ennél is fontosabb, hogy a mozgás, a játék szeretete - bár kicsikről van szó - a csapatszellemet, a másik megbecsülését erősítette. Egyszerűen berendezett boltok, ahol a vevők önkiszolgálnak az állványokon lógó vállfák sorai között A sport segítségével nő a gyerekek figyelme, aminek az iskola padban is nagy hasznát veszik. Erősíti a csapatszellemet is Osváth Sarolta Kerékpárra fel, irány a sziget Dunaújváros (szb) Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (IITI) heti rendszerességgel szervez bringatúrákat Dunaújváros és Rácalmás között. A bringások a szigetre kerekezhetnek ki, az új ökoparkot járják körbe minden hétvégén. Az iroda tájékoztatása szerint a program egészen addig tart, amíg azt az időjárás engedi, az biztos, hogy szeptember utolsó hétvégéjén, vagyis 30-án ismét közös kerekezésre várnak minden vállalkozó szellemű városlakót. A starthely az Október 23. tér 8. alatt található iroda előtti tér, minden alkalommal délelőtt kilenc órakor indul a karaván. Ha valaki feltétlenül szükségét érzi, az akár előre is bejelentkezhet e programra, az NTI telefonszámát, vagyis a 407-136-ot kell csengetni a résztvevőknek. A rácalmási sziget egyébként kiváló úticél, az ott kiépített természetvédelmi örvények, madárlesek, szalonnasütő helyek fantasztikus légkört teremtenek a gyalogos, vagy akár biciklis kirándulásokhoz - aki még nem járt ott, az feltétlenül látogassa meg a helyszínt! MELLÉKLET A Dunaújvárosi Hírlap melléklete az egészségesebb életmódért - 2007. szeptember 25., kedd j> < 'Ö I—o Varga Tamás: továbbra is fitten, frissen Életmódi programunk különdíjasa több mint húsz kilótól szabadult meg néhány hónap alatt Dunaújváros (szb) Meghirdetésekor népszerű volt, az eredményeket ismerve pedig állíthatjuk: sikeres is lett a négy megyei és egy városi lapot összefogó Pannon Lapok Társasága Életmódi programja. A Dunaújvárosi Hírlap versenyén több mint százan indultak, a győztesek között pedig több férfi is volt. Év elején, az Életmódi program indulásakor több mint százan jelentkeztek, hogy a Dunaújvárosi Hírlap fogyókúra versenyében részt vegyenek. Talán kevesen gondolták, és elismerjük: mi sem hittük, hogy versenyzőink ilyen sikerrel veszik az akadályokat. Sokan komoly kitartásról tettek tanúbizonyságot, így például Varga Tamás, aki a különdíjasa lett e megmérettetésnek. Ő 123,8 kilogrammról 97,9 kilóra fogyott, ezzel ő lett a nevezési súlyából legtöbbet fogyó résztvevőnk. Tamás azóta is tartja „versenysúlyát”, ha már nem is veszi annyira komolyan a kilók elleni küzdelmet. Az Életmódi programmal kapcsolatban nyár elején hirdettünk eredményt, Tamás azóta sem lett hűtlen a sportoláshoz. Barátaival együtt rendszeresen fallabdázik, ez egyébként nem új hobbi, hanem hét-nyolc éve tartó szenvedély az életében - amióta megnyílt a nagyvenyimi sportcentrum, azóta rendszeresen ragad ütőt, hogy űzze-kergesse az apró, kemény gumilabdát a teremben. A verseny során elért jelentős súlyveszteségért egyébként sokat dolgozott Tamás, étkezési szokásain is igyekett változtatni, s e változások mellett - ha nem is aszkétaként - de igen elszánt módon kitartott. Esetében a különválasztó diéta hozta meg a kívánt hatást, vagyis nem evett együtt szénhidrátot, fehérjét, illetve keményítőt tartalmazó ételeket. Ez a diéta általában naponkra lebontva szab korlátot a fent említett tápanyag összetételű termékek fogyasztásának, vagyis az adott napon csak széndhidrát, vagy csak fehérje tartalmú ételeket vehet magához a diétázó. E fogyókúrának nagy előnye, hogy nem kényszeríti az alkalmazót tarthatatlan koplalásra, éhezésre, az adott határokon belül megfelelő mennyiségű ételt vehet magához a delikvens. Varga Tamás nyár óta körülbelül négy kilót hízott vissza, ez a tetemes, több, mint húszkilós súlyveszteséghez képest elenyésző számarány. Igyekszik is tartani ezt a szintet, bár - mint elmondta - nincs könnyű helyzetben, hiszen édesszájú, és a tésztákat is kedveli. Tamás különdíjként egy hétvégére szóló üdülést nyert, augusztus közepén a barátnőjével együtt Pikalon, a kastélyszállóban jártak, ahol feledhetetlen napokat töltöttek együtt. Kérdésünkre, hogy mi történne, ha újra komolyabb súlyfeleslegre tenne szert, viccesen azt válaszolta: akkor majd újra benevez a PLT Életmódi programjára. A versenyszellem ugyanis sokat segít a kilók leadásában... További témák: rÁÁ http://eletmodi.pic.hu Egyéni nő 1. Poszet Lászlóné__________________Dunaújváros 2. Szél Lászlóné_____________________Apátszállás 3. Hadnagy Emilia___________________Rácalmás Egyéni férfi 1. Sümegi Lajos_____________________Dunaújváros 2. Varga Tamás______________________Mezőfalva 3. Németh Miklós___________________Dunaújváros Csapati Németh Miklós Dunaújváros Sümegi Lajos_____________________Dunaújváros Csapat2 Bakos Károlyné___________________Perkáta Horváthné Tóth Szilvia_____________Perkáta_______ Kárász Ferencné__________________Perkáta Mosonyi Györgyné________________Perkáta_______ Szabóné Siba Vanda_______________Perkáta_______ Szarka Istvánná___________________Perkáta_______ Tigerné Viczkó Valéria_____________Perkáta_______ iTompainé Siba Renáta Perkáta_______ Csapat3 Tóth Csabáné_____________________Kisapostag Tóth Henriett_____________________ Kisapostag Különdíj: a legtöbbet fogyó (kg) |Varga Tamás Mezőfalva Varga Tamás, mezőfalvi versenyzőnk a program befejzése után is próbálja tartani versenysúlyát