Dunaújvárosi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-24 / 250. szám

2016. OKTÓBER 24., HÉTFŐ FEJLESZTÉS Már a látványtervek is elkészültek az új horgásztanya felépítéséhez Horgászok és turisták helye Pekarek János pekarek.janos@dh.plt.hu Dunaújváros - Hamarosan gyökeresen átalakulhat a város melletti Duna-part, elfoglalva az őt megillető helyet a rangsorban. Egy-két éven belül belül megvalósulhat az a horgásztu­risztikai program, ami Duna­újvárost végre az őt megillető helyre teszi a Dunát ismerők, szeretők világában! Elsősor­ban a horgászok, vízi turisták, természetjárók körében. Ennek bázisa a városi kem­ping és a horgásztanya lenne. A kemping már évek óta jó úton halad ennek irányába - most komoly esély nyílik arra, hogy a horgásztanya is felzár­kózzon hozzá. A kormány ugyanis 13 mil­liárd (tizenhárom milliárd!) forintot szavazott meg csak horgászturisztikai programok­ra. A Magyar Horgászok Or­szágos Szövetségének (MO­­HOSZ) október utolsó napjáig kell benyújtania koncepcióját ennek megvalósítására. A dunaújvárosi önkor­mányzat és a helyi horgász­egyesület már idén március 22-én együttműködési megál­lapodást kötött a helyi hor­gásztanya turisztikai központ­tá fejlesztésére. - Már a látványtervek is el­készültek az új horgásztanya felépítéséhez, és az önkor­mányzattal közösen kidolgoz­tuk a helyi horgász- és vízitu­rizmus fejlesztésére szolgáló tervet­ - mondja Somfai Re­zső, a Dunaújvárosi Sporthor­gász Egyesület elnöke. - A város alapvető érdeke, hogy kihasználja és fejlessze rendkívül szép és jó helyen fekvő Duna-partját, azzal a kempinggel együtt, ami talán az ország legszebb vízparti táborhelye. Ott szállásolnánk el a horgászni, sportol­ni érkező turistákat. A mmm kempinget a tervek szerint kerékpárút köti össze a mai horgászta­nya helyén épülő, tel­jesen új víziturisztikai központtal. Ebben a lá­bakon álló épületben a pályázati kiírásoknak megfe­lelően egy horgászbolt, iro­dák, de egy melegkonyhás ét­terem is helyet kapna, félkörí­vű panorámaablakokkal, ame­lyek a víz fölé nyúlnának. Itt lesz több darab, falba épített nagy méretű akvárium, ami bemutatná a Duna élővilágát, egy előadó- és filmvetítő te­rem, ugyanebből a célból. A Duna-parton tanösvényt ala­kítunk ki, a felső-öböltől, az­az a szabad strand öblétől kezdve a kikötői öböl város felőli oldalán végig. A felső­A kormány ugyanis 13 milliárd forintot szavazott meg a programra öbölben nádast telepítünk, hogy a vízi madarak fészkelő­helye és a halak ívóhelye le­gyen, horgászstégeket épí­tünk, ragadozó halak betele­pítésével intenzív és attraktív horgászvízzé alakítjuk. A ki­kötői öbölben, ahol már most is van egy horgászcsónak-ki­­kötőnk, nagy dunai horgászat­ra alkalmas bázis lesz. Itt vizsgázott horgászturisztikai vezetők kalauzolják majd a horgászokat, kirándulókat - tette hozzá. Mindennek előkészítése­képpen a tervek szerint tavasszal megkezdődik az öböl kotrása, és el­dőlt, hogy a partfalból kifolyó rétegvízzel frissítik a felső- és a kikötői öblöt is: tehát ___ nyitva lehet tartani a két öböl közötti zsili­pet, lesz egy egészséges víz­áramlás bennük. Mivel a helyi koncepció a város irányításával kidolgo­zott, s már az előtervek rajzo­lásának fázisában van, az el­sők között valósulhat meg. Egy látványterv az 1968-ban átadott horgásztanya helyén épülő víziturisztikai központról: az elsők között valósulhat meg SZERINTEM Aki dunaújvárosi, akár itt született, akár később köl­tözött ide, mély megelége­déssel fog végigsétálni a megújult Duna-parton. Amelynek már eddig is vol­tak ígéretes szakaszai, de a horgász- és víziturisztikai program ránk eső részének megvalósulásával, ha nem is fejeződik be a fejlődése, mégis látványos ugrást pro­dukál . S ami a legszebb és a legjobb az egészben: nem mi, lokálpatrióták örülhe­tünk majd ennek, hanem minden hazai és külföldi lá­togató kénytelen lesz elis­merni, amit mi már rég tu­dunk, hogy a Duna egyik legszebb szakaszán jár! Már minden tényező adott a sikerhez: szándék, terv, együttműködés, és a pénz! A tanév feladatairól köznevelési szakértők tartottak konferenciát Perkáta (hd)­­ Országos egyesület, a Köznevelési Szakértők Országos Egye­sülete (KÖSZOE)­ tartott konferenciát a perkátai kastélyban. Az informáci­óban gazdag délutánra egész Fejérből érkeztek az érdeklődők. A programon kilencvenen vettek részt a perkátai Győry­­kastélyban, s többek között a pedagógus minősítés változá­sairól és az Oktatási Hivatal e tanévi feladatairól kaphattak bővebb információt a megje­lentek. Elsőként Kundakker Ferencné, a KÖSZOB Fejér megyei tagozatának elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Bogó Ani­kónak, Perkáta alpolgármes­terének, aki szintén örömmel üdvözölt mindenkit a felújí­tott kastélyban. Ezt követően dr. Szikori Ágnes, az Oktatási Hivatal fő­osztályvezetője tartott érdek­feszítő előadást az OH 2016/ 17-es tanévének főbb felada­tairól, illetve a köznevelési rendszer aktuális kérdéseiről. Az előadás végén több felme­rülő kérdésre is választ adott a jelenlévők számára. Dr. Szi­­kora Ágnes után Galambos Zsuzsanna, a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője „Szakértők, szaktanácsadók Fejér megyé­ben - kapcsolati háló kialakí­tása” címmel tartott összeg­zést, helyzetértékelést. Fórum jellegű, tájékoztató prezentá­ciójával Bella Tibor és Jurecz Emil a KÖSZOE elnöke és főtitkára beszélt a pedagógus minősítés kapcsán történt vál­tozásokról, melybe bevonta a jelenlévő szakértőket is, így azok a kérdéseikre azonnali választ kaptak. A program szünetében minden résztvevőt frissítővel fogadott a Perkátai Kínai Központ NKft., amely­nek munkatársai lehetőséget biztosítottak a két állandó ki­állításuk, valamint a kastély megtekintésére is. Dr. Szikora Ágnes, az Okta­tási Hivatal főosztályvezetője FÓKUSZ Útlezárás lép életbe mától Dunaföldvár (gp)­­ Az 52- es út Duna utca feletti híd burkolatának, szigetelé­sének és korlátjának ja­vítási munkái teljes útle­zárás mellett ma elkez­dődnek. A Duna hídra így terelőútvonalon lehet csak felhajtani. Mivel a kishíd aszfaltbur­kolata, vasbeton pályalemez szigetelése, dilatációs szerke­zete tönkrement, ezért a Ma­gyar Közútnak, mint üzemel­tetőnek az az álláspontja, hogy a rendkívüli mértékben leromlott híd a kátyúsodások miatt balesetveszélyes, pálya­­szerkezete olyan állapotban van, még egy telet beavatko­zás nélkül nem bír ki. Az építési munkák alatt a hidat lezárják, a forgalmat a Sóház utca, Béke tér és Mé­száros utca felé terelik. A Du­­na-hídhoz vezető Sóház utca egy rövid szakaszán a kétirá­nyú forgalom biztosítása ér­dekében ideiglenesen jelző­lámpás forgalomirányítás, a Mészáros utca teljes szaka­szán megállási tilalom lép életbe. A felújítás várható be­fejezése november 25. A jelzőlámpás forgalom­­korlátozás miatt torlódások­kal és a menetidő meg­hosszabbodásával kell szá­molnia a közlekedőknek. DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP • 5 RÖVIDEN Wittner Mária előadása Kulcs (dh)­­ Az 1956-os forradalom és szabad­ságharc egyik hőse, egykori halálraítélt, Wittner Mária tart elő­adást a kulcsi Faluház­ban október 24-én, hét­főn 13 órától A nők sze­repe a forradalom alatt és a megtorlás első hó­napjaiban címmel. Az előadást a helyi önkor­mányzat és a Kulcs Község Fejlesztéséért Alapítvány szervezi a forradalom 60. évfordu­ló alkalmából. Jótékonysági nótaest Baracs (db) - A Baracs Oktatásáért Alapítvány és a Négy Vándor Ala­pítvány javára rendez­nek jótékonysági nóta­estet a községben októ­ber 29-én 17 órától, a Faluházban. Fellépnek: Gáti Pál, Mendi Milán, Szávolovics Gabriella, közreműködnek a bara­­csi általános iskola nép­táncosai és a helyi óvo­dások. Bibliai Szabadegyetem Dunaújváros (pj) Folytatódik az adventis­ta egyház által szerve­zett Bibliai Szabadegye­tem című előadássoro­zat a könyvtárban. A legközelebbi összejöve­tel október 26-án lesz, 17 órától. további képek, információk duoW­DH Online '56-os hősökre emlékeztek Nagyon zűrzavaros idők voltak - idézte a ma is élő szemtanú Baracs (hl)­­ Október 23- án, vasárnap délelőtt a Baracs templomosi teme­tőben Farkas István sírjá­nak megkoszorúzásával kezdődtek a Dunaújváros melletti község ünnepi programjai. A himnusz közös eléneklé­­se után Baranyi Alexandra és Deme László mondott az al­kalomhoz illő verset, majd Várai Róbert Baracs polgár­­mestere tartott beszédet az ’56-os szabadságharc és for­radalom jelentőségéről. Összeállításában kiemelte a haza és a hűség fontosságát. Több helyen párhuzamot vont Az elesett Farkas István ma is példakép az akkori elvándorlás, a gaz­dasági nehézségek, a megél­hetés mostani helyzetével. Végül pedig a 21 évesen Szé­kesfehérváron katonai szolgá­latot töltő és a harcokban ele­sett Farkas István hősiességé­re emlékezett. A templomosi temetőben jelen volt Farkas István testvére, Farkas Éva, valamint a család további képviselői. Az ünnepi pillanatok után a testvér lapunknak elmondta, nagyon zűrzavaros időket él­tek. Október 23-án még talál­kozott testvérével, de az emlí­tett káoszos idők miatt csak jóval később értesült halálá­ról. A családban ma is példa­képként említik. A templomosi főhajtást követően vasárnap este a Fa­luházban folytatódott a bara­­csiak ’56-os megemlékezése, ahol az általános iskola diák­jai adtak ünnepi műsort. A templomosi temetőben Farkas Istvánra emlékeztek. Először a község elöljárói képviseletében Várai Róbert polgármester és Fe­hérvári József alpolgármester helyezte el az emlékezés virágait

Next