Dunaújvárosi Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-26 / 172. szám

g KRÓNIKA A tábor gálaesttel zárult, amelyen a csoportok bemutatták, mit tanultak Befejeződött a néptánckurzus: Erdélyben tanultak, táncoltak Kezdő és haladó csoportban tanultak a héten a perkátai fiatalok. Itthon is kamatoz­tatni kívánják az Erdélyben elsajátított táncokat. Horváth Dóra szerkesztoseg@dunahirlap.hu PERKÁTA Hazatért Magyarla­­pádról a perkátai „VELED az ifjúságért” Kulturális és Ha­gyományőrző Egyesület Kan­kalin Néptánccsoportja. Egy hetet töltöttek el a XXII. Ma­­gyarlapádi Népzene-, Nép­tánctáborban, ahol a 23 fő­ből álló csapat kezdő és hala­dó csoportban sajátíthatta el a magyarlapádi, valamint a ma­­gyarszentbenedeki táncokat. - A legmeghatározóbb élmé­nyem, amikor a perkátai gye­rekek meghallották a táncház­ban a magyarlapádi dallamo­kat, s gondolkodás nélkül be­álltak táncolni. Első nap még félénken vettek részt a táncta­nításon, de utána már a többi gyerekkel önfeledten „mulat­tak” együtt - nyilatkozik a tá­borról Preizler Nikolett, a cso­port egyik vezetője. - Öröm volt látni, mennyi tudást, ön­bizalmat, kitartást szívtak magukba pár nap alatt. - Magyarlapádon egy cso­dálatos hetet tölthettünk el a gyerekekkel. A mai napig az élményeinket próbáljuk fel­dolgozni, hiszen annyi min­dent éltünk meg, hogy mindig eszébe jut az embernek egy­­egy olyan pillanat, ami mo­solyt csal az arcára. Csapat­ként érkeztünk Erdélybe, de egy családként jöttünk haza - teszi hozzá Nikolett. A remek hangulatú tábor július 20-án, szombaton zá­rult egy nagyszabású gála­esttel, amelyen minden cso­port bemutatta a közönségnek a hét során tanultakat, majd egy nagy táncházban vehet­tek részt a táborozók. A perkátai csapat másnap, július 21-én könnyes szemek­kel indult haza Fejér megyé­be, hogy itthon folytassák a munkájukat, amelynek során kamatoztatni kívánják az Er­délyben tanultakat. A perkátai fiatalok méltóképpen képviselték településüket Erdélyben. A magyarlapádi dombok egyi­két is megmászták a gyerekek Fotó: amatőr felvétel Látogasson el hírportálunkra! DUOL.hu A nyár beköszöntével gyak­ran a kánikula is megérkezik. Amennyiben három egymást követő napon a napi középhő­mérséklet 25 Celsius fok fölé emelkedik, másodfokú, lega­lább három napon át tartó, 27 Celsius fok feletti napi közép­hőmérséklet esetén pedig har­madfokú hőségriasztást ad ki az országos tiszti főorvos. A külső hőmérséklet ilyen mér­tékű emelkedése fokozott kör­nyezet-egészségügyi kockáza­tot hordoz magában. A hőség szempontjából leginkább ér­zékeny lakossági csoportok a csecsemők és kisgyermekek, az idősek, továbbá a krónikus megbetegedésben szenvedők, a következőkben felsorolt ta­nácsokat azonban mindenki számára ajánlott betartani. A meleg napokon különösen fontos a megfelelő mennyiségű, rendszeres folyadékbevitel. Min­denképpen részesítsük előnyben a csapvizet, ásványvizet, gyógy­­teákat, gyümölcsleveket, táp­lálkozásunkban a zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket, salátá­kat. Kerüljük azokat az italokat, amelyek sok koffeint, alkoholt és a nagyobb mennyiségű cukrot tartalmaznak. Minden életkor­ban javasolt a szellős, könnyű, lehetőleg világos színű ruhá­zat. Amennyiben a szabadban tartózkodunk, óvjuk fejünket a napsugárzástól nyári kalap­pal vagy sapkával. Gondoljunk bőrünk megfelelő védelmére naptej használatával, szemün­ket is óvjuk napszemüveggel. Délelőtt 11 óra és délután 3 óra közötti időszakban sem­miképpen se tartózkodjunk kint a tűző napon. A kánikulai napokban próbáljunk naponta néhány órát hűvös, mérsékel­ten légkondicionált helyiség­ben eltölteni, testünket időn­ként langyos vízzel lehűteni. Sportolást, egyéb nagyobb fi­zikai igénybevételt igénylő te­vékenységet lehetőség szerint a kora reggeli vagy az esti órák­ban végezzünk, és figyeljünk a fokozott folyadékbevitelre. Idős emberek, betegek ese­tében enyhe rosszullét ese­tén is kérjük ki az orvos vagy az ápoló tanácsát. Keringési rendszerre ható gyógyszerek esetében az adagolás módo­sítása is szükségessé válhat, természetesen ebben az eset­ben is a kezelőorvos előírása szerint járjunk el. A DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP ÖSSZEÁLLÍTÁSA A FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁMOGATÁSÁVAL Védje szervezetét hőség idején! Fontos a folyadékpótlás Tovább bővült a kormányablakok hatásköre Még több ügy intézhető A Családvédelmi Akcióterv 2019. július 1-én indult. En­nek keretében kormányablak­ban is előterjeszthető a baba­váró támogatással, a családi otthonteremtési kedvezmén­­nyel, a jelzáloghitel-elengedés­sel és a nagycsaládosok gép­járműszerzési támogatásával kapcsolatos kérelem. A Családvédelmi Akció­tervhez kapcsolódó ügyinté­zés a kormányablakban ille­tékmentes. A szakemberek segítséget nyújtanak a szük­séges nyomtatványok kitölté­sében, mellékletek fénymáso­lásában és az iratok továbbí­tásában. A kormányablakban azonnal intézhető ügyek közé került jú­lius 1-től a biztosított, illetve egészségügyi szolgáltatásra jo­gosult belföldi személyek ese­tében a Társadalombiztosítá­si Azonosító Jelet igazoló ható­sági igazolvány másodlatának kiadása. Az okmány igényléséhez szükséges az ügyfél személy­­azonosításra alkalmas okmá­nyának és lakcímkártyájának bemutatása (kiskorú részére történő kártya igénylésekor a gyermek és a törvényes kép­viselő iratai is szükségesek), valamint formanyomtatvány kitöltése. A kártya igénylése meghatalmazott útján is kez­deményezhető. Az elkészült kártya a kormányablakban azonnal átvehető, amennyiben az ügyfél a megyében állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. A Társa­dalombiztosítási Azonosító Je­let igazoló hatósági igazolvány másodlata kiállításának igaz­gatási szolgáltatási díja fősza­bály szerint háromezer forint. Valamennyi kormányablak­ban intézhető ügyben lehető­ség van időpontfoglalásra és teljes körű tájékoztatásra a Kormányzati Ügyfélvonal 0-24 órában működő, 1818-as tele­fonszámán. Vendég István, a dunaújvárosi kormányablak szakügyintézője segít az ügyintézésben Fotó: ZSE 2019. JÚLIUS 26., PÉNTEK Vetélkedők a fiataloknak A tábori napok során meg­szerveztek két versenyt is a fi­atalok számára: a „Hopp, ka­róba, legények” pontozó ve­télkedőt, amelynek során a magyarlapádi pontozót kel­lett eljárniuk a nevezőknek, illetve az „A lapádi hegyte­tőn" elnevezésű népdalének­lési versenyt. A perkátai cso­portot mind a két megméret­tetésen képviselték gyerekek: Kádár Gergely a „Hopp, ka­róba, legények” pontozó ve­télkedőn különdíjat nyert el, a népdaléneklési verseny 1. korosztályában Wéber Viktó­ria a másodiknak járó díjat vi­hette haza, a 2. korosztályból László Emma szintén ezüstöt, Rácz Noémi pedig különdíjat kapott. Az izgalmas hét során nem csupán a táncokkal is­merkedhetett a csoport, a hét végén a falut körülvevő dom­bok közül egyet megmásztak, majd bográcsozással egybe­kötött mulatságot tartottak a lapádi lakókkal együtt. ELÉRHETŐSÉGEK JÁRÁSI HIVATAL Telefonszám: 25/795-600, 25/795-610. Fax: 25/795-649. E-mail: hivatal.dunaujvaros@fejer. gov.hu 2400 Dunaújváros, Szórád Márton út 39. KORMÁNYABLAK Telefonszám: 25/795-244. Fax: 25/795-649. E-mail: kormanyablak.dunaujvaros@ fejer.gov.hu 2400 Dunaújváros, Október 23. tér 1. FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁS Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: 7.00- 17.00 8.00- 17.00 8.00- 17.00 8.00- 18.00 8.00-14.00 POSTAI BEFIZETŐHELY Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: 7.00- 16.00 8.00- 16.00 8.00-16.00 8.00-16.00 8.00-14.00

Next