Hadak Útján, 1986 (38. évfolyam, 384-389. szám)
1986-07-01 / 387. szám
Hősi emlékmű avatás Clevelandben A város magyarsága június 1-én a város közvetlen szomszédságában, North Olmsted temetőjében, a Sunset Memorial Parkban avatta fel a II. világháború magyar hőseinek és áldozatainak emlékművét. Az ünnepélyen kb. félezer főnyi közönség vett részt. Az emlékmű hátterében egy háromrészes, öt méter magas gránit építmény áll, középső része névtáblákkal, a két oldalsó részben urnafülkékkel. Ez előtt áll a magyar hősi emlékmű, egy oszlopszerű gránittömb, felirattal és koronás magyar címerrel, a tetején egy bronzbaöntött szárnyaló, kardos turulmadárral. Az emlékmű terve Dobolyi Árpádos-tól, a kivitelezés fő előmozdítójától származik, a turul V. Hollósy György szobrászművész alkotása. A talpazatban angol és magyar nyelvű „üzenet“ urnája van befalazva, benne hazai földdel. Az Emlékmű Bizottság tagjai Dobolyi Árpád, V. Hollósy Ervin, v. Martonfalvay Hugó, dr. Papp Gábor és Szentkirályi János voltak, akiknek szívós munkája tette lehetővé a terv kivitelezését, az emigráns magyar szervezetek példamutató segítségével. Angolul v. Vajtay István egy tanár, magyarul az MHBK képviseletében v. Martonfalvay Hugó mondott felavató ünnepi beszédet. A leleplezés után Msgr. dr. Nagy Anzelm cisztercita apát. Nt. Juhász Imre ev. lelkész és Nt. Elek Áron ref. esperes áldotta meg az emlékművet. Ezt követte a megvalósításban közreműködött szervezetek és egyesületek koszorúzása. Az MHBK részéről v. Duska László, dr. v. Koltaváry Dénes és v. Andaházy Géza, a Vitézi Rend részéről v. Simon István és v. Hollósy Ervin, a Magyar Társaságtól dr. Nádas János, a Szt. László Társaság és Rend részéről Záhony A. József és Páncélos Mihály, a MKCsOBK részéről Molnár István és Kondor József, a Kát. Magyarok Vasárnapja részéről Goda Ferencné, a Magyar Cserkész Szövetség nevében dr. Papp Gábor, az Erdélyi Bizottság nevében Lőte Lajos és dr. Balló István, a magyar írók nevében Dombrády Dóra és dr. Eszterhás István helyezték el a kegyelet koszorúját. Az avatás előestéjén az emlékbizottság és a clevelandi egyesületek közösen rendeztek díszvacsorát a Marriott szálló nagytermében, melyen több mint 300 résztvevő közt amerikai és más államokból jött vendégek is voltak. Vacsora után dr. Domokos László egy. tanár méltatta angolul tartott ünnepi beszédében a hősök áldozatát. A város polgármestere nevében K. Bonutti egy. tanár, a nemzetiségi mozgalom nevében R. Perk volt polgármester, az MHBK nevében v. Duska László, az elszakított területeken élő magyarságért dolgozó szervezetek nevében Lőte Lajos szólalt fel. Dobolyi Árpád az előkészítés és kivitelezés munkájáról adott áttekintést „Ez az emlékmű okán, amilyet a vörös vihar után szétszóródott nemzettöredék egy része tudott alkotni... Ez emlékeztet bennünket arra, hogy a II. гúlágháborúban közel kétmillió magyar vesztette életét — harctereken, fogoly- és haláltáborokban, a hátországban. Ez az emlékmű nem szétválaszt, hanem összeköt bennünket és erőt sugároz, hogy békés úton harcolhassunk a magyar igazságért“ — mondotta Dobolyos. Néhány idézet v. Martonfalvay Hugó bs. emlékműavató beszédéből: ..... A II. világháború csatáiban nem halt meg a honvéd, csak elesett. Elesett, kezében fegyverével; elesett, mert hazája odaállította; elesett, mert mentette faluját; elesett, mert családját védte, feleségét óvta; elesett, mert hitt abban, hogy Magyarország magyar kell,hogy maradjon; elesett, mert semmi idegen megszállót nem fogadott el; elesett, mert hős hazája elbukott a népek nagy burkában. Elesett, de nem halt meg, mert ameddig magyar szív dobog keblünkben, mi emlékezünk és nem felejtünk! A hadifogoly táborokban ezrek haltak meg embertelen körülmények között, mosdatlanul, moslékon élve, legyengülve és a magyar államvezetés által elfeledve. Elestek ők is a becsület mezején, de nem haltak meg, mert emlékük él szeretteik szívében. A mártír honpolgárok tízezrei pusztultak el egy olyan rendszer őrlő malmában, mely minden emberiességből kivetkőzve irtotta a magyar gerincesek kiálló, magyarul gondolkozó, hazáját hűen szerető egyszerű magyarjait, apát és fiút, anyát és leányt, nagyszülőt és unokát, rokont és barátot, ismerőst és idegent. Magyart ölt magyar, egy bűnös külföld érdekében. Áldozataink elestek, de nem haltak meg. A recski tábor, a számtalan börtön, kitelepítési hely, a bányák mélye, mind emlékeztetnek hőseinkre. Az 1956-os dicsőmagyar, ki két üres marokkal roppantotta össze az orosz harckocsikat, ki meztelen karokkal védte hazáját, ő sem halt meg, csak dicsőségesen elesett. A magyar diák, a magyar gyárimunkás, egymás kezét fogva harcolt hazájuk felszabadításáért. Nem haltak meg, csak elestek. Hőseink, kiknek tiszteletére és emlékéri