Hídfő, 1963 (16. évfolyam, 395-415. szám)
1963-02-25 / 395. szám
2. oldal HÍDFŐ A nagy zárójelenetben Milotay István, aki egy jobbik ország lelkét száz és százezer példányszámos újságokkal formálta, valamennyiünkkel együtt, „vidéki újságíró" lett Szombathelyen, ahol még hősiesen írta a Horthy-korszak nagy revízióját. A vörös vihar kisodorta őt is a hazából és persze neki is meg kellett járnia az emigrációs újságíró keserves útját, ő volt a „nagy vad", akire lestek a Himler Mártonok és az OSS apró pesti sakáljai. Mindnyájunk szerencséje csak az volt, hogy Milotay István nem amerikai gangsterek, hanem angol gentlemanok auszriai zónájába került. És ha internálták is, nem szolgáltatták ki a magyarországi terrorbíróságnak. Tulajdonképpen most következett az igazi emberi és magyar tragédia. 1950 után az emigrációs „újságírás" kis patkányai és apró törpéi arra akarták kényszeríteni, hogy írjon álnevek alatt. Talán három vagy négy cikkről tudunk, amelyeket Kölcsey Pál álnéven írt meg, hogy szólhasson a magyarsághoz. Aztán még oroszlánkörmei rákarmoltak az Út és Célra is egy-egy igazi Milotay-cikket. Milotay István elhallgatott. Bölcs fölényével talán úgy látta, hogy a rheinecki öregház csendes magánya jobban illik az ő történelmi szerepéhez és nagyságához, mint az emigrációs kuvaszok marakodása. Milyen mélyre süllyedtünk! — kérdezhetnénk — mikor Milotay István haláláról csak úgy értesülünk, hogy visszaérkezett egy címére küldött újság tiszteletpéldány. „Gestorben am 17. Februar"— írta rá a svájci levélhordó. Nem tudjuk, hogy sírjára jutott-e magyar föld, magyar virág. Annyi azonban bizonyos, hogy amíg élünk, emlékét őrizzük a tanítvány hálájával, az Apostol iránti mélységes szeretettel. Azonban a mi hódolatunknál, mely csak az igazi nagyok előtt hajt térdet és főt, többet jelent azoknak a nagykörösi szegényparasztoknak — kiknek képviselője volt — a vénkerti napszámosoknak és balmazújvárosi földteleneknek emlékezése, akik számára Milotay István tolla tört utat a jobb, emberibb, magyarabb, de a végzet jegyében meg nem valósulhatott új világ felé. Svájci sírja körül — ha egyáltalában megtudja a hírt — lélekben bizonyára ott fog állani az Ismeretlen Magyarország kucsmás-csizmás népe, amelyért élt, harcolt, ébresztett s amelynek legtöbb szerelmese és egyik legnagyobb fia volt. Egy szenzációs könyvet A kommunizmust le lehet győzni háború nélkül. — A magyar szabadságharc tanulságai — Nyugati kezdeményezésre van szükség Csak lélekzet visszafojtva lehet olvasni — különösen a magyar szabadságharc évfordulója jöttén Stefan Yojew professzor könyvét a kommunizmus legyőzésének lehetőségeiről. A „megtért“ kommunista Milovan Djilas „új osztályán“ kívül — ideológiailag senki sem forgatta ki igaz valójából a marxista-leninista ideológiát, mint Stefan Yojew. Szinte kísérteties, amint kimond olyan igazságokat, amelyeket mindenbenki ismer, de amelyeket senki sem tud ilyen világosan kifejezni. Főtétele az, hogy a kommunisták tulajdonképpen egy szektát alkotnak, amelynek dogmatikája tökéletesen megbukott az ipari forradalom következtében Amerikában, Európában, főként azonban a vasfüggöny mögötti termelési csődben. Szóval a gyakorlatban. A Nyugatnak egy bűne van, hogy nincs kezdeményező képessége kihasználni ezt a gyakorlati csődöt. Fél a háborútól, az atomháborútól, holott — épp a magyar szabadságharc mutatta volna meg , hogy a kommunizmus megsemmisítése elérhető háború nélkül is. Ehhez csak arra volna szükség, hogy — nem a mai free-európai módszerek szerint — a nyugati hatalmak elkezdjenek egy lélektani támadó háborút a vasfüggöny mögött. „Egyes szabotázs-cselekmények, és szórványos földalatti akciók nem vezetnek a célhoz. A kommunizmust csak a keleti blokkon belül támasztott általános felkeléssel lehet legyőzni!“ Az író nem titkolja el, hogy a magyar szabadságharc magára hagyása mély levertséget, kiábrándulást keltett a magyar népben és a keleti tömb többi nemzeteiben is. Az ENSZ és a főtitkár szégyenletes magatartásánál csak egy méltatlanabb: a célirányos nyugati jajjongás, hogy a magyarság „értelmetlen“ áldozatot hozott. Még szégyenteljesebb az a felfogás, hogy a magyar szabadságharc, amely a kommunizmus elkerülhetetlen bukásának előhírnöke volt, szánandó és szégyelnivaló esemény volt. ” Ezután szóról-szóra írja a szerző: „Budapest jelentette a kommunizmus eddigi legnagyobb vereségét. A felkelés felmérhetetlen értékű történelmi előjáték volt a szabadság ügyének az egész világ számára. 1956-ban Magyarország a történelem előtt bebizonyította, hogy minden nép, amely a kommunista uralom alatt szenved és amely teljes egészében a szabadság után sóhajtozik, ha egyszer felkel a kommunista hatalmi apparátus impozánsnak látszó külső falai ellen, azok úgy omlanak össze, mint a kártyavár. A magyar forradalom csak azért maradt elszigetelve és azért nem tudott átterjedni a többi államokra és nem tudta kikényszeríteni a szovjet kivonulását Európából, mert a népek — a vasfüggöny mindkét oldalán — nem voltak előkészítve erre a lehetőségre. E drámai napokban valamenynyien a nyugati hatalmak katonai közbelépésére vártak." A rabszolgaságba taszított emberek óriási tévedése abban leledzik — írja Yojev — hogy felszabadításukat csupán a harmadik világháborútól remélik. Nincs olyan eshetőség, hogy akár keletről, akár nyugatról világháborút kezdjenek miattuk. Azonban a magyar szabadságharc világraszóló bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a kommunista rezsimeket belső forradalmak segítségével bármikor le lehet győzni, mégpedig a rabszolganépek saját erejével. A magyar szabadságharc csak azért bukott el — állapítja meg a kiváló szerző — mert elszigetelve maradt. Azonban ha mégegyszer égni kezd a steppe-tűz, ha minden úgynevezett csatlós országban egyszerre indul el a szabadságharc, ha többé nem a magyar Alföld síkján , hanem a Kárpátok hegyei között kell majd küzdeni, akkor talán a Szovjetnek 50.000 páncélos és 150—200 hadosztályt kellene bevetni — anélkül , hogy ennek a népfelkelésnek ura és elnyomója lehessen. Ez esetben a Szovjet nem kockáztatná a végső lehetőséget, hanem valami ürügyet találva, megpróbálna „emelt fejjel“ kivonulni Európából. S ha megsem tenné, vájjon mit kezdeményezhetne az USA ? 1961-ben a híres Alsop testvérek írták: „Mégegyszer nem engedhetjük magunkat az erkölcsileg megbecstelenítő, politikailag végzetes helyzetbe manővrírozni, mint 1956-ban. Előbb a felszabadítást prédikáltuk, utóbb pedig félretoltunk mindent és butaságokat beszéltünk, miközben a magyar szabadságharcosokat lemészárolták“. A szerző végül arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi világhelyzet állandóan nem állhat fent. A két világrendszer közül az egyiknek — előbb vagy utóbb — pusztulnia kell a föld színéről. Semmi sem lehet veszélyesebb, mint ilyen döntő korszakban minden politikai és stratégiai koncepció nélkül élni. A nyugati hatalmak azonban jelenleg ebben a végzetes helyzetben vannak. Az ő koncepciójuk nem lehet más, mint a kommunizmus megbuktatása háború nélkül. A kommunizmus megbuktatásához a reális lehetőségek megvannak. Hogy a kommunizmust legyőzzük az egyedül csak rajtunk áll. A HÍDFŐ terjesztését egész Európában V. Baky András vette át. Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Olaszországból, Norvégiából, és Svédországból ugyanúgy, mint korábban Nyugat-Németországból, Svájcból és Ausztriából minden előfizetést kérünk az ő címére irányítani. A HÍDFŐ egy évi előfizetése Európában DM 16.0, vagy ennek megfelelő valuta, amely nemzetközi posta utalványon, vagy ajánlott levélben küldhető az alábbi címre:: V. BAKY ANDRAS 8 München 45 Pragerstr. 8/1. Kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy az őket terhelő összegeket csak Európából, szintén Baky András címére fizessék be. + 1963 február 25.