Hídfő, 1980 (33. évfolyam, 800-824. szám)

1980-09-01 / 817-819. szám

10. oldal „Londonban sem számos az utca“ — Ez nem stimmel, mert nem szá­mos, hanem számtalan. London ki­terjedését statisztikai adatokkal nehéz érzékeltetni. Nagy Budapest területe 525,2 négyzetkilométer, London 1869 négyzetkilométeren terül el, tehát több, mint három és félszerese a magyar főváros nagy­ságának. Aki Londont az utazási irodák reklámfüzeteiből próbálja maga elé képzelni, annak a valóság csalódást okoz, mert azon a két tu­cat középületen kívül, amelyek fényképei világszerte ismertek, in­kább egy szétfolyó vidéki kisvá­ros benyomását kelti. Olyan, mint­ha az ember a József- vagy Fe­rencvárosban járkálna, éppen csak az épületek stílusa más. A csalódásért természetesen nem London a felelős. London olyan, amilyen. A látogató a hibás, aki Nagy-Britania fővárosáról mást képzel, mint amit kapott. Grandiozitás helyett vásári mutat­ványos bódék előtti turisták hul­lámzását, akik a világ minden sar­kából eljöttek, hogy megnézzék a Towert, a Big­ Bent, a Trafalgar teret a Nelson emlékművel. A lo­vassági laktanya kapuja elé ki­állított, színes egyenruhába öltö­zött lovas testőr úgy fest, mint a vidéki cirkuszok bejárata elé oda­állított mutatványszám. Egyfajta csalogató reklám, hát csak tessék tessék nagyérdemű közönség. Ez maradt Nagy-Britaniából, mert a kulisszák mögött más van. Egyes ipari központok, mint pl. Manchester ipari negyedei, úgy néznek ki, mint Budapest az ost­rom után. Mindenütt romok szenny, hulladék, elhagyott, kihalt épületek, amelyek között az egykor oly forgalmas hajózási csatornák olajos vize csillogott. Angliát az ipari bázis teljes ösz­­szeomlása fenyegeti. 1980 első há­rom hónapjában 1488 vállalat ment csődbe, 17 százalékkal több, mint a megelőző évnek ugyanebben az időszakában. A vállalatok nye­resége 1980-ban a felére csökkent, a kölcsönök drágák, és a befekte­tések ebből kifolyólag drasztiku­san visszafejlődtek. A fogyasztási árak emelkedése átlagban havi 5 százalékot tesz ki, pillanatnyilag 22 százalék az előző évhez viszo­nyítva. A termelékenység az elő­ző év plusz 1,57 százalékához vi­szonyítva, az 1980-as esztendő vé­géig 2,50 százalék mínuszt fog mu­tatni. Hogy hol a hiba? Nehéz tárgyi­lagos lenni ott, ahol a tények be­szélnek. Na és mik ezek a tények? Ott, azokban az államokban, ahol a szakszervezetek még nem ural­kodnak olyan kizárólagos hatalom­mal, mint Svédországban és Ang- Levél Albionból K­ában, lehet, hogy a dolgozókat ilyen, vagy olyan szemszögből néz­ve „kizsákmányolják“, de — és­­ezen a de-n van a hangsúly — a gazdasági élet virágzik, az ország valutája jó, a külkereskedelmi mérleg egyensúlyban van és a ter­melékenység emelkedő tendenciát mutat. Pillanatig sem akarjuk azt állí­tani, hogy a kommunista gazdál­kodás és a nyugat-európai mun­kásság önvédelmi tömörülése kö­zött összefüggés van, de — és is­mét a „de“ a lényeg — mert akár keleten, ahol az állam akadályozza meg a magánkezdeményezést, akár nyugaton, ahol a szakszervezetek gátolják meg a kapitalizmus „elfa­julását“, a gazdasági élet vissza­fejlődik. Adva van egy gyár, ahol mond­juk ezer ember dolgozik. Ebből száz csavarokat esztergál, de már annyi csavar van raktáron, hogy fel sem tudják használni. Erre el­­bocsájtják a száz esztergályost, és a szakszervezet inkább fizeti a munkanélküli segélyt, mintsem a gyár ama részlegében engednék ő­­ket dolgozni, ahol valami más munka adódnék, például összesze­relni valamit. A szállítás lemarad, mert az összeszerelők viszont nin­csenek készen, mivel kevesen van­nak. Fürgébb nemzetek, — ahol a szakszervezetek fái még nem nőt­tek az égig — mindezt kihasznál­ják jobb, gyorsabb munkával, idő­ben való szállítással. Hogy Angliában az árak és a bé­rek között nincs meg az egyensúly és a termelékenység a fent említett visszafejlődést mutatja, nem lehet kizárólagosan a szakszervezetek számlájára írni. Az egész mai ang­liai életet egyfajta elmaradottság jellemzi. A hétköznapi élet tele van a tradíciókhoz való ragasz­kodás és az új keresésének furcsa keverékével. Úgy néz ki, hogy az angolok tudják, hogy az, amit csi­nálnak és ahogyan csinálják, már nem felel meg a ma követelménye­inek, de mégis csinálják, mert at­tól tartanak, hogy ha nem így cselekednének, feladnának maguk­ból valamit és nem lennének már azok akik tegnap voltak. Pedig ez a „tegnap“ — az egykori világha­talom — már visszavonhatatlanul a múlté. A szocialitás az infinitum kierőszakolása, ahol az egyén mű­fogsorától a szemüvegig, a tyúk­szemvágástól a vakbéloperációig mindent az államtól vár, az önámí­tás egyik formája, mert mindeze­ket az ingyenes szolgáltatásokat végső fokon az egyén fizeti meg adó formájában, és az adók Angli­ában 33-83 százalékig fölözik le a bevételeket. A tőke viszont, amelynek megvannak a maga bel­ső törvényei, ebben az esetben ter­mészetszerűen visszahúzódik. Az angolok viszont mindezeket a jelenségeket azzal a bizonyos „angol hidegvérrel“ egyszerűen negligálják. Angliában a kellemet­len dolgokat egyszerűen tudomá­sul sem veszik. A hideg, esős, rossz időről nem ildomos beszélni, ilyenkor arról beszélnek, hogy nemsokára melegen süt a nap. Rendkívül udvariasak és tartózko­dóak. Ha valaki bő gatyában, bur­­jaszájú ingben, árvalány haj­as pör­­ge kalappal a fején, kezében fokos­sal végig sétálna egy kisváros ut­cáján, még csak tudomást sem vennének róla. Róluk el lehet azt mondani, hogy mindenki a „maga háza előtt söpör“. Kár, hogy az el­múlt századokban, amikor az an­gol világbirodalom akart a világ minden táján „más háza előtt sö­pörni“, ez a tulajdonságuk még nem fejlődött ki eléggé. Andrej Amalrik írja egyik ta­nulmányában a szláv gondolkodás­ról, hogy a másik embertárs sike­re érzékenyebben érinti az orosz embert, mint a saját sikertelensé­ge. Az átlagos orosz, ha azt látja, hogy a másiknak jobban megy, nem azon igyekszik, hogy azt utol­érje, hanem arra törekszik, hogy a másiknak is olyan rosszul men­jen, mint neki. Hogy az angolszász lélek hogyan reagál a másik sike­rére, azt rövid három hetes ott-tar­­tózkodás után nem igen lehet ki­analizálni, de tény, hogy az első vi­lágháború egyik indítóoka az volt, hogy a németek túlságosan „tüch­­tigek“ (alaposak, gondosak, rend­szeretők) voltak. Az angolokról ezt a „tüchtigsé­­get“ nem lehet elmondani. Ők is „dolgozgatnak“ és a munkaadók „fizetgetnek“ — és ez sokat meg­magyaráz. 1 Zsinay Mór HÍDFŐ V 1980. szeptember KERESÜNK valódi vagy átképzett • SZERSZÁMKÉSZÍTŐKET 9 SZERSZÁMLAKATOSOKAT 9 GÉPLAKATOSOKAT nagy karosszéria szerszámok gyártásához. 6 hét próbaidő. — Véglegesítés után lakásszerzésben segítünk. DR. ME LE GH Y KG. Werkzeugbau und Presswerk 5070 BERGISCH GLADBACH ___________________________________________J

Next