Képes Magyar Világhiradó, 1973 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Petőfi Sándor 1822. december 31-én éjfélkor vagy éjfél után néhány perccel született Kiskörösön, ahol Petrovics Istvánné, a kiskőrösi mészáros felesége várta öt évi házasság után az Isten áldását. Egész élete csoda. Csoda amit huszonhat év alatt érzett, szenvedett, alkotott, de a legérdekesebb csoda, hogy mindent előre lát és költeményeiben megjósol. Egy gondolat bánt engemet költeményében a halálát és a Szeptember végén című költeményében özvegye hűtlensé­gét látja előre. A német Grimm írta: "a legmagasabb köl­tői ihlet a századok folyamán ötször vett testet a földön: először hívták Homérnak, másodszor Shakespearenek, harmadszor Goethének, negyedszer Petőfinek és ötödször Mistralnak ...” A világ öt legnagyobb költője közé sorozza Petőfit. Hat évig alkotott és mégis több, mint harminc nyelven lefordítva ismerték a költeményeit. Népi és szerelmi költeményeiből: FÜRDIK A HOLDVILÁG AZ ÉG TENGERÉBEN Fürdik a holdvilág az ég tengerében, Méláz a haramia erdő közepében, Sűrű a füvön az éj harmatozása, De sűrűbb két szeme könnyének hullása. Baltája nyelére támaszkodva mondja: "Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra! Édes anyám, mindig javamat akartad. Édes anyám miért nem fogadtam szavadat? Elhagytam házadat, földönfutó lettem. Rablók, fosztogatók közé keveredtem. Most is köztük élek magam szégyenére, Ártatlan utasok nagy veszedelmére. Elmennék én haza, itt hagynám ezeket, Örömest itt hagynám, de most már nem lehet Édes anyám meghalt... kis házunk azóta Régen összeroskadt... s áll az akasztófa!" ELNÉMÚLT A FERGETEG Elnémult a fergeteg süvöltő Hárfájának zordon éneke. Nyugodt a táj, mint az arc, mely küzdött A halállal, s már kiszenvedő. Oly szelíd, szép őszi délután van! Itt-ott látni csak kis jellegeket. A viharból úgy maradt meg ez, mint Bús időkből az emlékezet. A falaknak bádogtornyait a Nap sugarai megaranyozzák. Délibábok távol tengerében Mint hajók lebegnek a tanyák. Áttekintek a nagy láthatáron. Rónaság ez, völgy- és hegytelen. Szívem is most ily végtelen róna... Nincsen benne más, csak szerelem. Szívem olyan tele szerelemmel, Hogy terhétől csaknem elesik. Úgy vagyok, mint a fa, melynek ága Alig bírja dús gyümölcseit. Szívem így, megtelve szerelemmel, Egy pohár, mely csordultig áll... Drága bor!... s ha a lyány porba önti? Kár lesz ■ . ■ inkább idd ki te, halál! Pásztor László októberben Kaliforniában járt, ahol nemzetiségi vezetőkkel tanácskozott. Útjának fénypontja Los Angelesben volt, az Ambassador hotelben, ahol a Burbankban élő magyar festőművész, Daday Ferenc festményét leplezték le, mintegy 500 főnyi közönség előtt. A festményen Nixon elnök látható, amikor 1956-ban (akkor még csak szenátor volt) az osztrák határon a magyar menekülteket üdvözli■ Dr. William Banowsky a Pepperdine egye­tem elnöke mondta el az ünnepi beszédet. Arne Kaim, a kaliforniai nemzetiségi csoportnak társelnöke volt a cere­mónia mester.

Next