Krónika, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
Tollas Tibor: Hazai ellenzékkinti társutasok Különös és elképzeléseinkkel szöges ellentétben álló változásoknak vagyunk tanúi az utóbbi években odahaza és az emigrációban. Míg otthon 56 után egy félelem nélküli és előítéletektől mentes nemzedék nőtt fel, mely elődeik hallgatólagos kiegyezését a rendszerrel felmondta és csodálni való bátorsággal küzd az egyetemes magyarság megmaradásáért, addig idekint, főleg Amerikában, a nyugati ösztöndíjakkal végzett diákok egy szervezett csoportja még az „emigráció” fogalmát sem vállaja és magukat csak ,,szórványmagyarság”-nak nevezik. E fiataloknak idekint természetes szövetségesük lehetne az egyre erősbödő otthoni ellenzék, a belső emigráció. Ehelyett a kinti fiatal értelmiség egy része érthetetlenül nem a hazai ellenzékkel, hanem a hatalom képviselőivel keresi a kapcsolatot. Világosan fejezte ki az Itt-Ott-ban Éltető Lajos, a lap főszerkesztője: „Számomra a szórványmagyarság jövője magasabb szempont, mint az emigráció célkitűzései. Ebből a szempontból pedig fontos, hogy legyen dialógus a szocialista Magyarországgal, mert Sinor Dénessel egyetemben tudom, hogy más Magyarország nincsen”. — Éltető megfeledkezik arról a virtuális Magyarországról, melyet Illyés Gyula: Haza a magasban c. versében oly szépen megfogalmazott, ugyanúgy Csoóri Sándor, aki New Yorkba látogatva a ,,Szellemi haza megalapozásáról’ beszélt, vagy legutóbb amerikai körútján Köteles Pál: „Háromágú életfa” című előadásában. Köteles az anyaországi, a kisebbségi és a nyugati magyarság megmaradását éppen abban látja, hogy a hivatalos állami érdekekkel szemben ,,a nemzeti érdekeknek biztosítsunk prioritást”. Mindezeket az igazságokat az említettek úgy látszik semmibe veszik. Ezzel nemcsak nekünk okoznak csalódást, hanem főleg az otthoni fiataloknak, akik tőlünk várják a visszhangot és üzeneteik továbbítását. De magunkat is csak akkor őrizhetjük meg magyarnak az idegenben, ha nem a rendszerrel, hanem a néppel, a ,, tiszta forrás” -sal tartjuk az élő kapcsolatot. Az otthoniak nem politikai célkitűzésünk feladását, hanem annak valóraváltását várják tőlünk! Amióta a hazai ellenzék földalatti irodalmát kijuttatja hozzánk, feladatunk fontosabbá és hitelesebbé vált. Emellett nem nekünk kell kintről megfogalmazni a követeléseket, hanem csak továbbítani kell az ő mondanivalójukat a szabad világ felé. A rendszerrel minden áron kapcsolatot kereső csoportok kulturális problémáik megoldását is elsősorban az állami szervektől remélik. Nagy Károly pl. a külföldi anyanyelvi oktatást csak a Magyarok Világszövetségével kart karba öltve tudja elképzelni, jóllehet a cserkészet és a magyar egyházak évtizedek óta a magyar nyelv és kultúra ápolását nemzeti szellemben példamutatóan mindig is elvégezték és végzik. Ellenben az Anyanyelvi Konferenciák mindinkább látványos, korántsem kulturális, inkább politikai rendezvényekké alakultak át. A külföldi résztvevőktől a kormányzat anyagi és egyéb segítségük viszonzásaként megköveteli a lojalitást. Ők maguk is hangsúlyozzák, hogy munkájuk nemcsak kulturális, hanem politikai irányzatú, így a kultúrcsere keletről-nyugatra — mindenki láthatja — egyoldalúvá vált. Miután a mozgalmat nem tudták másfél évtized óta elképzeléseik szerint kiszélesíteni, az otthon „nacionalistának” bélyegzett néptáncot kínálják csaléteknek és a nyugati magyarság táncegyütteseit idén a szovjet megszállás 40. évében meghívták az Anyanyelvi Konferenciára. Gombos Gyula már 1979-ben felhívta lapunkban a figyelmet az ilyen egyoldalú együttműködés fonákságaira: „Az egyik fél a magyar kormányzat a hatalom dolgában teljesen birtokon belül van, a másik fél, a nyugati magyar, teljesen birtokon kívül. S mivel az ügy politikától semmiképpen sem mentesíthető, mindig csak az történhet, amit a birtokon belüli jónak lát”. — E józan megvilágításban hamissá válik Nagy Károly könyvének minden érve, aki arra figyelmeztet: ,,ne akadályozza együttműködésünket ellenséges hang, tiltó szankció, ideológiát a magyarság fölé helyező akció”. Nagy Károly legutóbbi előadásai során a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium ellen agitál, azt a valótlanságot állítva, hogy az nem is magyar gimnázium, mivel nem ad magyar érettségit.!!?) Ő a kőszegi Jurisics Gimnáziumot ajánlja, ahol mindössze 9-en tanulnak, ezzel szemben Burg Kastlban közel 300 diák. Amíg a kastli érettségit elfogadják Nyugat-Európában, a kemény valutában fizetett drágább tandíjú kőszegi érettségit nem. Igaz, hogy Burg Kastlban nemzeti szellemű és vallásos nevelés folyik, ami a kőszegi Jurisics Gimnáziumról nem mondható el. A Népszabadság 1984. november 15-i számában olvashatjuk, hogy a gimnáziumot KRÓNIKA 3