Krónika, 1988 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
! Í ) Bárdosi Németh János I Í Í! ! EGY BARACKOSRA ! Csorba Győzőnek ( Pogány örömben áll a kert, £ a fák alatt gyümölcs, levert, £ messze a sudár, barna dóm, l s te állsz a dombon álmodon, jj nézed, a munkád mennyit ér, s piros a barack, mint a vér. £ Te nevét, ízét mind tudod, j* emelnél rájuk kis dúcot, újsággal véded, ezer gond, hogy a sok ujjongó, bolond, £ pajkos madár ne lopja meg, £ legyen, ahogy egy vers, remek. I Úgy is ápolod kertedet, £ a gaznak nem engedsz helyet, £ véded az árnytól, hogy a nap £ befössön minden jó gallyat, hogy ízes, édes, telt legyen a kézbe leperdülő szem. J Három kis drága, csacska lány kacag, akár a csalogány, a kertbe úgy repül, nevet, ezek mutatnak kék eget, így teljes együtt ház, gyümölcs, de szótlan boldogságra tölts. PARTTALAN SZERETETTEL I Egerváry Gyulának ! Hiába véd körül a csend, ha belül nincs nyugalmad. I Körül balzsamos béke leng, I benn görcsös gond sanyargat. I Űzd el a rajongó jelent, li a csillagokra hallgass, I vond magadhoz a végtelent, mely benned lesz hatalmas. A percek pergő szemei lehullnak és az órák hallgató titokkal teli virág illatát hozzák. Kitárulsz, heget tükröző, kincseket őrző tenger, magasba, mélységbe szökő, parttalan szeretettel. Tollas Tibor SZŐLŐSZEM ,,A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék." (Petőfi) Némán s (mert gömbölyű) megfoghatatlan érveléssel mond valamit a szőlő ujjaimnak és aztán a megőrlő fogaimnak, ha feszes bőre pattan, és szétcsordul egy akkora helyen a nyár tüze, hogy az ember el se hinné, mivel nem éget, mert illattá s ízzé változott át a pokoli gyehenna. Nem is egy nyárnak, hanem milliónyi évnek hömpölygő lángtengere, hője szűrődött le és szorult a szőlőbe — mondaná is, ha nyelven tudna szólni. De üzenete, amit sejt a nyelvünk, az a furcsa íz, az a kis kesernyés, amit becsempész mindig a teremtés fogunk közé, hogy gondtalan ne nyeljünk, s ne tűnhessen el nyomtalan a jó sem, mint szőlőszemnek a semmisülés, a por ellen ez a fonákja a tréfa, a mag, az öröklétben kicsi Lószem, bennünk is tán, hogy lényünket ne rágják az idők észrevétlen, ez az őrszem a hitünk, ezt növesztjük, hal a szálkát s kesernyés magját az édes szőlőszem. Simon István 14 KRÓNIKA