Krónika, 1988 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1988-09-01 / 9. szám

! Í ) Bárdosi Németh János I Í Í! ! EGY BARACKOSRA ! Csorba Győzőnek ( Pogány örömben áll a kert, £ a fák alatt gyümölcs, levert, £ messze a sudár, barna dóm, l s te állsz a dombon álmodon, jj nézed, a munkád mennyit ér, s piros a barack, mint a vér. £ Te nevét, ízét mind tudod, j* emelnél rájuk kis dúcot, újsággal véded, ezer gond, hogy a sok ujjongó, bolond, £ pajkos madár ne lopja meg, £ legyen, ahogy egy vers, remek. I Úgy is ápolod kertedet, £ a gaznak nem engedsz helyet, £ véded az árnytól, hogy a nap £ befössön minden jó gallyat, hogy ízes, édes, telt legyen a kézbe leperdülő szem. J Három kis drága, csacska lány kacag, akár a csalogány, a kertbe úgy repül, nevet, ezek mutatnak kék eget, így teljes együtt ház, gyümölcs, d­e szótlan boldogságra tölts.­­ PARTTALAN SZERETETTEL I Egerváry Gyulának ! Hiába véd körül a csend,­­ ha belül nincs nyugalmad. I Körül balzsamos béke leng, I benn görcsös gond sanyargat. I Űzd el a rajongó jelent, li a csillagokra hallgass, I vond magadhoz a végtelent,­­ mely benned lesz hatalmas. A percek pergő szemei lehullnak és az órák hallgató titokkal teli virág illatát hozzák. Kitárulsz, h­eget tükröző, kincseket őrző tenger,­­ magasba, mélységbe szökő, parttalan szeretettel. Tollas Tibor SZŐLŐSZEM ,,A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék." (Petőfi) Némán s (mert gömbölyű) megfoghatatlan érveléssel mond valamit a szőlő ujjaimnak és aztán a megőrlő fogaimnak, ha feszes bőre pattan, és szétcsordul egy akkora helyen a nyár tüze, hogy az ember el se hinné, mivel nem éget, mert illattá s ízzé változott át a pokoli gyehenna. Nem is egy nyárnak, hanem milliónyi évnek hömpölygő lángtengere, hője szűrődött le és szorult a szőlőbe — mondaná is, ha nyelven tudna szólni. De üzenete, amit sejt a nyelvünk, az a furcsa íz, az a kis kesernyés, amit becsempész mindig a teremtés fogunk közé, hogy gondtalan ne nyeljünk, s ne tűnhessen el nyomtalan a jó sem, mint szőlőszemnek a semmisülés, a por ellen ez a fonákja a tréfa, a mag, az öröklétben kicsi Ló­szem, bennünk is tán, hogy lényünk­et ne rágják az idők észrevétlen, ez az őrszem a hitünk, ezt növesztjük, hal a szálkát s kesernyés magját az édes szőlőszem. Simon István 14 KRÓNIKA

Next