Magyar Múlt - Hungarian Past, 1999 (26. évfolyam, 49. szám)

1999 / 49. szám

sebb építésű modern tárogató hangszíne - megfelelő fúvástechnika alkalmazásával - közelít egymáshoz. 4. A Schunda-tárogató hangszínével kapcsolatosan érdemes megemlíteni a század­elő művészembereinek véleményét. Káldy Gyula Tárogató-iskolájának (Neuma, Bp., 1901) előszavában Hickisch Henrik tollából olvashatjuk az alábbiakat: "Schunda V. József... a tárogatót eredeti formájának megtartása mellett...állította elő... és az angolkürt, klarinett és fagót hangszínezetét egyesíti magában." Schunda - ha nem is "eredeti", de - hasonló formát állított elő. Másrészt az angolkürt és a fagott kettős nyelvű fúvókával szólalnak meg, jelezvén, hogy az ősi, keleti oboa­­szerű hangszerek európai leszármazottai. Ebből adódik, hogy a modern tárogató 2:1 arányban az oboaszerű hangszerek hangszínét őrzi. 5. Az általános jellegű fúvástechnikai összetevők, ill. a hangszínt befolyásoló egyéb szempontok mellett számos más - nem elhanyagolható - tényező is létezik, amely az ősi típusú és a korszerűsített tárogatók hangszínét befolyásolják. (Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - kifejtek néhány tényezőt, megjegyezve, hogy mindezek kifejezetten szakmai megfigyeléseken alapulnak, s e tanulmány régebbi kiadású változataiban nem szerepelnek.) 5a. Nem mindegy az, hogy a sípnyelvek (akár kettős, akár egyszerű felcsapó nyelv) milyen anyagból készülnek. Lényegesen erősebb és érdesebb hangja van az egyes olyan - ma is használatos - keleti oboaféléknek, pl. oszmán-török zur­a, kínai som­a, stb., amelyeknek háromszög alakú, rövid és széles nyelve valamely üreges szárú (pázsitfűféle? káka-szerű?) növény sugarasan rostos anyagából készül. A növény szárából széles karikákat vágnak le, majd összelapítják, kiszárítják, ill. az összelapított anyag egyik nyitott oldalát cérnával összeszűkítik és rakétázik a hangszerhez csatlakozó rézből készült csövecskére ("stiftre"). E nyelvek - noha kettős jellegűek­­ valójában nem válnak el egymástól, hanem körkörösen összefügge­nek, így eltérnek a más, de hasonló jellegű népi oboafélék, ill. a belőlük kiala­kult szimfonikus fafúvások megszólaltatásához használt nyelvektől. Ezek ugyanis kifejezetten fás szárú növényből, vagy nád anyagból készülnek. Anyaguk tömör mi­voltából adódik az egyöntetűbb rostszerkezet, amely eltér a lágyabb, csöves szar­ból készült nyelvektől. Magától értetődik, hogy ez az eltérés a megszólaló hang minőségét meglehetősen befolyásolja. A tömörebb rostszerkezetű anyag rezgése egy­öntetűbb, s a hangszín ennek megfelelően lágyabbá, fedettebbé válik. Egyes adatok arra mutatnak, hogy a történelmi Magyarország területén használt népi oboaféle sí­pok nyelveit fából, de talán nádból is készítették. (Sudar-Csörsz, 1996. 105. old.) A sípnyelvek nádból való előállítása nem európai jellegzetesség, mert számos keleti (népi) oboa és klarinétféle nyelve készül hasonló anyagból. A különféle anyagból készült sípnyelvekből adódóan a keleti és az Európában meghonosodott, keleti erede­tű, népi oboafélék, mint a zurna, töröksíp-tárogató és salmey, hangszínei semmiképp sem mondhatók azonosnak, hangjukban sokféle árnyalat és kisebb eltérés fedezhető fel. 5b. A népi és az európai klasszikus zenében használt nyelvsípos hangszerek, így az oboafélék, hangszínét és hangerejét befolyásolja a hangszer belső furata és a hangszer mérete (hosszúsága) és a tölcsér alakja. Az oboafélék hangja annál "teste­sebb", minél nagyobb a hangszer mérete, és a belső furat keresztmetszete, ill. an­nak tágulása. A furat tágulása általában "arányos" a hangszer méretével. Előfordul­nak azonban kivételek is. Egy viszonylag rövid örmény oboaféle igen erősen táguló furattal bír. Az egyes népi ábrázolások viszont felmutatnak meglehetősen hosszú, a hengeres (cilindrikus) furathoz közelálló, viszonylag kevéssé táguló belső üregű, vélhetően oboaféle sípokat is. Kettős nyelvvel megszólaló, enyhén kúpos furatú

Next