Tárogató, 1979 (6. évfolyam, 9-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
Tollas Tibor ötödik verseskötete, Nemzetőr kiadás, München 1979. A költészet az élet keresztmetszete, noha szófüzér csupán, egysikú vetület, de egy kicsit talán Isten árnyéka is a földön. Ezért tud domború lenni mint a szobor, ezer szint csillantó mint a festmény, fülünkbemászó mint a zene és vérpezsdítő mint a tánc. Egyetlen síkban minden irányban terjedő életet mutat, akár a fa, mikor már nem a sudarát hanem a bütüjét nézzük. Aki ismeri a geszt és a szijács titkait, egy egész erdő történetét olvassa ki. Tollas Tibor nem erdész, de az is lehetne, mert szíve van hozzá. Örökifjú vőlegényként járja az erdőt, és a fák hozzáhajolnak és megölelik. Az 5 év gyűrűiben szívdobogás van, egy örökkévalóság felé tartó lélek lüktetése. A költő így vezeti be legújabb könyvét: "Magunkban hordjuk, mint kérgeik alatt a fák, a körénk gyűrűző évek emlékeit. De míg a fák a föld ritmusát követve tavasztól télig aránylag egyenletes körökkel jelzik az elsuhanó idő változásait, addig a földtől elszakadt ember évgyűrűi nem szabályosak. Sokszor évek hullámzanak el nyomtalanul, máskor egyetlen nap emléke több és mélyebb kört vés életünkre, mint az eseménytelen évtizedek. Legbensőbb énünk körsáncai ezek az emlékek, melyek nemcsak védenek az élet váratlan behatásai ellen, hanem megőrzik számunkra a szépség és a szomorúság váltakozó jegyeiit" Olyan erdő üzen nekünk ebből a könyvből, mely ősszel is a tavaszt hirdeti. Hírt hoz nekünk apákról: "Én a virágot gyomlálgattam, ő emlékeit tépte ki, mig megdobbant a föld alattam, s kezdtem apámat érteni." fiúkról: "Ballagtunk haza csöpp fiammal, a nyári alkony kék estébe hullt, tücsökszó csipkézte a csendet, a sötét égre csillagerdő gyűlt. Fiam megállt és úgy csodálta, ennyi csillagot nem látott soha, tűzszárnya tücsökrajnak hitte, tőlük hangos az égbolt sátora. Megálltam én is, fényt sugárzott, míg a csodáról hírt adott: Hallod papa? Hallod, mily szépen énekelnek a csillagok!..." anyákról. "A Szeles-tető oldalán Ő ballag ki a temetőbe, virágot visz helyettem is... Virág lett, Ő is mindörökre." barátokról: "Lőporfüst ült a Klauzál téren, csontkemény, fagyott volt a föld. Menyasszonyod ásta meg sirod, virágkeze sebesre tört" Sokakról szól és mindenkinek. Pedig szerény, lapos nem hivalkodó kötet. Akár egy kis csokor mezei virág, benne van az egész rét illata. Több mint egy tucat barátot, költőt, írót, közéleti embert köszönt személyesen dedikált verssel ez a gyűrűző barátság. Nem téba, de tengerbe vetett kavics ez a Aranykavics. Bár mindegyik idegen partra vetett kagylószívben megakadna belőle egy kis szemcse és ékes gyöngyöket teremnénk Hungária megtépett pártájára. A fa pedig csak terem, egyre többet, egyre szebben. Minden gyűrűje egy-egy újabb szeretetkör. Kézfogásra, ölelésre biztató írás. Olvassátok! Tamási Miklós ÉVGYŰRŰK______________ 14