Eger, 1869 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1869-07-01 / 26. szám

202 No de most fordítsuk meg a dolgot. Nem a legbűnösebb kötelességrőli megfeledkezés rejlik-e abban, ha az ellenzék magát elvonja kötelessége teljesítésének oly helyéről, hol a magyar birodalom legfontosabb ügyeinek elintézéséről van szó ? Azon képviselők, kik a képviselővé választást elfogadták, de a képviselő minden kötelességei teljesítésétől magukat visszavonják, maguk lássák, hogy miként számolnak be — nem a nemzet — hanem Isten és lelkiismeretök előtt óriás kötelességmulasztásukról. Mi fölötte aggasztó körülménynek tartjuk, hogy ép országgyűlési képviselők adnak példát a törvény iránti tiszteletlenség s engedetlenségre. Taval még volt annyi honszeretet az ellenzék egy töredékében, hogy az ország legfontosabb érdekeit, a közösügyi bizottságban védtelenül nem hagyta, az idén e kevés honszeretetet is elélte a pártszenvedély. Ha a nép az „Igazmondó“ előfizetési fölhívása szerint az ország lelkiismerete, úgy a képviseleti ellenzék és sajtója az ország ellenzéki része lelkiismeretének dobbanása, milyen lehet maga az ellenzék lelkiismeretet hordozó nép, ha már dobbanása s szóllamai ily törvény- s alkotmány ellenesek! Van még e kitűnő czikkben, melynek minden sora ily jeles, egy rész, mely a logicus gondolkozás minden eddigi szüleményeit fölülmúlja és ez a czikk következő végpontja: „A mellett a német delegatiónak megválasztott tagjai is messze túlszárnyalják a magyarokat, mind az értelmiség tekintetében, mind pedig azon össztartásban, hogy úgy szóljunk lelkesedésben , mely kimaradhatlan náluk mindig, valahányszor arról van szó, hogy saját országaik terhén enyhíteni kell, és lehet is. És e két rendbeli előnynek az lesz a következménye, hogy amit a német delegátusok saját érdekükben jónak és czélszerűnek találnak, azt mindig keresztül is vihetik a mi delegátusaink mellett, kiket most utóvégre is csak azért küldünk fel Bécsbe, hogy mint borjú az uj kaput, megbámulják az eléjük terjesztett budgetet.“ Hogy hogyan lehet ily dicséneket zengeni a delegátió intézményére egy oly lapnak, mely az iránt ellenszenvvel viseltetik, az már mégis csak egy kissé megfoghatatlan! Vagy tán nem vette volna észre az „Ellenőr“ scorpiója, hogy midőn a német delegátusok a nép terhei könnyítése körüli lelkesültségét emeli ki, épen ezáltal hazánk népét nyugtatja meg ez intézkedési irányzat, valamint maga az intézmény veszélytelensége iránt. Pedig ehhez nem nagy számvetési lángelműség kívántatik, mert ha például a közös minisztérium költségvetési előirányzatában egy 2 milliónyi tétel van, s a német delegátusok saját országaik terhén enyhítendő csak 1 millió 5 százezret ajánlanak a megszavazásra, s a magyar közösügyi bizottság ez ajánlatnak enged , úgy a megnyert 50.000 frt közel egy harmadrészben a mi terhünket is könnyíti, mert ha a 500.000 forint is megszavaztatott volna, úgy nekünk is hozzá kellett volna 150.000 frttal annak viseléséhez járulni. A delegátió bármelyikének könnyítése mindkettőnket könnyít, terhelése (mi azonban soha sem történik, hogy az előirányzatot túlajánlaná) mindkettőnket közösen sújt, s ép ebben fekszik ez intézmény czélszerüségének egyik legkiválóbb biztosítéka. Az idézett pont végszavai megítélését minden művelt olvasónk ítéletére bízzuk. S ily nemes irányban halad e lap előre a népboldogítás munkájában, míg végre eléri azon magyarországi állapotot, melyhez hasonló áll fönn az olasz királyságban, melyről épen az „Ellenőr“ ugyanezen jun. 16 iki számában ilykép tesz Helfy Ignácz említést. Mert híjában mikor egy nép már saját képviselői és kormányférfiaiban tolvajokat kezd látni, akkor már nem igen hajt a csittító szavakra s akkor már igen kevés kell arra, hogy méltatlankodásának tettekkel adjon kifejezést. Hosszas ugyan, de minden szenvedély nélkül szóltunk, s hisszük, hogy ítészi eljárásunk következtében igen tisztelt olvasóink meg tudják ítélni az „Ellenőr“ működése jó vagy rész voltát. (Pesti Hetilap.) Saáry Ferencz. A kath. autonómiai gyűlés. Amint hazánkban a hitfelekezetek egyenjogúsága kimondatott, és a kormány, mely addig katholikus volt, közönyössé lett, azonnal fölmerült a kath. egyház autonómiának kérdése ; mert méltán várhatják és kívánhatják a katholikus hívek, hogy a kormány, mely többé nem katholikus, ne gyakoroljon egyházi és iskolai ügyeikre nagyobb befolyást, mint gyakorol a más hitfelekezetekére, s valamint ezek a törvény oltalma alatt önmaguk kezelik főleg iskolai ügyeiket, úgy élvezzék és gyakorolják az önkormányzat hasonló jogát a katholikusok is. A püspöki kar az uj helyzetet, és az ebből folyó kötelességeket rögtön felismerte, s már 1848-ban vegyes tanácskozmányokat tartott Pozsonyban a kath. főrendi és követi tagokkal azon módozatok felett, melyek szerint a kath. egyház önkormányzati jogát igénybe venni és gyakorolni legczélszerűbb volna. Az idő haladt, a körülmények megnehezültek felettünk, melyek valamint minden más ügyet, úgy a kath. autonómia ügyét is hallgatásra kárhoztatták, és csak bölcs előrelátást kell fölismernünk abban, hogy az autonómiai kérdés nem hozatott elő oly időszakban, midőn e fontos ügyben hazánk törvényhozásának, mely oly hosszú időn át szünetelni volt kénytelen, támogatását kellett volna nélkülöznünk. De midőn hazánk törvényhozása 1865-ben több reménynyel mint 1861-ben ismét egybegyült, a püspöki kar is azonnal fölvette az autonómiának 1849-ben kényszeritve megszakított fonalát, s bár lassan, de mindig tovább szőtte azt, mig nem ez év folytán az előkészítő egyetemes gyűlés egybehivatott s f. hó 24-én Pesten működését megkezdette. E hosszas késedelmezést sokan nem tartják indokoltnak, és nem hiányzottak, kik annak okát egyedül a püspöki karban vélték keresni , de az ügyvezetést közelebbről ismerők e véleményt nem oszthatják és állításaik szerint épen nem a püspöki karon múlt, hogy az előkészítő gyűlés már legalább egy évvel ezelőtt össze nem hivatott. Mi magunk is tudunk körülményeket, melyek az autonómia kérdésének megoldását hátráltatták, de melyet épen nem a püspöki kar idézett elő, hiszen ha valakinek, bizonyára a püspöki karnak szívéből kell óhajtania a kérdés gyors megoldását, mert csak ezáltal szüntethető meg ama visszás helyzet, melybe a kath. iskolák ügye az uj iskolai törvények folytán jutottak. A kath. autonómia egyik lényeges jogát fogja képezni, és kell hogy képezze, a kath. iskolák ügyének olyatén önálló kezelése, mint ezt más hitfelekezetek gyakorolják. És mit tapasztalunk ? Tisztán kath. községek és városok kath. iskoláikat, melyeket önmaguk s az e czélra tett alapítványaikból tartanak fenn, közöseknek, államiaknak nyilvánítják, s igy anélkül, hogy a kérdés horderejét átéreznék, lemondanak az önkormányzat jogáról, s az államra ruházzák azon befolyást, mit más hitfelekezetek épen nem hajlandók tenni, sőt mint ezt az öreg Bernáth Zsigmond a népoktatási törvények tárgyalása alkalmával tette, karéjokra ütnek, s védelmezni készek. E visszás helyzetet csak a kath. autonómia szervezése fogja véglegesen megszüntetni, s azért örömmel üdvözöljük a Pesten egybegyült kath. autonómiai gyűlést, amint örvendnünk kell az állami centralisatió jelen korszakában minden oly tény felett, mely a polgárok önállását czélozza biztosítani. A jelenlegi gyűlés feladata csupán csak arra szorítkozik ugyan, hogy választási szabályokat dolgozzon ki, melyek alapján szervező gyűlés fog egybehivattatni; mindamellett már ezen kezdeményezésnek is reméljük meglesz azon hatása, hogy a nézeteket tisztázni fogja, és hisszük, a katolikusok törekvése hitfelekezeti iskoláik fentartása körül ezután ép úgy jogosultnak fog tekintetni, mint annak tekintetik a más hitfelekezeteknél, és valamint nem vádoltatnak ezek szűkkeblűséggel vagy türelmetlenséggel, midőn saját pénzükön fentartott protestáns vagy zsidó iskolák hitfelekezeti jellegét, s azok önkormányzatát megőrzik, úgy csak méltánylással kell fogadni és elismerni, ha a katholikusok hasonló jogaikkal élni igyekeznek. És ez ismét a kath. autonómia igazolása. Az államra nézve pedig csak nem előnyösebb, ha a hitfelekezetek ügyeiket rendezve, a törvénynek megfelelőleg rendezik és fentartják iskoláikat. Hiszen az állam a közös iskolára a költségeket, bármiképen qualificáltassék az, végre is csak a mi zsebeinkből nyerhetné. Örvendünk tehát hogy az autonómiai gyűlés működését megkezdette. A f. hó 26-án tartott ülésben másodelnökké Gajzágó Salamon, jegyzőkké pedig Pollák János pécsi kanonok és Zichy Antal választattak meg csaknem egyhangúlag. A 28-án tartott ülésben egy bizottmány választatott és bízatott meg a választási szabályok kidolgozásával, mely ha munkálatával kész lesz, (mit mi minél rövidebb idő alatt óhajtanánk) azt a gyűlés elé terjeszti megvitatás és elfogadás végett. A bizottmány tagjai, papok: Biró László szathmári püspök, Pankovics István munkácsi püspök, Veszély Károly erdélymegyei küldött, Babics János egri megyei küldött, Szuppan Zsigmond esztergom megyei küldött, Palásthy Pál kassamegyei küldött. Világiak: Apponyi György gróf, Gajzágó Salamon, Zichy Antal, Szilágyi Virgil, Konek Sándor, Nehrebeczky Sándor, Vlad Alajos, Horváth Döme, Ocskay Rezső, Zichy Nándor gróf, Barta Béla, Majovszki N. — összesen 18. Midőn e bizottmány munkálatával kész leend, az le fog litographiroztatni, s a követeknek megküldetni tanulmá-