Eger, 1870 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1870-06-09 / 23. szám

183 f Hollán Ernő államtitkári hivatalától saját kérel­mére fölmentetett, s ez alkalomból a Lipót-rend középkeresztjét díjmentesen nyerte.­­ A pozsonyi törvényszék befogatta Apraxin grófot csalási kísérlet miatt. A csalás folytán nap­jának 50,000 ft kárt oko­zott volna. Apraxin gróf a sokat emlegetett Apraxin-Batthyányi Julia grófnőnek férje.­­ Szökési kísérlet. Rózsa Sándor és két börtöntársa, Benkó Kálmán, híres futó­betyár s Barát Jóska, szintén czégeres gonosztevő, múlt hó 31-én el akartak szökni börtönükből, mely a szegedi vár börtönei közt a legbiztosabb. Vasszög segélyével kiás­ták a börtön oldalát, s már a várfalon másztak, midőn az őrt álló katona által észrevétetvén , szökési kísérletük meghiúsult. Az egész kísérlet tervezője Benkó Kálmán volt, ki 32 rablásban vett részt.­­A honvéd menházra eddig 75 ezer forint gyűlt össze.­­ Gőzös ég­és. A „Szolnok“ nevű gőzös, mely ezelőtt Pest és Ó-Buda közt közlekedett, Zimony körül elégett. A hajón levő terhet megmentették, de a vendéglős, ki kabinjében aludt, oda­égett.­­ Egy budai polgár 16 éves leánya éjenkint fölkelt, hevesen járt-kelt, beszélt, hadonázott. A szülők s az orvos nem tudták, mi baja lehet, attól féltek, hogy a tébolyodás vagy alvajárás jeleit mutatja. De a szobaleány boszuból elárulta a titok forrását, a liqueu­­rös üvegeket, melyekből a kisasszony esténkint jól fölhajtogatott. Innen eredt szokatlan s aggasztó magaviseleté­­t Johnson, a volt északamerikai elnök, hír szerint vissza­tért szabóü­zletéhez, s már házat is vett Greenvilleben, hol nagy mérvben folytatandja mesterségét. — Sorshúzá­s: Bécsben, június 4-én kihúzattak : 87, 62, 18, 11, 33. Legközelebbi húzás június 18-án leend. — Börze jun. 7. Arany 5 ft. 79 kr. Ezüst. 120 ft. Egri piacz. Junius 3-tól 7-ig. Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József. — 1­80 Búza , pozs. mérő . frt 5 krtól frt krig. 5­30 Tej, ntezése frtkrtó 4 frt krig - 12 Kétszeres „ „ . 370— 380 Tehéntúró, csomója.— 2—­ 3 ROZS n­v 3­30— 340 Juhtúró fontja . —27 —­ 32 Árpa „ „ .280— 290 Hal, „ . . —20 —— 30 Zab „ „ 240— 250 Szalámi „ —30— 1­20 Kukoricza „ . 3—— 320 Sajt, „ . . —48—­ 70 Burgonya uj, puttón Borsó, i­eze . . . —70——80 Olaj „ . . —36—­ 38— 8—— 9 Kőolaj „ —22 —­ 24 Lencse „— 8— 9 Tojás, 5 darab . .— 8 —— 10 Bab „ . . .— 5—— 6 Csirke, fiatal, párja . —40—­ 60 Köleskása „ . . .— 7—— 8 „ öregebb „ . —64 — 80 Pohánka „— 8­— 9 Kappan, párjai 80— 2­20 Árpakása , ... —10——12 Pulyka „ . . . 4­50— 5 40 Ser , pint. —24——24 Liba párja 2— — 2­40 Pálinka, k­eze . —30——50 Kacsa ,. ... 120— 1­40 Széna, mázsa . 260— 280 Malacz darab 160— 2 — Zsupp zalm. mázsa . —70——80 Sertés, 2 mázs, fontja —28 —­ 30 Törökszalma, mázsa. —50——60 Borjú darabja 8——10­­ Pa, öle....................... 10——1250 Sertés, sovány, párja Bárány, negyed . . 36— 50 — Faggyúgyertya fája . Szappan, fontja . . —38 ——40 —36 —— 80 —28——30 Bor, 1868. altonként 10——26 — Marhahús ,. . . —26— —26 „ 1869.7 ——12 — Juhhns ,. • • —12——14 „ 1868. egy pint . 40— 1­20 Borjúhús „ . . —24——28 „ 1869. „ „ Liszt, finom, fontja . —28— 40 Sertéshús „ . . —24— — 28 —11 12>/2 Szalonna . . —38— — 40 „ zsemlye ,,— 10— — Füstölt hús „—38— —44 ,, fehér kenyér „— 7­8­ A ,, szalonna ,,—40— — 44„ fekete „— 5­7 Disznózsír .. . •—48— 50 „ rozsliszt „-4 — 8 Marhazsír fontja , .— 50 ——56 Darakása „— 11­12 ■/* Irosvai „ • •—44— —48 „ liszt „ Gyümölcs : A piaczra behozatott. : búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen Jun.) 3-án 368, 342, 226, 64, 12, 36, 1043.­ köböl. Jun.­ 7-én heti vásár nem volt.___________________________ 1 Orvosi tudósítás Boroszlóból. Hoff János udvari szállító központi raktárának Bécsben 11. Kärnm­erring 11. Boroszló 1870. febr. 18. Midőn nagyságodnak azon készsége és jóságáért, melylyel kérelmemre szegényi-kerületem több be­tege részére maláta-kivonat-egészségsört küldeni szíveskedett,hálás köszönetemet nyilvánítom,alkalmat veszek ma­gamnak, néhány szóval ön készítményének előnyös hatására visszatérni. Mint ellensége minden, embertár­saink értelmetlenségére támaszkodó s a legkülönbözőbb alakban előforduló nyegleségeknek, az ön készítménye iránt is bizalmatlansággal viseltettem. Azonban ön maláta-kivonat-egészségsöre alkamazásának pontos megfigyelése után, korábbi előítéletem az ellen megszűnt. — A sör mindazoknak, kik utasításaim szerint itták, igen jó szolgálatot tett. A betegek átalában tüdőgümősödésben szenvedtek, kiknek emésztése nagyon rosz és erőállapota igen kevéssé volt vigasztaló. Orvosi rendelmények e bajok ellen kellő számban történtek, de a betegek szomorú anyagi helyzeténél fogva, e rendelmények a házi ápolás hiányossága miatt csekély sikerűek voltak. — Ön maláta-kivonata többet tett, mint reméltem. Szabályozta a betegeknél az emésztést, s így emelé a táplálkozást; enyhíté a köhögési ingert, s a betegnek üdítő álmot szerzett. Legtöbben közülök a legmeg­­hatóbb módon köszönik a jótéteményt, s már ma néhány üveg elfogyasztása után, egész kinézések által azt mutatják, hogy nekik az egészségsör kitűnő pótlék minden más, emésztő­szerveiknek nehéz táplálék helyett sat. Dr. Julisburger, gyak. orvos sat. járási szegény-orvos, zárdautcza 15. íme még egy levél vége orvosi részről a Hoff-féle maláta-egészség-csokoládé és mell-malátaczukor­­kák gyógyhatását illetőleg : — „Aggódva néztem veszélyes, annyira kínzó köhögésem mellett, melynél a kikö­pés vérrel vegyes volt, tüdőszélhüdésnek eléje, majd ön maláta-egészség-csokoládéját , naponkint két csészé­vel, és mell-maláta-czukorkáit, naponkint 10 darabot, kezdtem használni, mire köhögésem mindig szelidebb és ritkább lett, s erőm ismét visszatért.“ Dr. Sporer, főorvos Abbáziában. Aki a számtalan eddigi orvosi nyilatkozatokra, valamint a több mint háromszáz kórházból származó bizonyítványokra gondol, melyek a Hoff-féle maláta-készítmények kitűnő gyógytulajdonságaira vonatkoznak, azok realitása és jósága iránt netalán fönforgó minden kételyének el kell tűnnie. Óvom a közönséget a hamisítás és utánzástól! Maláta-készítményeim összes árujegyein látható névaláírásom Hofff János. Egerben valódi csak Bajzáth József urnál kapható. Felhívás: A megürült rozsnyói püspöki javadalom­hoz tartozó sajó-püspöki verkenyei árvíz által elrombolt malomgátak és szerkezeteknek hely­­reállitási költsége a magas minisztérium által 8080 ft 81 kr engedélyeztetvén — ezen épít­kezés teljesítésére vállalkozni kivánó szakér­tők ezennel felszólittatnak — e végett mago­kat 15 nap alatt Rozsnyón az uradalmi fő­­tisztségnél jelenteni, hol is eziránti feltételek, vállalkozási pontozatok az ezekre vonatkozó miniszteri rendelettel megtekinthetők, szük­ség esetében eziránti szerződés is felsőbb helybenhagyás föntartásával megköttethetik. Kelt Rozsnyón, junius 4. 1870. Káptalani és uradalmi (126) 1-2. gondnokság által. iPP** Értesítés. Az egri népbank, mint ön­segélyző-intézet 1870. év jul. 1-én megkezdi működését, an­nálfogva, kik az alapszabályok értelmében részvényt aláírni óhajtanak, ebbeli szándékukat a fennebbi határnapig írásban vagy személyesen érvényesít­hetik MÉSZÁROS ISTVÁN (125) 1* intézeti elnöknél. Gulyás Gábor szap­panosnál puttonszám­ra kapható jutányos áron. ___________________________(117) 3—3 A kőtelki határban 171 hold ármentesitett birtok egy tagban f. évi Sz.-Mihály-nap­­tól haszonbérbe adandó. Továbbá Bácson 191 öl szinfa és 48 öl galyfa eladó. Értekezni lehet Egerben (127) 1—3. Simonyi Károly ügyvéddel.

Next