Egyenlőség, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-18 / 42. szám
42. 87. Budapest, vasárnap, 1885. október 18 IV. évfolyam.Szerkesztőségi és kiadóhivatal. Budapest, I. Váczi utcza 11. hová minden küldemény intézendő. TÁRSADALMI HETILAP. SZERKESZTI BOGDAHYI MÓR MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre házhoz küldve . . 8 fit. Félévre . . . . . . . , 4.״ -Negyedévre . . . . ... 2 f.r. Egyes szám ára 16 kr. 1 Fordulat. Múlt héten szenzácziós párbaj-történet foglalkoztatta a magyar közvéleményt. És csakugyan följegyezni való dolog ez. Nem maga a párbaj, hanem a vele fölmerülő körölmények. Ha valaha szólni kellett e modern, de annál inkább a visszaélés minden részének kitett isten ítéletről, nem hiányoztak sem a magyar közvéleményben, sem ennek képviselőjében, a sajtóban hangok, melyek elméletileg a párbajt helyteleníték. Ha azonban a napi élet folyamán konkrét eset merült fel, a konkrét eset megítélése már majd mindig az alatt a rettenetes terrorizmus alatt történt, mely félelmességével uralta a kedélyeket. A Hellner-féle párbaj az első, amelynél úgy a közvélemény, mint a sajtó rámutat azokra a hajokra, melyeket e középkori, de nagyon is modernizált mánia szül. A becsület első korolláriumaként a párbajt és a párbaj képességet tekintették és e ferde fogalom eredménye az volt, hogy oly subjectumok, melyeknek nemcsak becsületük eshetett polári tekintetben kifogás alá, de sokszor magáról a becsületről nem tudtak maguknak kellő és tiszta fogalmat alkotni, egyedül a velük született vagy elsajátított szájhősködés, betyároskodás által odáig vitték, hogy nemcsak a társadalomba beillő egyénekül tekintettek, de igen sokszor még becsületbírói szerepre is feltolták magukat, ilyenekkül elforradtattak. És miért is ne? Hisz, hogy ha viselkedésük még oly botrányos volt is, annak, ki megütközésének csak jelét adta, az volt a sorsa, hogy a hetvenkedő reátámadt és párbajra hitta ki És ha a kihívás nem fogadtatott el? Az, aki helyes erkölcsi érzéke folytán a kvalifikálhatlan botránycsinálás fölött túlságos megjegyzést tett, pellengérre állíttatott, a társadalomra nézve lehetetlenné tétetett, megbélyegeztetett, és miért? mert nem keresték az előzményeket, nem az erkölcsi alapot, hanem egyszerűen vakon elfogadták a szájhősnek, a hetvenkedőnek oladatolatlan nyilatkozatát: gyáva! Már már tarthatlanok voltak az állapotok. Nagyon sok volt az olyan, ki egész közéleti szereplésének alapjául csak a nagyszájú henczegést vette, és a magyar társadalom nagy bajára merültek fel a közéletben oly jelenségek, mik az ily existencziáknak igen kedvezők voltak. Nem utalunk másra, mint az oly nagy garral megindított antiszemitikus mozgalomra, annak főhősére, Verhovayra. Vájjon ez ember megnőhetett volna-e akkorára, amekkorára a világ felfújta, hogy ha minden egyes affaire-jénél nem állott volna rendelkezésére a »lovagiasságnak« bitorolt köpenye? Vájjon lehetett volna-e őrült bajszájának eredménye, lehetett volna-e szavainak akkora hatása, hogy a nép legalját polgártársai ellen való gyűlöletre fölizgassa, ha az állovagiasságnak mindent terrorizáló fegyvere nem vakítja el az elfogult társadalmat? ־ ־ ' ־ De minek példákra hivatkozni. Hiszen lépésről lépésre ki lehetne mutatni, hogy minő vészes eredményeket hozott ez a téves fogalom, hogy mennyire belenyúlt, ez a mánia közéletünk minden fázisába, hogy közvetve mennyi bajnak okozója volt az, hogy a társadalom a becsület kérdésében elfogadta a párbaj képességet kritériumnak, de a párbaj képesség meghatározásánál az elfogultság és nem a helyes fogalom állapították meg a szabályokat. A közvéleményt foglalkoztató párbaj ügy nagyon eklatánsul kitüntette azokat a mizériákat, melyek rákfeneként pusztították társadalmi életünk egészségét, és örömmel konstatáljuk, hogy a bal fogalmak önsúlya alól kezd a társadalom megszabadulni. A fordulat beállt és a társadalom már átlátni kezdi, hogy a becsületet ne a szájhősöknek fenhangon hirdetett párbaj képessége szerint ítélje, meg. E változás a társadalmi élet szabályaiban nem fog többé múló tünet lenni, mert a társadalmi élet leghatalmasabb factora, a sajtó ma már megszabadulni látszik a nyűgtől, amelybe az állóvagiasság verte. Hány emberélet, hány tönkretett existenczia, hány nagy tehetség esett e mániának áldozatul közvetlenül! És közvetve mennyi nemes akaratot zsibbasztott meg, mennyi rossz szellemet szabadított fel! Talán végre ütött az óra, amely e bajokat elhárítja és épen ez okból, bárminő sajnálatos is a legújabb affaire, megelégedéssel veszünk róla tudomást és szívesen üdvözöljük a társadalmat az öntudatra ébredésben. Dr. G.