Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1965 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1965-01-09 / 1. szám
at köszöntő Tudomásom szerint újév napján senki sem lett még öngyilkos, s ha jól emlékszem a magyar- és világtörténelemre, azt hiszem, egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy ellenséges hatalmak ezen a napon üzentek volna hadat egymásnak. Ez a nap a bizakodás napja, a derűs jövőbetekintésé. Ó, de szép lenne, ha mindez nemcsak az év legelső napjára szorítkozna, ha ez az össznépi bizakodás nemcsak január elsején lenne ilyen intenzív, de az esztendő többi háromszázhatvanöt napján is tele lenne vele a levegő és a szívek! Miért is ne? A naptárkészítő szeszélye döntötte el, hogy melyik legyen az év első napja, amikor szinte íratlan törvény a túláradó derű, a tervezgető hit. És, ha az öreg Gregorián teszem azt a manapság július tizenhetedikének nevezett napot jelölte volna meg az év kezdetének, akkor most július tizenhetedikén ujjonganánk, sapkadobáló kedvvel szerte az utcákon és a tereken. Hát váljunk olykor önkényes naptárkészítőkké, ha nem is minden egyes, de legalább jónéhány napot tekintsük kiindulópontnak az elkövetkezendő esztendőben, hogy több legyen az optimista derű, a tervezgető bizakodás ezen a még mindig eléggé komor arcú világon .. . — ba — VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK". EREDMÉNYESEN DOLGOZNI A KISZ VI. kongresszusának tapasztalatairól nyilatkozik az ELTE KISZ vb-titkára Olvasóink bizonyára figyelemmel kísérték a KISZ VI. kongresszusának minden eseményét, ismerik a határozat pontjait. Miben jelölte meg a kongresszus az egyetemi fiatalok feladatait, milyen tapasztalatokat szűrhetünk le a vitából, mi a kongresszus jelentősége az ifjúsági mozgalomban? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Gatz Ferenc elvtársat, az ELTE KISZ vb-titkárát. — A kongresszusok jelentőségét általában abban látom, hogy négy évenként összegezik az ifjúsági mozgalom eredményeit, kitűzik a legfőbb feladatokat. A tanácskozás célja a felmérés: mi helyes, mi nem, a jövőben mit kell tenni és hogyan? A kongresszus csak összegez, a részletes felmérés az alapszervezetekben, helyi szervei szeretnék az egyetemünkön lezajlott titkári értekezletekre, ahol reális adatok alapján, lakkozás nélkül tártuk fel az elmúlt négy év hibáit és eredményeit. S így volt ez mindenütt az országban. A kongresszus a résztapasztalatokat summázta, s megjelölte az irányelveket, hogy közülük mit és hogyan valósítunk meg, az már rajtunk múlik. — Vártuk az összegezést, de ez nem volt passzív várakozás. A magunk területén elvégeztük a munkát, s személyes örömömre szolgált, hogy a küldöttválasztó taggyűlések konkréten vetették fel mindazokat a problémákat, melyekkel a kongresszus — természeténél fogva — nem foglalkozhatott. Sokan talán azt várták, hogy egy csazetekben történik. Emlékeztet pásra minden rendben lesz, december 10-e után eltűnnek a problémák. Hát ez nem így van. Ez csak figyelemfelkeltés, felrázni az alapszervezetekig az összes fórumot, eddig ezt tettük, ezután is így kell cselekednünk. Mérjük fel munkánkat, kudarcainkat és sikereinket, s a tapasztalatok alapján dolgozzunk az elkövetkezendő esztendőkben. Néhány szót szeretnék szólni a kongresszus szelleméről. Meg kell mondanom, hogy a felszólalások egy része frázisokra, amolyan kirakateredményekre épült, néhányan helytelenül vetették fel a kérdéseket, mások nem elég egyenes úton haladnak. Ellenben nagyon tetszett az, hogy különösen parasztfiatalok — közülük is a Somogy és Zala megyei képviselők — bátran, okosan vetették fel a problémákat. A bátor, kritikai hozzászólások emelték a kongresszus színvonalát. — A beszámoló — véleményem szerint sokszor általánosított. Helyes álláspont az, hogy felesleges a túlzott peszszimizmus, s a mértéktelen derűlátásra sincs semmi okunk. Ittjegyzem meg, hogy a vidékre helyezés problémáját is felvetette az előadó, s konkréten egyetemünkről is idézett adatokat, — összegezésül talán csak annyit, hogy a szervezeti módosításokra már régóta vártunk, s most örömmel fogadjuk. A KISZ-en belüli követelményrendszer még sok javításra, csiszolásra vár, s a magunk munkájának valljuk, hogy e téren is eredményt érjünk el. Feladatunk az, hogy leszűrjük a kongresszus tapasztalatait, korrigáljuk a hibákat, s a mindennapi munkában minden eddiginél eredményesebben álljunk helyt. Egy elmaradt felszólalás helyett Borbás Kati, egyetemünk kongresszusi küldötte kicsit szomorú, mikor megkérdezzük: miért maradt el várva vént felszólalása? — Sajnos — persze csakszámomra —, sokan kértek szót. így történt, hogy a feliratkozottaknak csupán egyharmada állhatott a szónoki emelvényre. — Az egyetemi taggyűlések forró, kritikai hangulatban zajlottak, sok javaslat, probléma merült fel. Mit vittél belőlük magaddal a kongresszusra ? — Elsősorban a bátorságot. Nem kellett félnem, tudtam, hogy amit elmondani akarok, sok-sok száz fiatal tapasztalata, öröme és bánata. Öröm volt ilyen tényekkel és ilyen hangulatban készülni a hozzászólásra. Hát ezért mondtam, hogy sajnos, nem kaptam szót. — Miről beszéltél volna konkrétan ? — Sokat szidják az ELTE KISZ-t. Ezért először magunkat védtem volna. Elmondtam volna, hogy a problémák felvetésének oka a KISZ féltése és nem a negatív hozzáállás. Megoldást keresünk, gyógyírt a bajokra, minden alkalommal, minden taggyűlésen. A társadalmi aktivitással kapcsolatban szándékomban volt elmondani, hogy az egyetem és főiskola nem készít elő az élet problémáinak megoldására. E „tételt" példákkal és tapasztalatokkal akartam igazolni. Például: a tanárszakosokat más is érdekelje, ne csak az a 30 óra, amit el kell végezni egy héten. A végső következtetés: az egyetemi KISZ-munka hatékonyságát a végzett hallgatókon lehet igazán lemérni. — Mi a feladata a KISZ-nek? — meg akartam kérdezni, konkretizálni kellene. Nemcsak általánosságokban beszélni, néha felelőtlenül is. Magunkra vagyunk utalva, gyakorlati útmutatást szinte alig kapunk. — Az egyetemi taggyűléseken sokan említették a társadalmi munka terén jelentkező problémákat. Erről nem beszéltél volna? — De igen. Sokan — az idősebb generációból — azt vallják, hogy az ifjúság a kényelmes. Ez nem így van. Makarenko is mondotta már, hogy a feladatokkal becsüljük meg az embert. A szép és nemes feladatokban az ifjúság érzi a megbecsülést, ilyenkor lelkes, odaadó. Ellenben a látszat és a statisztikát szolgáló munka elveszi kedvét minden ténykedéstől. Ennyit mondanék el dióhéjban elmaradt felszólalásom illusztrálásaként. — Szeretnénk, ha beszélnél élményedéről, személyes tapasztalataidról. — Legjellemzőbb volt a fiatalos hangulat.. Kiemelkedő esemény volt Kádár János elvtárs másfélórás beszéde. Utánozhatatlan a lebilincselő, könnyed, élvezetes stílusa. Igazán nagy élmény volt. Beszédéből a napi sajtó csak részleteket hozott, így néhány jellemző mondatot — ha nem is szó szerint — de idéznék. Örömmel állapította meg, hogy a légkör milyen fesztelen, szabad. A felmerült ,,romantikus munká’’val kapcsolatban megjegyezte: a romantikát mindenki ott keresse, ahol neki tetszik, de a lényegről, a munkáról senki ne feledkezzék meg. Szellemes hasonlatai, egyéni képei sok-sok vidám percet szereztek a hallgatóságnak, s azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, a kongresszus legnagyobb figyelemmel kísért előadását tartotta. — A felszólalók milyen témákkal foglalkoztak? Úgy hallottuk, volt néhány „lámpaláz” okozta „baki” is, ha tudnál idézni... — A komolyabb részével kezdjük. Többen kiemelték, hogy az egyetemről, főiskolákról kikerült fiatalok több szocialista ismeretet hoznak, mint szocialista érzést, szenvedélyt. A középiskolások öntevékenységének fokozása, a munkásbrigádok társadalmi egységként való elismerése, tanyasi iskolák problémája, a társadalmi munka kérdése, a fiatalok megbecsülése — de sorolhatnám tovább, hányféle témával foglalkoztak a felszólalók. Sokat jegyzeteltem, tapasztalataimat, az ott szerzett ötleteket átadom majd itt az egyetemen, s remélem, a KISZ- munka javát szolgálják majd. — S végül két derültséget kiváltó hozzászólással fejezném be. Az egyik tisztiiskola küldötte elmondta, hogy helyesnek tartja a patrónusi intézményt. Helyőrségük például a helybéli apolonoképzővel vette fel a kapcsolatot. A mamák — mint mondotta — érthetetlen módon felháborodtak „Erre mi — idézem a felszólalót! — kimentünk és megmagyaráztuk a papáknak, mi az igazi célunk.’’ S a másik: a Zala megyei küldött védte a vidéki fiatalokat. Nagy pátosszal kezdte, majd: „Igen, az egyik kezükben a toll, a másikban az ... az ... a traktorkerék". Hirtelen nem tudott mást kitalálni az eke szarva helyett — fejezte be kongresszusi visszaemlékezését egyetemünk küldötte. Borbás Kati. K. T. It (MKUIiaiMtK) Egyetemünk felsőoktatási pedagógiai kutatócsoportja január 8—9-én széleskörű munkaértekezletet tart. Az értekezlet témája a felsőoktatás alapvető formáinak problematikája, egymáshoz való viszonya. Az értekezletet dr. Világhy Miklós, egyetemünk tanára vezeti, a résztvevők az ország legkülönbözőbb felsőoktatási intézményeiből felkért referátok, akik hosszabb ideje foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A spontán jelentkező érdeklődés hatására a Műszaki Egyetem felajánlotta, hogy szombaton délután bemutatja a korszerű oktatást elősegítő technikai eszközöket. Terv szerint az ankét anyaga összegyűjtve könyvalakban is megjelenik majd. 1965 N 8 Akinek Szilveszterkor a kollokvium jutott az eszébe ! •Ti mi mit?" Csütörtöki gimnazisták Izgalmas szeminárium az analízis II. tanszéken Hogyan lesznek egyetemi oktatókból, tankönyvírókból, középiskolai tanáraikból újra gimnazisták? „Sehogy” — vágná rá az ember hirtelenjében, hacsak egy bolondos, gyermekkort idéző hangulatban nem, miszerint ..gyermek vagyok, gyermek lettem újra,, lovagolok fűzfasípot fújva”. Nem, itt az analízis II. tanszéken egészen másról van szó. Nincs fűzfasíp és vesszőparipa . .. azaz vesszőparipájuk talán mégis van, csak Petőfitől függetlenül egészen más cél érdekében alkalmazzák. Más célok érdekében vállalják már hónapok óta csütörtökönként néhány órára, hogy gimnazisták legyenek. A dolog úgy kezdődött, hogy az oktatási reform során döntés született: a differenciál- és integrálszámítás oktatását újra be kell venni a középiskolai tantervbe. Azért újra, mert egy időben tanították ezt a tárgyat, de aztán el is törölték, mondván, hogy nem középiskolásoknak való, még éretlenek hozzá, úgyhogy felesleges fáradság kínozni vele őket. Később aztán az is kiderült, hogy egyáltalán nem éretlenek a középiskolások a differenciálszámításhoz, mindössze arról van szó, hogy más, gimnazisták számára való, világos módszerekkel kell oktatni. Éppen az említett, új módszer kidolgozásán fáradozik már hónapok óta egy kollektíva. Mint cikkünk elején említettük, egyetemi oktatók, középiskolai tanárok és tankönyvírók dolgoznak együtt a cél érdekében. Egyéves szeminárium keretében hetenként egyszer, csütörtökön jönnek össze. A munkának elég meglepő, ám — véleményünk szerint is — kétségtelenül célravezető médiát választottak. Minden alkalommal van egy, vagy két előadó, aki a differenciál- és integrálszámítás egy-egy középiskolai órányi részét elmondja, tábla előtt, krétával a kezében, levezetésekkel, példákkal kiegészítve, mintha csak valóban harmadikos gimnazistáknak tartaná az órát. Ezalatt a szeminárium többi részvevői átalakulnak középiskolásokká. Sértődés ne essék — hiszen ez is csak a cél érdekében történik — de nem is eminens gimnazisták, hanem inkább amolyan anyaszomorító gyengébb „gyerekek” ülik körül az előadót, jelen esetben Reimann Istvánnét, aki éppen látogatásunk napján oktatta többnyire doktori címet viselő „nebulóit”. Valljuk be, nem volt könnyű dolga. Az ő gimnazistái állandóan közbekérdeztek, mindent pontosan akartak tudni, világosan érteni. Elég volt egy tudományosabb megfogalmazás, máris jelentkező kezek lendültek a magasba. — Tanárnő kérem, ezt így nem értjük. Egy hivatkozás valamiféle fizikai ismeretre. — Éva néni, mi csak harmadikosak vagyunk, ezt még csak jövőre fogjuk tanulni, így telik az óra. Az előadó türelmesen válaszol az őszülő gimnazisták szűnni nem akaró kérdéseire, bár magában talán arra gondol, ha most igazi középiskolában lenne, nyilván azt mondaná: — Egy hangot se halljak, aki megnyikkan, beírok az ellenőrző könyvébe! Itt azonban türelem kelk Mert óra után következik a vita, ahol közösen megbeszélik az illetékes anyagrészt, mi az, ami az előadó feldolgozásában helyes és elfogadható, mi az, ami még változtatásra szorul. A kezdeményezés egyetemünkről, pontosabban az analízis II. tanszékről indult ki. Ahogy önként vállalt, fáradságos munkájukat alkalmunk volt megfigyelni, önkéntelenül is arra gondolunk, jó lenne. Ha néhány jövendőbeli valódi harmadikos gimnazista is betévedne egy ilyen oktatói szemináriumra. Láthatnák, hogy 15—20 pedagógus töri a fejét, vitázik és kísérletezik, hogy számukra egy-két év múlva ne ismeretlen mumus legyen a differenciálszámítás, hanem világosan érthető, új fogalom, amely izgalmas, új feladatok megoldásában segít. A szeminárium valamennyi tagjával együtt bízunk benne, hogy a csütörtöki gimnazisták kíváncsi kérdései nem maradnak megválaszolatlanul és közös munkájuknak is meglesz a jó eredménye. B. É.