Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)

1875-05-05 / 31. szám

IX. évfolyam. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy hely­­ben házhoz hordva Egy évre .... 00. __ Félévre . . . . 10. _ Negyedévre. . . 5. __ Egy hóra . . . 1.^O Egy szám S kra­jczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petítsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hider­­tésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési feltételek „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April—deczember 3 negyedre . 15 frt.__kr April—május két hóra ... 3 frt 60 kr Egyházra........................ I frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az­­ egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek elöfi­­l ,,e?e..£ mu„^ végével lejárt, tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjen. 9/ST Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 frtot küldöttek be, tisz­telettel keretnek fel méltóztassanak az 1 fo­rint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. 31. szám Budapest, május 4. A képviselőház mai ülése valóban botrá­nyosnak mondható. S ez annyival szomorúbb dolog, mert, a botrány okozója korántsem va­lamelyik hazafiságától elragadtatott ellenzéki férfi, hanem a kormány egyik tagja, valódi nere "a 823, belügyminiszter volt. Ő különben is átalában sohasem állam­­férfiúi tehetségénél, hanem főkép vagdalózó replikáinál fogva tüntette ki magát. Ma pedig kétségtelenül bebizonyította, hogy valóságos száraz — prókátori szerepekre való. Egész pártokat könnyedén fitymálni, — egyes szavakat felkapni, s azokra, rósz élete­­ket csinálni, lehet némely oldalnak mulattató; de az ily modoron sem a kormányférfiui mél­tóság, sem a lángész nyomai nem vehetők észre. Ami fődolog, Tisza Kálmán bizonyosan öntudatosan, prózai életek tömkelegében ke­resett menedéket h norír |viszon«lÍA —, y— unnciiuato Kötelesség teljesítését, miszerint a kormánynak végre is szint kell vallania s prog­­rammját elő kell terjesztenie. Mondott ő mindent, s mondott semmit. Hadonázott ide is, oda is; de végre a Pro­gramm csak elmaradt. Különben, hogy életei — melyekben na­gyon szerelmesnek látszott lenni — egyátalá­­ban ki nem állják a bírálatot, elég lesz belőle pár darabot idézni. Ugyanis Apponyinak azon vádat, misze­rint a szabadelvű pártot eszme nélkülinek merte nevezni, — azzal akarta Tisza Kálmán visszavágni, hogy ha a roppant többség ic esz­menélküli, mennyivel inkább ilyennek kell lenni a kisebbségnek? Minő logika ez? De még nem látja a bel­ügyminiszter úr, hogy e rosz életézel beis­merte pártjáról, hogy az csakugyan eszmesze­génységben szenved? Épen ilyen, vagy még roszabb a csont­vázra mondott élete, mel­lyel nagy bölcsesé­­get vélt kifejthetni. Ugyanis azt mondta, hogy Sennyey szerint is meg­van tehát a kormány program­jának alapja, mert a csontváz oly alap, melyre rakhatni a szerves részeket, s így áll elő a szervezet. Igen ám, csak hogy Sen­­­nyey oly csontvázat értett, mely a kihalt szer­vezet élettelen vázát mutatja! Csontváz alatt átalában csakis ily értelem rejlik ! — Tehát a belügyminiszter elismerte, hogy a kormány program­jának alapja csontváz, mely egy élet­telen test vázát mutatja. Életeinek többi részét is hasonló boncz­­kés alá lehetne venni. De nem bíbelődünk vele. Mi szeretjük a jó életeket. Hanem csupán sophisznókkal és kereset­len rész életekkel s dorongokkal kielégíthető­nek nem tartjuk a közvélemény követelését, mely a kormánytól határozott programmot kö­vetel. Bármennyire ujongott is tehát a mester vélt diadalán a hűséges mameluktábor, koránt­sem mondhatja, hogy a mester dicsőséget ara­tott volna. Mert életei részint nem, miniszter szá­jába valók, részint igen éretlenek voltak; a fő dolgot pedig teljesen kikerülte, a fő kérdést megfejtetlenül hagyta, pedig, az lett volna le­gény, a­ki megfelelt volna arra a kérdésre, h­ogy hát vajon mi ennek a roppant többség­gel rendelkező kormánynak a program­­ja?! Úgy tett Tisza Kálmán eme főkérdéssel, mint a struez madár, mely a fövénybe dugja fejét, hogy ne lássák. Tisza Kálmán a rósz él­etek fövenyébe dugta bölcs fejét, hogy abból a programmszegénység ki ne tündököljön. Ha ily modorral, ily száraz prókátori re­plikákkal, ily hadonázással, ily dorongolással, ily vakmerő elbizakodottsággal lehetne meg­menteni a hazát, — úgy Tisza Kálmán ma megmentendette azt. De bizony ahoz — úgy látszik — na­gyobb talentumok kellenek, amint milyenek­kel a rész­­letek gyártója rendelkezik. Az országgyűlést nem fogja a király személyesen berekeszteni, hanem Wenckheim mi­niszterelnök fogja a berekesztő trónbeszédet fel­olvasni. Az országgyűlés még nem záratik be pün­­köst előtt, de pünköst után csak formai dolgokka fog foglalkozni, milyen például a törvények kihir­detése stb. A debreczeni függetlenségi párt — mint a „Debreczen“ május 3-ai számából érte­sülünk folyvást szaporodik. A 3-dik (czegléd­­varga utczai) választókerület e hó 2-án tar­totta szervezkedő gyűlését, melyről a „Debreczen“ után a következőket közöljük: sz^van, közönség gyűlt össze. Mintegy 200 an lehetünk jelen. A tiszta keblű s romlatlan érzelmű polgárság tisztes gyülekezete volt ez. A hazafiasság szent ihlete tükröződött vissza minden arczről s látszott, hogy a régi baloldali elvekhez, a bihari pontokhoz mennyire ragaszkodik most is e város tősgyökeres polgársága. A gyűlést Mester István, mint az ideigle­nes bizottság egyik tagja nyitá meg, előadván rövi­den a czélt, miért összegyűltünk. Korelnökké szintén Mester István válasz­tatott s felhívá a gyűlést a rendes elnökök megvá­lasztására. Ekkor Szatmári Károly, a párt főjegyzője, a szervezkedés előmunkálatainak megtételére ki­küldött ideiglenes bizottságnak megbízása folytán előterjesztő az előértekezlet által a tisztségekre ki­jelöltek névsorát, mely a következő : Elnökök: Vértessy Lajos, Keszeg János. Jegyzők: Körössy Antal, Kovács József. Központi bizottsági tagok: Beke Mihály, B. Nagy János, Teremi Sándor, Boros László, Fésűs János, Szőke István, Bruck­ner Ernő, Nagy János építész, Széles Sándor, Ká­nya Ferencz, Keszeg János, Mester István. Választmányi tagok: Patay István, Bisutl­ka István, Bisuchtka Gábor, Kovács János ács, Bánky István, Szombati András építész, Király Mihály, Burszky István, Papp György, Sütő József, Teremi János, Némethy János kereskedő, Erdei Mihály építész, Bozóky János, Kollát Imre, Szűcs Antal, Koncz Mihály, Nagy György, Boldog István, )usa István, Tóth Bálint építész, Csőregh Péter, Majer Ignácz, Kiss Lajos, Papp István nyomdász, Kovács Lajos, Szilágyi János, ifj. Rácz György, V. Nagy Sándor, Kiss András, Szilágyi Gábor, Borsá­­nyi Viktor, Kandel Ignácz, Kiss Imre, Dien János, Kerékgyártó Bálim-., uv-»"-~~r - -• 7:: dór József, Alföldi Gábor, Tóth László, Bihari István Nagy Pál, Csurka János tímár, Rácz László, Pósa­­laki Mihály, Bódog Nagy István. E névsor elfogadtatott. Az elnökök s jegyzők szívélyesen megköszö­nök a bennök helyezett bizalmat s nyilvániták, hogy tisztüknek tőlök kitelhetőleg igyekeznek megfe­lelni. Lelkesen megéljeneztettek. Majd Tisz­ay Dániel emelt szót, kitartásra buzdítván a párt tagjait. Koncz Mihály felhozta ama rágalmakat, a­miket pártunk ellen a hatalom uszályhordói szór­nak. Nemes, de szilárd magatartásunk által kell — úgymond a — rágalmakat megczáfolnunk. Végül elnök Vértessy Lajos megköszöné a polgároknak a szép számmal megjelenésben ta­núsított buzgalmát, s a gyűlést berekesztettnek nyilvánitá. S a polgárság állami önállóságunk s függet­lenségünk nagy eszméjétől lelkesedetten, — Kos­suth Lajos és a függetlenségi párt élte­tésével oszlott szét. Viszhangozzuk mi is: éljen a „független­ségi párt!“ _________ A vasúti törvényjavaslatok a vas­úti- és pénzügyi bizottságban. A pénzügyi­ és vas­úti bizottságnak ma d. u. 5 órakor tartott ülésében a felhatalmazásról szóló javaslat 2-ik §-a került tár­gyalás alá, mely szerint a kormány felhatalmazandó, h­ogy a vasúti új beruházás foganatosítására szük­séges tőkék felvételét az állambiztosításnak ezen tőkékre való kiterjesztése mellett engedélyezhesse. Hosszabb vita után, melyben W­a­h­r­m­­a­n­n, H­e 1 f­y, Péchy miniszter, Prileszky, Széll miniszter, S­i­mony­i­ Ernő vettek részt, elnök kimondja a bizottság azon határozatát, hogy a 2 i. §-ban kö­rülírt felhatalmazás elfogadtatik, melynek alapján a forgalmi eszközök szaporítására 5.702,000 frt mint maximál összeg, az anyagszerkészletek be­szerzésére és pénztárak ellátására az előirányzott 3 007,000 frt helyett a bizottság többsége az elnök szavazazatával az 1.500,000 frt ellenében —melyet 8 tag támogatott — 2.708,000 frt állapított meg; az építkezésekre pedig 1.891,907 frtot, s igy össze­sen 10.302,824 frtot, melynek kamatozására éven­ként 700,000 frt kívántatik ; a kormány egyszers­mind felhatalmaztatott, hogy ezen összegek kötvé­nyei számára a bélyeg és illeték mentességet meg­adhassa. Végül elfogadtatott Lipthay Béla b. azon indítványa, hogy a részletes törvényjavasla­tok a jövő országgyűlésre beterjesztessenek. Ezzel a törvényjavaslat tárgyalása befejez­tetvén, tárgyalás alá került s elfogadtatott az első magy­ar gácsországi vasútra vonatkozó tör­vényjavaslat. Az ülés 9 órakor ért véget,­nkább fokozhatja nemcsak az ezekből folyó kincs­tári jövedelmeket, hanem az összes lakosság adó­zási s fizetési képességét. Minél nagyobb mérvű önállást nyer pénz s kereskedelmi ügyekben Magyarország, annál inkább képesíttetik a 206 millióra menő rendes (!) kiadá­sok fedezésének megközelítéséhez. Csak „megköze­lítéséhez“ , mert azt rendes jövedelmeiből, mint a gyakorlat is mutatja, fedeznie mai viszonyok közt lehetlen. Meg nem engedve, de feltéve mindebben a lehető legjobb sikert: számot kellene vetnie a kormánynak a „kérlelhetlen“ idővel, mely jön és megy annak rende szerint s nem kérdi és nem várja be többi közt a magyar kir. kormány in­tézkedéseit még akkor sem ha a kölcsön vett pén­zek teljesen elfogynak. Pedig ezek ám elfogynak, — mint a kor­mánypártiak mondják a jövő év első negyedével, azaz hogy elfogyhatnak, s ez majdnem bizonyos még annak első hónapjában, holott eddig sem a földadó emelése sem a vám s­kereskedelmi szövet­ség és szerződések revisiója nem hozhatja be a deficitek fedezéséhez kellő ös­szegeket. Behozhatja az államvagyonok eladása , mond­ják az impracticus optimisták. Az igaz hogy ha ezeket ma eladjuk, már hol­nap szép összegeket kaphatnak érettek a bankár uraktól. De a bankár urak bizonyára nem fogják maguk kezelni, hanem eladják eme szép birtoko­kat, ha szerit tehetik idegen nemzeteknek, ha pe­dig ezeknek sem lenne pénzük vagy kedvük a vá­sárláshoz,­­tehát a helybeli „szegény“ kisbirtoko­soknak. Sőt a bankár urak megszokván már azt, hogy ha valamely„magas“ kormán­nyal szerződnek, ugyancsak magas nyereményeket kapjanak, hihe­tőleg előre is tájékozást igyekeznek szerezni azi­ránt: mit, mikor és összesen­ mennyit kaphatnak a „szegény“ birtokosok, ha azoknak, a lehetősé­gig hosszú törlesztési időre adják el — apránkint a nagy uradalmakat. És ne higyjük, hogy a bankár urak könnyen tévednek még a birtok adásvevési ügyletekben is. Ők pontosan kiszámítják leendő nyereményeiket 20—30 évre, kiszámítják mire képesek a „szegény" vevők s minthogy csakis az ő nyereményük azon „fixum“ tengely, mely körül az egész ügyletnek mozognia kell — bármily szép összegeket kínál­janak, azok fele részét is aligha fogják képviselni az államvagyonok valódi értékének. Az államvagyonokat fele értékén idegeneknek eladni? Ezt már nem akarjuk feltenni az új kor­mánytól. Pedig tessék elhinni,hogy a bécsi s külföldi jankárok többet adni nem fognak — mert hiszen a birtok adás-vevés tulajdonkép nem is az ő mester­ségük. Ahhoz pedig, hogy a „szegény“ kis birto­kosok anjQi­.p­üM.bo>d. fate«.­­­...... A kormány pénzügyi programmja tehát ez irányon hajótörést szenved, vagy talán a vasutakat is el akarják adni? Mert hiszen már erről is volt szó. De ugyan kérdjük nem elég a kár, a baj az építések alkalmából? Ugyanannyi kárt s bajt akar nyakába verni a kormány az eladások alkalmából — csupán a defic­itek fedezése végett, melyek nagy részét egy toll­vonással elenyésztethetné a bécsi közösügyes kormány. És reá adná ily tervek ke­resztül­viteléhez szaváz az országgyűlési többség ? Úgy látszik, hogy igen t. i. hogy inkább szembe szállna a legveszélyesb pénzügyi művele­tekkel, mintsem ki merné mondani, hogy uram, Kol­­er tábornok úr, most nem harczolunk, most béke­idő van; nem fogyas­szuk el tehát a puskaport mielőtt síkra szállnánk, azaz ne merítsétek ki az ország teherviselése képességét, mielőtt azon „ese­­tek“ melyekre a hadseregek várnak, hogy vitézsé­güket kitüntessék — bekövetkeznének, hanem szállítsuk le a szolgálati időt, bocsássuk szét ter­melő munkák eszközlésére a kaszárnyákban felhal­­mozott drága erőket. Ha már csakugyan így állunk, akkor ezer szerencsének mondhatjuk azt, hogy a mostani tör­vényhozás tagjai szétoszolnak s új választások alá esnek. És csak dicsérhetjük az illetőket, hogy nem árulták el az ilyféle pénzügyi programmot, mert ezekhez ha a mostani többség odaadná — de az or­szág lakossága, ha szemei előtt tartja saját érdekeit, nem adhatja szavazatát, s reméljük gondoskodni fog arról, hogy oly képviselői többség jöjjön létre, mely a most körvonalzott pénzügyi programmukat érvényre emelni ne engedje. Eme pénzügyi programm adóemelési irány­zatára legjobb felelet leend majd a kincstári bevé­telek kimutatása. Csak örvendhetnénk , ha vala­­hára jobb idők jönnének s valóban emelkednék még fogyasztási képességünk is. Ekkor talán elér­hetnénk azon bevételi eredményeket, melyek most mint „készpénz“ lettek megállapítva. A legnagyobb baj csak az, hogy ezen eredmények felét sem fe­dezik az összes deficziteknek s így az egész pénz­ügyi programm „homokra épített ház“ üres re­mény, melyet nem engednek megvalósulni a kö­rülmények. Ennél tehát valamivel gyakorlatiabb programmra volna szükségünk. •—y. vonja a művészet mellé az ügyes kezelést. Sőt tény az, hogy Janner urat csakis ezen praktikuma miatt hívták meg e kényes állásra és igy tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy Janner ur jeles színészi kép­zetségénél fogva emelkedett e polezra. Janner úr igazgatása alatt tegnap folyt le az első előadás az udvari operában. Wagner Rikhárd „mesterdalnokok” czimü operája adatott elő Richter János hazánkfia veze­tése alatt, ki mint az udvari opera uj karnagya ma mutatta be magát először. Richternek mint karnagy­­nak kiváló szakismeretét nemcsak a magyar főváros közönsége, hanem a hírlapokat olvasó összes magyar és nem-magyar közönség is eléggé ösmeri, és így er­ről szólam­ fölöslegessé vált. Jelenleg csak arra akarunk szorítkozni, miként mutatta be magát a nemzeti színház volt igazgató-karnagya és hogy miként fogadtatott a közönség által, noha épen nekünk magyaroknak van legkevésbé okunk Rich­ter bécsi diadalán örvendeni. Wagner „mesterdalnokai“ a dalmű irodalom egyik legkényesebb terméke. A bécsiek sokszor, még pedig fölváltva két karnagy (Herb­eck és De­­sott) vezetése alatt hallották e remek­művet, de nemcsak megismerték, hanem meg is szerették. Herb­eck és Desott mindketten egykor a császári főváros közönségének kedvenczei voltak és igy természetes szentirásnak vette a nagy tömeg egy nagy része mind azt, mit e különben jeles, de szá­raz zenészek nyújtottak. A kíváncsiságot a közön­ség részéről kétszerezte ez alkalommal az, hogy Richter, mint a Wagner eszme jelenleg legkiválóbb tolmácsa állt az állványra és a hallgatóság a legfeszültebb figyelemmel kisérte a majdnem ötödfél órán át tartó előadást, hogy fogalmat szerez­zen magának egy Wagner dalmű valódi izéről. És ez valóban meg is történt. A közönség Richtert már megjelenésekor zajos tapsokkal fogadta, mely tapsok minden felvonás után megújultak és foko­zódtak. A dalmű hatása olyan volt, mintha e művet a bécsiek ma hallották volna először. A­kik Richter távozása fölötti örömükben örömhangokba törtek, a­kik őt a méltatlanság hangjával illették a távozás peremében, azoknak május 1-én, ha ott lettek volna a bécsi opera elő­adásán, lett volna elég alkalom megbánni meggon­dolatlanságukat és pirulni méltatlanságuk miatt. Különben mi azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Richternek, ki most még a tevékenység for­rongásának teljes hevével oda adja magát egy ki­tűzött ideál elérése czéljából — ha majd elérte czélját — be fog következni azon nyugalom, mely a küzdést fölöslegessé fogja tenni nála ép úgy, mint akármely más nagy szabású művészi egyéni­ségnél és akkor Richter János megint a mienk le- LieÍöimi?ryAó!^J&roroNoriío^x na2.kjá­m­.ü *»=•*' utólsó, mely végleges czéljának megválasztásakor eszébe fog jutni, arról meg vagyunk győződve, sőt van bizonyságunk. Pénzügyi programoi. Most miután meg vannak állapítva a kincs­tár bevételei és kiadásai ugyanazon alapon mélyen feküdtek vagy mozogtak az előzött években, most midőn már láthatjuk hogy a „szabadelvű“ kormány a kiadásokat mérsékelni nem képes, a jó ég viszont a földre nemigen osztogatja áldásait, tisztában le­hetünk az iránt hogy a „szabadelvű“ kormány pénzügyi program­ja nem más, mint lett volna elődeié t. i. adóemelés, birtokeladás és ha mindez nem lehet elég, egy-egy új kölcsön beszerzése. Nagy csalódás volna tehát azt hinni hogy az új­ kormány valamely új rendszert, új pénzügyi prog­rammot hozott, vagy rejteget magával, habár az osztrák vám - kereskedelmi szövetség revisióját, a bank­kérdés megoldását sőt a nemzetközi vám - kereskedelmi szerződések megújítását is jól-részn keresztül kell vinnie, és minél inkább érvén emelheti Magyarország elévülhetlen jogait, annál Bécs, május 2. Május első napját a bécsiek minden év­ben bizonyos szertartásokkal szokták megünne­pelni. Az idén is megtartottak a hagyományos ün­nepélyességek, melyek közül az úgynevezett „Pra­ter menet“ első helyen áll. A rész idő daczára ifjú, öreg talpon volt, s kiki vagy gyalog vagy h­intón iparkodott a „Práterbe“ juthatni. A kocsisorok végtelensége és tarkasága valóban érdekes látványt nyújtott, mert Bécs város elegáns világa s ennek élén az udvar teljes fény­ben szokott díszelegni május 1 -ső napján. A virány havának ez idei első napját azonban nem csak a szokásos hagyomány emelte ünneppé, hanem egy oly esemény tette nevezetessé, mely Bécs művészi, de különösen színházi viszonyaira igen nagy horderejű befolyással lesz. Janner a hírneves színész és a Kari színház igazgató-tulajdonosa május 1-ső napján vette át az udvari opera igazgatását. Az opera helyze­tén segíteni, tekintve ez intézet nagy defic­itjeit, valóban nem csekély feladat lesz Janner úrra néz­ve. Janner úr tevékenysége, mint a Kari színház igazgatójáé bebizonyította, hogy a jeles színész nem csak jeles művész, hanem igen kitűnő­ prakti­kus azaz üzletvezető is. Mert hiába azt nem tagad­hatjuk el, hogy még a művészet temploma, is üvegk. Szerda, 1875. május 5. Szerkesztői iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9.­ sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, XV., Megyeház­tér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában Országgyűlés. A képviselőház ülése május hó 4-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Beöthy Alger­non, Wächter Frigyes. A kormány részéről jelen vannak: Wenck­­heim Béla báró, Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Per­­czel B., Trefort Ágoston, Simonyi Lajos b., Feja­­csevics Péter gróf. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. . Wächter Frigyes a brassói magyar csizmadia ipar­társulat kérvényét nyújtja be honvéd lábbe­liek készítésével leendő megbiztatása iránt. Ezen kérvény a kérvényi bizottsághoz utasit­tatik. .. ... Ordódy Pál, a zárszámadási bizottság előadója bemutatja a bizottság jelentését a nyugdíjakról. A legközelebbi napokban napirendre fog tűzetni. . . , , Harmadszor felolvastatik és végleg elfogad­­tatik a polgárosított varasd-szent-györgyi és va­­rasd-körösi volt határőrezredek területén fekvő és eddig adómentes erdők ideiglenes megadóztatásá­ról szóló törvényjavaslat. A végleg elfogadott törvényjavaslat hasonló tárgyalás és elfogadás végett a főrendekhez átkül­detni határoztatott. Folytatólagos tárgyalás alá vétetett az 1876. évi államköltségvetésről szóló törvényjavaslat. Apponyi Albert gróf. T. ház! Mai csekély felszólalásomnak indokolására és jellegének meg­­határozására szükséges, hogy az eddigi vita főmo­mentumaira pár szóval reflektáljak. Sennyei Pál báró tisztelt képviselő úr teg­napi nyilatkozatában, a t. kormányhoz, az általa követendő politika főbb elveire nézve némely sza­­batosabb, körülírt kérdéseket intézett. Tette ezt oly kijelentéssel, hogy az ezen kérdésekre adandó választ nem tekinti jelen szavazatának feltételéül, hogy ennek folytán a kormánynak az adandó vá­lasz idejére és módjára nézve a lehető leg legtelje­sebb latitudet kívánja engedni. Ha ennek folytán a t. kormány részéről oly nyilatkozat történt volna, hogy ezen vita kereté­ben, ezen vitának lefolyása alatt, nem tartja még időszerűnek a Sennyei Pál báró képviselő úr által feltett kérdésekre válaszolni, nem lett volna okom felszólalni és vártam volna az időt, melyet ezen nyilatkozat megtételére a t. kormány maga fog megválasztani. Azonban a t. pénzügyminiszter úr, szintén a tegnapi napon, a Sennyei Pál báró kép­viselő úr által felvetett kérdésekre talán nem vá­laszt, hanem mégis egy olyan nyilatkozatot adott, a­mely a véglegességnek egy bizonyos jellegével bírván, kénytelen vagyok elmond­ani, hogy legalább csekély magamra minő benyomást tettek azon sza­vak, a­melyekkel a t. pénzügyminiszter úr Sennyei Pál b. képviselő úr beszédére reflektált; kénytelen vagyok ezt tenni annál inkább, mivel azon állás, melyet a t. kormány ezen kérdésekkel szemben el­foglal, képezi tengelyét azon megítélésnek, melyet a t. kormány politikájával szemben gyakorolni hi­vatva vagyunk, és mert azon nyilatkozatra reflec­­tálni máskor mint ezen vita keretében, talán nem leend sem időm sem alkalmam. A t. pénzügyminiszter úr válasza, — ha elte­kintek azoktól, a miket a tárczához tartozó spe­­cziális kérdésekre válaszol, és a mik Sennyei J ál b. által rögtön helyreigazíttattak, s világos félre­értésen alapulván többé kritika tárgyát nem ké­pezhetik — az átalános politikai jelentőségű kér­dések összességére nézve oly értelemben nyilatko­zott, mely a következő mondatokban, melyeket bátor leszek az ő beszédjéből szó szerint felolvasni culminál: „Én csak azzal vagyok bátor bezárni ezen rö­vidre vont reflexiókat, hogy annyit, a­mennyit ezen Irurmány aiiroinok­ kormány által intentiójának vitte vont renexiókat, hogy annyit, a­mennyit ezen kormány elveinek, ezen kormány által követendő politika szellemének és intentiójának megítélése végett szükséges tudni, annyit igenis eddigi nyilat­kozataiban is, melyek mindig őszinték, tartalékta­­lanok és határozottak voltak, a kormány kijelentett. Annyit tud róla az ország, hogy a bizalom és bizal­matlanság kérdésében ítéletet hozni tudjon.“ Ismét más helyütt beszédének zárszavaiként ezeket mondja a t. pénzügyminiszter úr: „így fogom fel a kormány helyzetét ma és azt hiszem, — ez egyéni szerény nézetem — méltányosan ezt másként fel­fogni nem lehet és én magam részéről azt hiszem, hogy a kormány azt, a­mi hivatása, kötelessége, a pillanat, a jelen helyzetnek helyes felfogása foly­tán a mai körülmények közt már­is megtette és a t. ház elé terjesztette.“ Beszédének más helyén a t. pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy mindazon kérdésekről, illetőleg azon követelésekről, melyek felvilágosítás-adás tárgyában a kormányhoz intéz­tetnek, ma, illetőleg tegnap szól utolsószor és ezzel nyerte az ő nyilatkozata — mint beszédem bevezető szavaiban mondani bátor valék, — a véglegesség azon jellegét, mely az arra adandó vá­laszra okvetlenül késztet. Ha megvizsgáljuk azon szavaknak, melyeket érint fal ni vasfűm tartalmdf áa íSvfolmíSf Qz xLdi íuogYiAB goi­juk azon szavaknak, m­elye szószerint felolvastam, tartalmát és értelmét, nem más, mint egyenes megtagadása a Sennyey Pál b. által a kormányhoz intézett kérdésekre való újabb felvilágosításoknak, megtagadása a kérdés felvetése jogosultságának, utal is arra, hogy midőn a kormány fölött,midőn bizalmi vagy bizalmatlansági kérdés fölött ítéletet mondani akarunk, ne a kor­mánytól még ezentúl várandó nyilatkozatok, hanem a kormánynak eddig már megtörtént nyilatkoza­tára, a kormánynak eddig kifejtett kezdeményezé­sére vessük pillantásunkat, onnan merítve érveink­nek és ítéletünknek indokait. E szerint nem is képzelhetek mást, minthogy a t. pénzügyminiszter úr intenziójához híven járok el, midőn a t. kormány eddigi nyilatkozatait eddigi kezdeményezéseit teszem vizsgálódásaim tárgyává. Nyilatkozat oly értelemben, hogy a képviselő­ház, vagy az országgyűlés bármely háza előtt ki­fejezte volna azon irányelveket, melyeket a kor­mány szem előtt tartani készül, oly nyilatkozat, azt kénytelen leszek ismételni mindaddig, míg ezek­nél többeket és tüzetesebbeket nem hallok, nem boru­m^­uo­ním interpress a kormány eddigi pro­­grammszerű előterjesztéseit a következő főpon­tokban véli összefoglalhatóknak. „Jöjjünk tisztába egyszer a követelésekkel, s lássuk mi azokból méltányos, mi nem. Ha a kor­mány összetett kezekkel állott volna ide, és azt mondta volna, én elvállalom a kormányzatot és folytatom úgy ,­hogy lehet, akkor volna a kivéte­leknek értelme. De mikor a kormány azt mondja, hogy a takarékosságnak azon mértéke sem elégséges, melyet a pénzügyi bizottság e költségvetésben keresz­tül vitt s melynél fogva 800,000 frttal leszállította a bel- és közigazgatás szükségletét, mikor a kor­mány azt mondja, hogy tovább kell menni s a rend­szer­változtatást kell megkezdeni; midőn a kor­mány azt mondja, hogy a központból a közigazga­tásig annak egyes részleteit rendezni akarja, hogy összhangzatot akar behozni, hogy egyöntetűleg mű­ködjenek az orgánumok és az által úgy anyagilag mint szellemileg inkább számot vessünk erőinkkel, — akkor nem lehet azt mondani, hogy a kormány megindul a nélkül, hogy tudná róla valaki, mit akar ; bár arról nem tartom szükségesnek nyilat­­kozni, hogy a kormányzat minden egyes ágazatára nézve miként akarja ezeket in­itálni. Ez iránt kö­veteléseket támasztani joggal és méltányosan nem is lehet.“ Ezek volnának tehát a t. kormány saját in­­terpretatiója szerint azon felvilágosítások, melyek az általa követendő irányra nézve eddigi programm­­nyilatkozataiban foglaltatnak. T. ház ! Én kénytelen vagyok ezekre nézve ismételni azokat, miket tegnap Sennyey Pál báró tüzetesen a pénzügyi előterjesztésekre nézve mon­dott. A­mik ezekben foglaltatnak, nem valamely iránynak, valamely politikai czélnak, illetőleg vala­mely politikai vezérelvnek kijelölését tartalmaz­zák, hanem ezek oly desideratumok, oly óhaj­ok kifejtései, melyeket lehetetlen, hogy bármely kor­mány ne tápláljon. Vagy képzeli-e a t, Pénzügy­­miniszter úr, vagy bárki a házban, hogy alakulhat Magyarországon egy kormány, mely azt mondaná, hogy a jelen leudgetben­ már el van érve a takaré­kosság egész mértéke, s hogy annál tovább nem is akar menni? Képzeli-e bárki e házban, hogy le­­hetne Magyarországon kormány, mely azt mondja, hogy nem akarja a központtól lógva le a községig a közigazgatás minden egyes részletét oly szerve­zetté alkotni, hogy egyöntetűleg működjék, s ez­által anyagilag és szellemileg inkább számot vet­hessünk erőinkkel? Vagy létezik-e Magyarorszá­­gon még bárki, ki elhinné, hogy alakulhat kormány, mely azt mondaná, hogy a jelen rendszeren változ­tatni nem akar, vagy hogy nem a rendszer fir­tatásban találja a nehézségekből való kibontakozás kulcsát ? Ezek is mind oly nyilatkozatok, melyek nem characterizálják ezen vagy bármely más kormány politikáját, hanem a­melyek csak közös óhajtásai közös kiindulási pontjai lehetnének e ház kebelé­ből alakult bármely kormánynak. (Elénk helyeslés) E szerint kénytelenek vagyunk azon felvilá­gosításokat, melyeket a kormány nekünk mint ed­digi eljárásából kivonandókat jelez s oda állít, másutt keresni; kénytelenek vagyunk elfordulni azoktól, miket a kormány nyílt parlamentben czél­­jainak kijelölése végett elmondott és kénytelenek vagyunk fürkészni, hogy azon initiáló tevékenység­ben, melyet a kormány a viszonyok javítására, már eddig kifejtett, hogy annak jellemében, eljárási mó­dozataiban rejlik-e valami, mi azon nagy kérdőjelt, mely előtt az egész ország áll, ránk nézve érthe­tővé s nem kétértelműleg, de határozottan felis­merhetővé tegye.­­ Vonjuk vizsgálat alá mi magunk, miben köz­pontosul a kormány eddigi törekvése, mi az, mit működésének első stádiumában magának feladatul

Next