Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)
1875-05-05 / 31. szám
IX. évfolyam. Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egy évre .... 00. __ Félévre . . . . 10. _ Negyedévre. . . 5. __ Egy hóra . . . 1.^O Egy szám S krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petítsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hidertésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési feltételek „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. April—juni évnegyedre . . . 5 frt. — kr. April—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. April—deczember 3 negyedre . 15 frt.__kr April—május két hóra ... 3 frt 60 kr Egyházra........................ I frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek elöfil ,,e?e..£ mu„^ végével lejárt, tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjen. 9/ST Egyszersmind azon t. előfizetők kik a negyed évre 4 frtot küldöttek be, tisztelettel keretnek fel méltóztassanak az 1 forint pótlékot posta utján beküldeni. Kelt Budapest, márczius 30. 31. szám Budapest, május 4. A képviselőház mai ülése valóban botrányosnak mondható. S ez annyival szomorúbb dolog, mert, a botrány okozója korántsem valamelyik hazafiságától elragadtatott ellenzéki férfi, hanem a kormány egyik tagja, valódi nere "a 823, belügyminiszter volt. Ő különben is átalában sohasem államférfiúi tehetségénél, hanem főkép vagdalózó replikáinál fogva tüntette ki magát. Ma pedig kétségtelenül bebizonyította, hogy valóságos száraz — prókátori szerepekre való. Egész pártokat könnyedén fitymálni, — egyes szavakat felkapni, s azokra, rósz életeket csinálni, lehet némely oldalnak mulattató; de az ily modoron sem a kormányférfiui méltóság, sem a lángész nyomai nem vehetők észre. Ami fődolog, Tisza Kálmán bizonyosan öntudatosan, prózai életek tömkelegében keresett menedéket h norír |viszon«lÍA —, y— unnciiuato Kötelesség teljesítését, miszerint a kormánynak végre is szint kell vallania s programmját elő kell terjesztenie. Mondott ő mindent, s mondott semmit. Hadonázott ide is, oda is; de végre a Programm csak elmaradt. Különben, hogy életei — melyekben nagyon szerelmesnek látszott lenni — egyátalában ki nem állják a bírálatot, elég lesz belőle pár darabot idézni. Ugyanis Apponyinak azon vádat, miszerint a szabadelvű pártot eszme nélkülinek merte nevezni, — azzal akarta Tisza Kálmán visszavágni, hogy ha a roppant többség ic eszmenélküli, mennyivel inkább ilyennek kell lenni a kisebbségnek? Minő logika ez? De még nem látja a belügyminiszter úr, hogy e rosz életézel beismerte pártjáról, hogy az csakugyan eszmeszegénységben szenved? Épen ilyen, vagy még roszabb a csontvázra mondott élete, mellyel nagy bölcseséget vélt kifejthetni. Ugyanis azt mondta, hogy Sennyey szerint is megvan tehát a kormány programjának alapja, mert a csontváz oly alap, melyre rakhatni a szerves részeket, s így áll elő a szervezet. Igen ám, csak hogy Sennyey oly csontvázat értett, mely a kihalt szervezet élettelen vázát mutatja! Csontváz alatt átalában csakis ily értelem rejlik ! — Tehát a belügyminiszter elismerte, hogy a kormány programjának alapja csontváz, mely egy élettelen test vázát mutatja. Életeinek többi részét is hasonló bonczkés alá lehetne venni. De nem bíbelődünk vele. Mi szeretjük a jó életeket. Hanem csupán sophisznókkal és keresetlen rész életekkel s dorongokkal kielégíthetőnek nem tartjuk a közvélemény követelését, mely a kormánytól határozott programmot követel. Bármennyire ujongott is tehát a mester vélt diadalán a hűséges mameluktábor, korántsem mondhatja, hogy a mester dicsőséget aratott volna. Mert életei részint nem, miniszter szájába valók, részint igen éretlenek voltak; a fő dolgot pedig teljesen kikerülte, a fő kérdést megfejtetlenül hagyta, pedig, az lett volna legény, aki megfelelt volna arra a kérdésre, hogy hát vajon mi ennek a roppant többséggel rendelkező kormánynak a programja?! Úgy tett Tisza Kálmán eme főkérdéssel, mint a struez madár, mely a fövénybe dugja fejét, hogy ne lássák. Tisza Kálmán a rósz életek fövenyébe dugta bölcs fejét, hogy abból a programmszegénység ki ne tündököljön. Ha ily modorral, ily száraz prókátori replikákkal, ily hadonázással, ily dorongolással, ily vakmerő elbizakodottsággal lehetne megmenteni a hazát, — úgy Tisza Kálmán ma megmentendette azt. De bizony ahoz — úgy látszik — nagyobb talentumok kellenek, amint milyenekkel a részletek gyártója rendelkezik. Az országgyűlést nem fogja a király személyesen berekeszteni, hanem Wenckheim miniszterelnök fogja a berekesztő trónbeszédet felolvasni. Az országgyűlés még nem záratik be pünköst előtt, de pünköst után csak formai dolgokka fog foglalkozni, milyen például a törvények kihirdetése stb. A debreczeni függetlenségi párt — mint a „Debreczen“ május 3-ai számából értesülünk folyvást szaporodik. A 3-dik (czeglédvarga utczai) választókerület e hó 2-án tartotta szervezkedő gyűlését, melyről a „Debreczen“ után a következőket közöljük: sz^van, közönség gyűlt össze. Mintegy 200 an lehetünk jelen. A tiszta keblű s romlatlan érzelmű polgárság tisztes gyülekezete volt ez. A hazafiasság szent ihlete tükröződött vissza minden arczről s látszott, hogy a régi baloldali elvekhez, a bihari pontokhoz mennyire ragaszkodik most is e város tősgyökeres polgársága. A gyűlést Mester István, mint az ideiglenes bizottság egyik tagja nyitá meg, előadván röviden a czélt, miért összegyűltünk. Korelnökké szintén Mester István választatott s felhívá a gyűlést a rendes elnökök megválasztására. Ekkor Szatmári Károly, a párt főjegyzője, a szervezkedés előmunkálatainak megtételére kiküldött ideiglenes bizottságnak megbízása folytán előterjesztő az előértekezlet által a tisztségekre kijelöltek névsorát, mely a következő : Elnökök: Vértessy Lajos, Keszeg János. Jegyzők: Körössy Antal, Kovács József. Központi bizottsági tagok: Beke Mihály, B. Nagy János, Teremi Sándor, Boros László, Fésűs János, Szőke István, Bruckner Ernő, Nagy János építész, Széles Sándor, Kánya Ferencz, Keszeg János, Mester István. Választmányi tagok: Patay István, Bisutlka István, Bisuchtka Gábor, Kovács János ács, Bánky István, Szombati András építész, Király Mihály, Burszky István, Papp György, Sütő József, Teremi János, Némethy János kereskedő, Erdei Mihály építész, Bozóky János, Kollát Imre, Szűcs Antal, Koncz Mihály, Nagy György, Boldog István, )usa István, Tóth Bálint építész, Csőregh Péter, Majer Ignácz, Kiss Lajos, Papp István nyomdász, Kovács Lajos, Szilágyi János, ifj. Rácz György, V. Nagy Sándor, Kiss András, Szilágyi Gábor, Borsányi Viktor, Kandel Ignácz, Kiss Imre, Dien János, Kerékgyártó Bálim-., uv-»"-~~r - -• 7:: dór József, Alföldi Gábor, Tóth László, Bihari István Nagy Pál, Csurka János tímár, Rácz László, Pósalaki Mihály, Bódog Nagy István. E névsor elfogadtatott. Az elnökök s jegyzők szívélyesen megköszönök a bennök helyezett bizalmat s nyilvániták, hogy tisztüknek tőlök kitelhetőleg igyekeznek megfelelni. Lelkesen megéljeneztettek. Majd Tiszay Dániel emelt szót, kitartásra buzdítván a párt tagjait. Koncz Mihály felhozta ama rágalmakat, amiket pártunk ellen a hatalom uszályhordói szórnak. Nemes, de szilárd magatartásunk által kell — úgymond a — rágalmakat megczáfolnunk. Végül elnök Vértessy Lajos megköszöné a polgároknak a szép számmal megjelenésben tanúsított buzgalmát, s a gyűlést berekesztettnek nyilvánitá. S a polgárság állami önállóságunk s függetlenségünk nagy eszméjétől lelkesedetten, — Kossuth Lajos és a függetlenségi párt éltetésével oszlott szét. Viszhangozzuk mi is: éljen a „függetlenségi párt!“ _________ A vasúti törvényjavaslatok a vasúti- és pénzügyi bizottságban. A pénzügyi és vasúti bizottságnak ma d. u. 5 órakor tartott ülésében a felhatalmazásról szóló javaslat 2-ik §-a került tárgyalás alá, mely szerint a kormány felhatalmazandó, hogy a vasúti új beruházás foganatosítására szükséges tőkék felvételét az állambiztosításnak ezen tőkékre való kiterjesztése mellett engedélyezhesse. Hosszabb vita után, melyben Wahrmann, He 1 fy, Péchy miniszter, Prileszky, Széll miniszter, Simonyi Ernő vettek részt, elnök kimondja a bizottság azon határozatát, hogy a 2 i. §-ban körülírt felhatalmazás elfogadtatik, melynek alapján a forgalmi eszközök szaporítására 5.702,000 frt mint maximál összeg, az anyagszerkészletek beszerzésére és pénztárak ellátására az előirányzott 3 007,000 frt helyett a bizottság többsége az elnök szavazazatával az 1.500,000 frt ellenében —melyet 8 tag támogatott — 2.708,000 frt állapított meg; az építkezésekre pedig 1.891,907 frtot, s igy összesen 10.302,824 frtot, melynek kamatozására évenként 700,000 frt kívántatik ; a kormány egyszersmind felhatalmaztatott, hogy ezen összegek kötvényei számára a bélyeg és illeték mentességet megadhassa. Végül elfogadtatott Lipthay Béla b. azon indítványa, hogy a részletes törvényjavaslatok a jövő országgyűlésre beterjesztessenek. Ezzel a törvényjavaslat tárgyalása befejeztetvén, tárgyalás alá került s elfogadtatott az első magyar gácsországi vasútra vonatkozó törvényjavaslat. Az ülés 9 órakor ért véget,nkább fokozhatja nemcsak az ezekből folyó kincstári jövedelmeket, hanem az összes lakosság adózási s fizetési képességét. Minél nagyobb mérvű önállást nyer pénz s kereskedelmi ügyekben Magyarország, annál inkább képesíttetik a 206 millióra menő rendes (!) kiadások fedezésének megközelítéséhez. Csak „megközelítéséhez“ , mert azt rendes jövedelmeiből, mint a gyakorlat is mutatja, fedeznie mai viszonyok közt lehetlen. Meg nem engedve, de feltéve mindebben a lehető legjobb sikert: számot kellene vetnie a kormánynak a „kérlelhetlen“ idővel, mely jön és megy annak rende szerint s nem kérdi és nem várja be többi közt a magyar kir. kormány intézkedéseit még akkor sem ha a kölcsön vett pénzek teljesen elfogynak. Pedig ezek ám elfogynak, — mint a kormánypártiak mondják a jövő év első negyedével, azaz hogy elfogyhatnak, s ez majdnem bizonyos még annak első hónapjában, holott eddig sem a földadó emelése sem a vám skereskedelmi szövetség és szerződések revisiója nem hozhatja be a deficitek fedezéséhez kellő összegeket. Behozhatja az államvagyonok eladása , mondják az impracticus optimisták. Az igaz hogy ha ezeket ma eladjuk, már holnap szép összegeket kaphatnak érettek a bankár uraktól. De a bankár urak bizonyára nem fogják maguk kezelni, hanem eladják eme szép birtokokat, ha szerit tehetik idegen nemzeteknek, ha pedig ezeknek sem lenne pénzük vagy kedvük a vásárláshoz,tehát a helybeli „szegény“ kisbirtokosoknak. Sőt a bankár urak megszokván már azt, hogy ha valamely„magas“ kormánnyal szerződnek, ugyancsak magas nyereményeket kapjanak, hihetőleg előre is tájékozást igyekeznek szerezni aziránt: mit, mikor és összesen mennyit kaphatnak a „szegény“ birtokosok, ha azoknak, a lehetőségig hosszú törlesztési időre adják el — apránkint a nagy uradalmakat. És ne higyjük, hogy a bankár urak könnyen tévednek még a birtok adásvevési ügyletekben is. Ők pontosan kiszámítják leendő nyereményeiket 20—30 évre, kiszámítják mire képesek a „szegény" vevők s minthogy csakis az ő nyereményük azon „fixum“ tengely, mely körül az egész ügyletnek mozognia kell — bármily szép összegeket kínáljanak, azok fele részét is aligha fogják képviselni az államvagyonok valódi értékének. Az államvagyonokat fele értékén idegeneknek eladni? Ezt már nem akarjuk feltenni az új kormánytól. Pedig tessék elhinni,hogy a bécsi s külföldi jankárok többet adni nem fognak — mert hiszen a birtok adás-vevés tulajdonkép nem is az ő mesterségük. Ahhoz pedig, hogy a „szegény“ kis birtokosok anjQi.püM.bo>d. fate«....... A kormány pénzügyi programmja tehát ez irányon hajótörést szenved, vagy talán a vasutakat is el akarják adni? Mert hiszen már erről is volt szó. De ugyan kérdjük nem elég a kár, a baj az építések alkalmából? Ugyanannyi kárt s bajt akar nyakába verni a kormány az eladások alkalmából — csupán a deficitek fedezése végett, melyek nagy részét egy tollvonással elenyésztethetné a bécsi közösügyes kormány. És reá adná ily tervek keresztülviteléhez szaváz az országgyűlési többség ? Úgy látszik, hogy igen t. i. hogy inkább szembe szállna a legveszélyesb pénzügyi műveletekkel, mintsem ki merné mondani, hogy uram, Koler tábornok úr, most nem harczolunk, most békeidő van; nem fogyasszuk el tehát a puskaport mielőtt síkra szállnánk, azaz ne merítsétek ki az ország teherviselése képességét, mielőtt azon „esetek“ melyekre a hadseregek várnak, hogy vitézségüket kitüntessék — bekövetkeznének, hanem szállítsuk le a szolgálati időt, bocsássuk szét termelő munkák eszközlésére a kaszárnyákban felhalmozott drága erőket. Ha már csakugyan így állunk, akkor ezer szerencsének mondhatjuk azt, hogy a mostani törvényhozás tagjai szétoszolnak s új választások alá esnek. És csak dicsérhetjük az illetőket, hogy nem árulták el az ilyféle pénzügyi programmot, mert ezekhez ha a mostani többség odaadná — de az ország lakossága, ha szemei előtt tartja saját érdekeit, nem adhatja szavazatát, s reméljük gondoskodni fog arról, hogy oly képviselői többség jöjjön létre, mely a most körvonalzott pénzügyi programmukat érvényre emelni ne engedje. Eme pénzügyi programm adóemelési irányzatára legjobb felelet leend majd a kincstári bevételek kimutatása. Csak örvendhetnénk , ha valahára jobb idők jönnének s valóban emelkednék még fogyasztási képességünk is. Ekkor talán elérhetnénk azon bevételi eredményeket, melyek most mint „készpénz“ lettek megállapítva. A legnagyobb baj csak az, hogy ezen eredmények felét sem fedezik az összes deficziteknek s így az egész pénzügyi programm „homokra épített ház“ üres remény, melyet nem engednek megvalósulni a körülmények. Ennél tehát valamivel gyakorlatiabb programmra volna szükségünk. •—y. vonja a művészet mellé az ügyes kezelést. Sőt tény az, hogy Janner urat csakis ezen praktikuma miatt hívták meg e kényes állásra és igy tévednek azok, a kik azt hiszik, hogy Janner ur jeles színészi képzetségénél fogva emelkedett e polezra. Janner úr igazgatása alatt tegnap folyt le az első előadás az udvari operában. Wagner Rikhárd „mesterdalnokok” czimü operája adatott elő Richter János hazánkfia vezetése alatt, ki mint az udvari opera uj karnagya ma mutatta be magát először. Richternek mint karnagynak kiváló szakismeretét nemcsak a magyar főváros közönsége, hanem a hírlapokat olvasó összes magyar és nem-magyar közönség is eléggé ösmeri, és így erről szólam fölöslegessé vált. Jelenleg csak arra akarunk szorítkozni, miként mutatta be magát a nemzeti színház volt igazgató-karnagya és hogy miként fogadtatott a közönség által, noha épen nekünk magyaroknak van legkevésbé okunk Richter bécsi diadalán örvendeni. Wagner „mesterdalnokai“ a dalmű irodalom egyik legkényesebb terméke. A bécsiek sokszor, még pedig fölváltva két karnagy (Herbeck és Desott) vezetése alatt hallották e remekművet, de nemcsak megismerték, hanem meg is szerették. Herbeck és Desott mindketten egykor a császári főváros közönségének kedvenczei voltak és igy természetes szentirásnak vette a nagy tömeg egy nagy része mind azt, mit e különben jeles, de száraz zenészek nyújtottak. A kíváncsiságot a közönség részéről kétszerezte ez alkalommal az, hogy Richter, mint a Wagner eszme jelenleg legkiválóbb tolmácsa állt az állványra és a hallgatóság a legfeszültebb figyelemmel kisérte a majdnem ötödfél órán át tartó előadást, hogy fogalmat szerezzen magának egy Wagner dalmű valódi izéről. És ez valóban meg is történt. A közönség Richtert már megjelenésekor zajos tapsokkal fogadta, mely tapsok minden felvonás után megújultak és fokozódtak. A dalmű hatása olyan volt, mintha e művet a bécsiek ma hallották volna először. Akik Richter távozása fölötti örömükben örömhangokba törtek, akik őt a méltatlanság hangjával illették a távozás peremében, azoknak május 1-én, ha ott lettek volna a bécsi opera előadásán, lett volna elég alkalom megbánni meggondolatlanságukat és pirulni méltatlanságuk miatt. Különben mi azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Richternek, ki most még a tevékenység forrongásának teljes hevével oda adja magát egy kitűzött ideál elérése czéljából — ha majd elérte czélját — be fog következni azon nyugalom, mely a küzdést fölöslegessé fogja tenni nála ép úgy, mint akármely más nagy szabású művészi egyéniségnél és akkor Richter János megint a mienk le- LieÍöimi?ryAó!^J&roroNoriío^x na2.kjám.ü *»=•*' utólsó, mely végleges czéljának megválasztásakor eszébe fog jutni, arról meg vagyunk győződve, sőt van bizonyságunk. Pénzügyi programoi. Most miután meg vannak állapítva a kincstár bevételei és kiadásai ugyanazon alapon mélyen feküdtek vagy mozogtak az előzött években, most midőn már láthatjuk hogy a „szabadelvű“ kormány a kiadásokat mérsékelni nem képes, a jó ég viszont a földre nemigen osztogatja áldásait, tisztában lehetünk az iránt hogy a „szabadelvű“ kormány pénzügyi programja nem más, mint lett volna elődeié t. i. adóemelés, birtokeladás és ha mindez nem lehet elég, egy-egy új kölcsön beszerzése. Nagy csalódás volna tehát azt hinni hogy az új kormány valamely új rendszert, új pénzügyi programmot hozott, vagy rejteget magával, habár az osztrák vám - kereskedelmi szövetség revisióját, a bankkérdés megoldását sőt a nemzetközi vám - kereskedelmi szerződések megújítását is jól-részn keresztül kell vinnie, és minél inkább érvén emelheti Magyarország elévülhetlen jogait, annál Bécs, május 2. Május első napját a bécsiek minden évben bizonyos szertartásokkal szokták megünnepelni. Az idén is megtartottak a hagyományos ünnepélyességek, melyek közül az úgynevezett „Prater menet“ első helyen áll. A rész idő daczára ifjú, öreg talpon volt, s kiki vagy gyalog vagy hintón iparkodott a „Práterbe“ juthatni. A kocsisorok végtelensége és tarkasága valóban érdekes látványt nyújtott, mert Bécs város elegáns világa s ennek élén az udvar teljes fényben szokott díszelegni május 1 -ső napján. A virány havának ez idei első napját azonban nem csak a szokásos hagyomány emelte ünneppé, hanem egy oly esemény tette nevezetessé, mely Bécs művészi, de különösen színházi viszonyaira igen nagy horderejű befolyással lesz. Janner a hírneves színész és a Kari színház igazgató-tulajdonosa május 1-ső napján vette át az udvari opera igazgatását. Az opera helyzetén segíteni, tekintve ez intézet nagy deficitjeit, valóban nem csekély feladat lesz Janner úrra nézve. Janner úr tevékenysége, mint a Kari színház igazgatójáé bebizonyította, hogy a jeles színész nem csak jeles művész, hanem igen kitűnő praktikus azaz üzletvezető is. Mert hiába azt nem tagadhatjuk el, hogy még a művészet temploma, is üvegk. Szerda, 1875. május 5. Szerkesztői iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, XV., Megyeháztér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában Országgyűlés. A képviselőház ülése május hó 4-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Szeniczey Ödön, Beöthy Algernon, Wächter Frigyes. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla báró, Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Perczel B., Trefort Ágoston, Simonyi Lajos b., Fejacsevics Péter gróf. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. . Wächter Frigyes a brassói magyar csizmadia ipartársulat kérvényét nyújtja be honvéd lábbeliek készítésével leendő megbiztatása iránt. Ezen kérvény a kérvényi bizottsághoz utasittatik. .. ... Ordódy Pál, a zárszámadási bizottság előadója bemutatja a bizottság jelentését a nyugdíjakról. A legközelebbi napokban napirendre fog tűzetni. . . , , Harmadszor felolvastatik és végleg elfogadtatik a polgárosított varasd-szent-györgyi és varasd-körösi volt határőrezredek területén fekvő és eddig adómentes erdők ideiglenes megadóztatásáról szóló törvényjavaslat. A végleg elfogadott törvényjavaslat hasonló tárgyalás és elfogadás végett a főrendekhez átküldetni határoztatott. Folytatólagos tárgyalás alá vétetett az 1876. évi államköltségvetésről szóló törvényjavaslat. Apponyi Albert gróf. T. ház! Mai csekély felszólalásomnak indokolására és jellegének meghatározására szükséges, hogy az eddigi vita főmomentumaira pár szóval reflektáljak. Sennyei Pál báró tisztelt képviselő úr tegnapi nyilatkozatában, a t. kormányhoz, az általa követendő politika főbb elveire nézve némely szabatosabb, körülírt kérdéseket intézett. Tette ezt oly kijelentéssel, hogy az ezen kérdésekre adandó választ nem tekinti jelen szavazatának feltételéül, hogy ennek folytán a kormánynak az adandó válasz idejére és módjára nézve a lehető leg legteljesebb latitudet kívánja engedni. Ha ennek folytán a t. kormány részéről oly nyilatkozat történt volna, hogy ezen vita keretében, ezen vitának lefolyása alatt, nem tartja még időszerűnek a Sennyei Pál báró képviselő úr által feltett kérdésekre válaszolni, nem lett volna okom felszólalni és vártam volna az időt, melyet ezen nyilatkozat megtételére a t. kormány maga fog megválasztani. Azonban a t. pénzügyminiszter úr, szintén a tegnapi napon, a Sennyei Pál báró képviselő úr által felvetett kérdésekre talán nem választ, hanem mégis egy olyan nyilatkozatot adott, amely a véglegességnek egy bizonyos jellegével bírván, kénytelen vagyok elmondani, hogy legalább csekély magamra minő benyomást tettek azon szavak, amelyekkel a t. pénzügyminiszter úr Sennyei Pál b. képviselő úr beszédére reflektált; kénytelen vagyok ezt tenni annál inkább, mivel azon állás, melyet a t. kormány ezen kérdésekkel szemben elfoglal, képezi tengelyét azon megítélésnek, melyet a t. kormány politikájával szemben gyakorolni hivatva vagyunk, és mert azon nyilatkozatra reflectálni máskor mint ezen vita keretében, talán nem leend sem időm sem alkalmam. A t. pénzügyminiszter úr válasza, — ha eltekintek azoktól, a miket a tárczához tartozó specziális kérdésekre válaszol, és a mik Sennyei J ál b. által rögtön helyreigazíttattak, s világos félreértésen alapulván többé kritika tárgyát nem képezhetik — az átalános politikai jelentőségű kérdések összességére nézve oly értelemben nyilatkozott, mely a következő mondatokban, melyeket bátor leszek az ő beszédjéből szó szerint felolvasni culminál: „Én csak azzal vagyok bátor bezárni ezen rövidre vont reflexiókat, hogy annyit, amennyit ezen Irurmány aiiroinok kormány által intentiójának vitte vont renexiókat, hogy annyit, amennyit ezen kormány elveinek, ezen kormány által követendő politika szellemének és intentiójának megítélése végett szükséges tudni, annyit igenis eddigi nyilatkozataiban is, melyek mindig őszinték, tartaléktalanok és határozottak voltak, a kormány kijelentett. Annyit tud róla az ország, hogy a bizalom és bizalmatlanság kérdésében ítéletet hozni tudjon.“ Ismét más helyütt beszédének zárszavaiként ezeket mondja a t. pénzügyminiszter úr: „így fogom fel a kormány helyzetét ma és azt hiszem, — ez egyéni szerény nézetem — méltányosan ezt másként felfogni nem lehet és én magam részéről azt hiszem, hogy a kormány azt, ami hivatása, kötelessége, a pillanat, a jelen helyzetnek helyes felfogása folytán a mai körülmények közt máris megtette és a t. ház elé terjesztette.“ Beszédének más helyén a t. pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy mindazon kérdésekről, illetőleg azon követelésekről, melyek felvilágosítás-adás tárgyában a kormányhoz intéztetnek, ma, illetőleg tegnap szól utolsószor és ezzel nyerte az ő nyilatkozata — mint beszédem bevezető szavaiban mondani bátor valék, — a véglegesség azon jellegét, mely az arra adandó válaszra okvetlenül késztet. Ha megvizsgáljuk azon szavaknak, melyeket érint fal ni vasfűm tartalmdf áa íSvfolmíSf Qz xLdi íuogYiAB goijuk azon szavaknak, melye szószerint felolvastam, tartalmát és értelmét, nem más, mint egyenes megtagadása a Sennyey Pál b. által a kormányhoz intézett kérdésekre való újabb felvilágosításoknak, megtagadása a kérdés felvetése jogosultságának, utal is arra, hogy midőn a kormány fölött,midőn bizalmi vagy bizalmatlansági kérdés fölött ítéletet mondani akarunk, ne a kormánytól még ezentúl várandó nyilatkozatok, hanem a kormánynak eddig már megtörtént nyilatkozatára, a kormánynak eddig kifejtett kezdeményezésére vessük pillantásunkat, onnan merítve érveinknek és ítéletünknek indokait. E szerint nem is képzelhetek mást, minthogy a t. pénzügyminiszter úr intenziójához híven járok el, midőn a t. kormány eddigi nyilatkozatait eddigi kezdeményezéseit teszem vizsgálódásaim tárgyává. Nyilatkozat oly értelemben, hogy a képviselőház, vagy az országgyűlés bármely háza előtt kifejezte volna azon irányelveket, melyeket a kormány szem előtt tartani készül, oly nyilatkozat, azt kénytelen leszek ismételni mindaddig, míg ezeknél többeket és tüzetesebbeket nem hallok, nem borum^uoním interpress a kormány eddigi programmszerű előterjesztéseit a következő főpontokban véli összefoglalhatóknak. „Jöjjünk tisztába egyszer a követelésekkel, s lássuk mi azokból méltányos, mi nem. Ha a kormány összetett kezekkel állott volna ide, és azt mondta volna, én elvállalom a kormányzatot és folytatom úgy ,hogy lehet, akkor volna a kivételeknek értelme. De mikor a kormány azt mondja, hogy a takarékosságnak azon mértéke sem elégséges, melyet a pénzügyi bizottság e költségvetésben keresztül vitt s melynél fogva 800,000 frttal leszállította a bel- és közigazgatás szükségletét, mikor a kormány azt mondja, hogy tovább kell menni s a rendszerváltoztatást kell megkezdeni; midőn a kormány azt mondja, hogy a központból a közigazgatásig annak egyes részleteit rendezni akarja, hogy összhangzatot akar behozni, hogy egyöntetűleg működjenek az orgánumok és az által úgy anyagilag mint szellemileg inkább számot vessünk erőinkkel, — akkor nem lehet azt mondani, hogy a kormány megindul a nélkül, hogy tudná róla valaki, mit akar ; bár arról nem tartom szükségesnek nyilatkozni, hogy a kormányzat minden egyes ágazatára nézve miként akarja ezeket initálni. Ez iránt követeléseket támasztani joggal és méltányosan nem is lehet.“ Ezek volnának tehát a t. kormány saját interpretatiója szerint azon felvilágosítások, melyek az általa követendő irányra nézve eddigi programmnyilatkozataiban foglaltatnak. T. ház ! Én kénytelen vagyok ezekre nézve ismételni azokat, miket tegnap Sennyey Pál báró tüzetesen a pénzügyi előterjesztésekre nézve mondott. Amik ezekben foglaltatnak, nem valamely iránynak, valamely politikai czélnak, illetőleg valamely politikai vezérelvnek kijelölését tartalmazzák, hanem ezek oly desideratumok, oly óhajok kifejtései, melyeket lehetetlen, hogy bármely kormány ne tápláljon. Vagy képzeli-e a t, Pénzügyminiszter úr, vagy bárki a házban, hogy alakulhat Magyarországon egy kormány, mely azt mondaná, hogy a jelen leudgetben már el van érve a takarékosság egész mértéke, s hogy annál tovább nem is akar menni? Képzeli-e bárki e házban, hogy lehetne Magyarországon kormány, mely azt mondja, hogy nem akarja a központtól lógva le a községig a közigazgatás minden egyes részletét oly szervezetté alkotni, hogy egyöntetűleg működjék, s ezáltal anyagilag és szellemileg inkább számot vethessünk erőinkkel? Vagy létezik-e Magyarországon még bárki, ki elhinné, hogy alakulhat kormány, mely azt mondaná, hogy a jelen rendszeren változtatni nem akar, vagy hogy nem a rendszer firtatásban találja a nehézségekből való kibontakozás kulcsát ? Ezek is mind oly nyilatkozatok, melyek nem characterizálják ezen vagy bármely más kormány politikáját, hanem amelyek csak közös óhajtásai közös kiindulási pontjai lehetnének e ház kebeléből alakult bármely kormánynak. (Elénk helyeslés) E szerint kénytelenek vagyunk azon felvilágosításokat, melyeket a kormány nekünk mint eddigi eljárásából kivonandókat jelez s oda állít, másutt keresni; kénytelenek vagyunk elfordulni azoktól, miket a kormány nyílt parlamentben czéljainak kijelölése végett elmondott és kénytelenek vagyunk fürkészni, hogy azon initiáló tevékenységben, melyet a kormány a viszonyok javítására, már eddig kifejtett, hogy annak jellemében, eljárási módozataiban rejlik-e valami, mi azon nagy kérdőjelt, mely előtt az egész ország áll, ránk nézve érthetővé s nem kétértelműleg, de határozottan felismerhetővé tegye. Vonjuk vizsgálat alá mi magunk, miben központosul a kormány eddigi törekvése, mi az, mit működésének első stádiumában magának feladatul